2. rész
Csendben sírtam miközben összekészítettem egy tál reggelit anyának is, amit aztán bevittem neki a gyógyszereivel együtt. Nem akartam hogy Ray szemei elé kerüljön és esetleg bántsa őt. Anya még halkan szuszogott, úgyhogy letettem mellé a tányért és halkan visszaosontam a konyhába, hogy én is egyek egy keveset. Már majdnem végeztem, amikor megszólalt a vezetékes telefon a folyosón, úgyhogy gyorsan odasiettem, nehogy Ray vegye fel.
- Halo? Catherine Davies - szóltam bele halkan.
- Cathy, én vagyok az Bianca White - hallottam meg volt tanárnőm hangját.
- Tanárnő, miben tudok segíteni? - ő volt a kedvenc tanárom, irodalmat tanított, de sokszor szünetekben vagy órák után jókat beszélgettünk egymással.
- Azt hiszem inkább én tudok segíteni neked - nyeltem egy nagyot. Bianca nem tudta pontosan, hogy mi folyt itthon, de biztos vagyok benne hogy sejtett valamit - Figyelj rám Cathy, lenne számodra egy munka. Egy igen fontos ember keresett meg engem, házvezetőnőt keres és azonnal te jutottál az eszembe, sok pénzt ígért.
- Ohh, azt hiszem az nagyon jó lenne - mondtam halkan, de ekkor kilépett a nevelőapám és a falnak dőlve várta hogy végezzek - De sajnos nem tudom elvállalni. Köszönöm, hogy gondolt rám Mrs. White, most már mennem kell.
- Beacon Street 21. péntek 17 óra - darálta még le, amit belevéstem az elmémbe és letettem a kagylót.
- Ki volt az? - szegezte nekem rögtön a kérdést Ray.
- Egy régi tanárom - nem hazudhattam neki, mert nagyon rosszul ment és azonnal rájött volna.
- És mit akart? - fenyegetőn nézett rám, talán azt hitte, hogy ki akarja hívni a rendőrséget vagy fogalmam sincs.
- Csak egy munkát ajánlott - vontam vállat, mint akit egyáltalán nem érdekel.
- Miért nem jó neked Johnnál? - egészen közel jött hozzám, tudtam hogy meg akar félemlíteni.
- De igen, ezért is mondtam vissza - meglepő módon Ray szerezte nekem a kocsmai állást, ki más.
- Jól tetted - helyeselve bólogatott és úgy tűnt megnyugodott.
- Habár elég jó pénzt ígértek - mondtam csak úgy mellékesen, de ez már rögtön felkeltette az érdeklődését. Reméltem hogy belesétál a csapdámba és elérhetem a célom.
- Mennyit? - tette fel azonnal a kérdést.
- Nem tudom pontosan, nem kérdeztem, mert nekem már van munkám - nemtörődöm stílusban vállat vontam - De valami pénzes pacák lehet a munkaadó.
- Akkor el kell menned a beszélgetésre - mondta határozottan.
- Úgy érted, az állasinterjúra - javítottam ki, de talán nem kellett volna mert mérgesen felmorrant.
- Na ide figyelj, elmész és megszerzed azt a munkát - mutatóujját lóbálni kezdte előttem - Tudod, hogy az anyád milyen beteg, ne akard hogy véletlenül megsérüljön - az említésére azonnal összeszorult a szívem.
- Rendben, elmegyek. Csak anyát kérlek ne bántsd - néztem rá kétségbeesetten.
- A te dolgod csak annyi, hogy megteszed amit mondtam és akkor neki sem lesz semmi baja - már nagyon közel volt hozzám, a szívem a torkomban dobogott, ahogy megfogta egy hajtincsemet és tekergetni kezdte. A falnak lapultam és csak bólogatni kezdtem, aztán néhány éveknek tűnő pillanat után visszament a birodalmába.
