IV.
„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."
Antoine de Saint-Exupéry
《《《《《¤》》》》》
Kimberly idegesen húzkodta ruháját. Zavarta, hogy combjai szabadon láthatóak. Nem volt kifejezetten megelégedve önmagával. Nem mintha valaha is meg lett volna, de ez most más volt.
- Jajj, Kim, ne csináld már! - ripakodott rá Lisi barátnője. - Még a végén összegyűröd. Annyi időnk pedig már nincs, hogy újra vasaljam.
A lány beletörődve engedte le vékony kezeit teste mellé, majd végignézett magán az egészalakos tükörben. Egy gyenge nő pillantott rá onnan barna szemeivel. Konstatálta, hogy már egészségesebben néz ki; három kilót hízott vissza a héten. A combjain már van hús, de dereka olyan keskeny még mindig.
- Tudod, Lisi, - kezdett bele Kimberly lassan, megfontoltan - még nem köszöntem meg neked, hogy itt vagy velem. Még ebben a szarságban is – nevetett fel a lány erőltetetten, s mosolyodott el szomorúan.
- Kim, ne viccelj! Természetes, hogy segítek neked – reagálta le Lisi egyből a lány agymenését, és végigsimított barátnője vállán. - Ez most nehéz időszak, de hamar kilábalsz belőle. Erős vagy. Erősebb, mint ahogyan te azt hiszed.
- Nem is tudom... Annyira nem visz rá a lélek semmire. Munkát is kéne szereznem, hamarosan kifutok a pénzemből - fújtatott fáradtan, és füle mögé simította kósza hajszálait.
- Ne stresszeld túl a dolgot. Pont te nem vagy az a típus, akit tétlenkedőnek lehetne nevezni. Szóval nyugi; találsz majd egy munkát, amit szeretni fogsz, és a befejezed a szemesztered az egyetemen - reagálta le olyan egyszerűen Lisi, hogy egy pillanatra Kim is elhitte. Elhitte, hogy ebből a nehéz helyzetből könnyen kikerül, és ott folytatja az életét, ahol abbahagyta. Visszamegy a művészetire, és valóra váltja álmait. Elképzelte, ahogyan ujjai között határozottan tartja vonóját. Megvárja, amíg a közönség elhalkul. Tekintetét a húrokra szegezi, és határozottan belekezd a szvittbe. Eleinte lassan, hogy rátalálhasson a darabban magára. Ott hangsúlyozza ki a hangokat, ahol jelentősnek gondolja. Érzékenyen lassít a hajlítások előtt, hogy ki tudja élvezni azt, ahogyan a hangok összezengve alkotnak egy hangzatot. Érzi, ahogyan a közönség visszatartja lélegzetét a meglepettségtől, és rázza ki őket jólesően a hideg. Aztán hirtelen csend támad. Ujjai ernyedten esnek le a fogólapról.
„Képtelen vagyok rá" -üti szíven a gondolat, de hamar elhallgattatja háborgó lelkét azzal, hogy a jelenre fókuszál, és arra a tengerkék szempárra.
* * *
Már az utolsó simításokat végezték. Lisi kivasalta a lány bongyor fürtjeit. Egyenes hajszálai kiemelték a lány arcvonásait. Kim a szemüvegét lecserélte kontaktlencséjére. A kedvenc gyűrűjét viselte. Nem egy kirívó darab, de a lány számára különleges jelentéssel bír. Nagymamájától kapta, aki közel állt hozzá. Az aranyból készült ékszerbe kisebb hullámok voltak vésve. Belsejébe egy név karcolva: Colette. Kim bátran viselte az apró tárgyat nehéz pillanataiban, mert mindig erőt adott neki, ha magából nem tudott már meríteni. Elképzelte, ahogyan nagymamája törékeny kezével, amin a ráncok történeteket írnak le, simogatja az ő kezét. Büszkén tekint a lányra, és elismerően bólint, amikor szemeibe néz.
Kimberly ezt a képet hozta maga elé akkor is, amikor Sethnek ajtót nyitott. A férfi a szokásos sármjával állt a teraszon. Világoskék ingjét gondosan nadrágjába tűrte. Zakója harmonizált bőrcipőjével. Karján egy drága óra díszelgett, de a lány nem tudta megállapítani, milyen márkájú lehet. Valószínűleg abban a pillanatban bármelyik nő irigyelte volna a nő helyzetét, hiszen - kár kertelni, - a férfi lélegzetállítóan nézett ki, de ezt persze főszereplőnk nem vallotta volna be magának semmi pénzért. De azért egy kedves mosolyt varázsolt arcára. Bűn lett volna nem mosolyogni azon, ahogyan Seth a nárciszcsokrot tartotta kezeiben, és várakozóan nézett a bordó ruhában előtte álló lányra.
