"Máról holnapra
az élet
ennyit ér
a csoda egyetlen pillanat
az elmúlás folyamat
te benne vagy."
Tisza Kata


《《《《《 ¤》》》》》


Lititz város lakói zöme, mint úgy általában, a mai szombaton is összegyűltek a város központjában, a Main Street melletti Springs Parkban. A legtöbb fesztivált itt tartották, de aznap nem ünnepelni ültek össze.

A várost komor hangulat lepte be. Úgy emlékszem, a szél is mintha sírt volna. Az összes bánatát elénekelte a lakosoknak.

A Collins család tagjainak halála mindig többhetes gyászt hagyott maga után. Ez most sem volt másképp. Az ifjabb Raymond korai halála mindenkit megrendített. Lititz város példamutató polgára volt.

A szertartást a helybéli Jeffrey atya vezette le, katolikus eszméi áthatották beszédét. Épp annyira volt fájdalmas, amennyire annak lennie kellett.

Liz Collins is nagyban itatta az egereket, Kimberly Heart szónoklata alatt sem hagyta alább szívbe markoló zokogását.

- Mindannyian úgy éljük az életünket, mintha örökké tartana, s ezzel nincs is semmi baj. Ha folyamatosan az elmúlás gondolata lengene körül bennünket, bizony sok szépség, öröm elszaladna mellettünk - kezdett bele összeszedetten az utolsó Heart sarj. Nagyon igyekezett, hogy hangja ne inogjon meg; mindenképp a résztvevőkben akarta tartani a lelket könnymentes arcával.

Ó, pedig jól tudta mindenki: Raymond és Kimberly nem mindennapi barátságot tudhattak maguk mögött. Igaz a mondás; nem a tartam számít, hanem a tartalom.

- De mindannyiunk életében előbb-utóbb bekövetkezik, hogy elveszítünk valakit, aki fontos volt nekünk, akit szerettünk. Ilyenkor nehéz kapaszkodót találni, hogy elviseljük a ránk nehezedő fájdalmat.

Kimberly akaratlanul is felidézte a kedves pillanatokat. Ha őszinte akart maradni magához, az összes emléke, amit Rayyel töltött, ebbe a kategóriába volt sorolható.

- Az évek során saját szomorú tapasztalataim is ráébresztettek arra, mennyire fontos a segítő kéz, és néhány megnyugtató szó, egy kedves mosoly... -

Ray mosolya? Olyan, akár egy igazi Collinsé: vakító fehér fogak, hibátlan fogsor. Még így, ügyvédbojtárként is pontosan betartotta az apja állásából származó javaslatokat. Egyértelmű, hogy a Collins család védjegye a remek fogállomány..

- ...életünk egyik legfájdalmasabb időszakában. Tudjátok, Ray olyan volt nekem, mint egy báty. Mindig itt volt nekem. De nem csak nekem, nektek is. Részt vett a város ünnepeinek előkészületében, mindig szívesen kivette a részét a munkából. De sosem muszájból tette. Önzetlen volt, sokszor másokat helyezett maga elé. - "De még milyen sokszor"- sóhajtotta magában Kim.

- Mindannyian nagyra tartottuk, és büszke vagyok, amiért a továbbiakban is így gondolhatunk rá. Mert ő sokunk példaképévé vált.

Az összegyűltek között sokak kifejezéstelen arccal ültek, talán mert nagyon igyekeztek, ne ragadják el őket az érzelmek. Mr. Collins is hasonlóképp cselekedett. Fiához hasonlóan, erős akart maradni. Feleségét karjai között tartotta, karját gyengéden cirógatta. Érintéseiben benne volt minden szeretet, amit iránta érzett.

A felhőket beszínezték a napsugarak narancsra, majd lilára. A közelebbi barátok tovább maradtak a többieknél, lerótták tiszteletüket a koporsónál, és az idős házaspárnak részvétet nyilvánítottak. Igaz, sokak közülük még nem értette meg, hogy a halál magával hozta az elmúlás szelét.

„A koporsó mellett rengeteg csokor fekszik a földön; egyik szebb a másiknál, de ugyanarra a sorsra jutnak idővel: elszáradnak, majd elhullanak. Az emberek is így fakulnak meg az idő előre haladtával" - futott végig az agyán Kimnek.

Úgy gondolta, talán ideje mennie, de mindenképp beszélni szeretett volna még Mr. és Mrs. Collinssal.

Néhány elmorzsolt könnycsepp után, úgy döntött, elidőzik a régi játszótéren, ahova gyermekként Raymond-dal jártak. Végig sétált a főúton -, nem volt kedve kerülőt tenni.

Hosszú idő óta először leült a rozoga hintára. Azt képzelte, Raymond lóbálja a lábát a mellette levőn, és barack levet szürcsöl. Fehér fogai pedig kivillanak, amikor bele-beleiszik. Kimberly elmosolyodik a mozdulatán.

Gondolataiból a közeli pékség ajtajának csapódása kelti fel. Egy magas alak távozott a boltból, kezében az az íztelen áfonyás-desszert, amit gyerekként annyiszor fogyasztott el. Ha jobban belegondol, csak ezért tévedt be barátaival az Addam's Bakerybe.

Az áfonyás-desszertesférfi hátra pillant, mintha megérezné, hogy valaki figyeli őt. Kim nem ismerifel az arcát, de úgy érzi, már találkoztak. De vajon mikor? Egyáltalán ki ő?