Miután elintéztem az otthoni dolgokat, elmentem a közeli könyvtárba, hogy megnézzem hova kell majd mennem pénteken. Sajnos a régi samsung telefonom arra volt csak jó, hogy telefonáljak vagy üzenetet írjak. Néha szánalmasnak éreztem magam az iskolában, amikor mindenki az okostelefonját nyomkodta és meg inkább a táskám mélyébe süllyesztettem a készülékemet, nehogy bárki is meglássa. A könyvtárba lépve Anne boldogan köszönt nekem, sokszor jártam már itt, ha netezni akartam vagy csak kivettem egy két romantikus könyvet. Leültem az egyik szabad géphez és nagy nehezen megkerestem a címet, amit Bianca diktált le a telefonba. Megjegyeztem, hogy melyik buszokkal tudok eljutni odáig és hogy utána még merre kell gyalogolnom. A biztonság kedvéért felírtam egy papírra, aztán visszamentem Anne-hez, aki a szokásos székében üldögélve gépelt valamit.
- Anne tudnál kicsit segíteni? - kérdeztem tőle halkan, hogy senkit ne zavarjak - Szeretnék kinyomtatni egy papírt.
- Persze, hol van amit nyomtatni kell? - átadtam a pendrive-ot, amit bedugott a gépébe és félig felém fordította a képernyőt, hogy én is lássam.
- Ott van, az önéletrajz - mutattam a kis dokumentumra, amit végül sikeresen kinyomtatott.
- Köszönöm - elvettem tőle, aztán kivettem a tárcámat a táskámból - Mivel tartozom?
- Semmivel szivem, ez csak egy papír. Mások egész kötegekért fizetnek - legyintett és kedvesen nézett rám.
- Köszönöm Anne, most mennem kell, de szerintem jövőhéten benézek - mosolyogtam rá, aztán kiléptem a zajos utcára.
• • •
A péntek gyorsan elérkezett, én pedig elindultam a papírjaimmal együtt a megbeszélt címre. Johntól már szerdán elkértem a mai napomat, úgyhogy már tényleg minden csak rajtam múlt és a titokzatos munkaadón. Felszálltam a buszra és közben végig azon gondolkodtam, hogy mit mondjak majd. Fogalmam sem volt, hogy mit szabad és mit nem egy ilyen állásinterjún. A ruházatom sem volt éppen megfelelő, egy egyszerű fekete farmer és egy virágmintás bő ing volt rajtam. Az ing elméletileg testhez álló kellett volna hogy legyen, de annyira sovány voltam, hogy még ez is lógott rajtam. Utáltam azt ahogy kinéztem, még a hülye is látta, hogy nem eszek rendesen, az arcom be volt esve, a kulccsontom temészetellenesen kiállt, ezért igyekeztem mindig rejtegetni a testemet.
Elővettem az önéletrajzomat és gyorsan átfutottam rajta, de a papír szerint az életem egy 8 általánosból, egy érettségiből és három felszolgálói állásból állt. Csak abban tudtam reménykedni, hogy valami csoda folytán mégis alkalmazni fognak. Nem akartam magam híú reményekbe kergetni, de nagyon akartam az állást, hiszen ezzel kaptam volna az élettől egy új esélyt, egy szebb jövőt. Évek óta tervezgettem, hogy egyszer majd sikerül bejutnom egy egyetemre és olyan pályára léphetek amit igazán akarok.
A busz fél óra után megállt a végállomáson, ahol mindenkinek le kellett szállnia, de innen még egy másikkal negyed órát kellett utaznom. A következő járaton már számoltam, hogy hány megállónál járok és a 9.-nél leszálltam. A busz egy elágazás közelében tett le, úgyhogy megkerestem azt az utcát amelyik a papíron szerepelt és elindultam. Minél tovább haladtam, annál szebb és nagyobb házak következtek. Mindenhol pár centis pázsit feküdt és a díszes kapukon át köves járda vezetett végig a bejárathoz. Ahogy közeledtem a célponthoz, a szívem már a torkomban dobogott. Már most kényelmetlenül éreztem magam, pedig még csak az utcán sétáltam, de egyszerűen nem illettem ebbe a környezetbe és ez látszódott is rajtam.
Végül befordultam a Beacon Street-re és megkerestem a 21-es számú házat, de amikor megálltam előtte a szám is tátva maradt. Ezt már nem is lehetett háznak nevezni, ugyanis inkább hajazott egy palotára, de legalább egy villára. Egy kicsit még egy helyben toporogtam, nem tudtam mitévő legyek. Végigvezettem a tekintetem a fekete kovácsolt vaskapun, ami helyenként ezüsttel volt díszítve. Az előttem álló épület hatalmas volt már kívülről is, de nagyon kíváncsi voltam a belsejére. Volt egy emeleti része, plusz a tetőtér, mellette három garázsajtó volt, de talán még több kocsit rejtett belül. A ház előtt formára vágott sövények, dísznövények és színpompás virágok feküdtek. Minden makulátlanul festett, mint egy filmbeli részlet.