- Szia Seth – kezdte a lány vidáman.
- Szia– köszönt Seth is, majd átnyújtotta a csokrot Kimnek. – Remélem nem lőttem nagyon félre a nárcisszal. A nő a virágboltban azt mondta, hogy, hát, ezzel le tudnálak venni a lábaidról – folytatta a férfi, és idegesen megvakarta tarkóját.
- Gondolatolvasó lehetsz, mert ez az egyik kedvencem – vallotta be meglepetten Kimberly. - Köszönöm!
Egy percet kért a férfitől, hogy vázába rakhassa a virágot, mert ugyan beinvitálta a lakásba, a másik inkább udvariasan megvárta a terasznál. Úgy gondolta nem illendő már első alkalommal a másik lakására törni.
Az étteremhez vezető út jó hangulatban telt, de nem sok érdemlegesről esett szó, mert mindketten kissé izgultak az este miatt. Kimberly próbálta nem gyűrögetni ruhájának szoknyarészét, de alig-alig tudta megállni. Amikor rájött a késztetés, inkább kitekintett az ablakon, és az elsuhanó tájat pásztázta. Megállás nélkül csak azon pörgött az esze, hogy ezt randinak fogja-e fel, vagy sem, még akkor is, ha megígérte magának, hogy nem fog ezen kattogni.
- Lassan megérkezünk – szólalt meg Seth, és nemsokára lekanyarodott egy mellékutcába. Párszáz méter után az utca szélén megállt, és lekapcsolta a gyújtást. Átsietett a kocsi túloldalára, hogy kinyithassa a nőnek az ajtót. Figyelmességét Kimberly megköszönte, de hozzátette, hogy nem muszáj ezt tennie, így kiszolgálnia. Seth annyiban hagyta a dolgot, hogy ez alapvető gesztus.
Kimberly Heart magabiztosan lépkedett magassarkújában a Per Diem étterem felé, ami Lititz egyik, csak hanem a legkiemelkedőbb vacsorahelyei közé tartozott. Sokszor szeretett volna eljönni ide, de az ott található busás árakat nem engedhette meg magának, ezért el is vetette a gondolatot.
Amint Seth és Kim beléptek az étterembe, egy alkalmazott eléjük sietett, hogy eligazítsa őket, mert a nagy jövés-menésben aztán igazán nehéz dolga van az embernek abban, hogy megtalálja a foglalt asztalt. A férfi egy a vendégektől elzártabb asztalt választott még régebben, hogy nyugodtan tudjanak beszélgetni a lánnyal, ám ne legyen kínos a csend, ha nem jutna semmi az eszükbe. Bár utóbbi már csak belemagyarázás volt a dolgokba, hiszen egyáltalán nem tartott attól, hogy esetleg Kimen eluralkodna a csend. Sosem olyan típusnak ismerte a lányt – milyen lányt, nőt -, aki ne tudott volna bármihez érdemben hozzászólni. Szóval jó választásnak gondolta ezt a kissé távolabb lévő asztalt.
Az alkalmazott magukra hagyta őket, hogy nyugodtan kigondolhassák, a menüből mit óhajtanak kérni vacsorára, de biztosította őket abban, hogy keressék fel valamelyik alkalmazottjukat kérdés esetén.
- Gyönyörű ez a hely – ámuldozott Kimberly olyannyira, hogy Seth nem tudta megállni a mosolygást. – Hogy kaphattál ide időpontot? Hónapokkal előre be kell jelentkezni.
- Vannak itt kapcsolataim – felelte Seth, majd szerényen hozzátette: - Egy barátom hozzátartozójáé az étterem. Bár nem szoktam kihasználni az ilyen összeköttetéseket – rajzolt idézőjelet a levegőbe -, de ez alkalommal úgy gondoltam, megérné – tette hozzá, és beletúrt hajába. – Már tudod, mit kérsz?
- Nem döntöttem még, de azt mondják a Quail, és a Pork Medallion a legjobbak itt – felelte Kimberly, és belepillantott ismét a menübe.