Nagy levegőt vettem és a kapuhoz lépve benyomtam a kapucsengőt, aztán vártam és csak vártam.
- Ki az, miben segíthetek? - szólt bele egy mély férfihang.
- Jó napot, én Catherine Davies vagyok és Bianca White keresett meg, ő küldött ide, azt mondta hogy házvezetőnőre van szükségük - a hangom kicsit rekedtebben szólt mint vártam és attól féltem valami hülyeséget fogok mondani.
- Ohh igen, már vártam. Jöjjön csak be, kinyitom a kaput - ezután berregő hangot hallottam és a kapu magától kinyílt.
Erőt véve magamon besétáltam és végre közelebbről is megcsodálhattam a díszkertet és a házat is. A falak fehér és barna színekben pompáztak, olyan letisztult volt az egész, mégis meglehetősen otthonosnak tűnt. Amikor fellépdeltem a kis lépcsőn kitárult előttem a bejárati ajtó és egy fiatalos középkorú férfival találtam szembe magam. Haja szinte fekete volt, de itt ott már vegyült néhány ősz hajszállal, ami nagyon jól állt neki. Fekete keretes szemüvege és formára vágott szakálla karakteressé tette az arcát. Egy fekete öltönynadrágot viselt fehér inggel és egy pöttyös kék nyakkendővel.
- Edgar Wilkinson vagyok - amíg én felmértem addig ő is végignézett rajtam, de hál Istennek nem tett megjegyzést a kinézetemre.
- Catherine Davies - elfogadtam a felém nyújtott kezét és egy határozott kézfogás után elengedte.
- Kerülj beljebb - ellépett az ajtóból és miután beléptem becsukta mögöttem - Gyere, menjünk a dolgozószobámba ott nyugodtan tudunk beszélgetni.
- Rendben - elindult előttem én pedig mentem utána és közben próbáltam szemügyre venni a ház belsejét.
Már az előszoba is hatalmas volt, onnan egyenesen egy csodaszép vörösszőnyeges lépcső vezetett fel két oldalt az emeletre. Az uralkodó színek itt is a fehér és a sötétbarna voltak, ahogy néztem nagyon megtetszett ez a párosítás. Egyenesen mentünk, de rögtön jobbra felfedeztem a nappalit, amit egy elhúzhatós ajtóval be lehetett zárni. Végül felmentünk a lépcsőn és jobbra kanyarodva egy hosszú folyosón kötöttünk ki, aztán megállt a harmadik ajtónál és beléptünk.
- Foglalj helyet - ő leült az íróaíróasztala mögé, én pedig vele szembe ültem le egy kényelmes fotelba.
- Hoztál önéletrajzot magaddal? - karjait az asztalon pihentette.
- Igen - gyorsan elővettem a papírt és átnyújtottam neki, aztán seperc alatt átolvasta.
- Szóval tavaly érettségiztél - bólintottam egyet - Jó tanuló voltál?
- Igen, a matekom lett egyedül 4-es, a többi ötös - vártam a következő kérdését.
- És miért nem mentél egyetemre? - vonta fel a szemöldökét.
- Nos, tudja Mr. Wilkinson még egyelőre nem sikerült összegyűjtenem rá a pénzt, de szeretnék bejutni egy egyetemre - semmit nem tudtam leolvasni az arcáról, úgyhogy csak reméltem, hogy ez nem számít rossz válasznak.
- Értem, tehát mint már tudod házvezetőnőre van szükségem és ahogy látod ez a ház nagy. Mennyi tapasztalatod van ebben, mit gondolsz meg tudnál egyedül bírkózni ezzel? - kicsit meginogtam, hiszen tényleg nagyon sok munka lehet egy ilyen ház rendbentartásával, de mindenképpen meg akartam próbálni.
- Igen, mindent megtennék, hogy a ház tiszta legyen - mondtam magabiztosan, mire küldött felém egy elismerő mosolyt.
-Akkor azt hiszem megállapodhatunk. Lenne itt még valami - ujjait egymásnak támasztotta és úgy nézett rám - Ha itt dolgozol, akkor itt is fogsz lakni. Így is tudod vállalni?
Hirtelen nem tudtam mit reagálni, ha itt kell laknom, az azt jelenti, hogy anya egyedül lesz otthon.
- Természetesen hétvégén hazamehetsz meglátogatni a szüleidet, persze csak akkor ha olyan állapotban van a ház és épp nincs már rád szükség - várakozón nézett rám, úgyhogy döntenem kellett.
Nem akartam magára hagyni az anyámat, de nem nagyon volt más választásom, hiszen a kocsmai fizetésem lassan semmire nem volt elég és kezdett fogyni a spórolt pénzem is.
- Elfogadom az állást - mondtam végül.
- Ennek örülök, kapni fogsz egy szobát és minden szükséges dolgot, ezekkel nem kell foglalkoznod - elővett a fiókjából néhány papírt és elém tolta, hogy töltsem ki, úgyhogy közben elkezdtem írni a személyes adataimat meg miegymást.
- Ami a munkakörödet illeti, elég sok feladatod lesz, de fiatal vagy azt hiszem meg fogsz bírkózni vele. Először is a takarítás, nagyon fontos ugyanis sokszor jönnek vendégek. Továbbá mindig készítened kell reggelit, ebédet és vacsorát, főként a gyerekeknek, én elég ritkán vagyok itthon. Tudsz főzni?
- Igen, az alapdolgokat el tudom készíteni, de receptből bármit.
- Helyes. Fontos még, hogy a kicsi Hilaryt el kell vinni iskolába és haza is kell hozni. Lassan már vége van a tanításnak, de ezen kívül el szokott járni balett edzésre heti kétszer, illetve minden nyáron elmegy egy táborba - csak sorolta a rengeteg infót, amit próbáltam megjegyezni, miközben töltögettem ki az üres sorokat.
- Most ennyi jutott hirtelen eszembe, ezek a legfontosabbak, de valószínűleg lesznek egyéb dolgok is, persze mindent a maga idejében. És akkor jöjjön a munkabér, úgy gondolom a fáradságos munkáért heti 400 dollárt tudnék ajánlani. Természetesen a plusz munkákat nem számoltam bele - lefagytam az összeg hallatán. A kocsmában több mint egy hónapot kellett dolgoznom ezért a pénzért - Megfelel vagy esetleg kevesled?
- Nem, nagyon is megfelel - bólogattam és fejben már azt tervezgettem, hogy mennyi idő kellene az egyetem finanszírozásához.
- Rendben, akkor ha kész vagy a papírokkal, már meg is volnánk. Hétfőn tudnál kezdeni? - nézett rám kérdőn.
- Igen, persze - befejeztem a töltögetést, úgyhogy visszacsúsztattam neki a papírokat, amiket ő is aláírt és egy példányt átnyújtott.
- Rendben, először egy hét próbaidőt kapsz, nem akarlak megijeszteni, de az utódjaid nem bírták itt sokáig. Remélem, hogy helyetted már nem kell egy újabb lányt fölvennem - bíztatón rám mosolygott és felállt, úgyhogy én is követtem kifelé.
- Ha rajtam múlik, akkor sokáig itt leszek - mondtam magabiztosan, pedig belül rettegtem attól ami rám várt.
- Ez a beszéd - lementünk a lépcsőn, most a másik irányba mentünk és egy gyönyörű konyhában lyukadtunk ki.
- Olyan gyönyörű ez a ház, de eddig a konyha a kedvencem - körbementem a pult mentén és elképzeltem, hogy milyen lehet majd itt főzni.
- Hát azt hiszem sokat leszel itt - a hűtőhöz állt és levett róla egy nejlonos dossziét - Ez a papírköteg lesz a jobb kezed, mindig ide fogjuk írni a feladataidat. Ha én nem vagyok itthon akkor a fiam, olyankor ő veszi át a főnök szerepét. Ebből mindig tudni fogod a dolgodat. Nos, azt hiszem most ennyi lenne, a többit majd hétfőn megbeszéljük.
- Rendben, és hányra jöjjek? - kérdeztem még.