- Igen, már megakadt egyszer rajtuk a szemem – füllentette Seth. Gondolatai egyáltalán nem a vacsora rendelése körül forogtak. Szemeit nem tudta levenni Kimberly Heartról, annyira gyönyörűnek találta. A gyász nyomai meglátszottak rajta ugyan, de nem talált benne tökéletlenséget. Arcát figyelte, és reakcióit, ahogyan néha összevonja szemöldökét a menüt olvasva.
- Sikerült választani? – A pincér hangja rázta vissza Sethet a valóságba.
- Kim?
- Egy Pork Medaillont szeretnék.
- És Ön, uram? – tekintett a férfire.
- Ugyanazt kérném, mint a hölgy.
- Italnak mit hozhatok? Szabad ajánlanom a díjnyertes házi borunkat?
- Igen, köszönjük.
- Hamarosan hozom a rendelésüket – tette hozzá a formalitásoknak eleget téve a pincér, és elsietett a konyha irányába, hogy a séfnek leadhassa a rendelést.
Seth könnyed csevegést folytatott a lánnyal a gyermekkori emlékeikről. Elmesélte például azt, hogy az óvodában csámpásnak csúfolták a többiek, mert a fogai ferdén rendeződtek fogsorában.
- Ez lehetetlen! Nem is látszik, hogy valaha csámpás lett volna.
- Ó, pedig, ha tudnád – mosolyodott el mindentudóan a férfi. – Ez sok év eredménye, meg egy jó fogászé. Gimnáziumban már meg sem látszódott, szerencsémre.
Kim feldobta, mi lenne, ha a legkínosabb történeteik közül osztanának meg néhányat egymással.
- Ó, az semmi – felelte kacagva a lány, és villáját visszafektette a tányérjába. – Képzeld, egyszer általánosban felástuk a legjobb barátnőmmel, Ameliaval a hátsó kertet, ahol frissen voltak ültetve a tulipánok, mert a bátyja azt hazudta, hogy többszáz évvel azelőtt ott egy időkapszulát rejtettek el – kacagott Seth szerint édesen Kimberly. - Életem első igazgatói intőjét is akkor kaptam. Meg persze virághagymákat kellet vennie a szüleimnek, és tagja voltam a Légy zöld! kampánynak, méghozzá egy teljes évig – folytatta, és elhúzta száját a kínos emléken.
- Nem vagy semmi – mosolyodott el Seth, és elképzelte, ahogyan Kimberly szempárját ártatlanul az őt kioktató igazgatóra szegezi. Egy szó, mint száz, a lány mindig is cserfes volt, és minden huncutságból kivette a szerepét.
- Még nem is kérdeztem, meddig maradsz itt, Lititzben? – váltott témát a nő, és barna íriszeit a férfiéra emelte., majd egy sajtdarabot egyensúlyozott szájába.
- Majd elválik, ameddig a munka ide szólít – hazudta, és megvonta vállait. Valójában csak Kimberly miatt volt még mindig itt. – De azért bevallom, elvarázsolt ez a kisváros. Legszívesebben haza sem mennék.
- Ha már eddig maradtál, érdemes lenne még elmenned az októberi Chocolate Walk-ra. Ez egy közösségi program itt, Lititzben. Csokoládé túra-utak indulnak a város különböző részein, hogy a legrégebbi cukrászdákat meglátogathassák, és végig kóstolják a csokis süteményeket. A vendégek pedig üdvözlőkártyákat hagynak cserébe a vendéglátóknál. Hétfőn lesz.
Sethet vonzotta a gondolat, hogy találkozhatna hétfőn ismét a lánnyal. Mint egy második randevú. Lelkesedéséből kifolyóan, meggondolatlanul azt bökte ki:
- Mehetnénk együtt – mondta, majd amikor tudatosult benne, hogy a lány egy szóval sem említette, hogy ő részt venne az eseményen, serényen hozzátette: - Ha van kedved, akkor mehetnénk együtt – javította ki magát, és várakozóan nézett a lányra. Ugyan ez csak egyszerű válasz lett volna, de Sethnek sokat jelentett, hiszen ha igent mond Kimberly, akkor nem tartja taszítónak a jelenlegi énjét, és nyitott a folytatásra.
- Persze, szívesen – húzta vörös ajkait egy mosolyra a lány. – Még az kéne, hogy elvessz a nagy forgatagban, rengetegen szoktak lenni – tette hozzá. – Én leszek az idegenvezetőd.