- Most még elég lesz 8-ra, de azt hiszem legtöbbször korábban fogsz kelni. Van még esetleg kérdésed?
- Nincs - csak bólintott és elkísért az ajtóig, aztán elköszönt és elindultam haza.
- Halo? Catherine Davies - szóltam bele halkan.
- Cathy, én vagyok az Bianca White - hallottam meg volt tanárnőm hangját.
- Tanárnő, miben tudok segíteni? - ő volt a kedvenc tanárom, irodalmat tanított, de sokszor szünetekben vagy órák után jókat beszélgettünk egymással.
- Azt hiszem inkább én tudok segíteni neked - nyeltem egy nagyot. Bianca nem tudta pontosan, hogy mi folyt itthon, de biztos vagyok benne hogy sejtett valamit - Figyelj rám Cathy, lenne számodra egy munka. Egy igen fontos ember keresett meg engem, házvezetőnőt keres és azonnal te jutottál az eszembe, sok pénzt ígért.
- Ohh, azt hiszem az nagyon jó lenne - mondtam halkan, de ekkor kilépett a nevelőapám és a falnak dőlve várta hogy végezzek - De sajnos nem tudom elvállalni. Köszönöm, hogy gondolt rám Mrs. White, most már mennem kell.
- Beacon Street 21. péntek 17 óra - darálta még le, amit belevéstem az elmémbe és letettem a kagylót.
- Ki volt az? - szegezte nekem rögtön a kérdést Ray.
- Egy régi tanárom - nem hazudhattam neki, mert nagyon rosszul ment és azonnal rájött volna.
- És mit akart? - fenyegetőn nézett rám, talán azt hitte, hogy ki akarja hívni a rendőrséget vagy fogalmam sincs.
- Csak egy munkát ajánlott - vontam vállat, mint akit egyáltalán nem érdekel.
- Miért nem jó neked Johnnál? - egészen közel jött hozzám, tudtam hogy meg akar félemlíteni.
- De igen, ezért is mondtam vissza - meglepő módon Ray szerezte nekem a kocsmai állást, ki más.
- Jól tetted - helyeselve bólogatott és úgy tűnt megnyugodott.
- Habár elég jó pénzt ígértek - mondtam csak úgy mellékesen, de ez már rögtön felkeltette az érdeklődését. Reméltem hogy belesétál a csapdámba és elérhetem a célom.
- Mennyit? - tette fel azonnal a kérdést.
- Nem tudom pontosan, nem kérdeztem, mert nekem már van munkám - nemtörődöm stílusban vállat vontam - De valami pénzes pacák lehet a munkaadó.
- Akkor el kell menned a beszélgetésre - mondta határozottan.
- Úgy érted, az állasinterjúra - javítottam ki, de talán nem kellett volna mert mérgesen felmorrant.
- Na ide figyelj, elmész és megszerzed azt a munkát - mutatóujját lóbálni kezdte előttem - Tudod, hogy az anyád milyen beteg, ne akard hogy véletlenül megsérüljön - az említésére azonnal összeszorult a szívem.
- Rendben, elmegyek. Csak anyát kérlek ne bántsd - néztem rá kétségbeesetten.
- A te dolgod csak annyi, hogy megteszed amit mondtam és akkor neki sem lesz semmi baja - már nagyon közel volt hozzám, a szívem a torkomban dobogott, ahogy megfogta egy hajtincsemet és tekergetni kezdte. A falnak lapultam és csak bólogatni kezdtem, aztán néhány éveknek tűnő pillanat után visszament a birodalmába.
Miután elintéztem az otthoni dolgokat, elmentem a közeli könyvtárba, hogy megnézzem hova kell majd mennem pénteken. Sajnos a régi samsung telefonom arra volt csak jó, hogy telefonáljak vagy üzenetet írjak. Néha szánalmasnak éreztem magam az iskolában, amikor mindenki az okostelefonját nyomkodta és meg inkább a táskám mélyébe süllyesztettem a készülékemet, nehogy bárki is meglássa. A könyvtárba lépve Anne boldogan köszönt nekem, sokszor jártam már itt, ha netezni akartam vagy csak kivettem egy két romantikus könyvet. Leültem az egyik szabad géphez és nagy nehezen megkerestem a címet, amit Bianca diktált le a telefonba. Megjegyeztem, hogy melyik buszokkal tudok eljutni odáig és hogy utána még merre kell gyalogolnom. A biztonság kedvéért felírtam egy papírra, aztán visszamentem Anne-hez, aki a szokásos székében üldögélve gépelt valamit.
- Anne tudnál kicsit segíteni? - kérdeztem tőle halkan, hogy senkit ne zavarjak - Szeretnék kinyomtatni egy papírt.
- Persze, hol van amit nyomtatni kell? - átadtam a pendrive-ot, amit bedugott a gépébe és félig felém fordította a képernyőt, hogy én is lássam.
- Ott van, az önéletrajz - mutattam a kis dokumentumra, amit végül sikeresen kinyomtatott.
- Köszönöm - elvettem tőle, aztán kivettem a tárcámat a táskámból - Mivel tartozom?
- Semmivel szivem, ez csak egy papír. Mások egész kötegekért fizetnek - legyintett és kedvesen nézett rám.
- Köszönöm Anne, most mennem kell, de szerintem jövőhéten benézek - mosolyogtam rá, aztán kiléptem a zajos utcára.
• • •
A péntek gyorsan elérkezett, én pedig elindultam a papírjaimmal együtt a megbeszélt címre. Johntól már szerdán elkértem a mai napomat, úgyhogy már tényleg minden csak rajtam múlt és a titokzatos munkaadón. Felszálltam a buszra és közben végig azon gondolkodtam, hogy mit mondjak majd. Fogalmam sem volt, hogy mit szabad és mit nem egy ilyen állásinterjún. A ruházatom sem volt éppen megfelelő, egy egyszerű fekete farmer és egy virágmintás bő ing volt rajtam. Az ing elméletileg testhez álló kellett volna hogy legyen, de annyira sovány voltam, hogy még ez is lógott rajtam. Utáltam azt ahogy kinéztem, még a hülye is látta, hogy nem eszek rendesen, az arcom be volt esve, a kulccsontom temészetellenesen kiállt, ezért igyekeztem mindig rejtegetni a testemet.
Elővettem az önéletrajzomat és gyorsan átfutottam rajta, de a papír szerint az életem egy 8 általánosból, egy érettségiből és három felszolgálói állásból állt. Csak abban tudtam reménykedni, hogy valami csoda folytán mégis alkalmazni fognak. Nem akartam magam híú reményekbe kergetni, de nagyon akartam az állást, hiszen ezzel kaptam volna az élettől egy új esélyt, egy szebb jövőt. Évek óta tervezgettem, hogy egyszer majd sikerül bejutnom egy egyetemre és olyan pályára léphetek amit igazán akarok.
A busz fél óra után megállt a végállomáson, ahol mindenkinek le kellett szállnia, de innen még egy másikkal negyed órát kellett utaznom. A következő járaton már számoltam, hogy hány megállónál járok és a 9.-nél leszálltam. A busz egy elágazás közelében tett le, úgyhogy megkerestem azt az utcát amelyik a papíron szerepelt és elindultam. Minél tovább haladtam, annál szebb és nagyobb házak következtek. Mindenhol pár centis pázsit feküdt és a díszes kapukon át köves járda vezetett végig a bejárathoz. Ahogy közeledtem a célponthoz, a szívem már a torkomban dobogott. Már most kényelmetlenül éreztem magam, pedig még csak az utcán sétáltam, de egyszerűen nem illettem ebbe a környezetbe és ez látszódott is rajtam.
Végül befordultam a Beacon Street-re és megkerestem a 21-es számú házat, de amikor megálltam előtte a szám is tátva maradt. Ezt már nem is lehetett háznak nevezni, ugyanis inkább hajazott egy palotára, de legalább egy villára. Egy kicsit még egy helyben toporogtam, nem tudtam mitévő legyek. Végigvezettem a tekintetem a fekete kovácsolt vaskapun, ami helyenként ezüsttel volt díszítve. Az előttem álló épület hatalmas volt már kívülről is, de nagyon kíváncsi voltam a belsejére. Volt egy emeleti része, plusz a tetőtér, mellette három garázsajtó volt, de talán még több kocsit rejtett belül. A ház előtt formára vágott sövények, dísznövények és színpompás virágok feküdtek. Minden makulátlanul festett, mint egy filmbeli részlet.