- Köszi – motyogta el Seth két falat között, és szívét megnyugtatta azzal, hogy van esélye a lánynál, pedig lehet, ő csak barátian fogja fel ezt a vacsorát. Mindenképpen a tudtára akarta adni, hogy ő ezt komolyan gondolja.
Seth és Kimberly a desszert után elhagyták a Per Diemt, mert már amúgy is későre járt, és mert lassan záróra következett. Seth udvariasan kinyitotta a lány előtt az ajtót, és megvárta, amíg kényelmesen elhelyezkedik az ülésen, majd becsukta azt, és átsétált a vezetőülés felöli oldalra. Kimberly már nem említette meg, hogy nem kell a lovagias viselkedés neki, mert valójában jóleső érzés töltötte el Seth kis formaiságaitól. A hazavezető út is jó kedvben telt, Kimberlynek be nem állt a szája, majd mikor magára ismert, szabadkozott, amiért nem hagyta kellő szóhoz jutni a másikat.
- Nem baj, jó hallgatni téged – mondta a férfi, és a nőre pillantott.- Még nem mondtam, de gyönyörű vagy – nézett a nő barna íriszeibe. Kimberly megengedte magának, hogy elvesszen a férfi kékjében. Seth annyira őszintén dicsérte meg őt, hogy nem tudta nem elhinni neki. Abban a pillanatban tényleg gyönyörűnek érezte magát. De mit is gondolt? Buta szíve megint becsapja, megint azzal a reménnyel fakítja el eszét, hogy ez most más lesz. Más, mint Aidannel. Lehetősége van a boldogságra. Egy karnyújtásnyira van tőle, csak meg kell ragadnia a pillanatot... De ő már tapasztaltabb volt ennél, mintsem a szívére hallgasson. Elnyomta a benne felerősödő szimpátiát Seth felé. És azzal megtört a varázs. Ajkait összeszorítva hajtotta le fejét. – Ne haragudj, megbántottalak? Ha mondtam valami rosszat, akkor...
- Nem, nem, semmi olyan nem tettél, ami miatt neheztelnék rád, egyszerűen csak elfáradtam – füllentette a lány, majd nehézkesen hozzátette: - Bocsánat.
Ugyan Seth nem haragudott, vagy sértődött meg a lány reakciójára, Kimberlyt elfogta a bűntudat.
„Még egy ilyen egyszerű bókot sem vagy képes udvariasan megköszönni? Mégis mikor váltam azzá a lánnyá, aki úgy viselkedik, mint a nebántsvirág?"
Mivel ilyen, és ehhez hasonló elgondolásokkal marcangolta magát. Észre sem vette, hogy a férfi lelassított a lakása előtt.
- Nagyon élveztem az estét veled – mondta Kimberly, majd udvariasan megköszönte a vacsorameghívást. Modortalannak tartotta magát, amiért most nem hagyta, hogy Seth kisegítse az autóból, de nem tudta volna elviselni a tényt, hogy goromba reakciója ellenére ő mégis lovagiasan is áll hozzá. Szóval csak magától kiszállt az autóból, majd az ablakon behajolt. – Van még rá mód, hogy találkozzunk? – kérdezte reménykedve, és idegességében rossz szokásának hódolva beharapta alsó ajkát.
- Persze, de hiszen megbeszéltük. Te leszel az idegenvezetőm – mosolygott rá kedvesen a férfi, majd hozzátette: - Holnap hívlak.
Kimberly válláról nagy teher esett le Seth kedves szavai hallatán. Hamar búcsút intettek egymásnak. A férfi megvárta, amíg a nő belép a lákásába. Jobb biztosra menni.
A nő vegyes gondolatokkal vette le fekete magassarkúját, majd dobta le magát az ágyába. Most már biztos volt benne, hogy a férfi érdeklődése nem csupán baráti. Képtelen volt megállni a vigyorgást, még akkor is csak a tengerkék szempárra tudott emlékezni, amikor kényelmes pizsamájába bújtatta bele csupasz lábait, majd kényelmesen elhelyezkedve az ágyában álomra hunyta a szemét. Egy virágoskertről álmodott, amibe végig nárciszok voltak ültetve. A szellő csendesen fújt, az égen nem gyűltek vészjósló felhők. Minden nyugodtnak hatott, és legszívesebben ki sem szakadt volna abból a közegből egészen hétfőig, amikor is újra láthatta Sethet.