Nagy levegőt vettem és a kapuhoz lépve benyomtam a kapucsengőt, aztán vártam és csak vártam.
- Ki az, miben segíthetek? - szólt bele egy mély férfihang.
- Jó napot, én Catherine Davies vagyok és Bianca White keresett meg, ő küldött ide, azt mondta hogy házvezetőnőre van szükségük - a hangom kicsit rekedtebben szólt mint vártam és attól féltem valami hülyeséget fogok mondani.
- Ohh igen, már vártam. Jöjjön csak be, kinyitom a kaput - ezután berregő hangot hallottam és a kapu magától kinyílt.
Erőt véve magamon besétáltam és végre közelebbről is megcsodálhattam a díszkertet és a házat is. A falak fehér és barna színekben pompáztak, olyan letisztult volt az egész, mégis meglehetősen otthonosnak tűnt. Amikor fellépdeltem a kis lépcsőn kitárult előttem a bejárati ajtó és egy fiatalos középkorú férfival találtam szembe magam. Haja szinte fekete volt, de itt ott már vegyült néhány ősz hajszállal, ami nagyon jól állt neki. Fekete keretes szemüvege és formára vágott szakálla karakteressé tette az arcát. Egy fekete öltönynadrágot viselt fehér inggel és egy pöttyös kék nyakkendővel.
- Edgar Wilkinson vagyok - amíg én felmértem addig ő is végignézett rajtam, de hál Istennek nem tett megjegyzést a kinézetemre.
- Catherine Davies - elfogadtam a felém nyújtott kezét és egy határozott kézfogás után elengedte.
- Kerülj beljebb - ellépett az ajtóból és miután beléptem becsukta mögöttem - Gyere, menjünk a dolgozószobámba ott nyugodtan tudunk beszélgetni.
- Rendben - elindult előttem én pedig mentem utána és közben próbáltam szemügyre venni a ház belsejét.
Már az előszoba is hatalmas volt, onnan egyenesen egy csodaszép vörösszőnyeges lépcső vezetett fel két oldalt az emeletre. Az uralkodó színek itt is a fehér és a sötétbarna voltak, ahogy néztem nagyon megtetszett ez a párosítás. Egyenesen mentünk, de rögtön jobbra felfedeztem a nappalit, amit egy elhúzhatós ajtóval be lehetett zárni. Végül felmentünk a lépcsőn és jobbra kanyarodva egy hosszú folyosón kötöttünk ki, aztán megállt a harmadik ajtónál és beléptünk.
- Foglalj helyet - ő leült az íróaíróasztala mögé, én pedig vele szembe ültem le egy kényelmes fotelba.
- Hoztál önéletrajzot magaddal? - karjait az asztalon pihentette.
- Igen - gyorsan elővettem a papírt és átnyújtottam neki, aztán seperc alatt átolvasta.
- Szóval tavaly érettségiztél - bólintottam egyet - Jó tanuló voltál?
- Igen, a matekom lett egyedül 4-es, a többi ötös - vártam a következő kérdését.
- És miért nem mentél egyetemre? - vonta fel a szemöldökét.
- Nos, tudja Mr. Wilkinson még egyelőre nem sikerült összegyűjtenem rá a pénzt, de szeretnék bejutni egy egyetemre - semmit nem tudtam leolvasni az arcáról, úgyhogy csak reméltem, hogy ez nem számít rossz válasznak.
- Értem, tehát mint már tudod házvezetőnőre van szükségem és ahogy látod ez a ház nagy. Mennyi tapasztalatod van ebben, mit gondolsz meg tudnál egyedül bírkózni ezzel? - kicsit meginogtam, hiszen tényleg nagyon sok munka lehet egy ilyen ház rendbentartásával, de mindenképpen meg akartam próbálni.
- Igen, mindent megtennék, hogy a ház tiszta legyen - mondtam magabiztosan, mire küldött felém egy elismerő mosolyt.
-Akkor azt hiszem megállapodhatunk. Lenne itt még valami - ujjait egymásnak támasztotta és úgy nézett rám - Ha itt dolgozol, akkor itt is fogsz lakni. Így is tudod vállalni?
Hirtelen nem tudtam mit reagálni, ha itt kell laknom, az azt jelenti, hogy anya egyedül lesz otthon.
- Természetesen hétvégén hazamehetsz meglátogatni a szüleidet, persze csak akkor ha olyan állapotban van a ház és épp nincs már rád szükség - várakozón nézett rám, úgyhogy döntenem kellett.
Nem akartam magára hagyni az anyámat, de nem nagyon volt más választásom, hiszen a kocsmai fizetésem lassan semmire nem volt elég és kezdett fogyni a spórolt pénzem is.
- Elfogadom az állást - mondtam végül.
- Ennek örülök, kapni fogsz egy szobát és minden szükséges dolgot, ezekkel nem kell foglalkoznod - elővett a fiókjából néhány papírt és elém tolta, hogy töltsem ki, úgyhogy közben elkezdtem írni a személyes adataimat meg miegymást.
- Ami a munkakörödet illeti, elég sok feladatod lesz, de fiatal vagy azt hiszem meg fogsz bírkózni vele. Először is a takarítás, nagyon fontos ugyanis sokszor jönnek vendégek. Továbbá mindig készítened kell reggelit, ebédet és vacsorát, főként a gyerekeknek, én elég ritkán vagyok itthon. Tudsz főzni?
- Igen, az alapdolgokat el tudom készíteni, de receptből bármit.
- Helyes. Fontos még, hogy a kicsi Hilaryt el kell vinni iskolába és haza is kell hozni. Lassan már vége van a tanításnak, de ezen kívül el szokott járni balett edzésre heti kétszer, illetve minden nyáron elmegy egy táborba - csak sorolta a rengeteg infót, amit próbáltam megjegyezni, miközben töltögettem ki az üres sorokat.
- Most ennyi jutott hirtelen eszembe, ezek a legfontosabbak, de valószínűleg lesznek egyéb dolgok is, persze mindent a maga idejében. És akkor jöjjön a munkabér, úgy gondolom a fáradságos munkáért heti 400 dollárt tudnék ajánlani. Természetesen a plusz munkákat nem számoltam bele - lefagytam az összeg hallatán. A kocsmában több mint egy hónapot kellett dolgoznom ezért a pénzért - Megfelel vagy esetleg kevesled?
- Nem, nagyon is megfelel - bólogattam és fejben már azt tervezgettem, hogy mennyi idő kellene az egyetem finanszírozásához.
- Rendben, akkor ha kész vagy a papírokkal, már meg is volnánk. Hétfőn tudnál kezdeni? - nézett rám kérdőn.
- Igen, persze - befejeztem a töltögetést, úgyhogy visszacsúsztattam neki a papírokat, amiket ő is aláírt és egy példányt átnyújtott.
- Rendben, először egy hét próbaidőt kapsz, nem akarlak megijeszteni, de az utódjaid nem bírták itt sokáig. Remélem, hogy helyetted már nem kell egy újabb lányt fölvennem - bíztatón rám mosolygott és felállt, úgyhogy én is követtem kifelé.
- Ha rajtam múlik, akkor sokáig itt leszek - mondtam magabiztosan, pedig belül rettegtem attól ami rám várt.
- Ez a beszéd - lementünk a lépcsőn, most a másik irányba mentünk és egy gyönyörű konyhában lyukadtunk ki.
- Olyan gyönyörű ez a ház, de eddig a konyha a kedvencem - körbementem a pult mentén és elképzeltem, hogy milyen lehet majd itt főzni.
- Hát azt hiszem sokat leszel itt - a hűtőhöz állt és levett róla egy nejlonos dossziét - Ez a papírköteg lesz a jobb kezed, mindig ide fogjuk írni a feladataidat. Ha én nem vagyok itthon akkor a fiam, olyankor ő veszi át a főnök szerepét. Ebből mindig tudni fogod a dolgodat. Nos, azt hiszem most ennyi lenne, a többit majd hétfőn megbeszéljük.
- Rendben, és hányra jöjjek? - kérdeztem még.
- Most még elég lesz 8-ra, de azt hiszem legtöbbször korábban fogsz kelni. Van még esetleg kérdésed?
- Nincs - csak bólintott és elkísért az ajtóig, aztán elköszönt és elindultam haza.
Коментарі