Antoine de Saint-Exupéry
《《《《《¤》》》》》
Kimberly idegesen húzkodta ruháját. Zavarta, hogy combjai szabadon láthatóak. Nem volt kifejezetten megelégedve önmagával. Nem mintha valaha is meg lett volna, de ez most más volt.
- Jajj, Kim, ne csináld már! - ripakodott rá Lisi barátnője. - Még a végén összegyűröd. Annyi időnk pedig már nincs, hogy újra vasaljam.
A lány beletörődve engedte le vékony kezeit teste mellé, majd végignézett magán az egészalakos tükörben. Egy gyenge nő pillantott rá onnan barna szemeivel. Konstatálta, hogy már egészségesebben néz ki; három kilót hízott vissza a héten. A combjain már van hús, de dereka olyan keskeny még mindig.
- Tudod, Lisi, - kezdett bele Kimberly lassan, megfontoltan - még nem köszöntem meg neked, hogy itt vagy velem. Még ebben a szarságban is – nevetett fel a lány erőltetetten, s mosolyodott el szomorúan.
- Kim, ne viccelj! Természetes, hogy segítek neked – reagálta le Lisi egyből a lány agymenését, és végigsimított barátnője vállán. - Ez most nehéz időszak, de hamar kilábalsz belőle. Erős vagy. Erősebb, mint ahogyan te azt hiszed.
- Nem is tudom... Annyira nem visz rá a lélek semmire. Munkát is kéne szereznem, hamarosan kifutok a pénzemből - fújtatott fáradtan, és füle mögé simította kósza hajszálait.
- Ne stresszeld túl a dolgot. Pont te nem vagy az a típus, akit tétlenkedőnek lehetne nevezni. Szóval nyugi; találsz majd egy munkát, amit szeretni fogsz, és a befejezed a szemesztered az egyetemen - reagálta le olyan egyszerűen Lisi, hogy egy pillanatra Kim is elhitte. Elhitte, hogy ebből a nehéz helyzetből könnyen kikerül, és ott folytatja az életét, ahol abbahagyta. Visszamegy a művészetire, és valóra váltja álmait. Elképzelte, ahogyan ujjai között határozottan tartja vonóját. Megvárja, amíg a közönség elhalkul. Tekintetét a húrokra szegezi, és határozottan belekezd a szvittbe. Eleinte lassan, hogy rátalálhasson a darabban magára. Ott hangsúlyozza ki a hangokat, ahol jelentősnek gondolja. Érzékenyen lassít a hajlítások előtt, hogy ki tudja élvezni azt, ahogyan a hangok összezengve alkotnak egy hangzatot. Érzi, ahogyan a közönség visszatartja lélegzetét a meglepettségtől, és rázza ki őket jólesően a hideg. Aztán hirtelen csend támad. Ujjai ernyedten esnek le a fogólapról.
„Képtelen vagyok rá" -üti szíven a gondolat, de hamar elhallgattatja háborgó lelkét azzal, hogy a jelenre fókuszál, és arra a tengerkék szempárra.
* * *
Már az utolsó simításokat végezték. Lisi kivasalta a lány bongyor fürtjeit. Egyenes hajszálai kiemelték a lány arcvonásait. Kim a szemüvegét lecserélte kontaktlencséjére. A kedvenc gyűrűjét viselte. Nem egy kirívó darab, de a lány számára különleges jelentéssel bír. Nagymamájától kapta, aki közel állt hozzá. Az aranyból készült ékszerbe kisebb hullámok voltak vésve. Belsejébe egy név karcolva: Colette. Kim bátran viselte az apró tárgyat nehéz pillanataiban, mert mindig erőt adott neki, ha magából nem tudott már meríteni. Elképzelte, ahogyan nagymamája törékeny kezével, amin a ráncok történeteket írnak le, simogatja az ő kezét. Büszkén tekint a lányra, és elismerően bólint, amikor szemeibe néz.
Kimberly ezt a képet hozta maga elé akkor is, amikor Sethnek ajtót nyitott. A férfi a szokásos sármjával állt a teraszon. Világoskék ingjét gondosan nadrágjába tűrte. Zakója harmonizált bőrcipőjével. Karján egy drága óra díszelgett, de a lány nem tudta megállapítani, milyen márkájú lehet. Valószínűleg abban a pillanatban bármelyik nő irigyelte volna a nő helyzetét, hiszen - kár kertelni, - a férfi lélegzetállítóan nézett ki, de ezt persze főszereplőnk nem vallotta volna be magának semmi pénzért. De azért egy kedves mosolyt varázsolt arcára. Bűn lett volna nem mosolyogni azon, ahogyan Seth a nárciszcsokrot tartotta kezeiben, és várakozóan nézett a bordó ruhában előtte álló lányra.
- Szia Seth – kezdte a lány vidáman.
- Szia– köszönt Seth is, majd átnyújtotta a csokrot Kimnek. – Remélem nem lőttem nagyon félre a nárcisszal. A nő a virágboltban azt mondta, hogy, hát, ezzel le tudnálak venni a lábaidról – folytatta a férfi, és idegesen megvakarta tarkóját.
- Gondolatolvasó lehetsz, mert ez az egyik kedvencem – vallotta be meglepetten Kimberly. - Köszönöm!
Egy percet kért a férfitől, hogy vázába rakhassa a virágot, mert ugyan beinvitálta a lakásba, a másik inkább udvariasan megvárta a terasznál. Úgy gondolta nem illendő már első alkalommal a másik lakására törni.
Az étteremhez vezető út jó hangulatban telt, de nem sok érdemlegesről esett szó, mert mindketten kissé izgultak az este miatt. Kimberly próbálta nem gyűrögetni ruhájának szoknyarészét, de alig-alig tudta megállni. Amikor rájött a késztetés, inkább kitekintett az ablakon, és az elsuhanó tájat pásztázta. Megállás nélkül csak azon pörgött az esze, hogy ezt randinak fogja-e fel, vagy sem, még akkor is, ha megígérte magának, hogy nem fog ezen kattogni.
- Lassan megérkezünk – szólalt meg Seth, és nemsokára lekanyarodott egy mellékutcába. Párszáz méter után az utca szélén megállt, és lekapcsolta a gyújtást. Átsietett a kocsi túloldalára, hogy kinyithassa a nőnek az ajtót. Figyelmességét Kimberly megköszönte, de hozzátette, hogy nem muszáj ezt tennie, így kiszolgálnia. Seth annyiban hagyta a dolgot, hogy ez alapvető gesztus.
Kimberly Heart magabiztosan lépkedett magassarkújában a Per Diem étterem felé, ami Lititz egyik, csak hanem a legkiemelkedőbb vacsorahelyei közé tartozott. Sokszor szeretett volna eljönni ide, de az ott található busás árakat nem engedhette meg magának, ezért el is vetette a gondolatot.
Amint Seth és Kim beléptek az étterembe, egy alkalmazott eléjük sietett, hogy eligazítsa őket, mert a nagy jövés-menésben aztán igazán nehéz dolga van az embernek abban, hogy megtalálja a foglalt asztalt. A férfi egy a vendégektől elzártabb asztalt választott még régebben, hogy nyugodtan tudjanak beszélgetni a lánnyal, ám ne legyen kínos a csend, ha nem jutna semmi az eszükbe. Bár utóbbi már csak belemagyarázás volt a dolgokba, hiszen egyáltalán nem tartott attól, hogy esetleg Kimen eluralkodna a csend. Sosem olyan típusnak ismerte a lányt – milyen lányt, nőt -, aki ne tudott volna bármihez érdemben hozzászólni. Szóval jó választásnak gondolta ezt a kissé távolabb lévő asztalt.
Az alkalmazott magukra hagyta őket, hogy nyugodtan kigondolhassák, a menüből mit óhajtanak kérni vacsorára, de biztosította őket abban, hogy keressék fel valamelyik alkalmazottjukat kérdés esetén.
- Gyönyörű ez a hely – ámuldozott Kimberly olyannyira, hogy Seth nem tudta megállni a mosolygást. – Hogy kaphattál ide időpontot? Hónapokkal előre be kell jelentkezni.
- Vannak itt kapcsolataim – felelte Seth, majd szerényen hozzátette: - Egy barátom hozzátartozójáé az étterem. Bár nem szoktam kihasználni az ilyen összeköttetéseket – rajzolt idézőjelet a levegőbe -, de ez alkalommal úgy gondoltam, megérné – tette hozzá, és beletúrt hajába. – Már tudod, mit kérsz?
- Nem döntöttem még, de azt mondják a Quail, és a Pork Medallion a legjobbak itt – felelte Kimberly, és belepillantott ismét a menübe.
- Igen, már megakadt egyszer rajtuk a szemem – füllentette Seth. Gondolatai egyáltalán nem a vacsora rendelése körül forogtak. Szemeit nem tudta levenni Kimberly Heartról, annyira gyönyörűnek találta. A gyász nyomai meglátszottak rajta ugyan, de nem talált benne tökéletlenséget. Arcát figyelte, és reakcióit, ahogyan néha összevonja szemöldökét a menüt olvasva.
- Sikerült választani? – A pincér hangja rázta vissza Sethet a valóságba.
- Kim?
- Egy Pork Medaillont szeretnék.
- És Ön, uram? – tekintett a férfire.
- Ugyanazt kérném, mint a hölgy.
- Italnak mit hozhatok? Szabad ajánlanom a díjnyertes házi borunkat?
- Igen, köszönjük.
- Hamarosan hozom a rendelésüket – tette hozzá a formalitásoknak eleget téve a pincér, és elsietett a konyha irányába, hogy a séfnek leadhassa a rendelést.
Seth könnyed csevegést folytatott a lánnyal a gyermekkori emlékeikről. Elmesélte például azt, hogy az óvodában csámpásnak csúfolták a többiek, mert a fogai ferdén rendeződtek fogsorában.
- Ez lehetetlen! Nem is látszik, hogy valaha csámpás lett volna.
- Ó, pedig, ha tudnád – mosolyodott el mindentudóan a férfi. – Ez sok év eredménye, meg egy jó fogászé. Gimnáziumban már meg sem látszódott, szerencsémre.
Kim feldobta, mi lenne, ha a legkínosabb történeteik közül osztanának meg néhányat egymással.
- Ó, az semmi – felelte kacagva a lány, és villáját visszafektette a tányérjába. – Képzeld, egyszer általánosban felástuk a legjobb barátnőmmel, Ameliaval a hátsó kertet, ahol frissen voltak ültetve a tulipánok, mert a bátyja azt hazudta, hogy többszáz évvel azelőtt ott egy időkapszulát rejtettek el – kacagott Seth szerint édesen Kimberly. - Életem első igazgatói intőjét is akkor kaptam. Meg persze virághagymákat kellet vennie a szüleimnek, és tagja voltam a Légy zöld! kampánynak, méghozzá egy teljes évig – folytatta, és elhúzta száját a kínos emléken.
- Nem vagy semmi – mosolyodott el Seth, és elképzelte, ahogyan Kimberly szempárját ártatlanul az őt kioktató igazgatóra szegezi. Egy szó, mint száz, a lány mindig is cserfes volt, és minden huncutságból kivette a szerepét.
- Még nem is kérdeztem, meddig maradsz itt, Lititzben? – váltott témát a nő, és barna íriszeit a férfiéra emelte., majd egy sajtdarabot egyensúlyozott szájába.
- Majd elválik, ameddig a munka ide szólít – hazudta, és megvonta vállait. Valójában csak Kimberly miatt volt még mindig itt. – De azért bevallom, elvarázsolt ez a kisváros. Legszívesebben haza sem mennék.
- Ha már eddig maradtál, érdemes lenne még elmenned az októberi Chocolate Walk-ra. Ez egy közösségi program itt, Lititzben. Csokoládé túra-utak indulnak a város különböző részein, hogy a legrégebbi cukrászdákat meglátogathassák, és végig kóstolják a csokis süteményeket. A vendégek pedig üdvözlőkártyákat hagynak cserébe a vendéglátóknál. Hétfőn lesz.
Sethet vonzotta a gondolat, hogy találkozhatna hétfőn ismét a lánnyal. Mint egy második randevú. Lelkesedéséből kifolyóan, meggondolatlanul azt bökte ki:
- Mehetnénk együtt – mondta, majd amikor tudatosult benne, hogy a lány egy szóval sem említette, hogy ő részt venne az eseményen, serényen hozzátette: - Ha van kedved, akkor mehetnénk együtt – javította ki magát, és várakozóan nézett a lányra. Ugyan ez csak egyszerű válasz lett volna, de Sethnek sokat jelentett, hiszen ha igent mond Kimberly, akkor nem tartja taszítónak a jelenlegi énjét, és nyitott a folytatásra.
- Persze, szívesen – húzta vörös ajkait egy mosolyra a lány. – Még az kéne, hogy elvessz a nagy forgatagban, rengetegen szoktak lenni – tette hozzá. – Én leszek az idegenvezetőd.
- Köszi – motyogta el Seth két falat között, és szívét megnyugtatta azzal, hogy van esélye a lánynál, pedig lehet, ő csak barátian fogja fel ezt a vacsorát. Mindenképpen a tudtára akarta adni, hogy ő ezt komolyan gondolja.
Seth és Kimberly a desszert után elhagyták a Per Diemt, mert már amúgy is későre járt, és mert lassan záróra következett. Seth udvariasan kinyitotta a lány előtt az ajtót, és megvárta, amíg kényelmesen elhelyezkedik az ülésen, majd becsukta azt, és átsétált a vezetőülés felöli oldalra. Kimberly már nem említette meg, hogy nem kell a lovagias viselkedés neki, mert valójában jóleső érzés töltötte el Seth kis formaiságaitól. A hazavezető út is jó kedvben telt, Kimberlynek be nem állt a szája, majd mikor magára ismert, szabadkozott, amiért nem hagyta kellő szóhoz jutni a másikat.
- Nem baj, jó hallgatni téged – mondta a férfi, és a nőre pillantott.- Még nem mondtam, de gyönyörű vagy – nézett a nő barna íriszeibe. Kimberly megengedte magának, hogy elvesszen a férfi kékjében. Seth annyira őszintén dicsérte meg őt, hogy nem tudta nem elhinni neki. Abban a pillanatban tényleg gyönyörűnek érezte magát. De mit is gondolt? Buta szíve megint becsapja, megint azzal a reménnyel fakítja el eszét, hogy ez most más lesz. Más, mint Aidannel. Lehetősége van a boldogságra. Egy karnyújtásnyira van tőle, csak meg kell ragadnia a pillanatot... De ő már tapasztaltabb volt ennél, mintsem a szívére hallgasson. Elnyomta a benne felerősödő szimpátiát Seth felé. És azzal megtört a varázs. Ajkait összeszorítva hajtotta le fejét. – Ne haragudj, megbántottalak? Ha mondtam valami rosszat, akkor...
- Nem, nem, semmi olyan nem tettél, ami miatt neheztelnék rád, egyszerűen csak elfáradtam – füllentette a lány, majd nehézkesen hozzátette: - Bocsánat.
Ugyan Seth nem haragudott, vagy sértődött meg a lány reakciójára, Kimberlyt elfogta a bűntudat.
„Még egy ilyen egyszerű bókot sem vagy képes udvariasan megköszönni? Mégis mikor váltam azzá a lánnyá, aki úgy viselkedik, mint a nebántsvirág?"
Mivel ilyen, és ehhez hasonló elgondolásokkal marcangolta magát. Észre sem vette, hogy a férfi lelassított a lakása előtt.
- Nagyon élveztem az estét veled – mondta Kimberly, majd udvariasan megköszönte a vacsorameghívást. Modortalannak tartotta magát, amiért most nem hagyta, hogy Seth kisegítse az autóból, de nem tudta volna elviselni a tényt, hogy goromba reakciója ellenére ő mégis lovagiasan is áll hozzá. Szóval csak magától kiszállt az autóból, majd az ablakon behajolt. – Van még rá mód, hogy találkozzunk? – kérdezte reménykedve, és idegességében rossz szokásának hódolva beharapta alsó ajkát.
- Persze, de hiszen megbeszéltük. Te leszel az idegenvezetőm – mosolygott rá kedvesen a férfi, majd hozzátette: - Holnap hívlak.
Kimberly válláról nagy teher esett le Seth kedves szavai hallatán. Hamar búcsút intettek egymásnak. A férfi megvárta, amíg a nő belép a lákásába. Jobb biztosra menni.
A nő vegyes gondolatokkal vette le fekete magassarkúját, majd dobta le magát az ágyába. Most már biztos volt benne, hogy a férfi érdeklődése nem csupán baráti. Képtelen volt megállni a vigyorgást, még akkor is csak a tengerkék szempárra tudott emlékezni, amikor kényelmes pizsamájába bújtatta bele csupasz lábait, majd kényelmesen elhelyezkedve az ágyában álomra hunyta a szemét. Egy virágoskertről álmodott, amibe végig nárciszok voltak ültetve. A szellő csendesen fújt, az égen nem gyűltek vészjósló felhők. Minden nyugodtnak hatott, és legszívesebben ki sem szakadt volna abból a közegből egészen hétfőig, amikor is újra láthatta Sethet.
Коментарі