- El sem hiszem, hogy végre ezen is túl vagyunk - sóhajtott fel megkönnyebülten Hannah mellettem.

- És még milyen bizonyítvánnyal - fordultam felé vigyorogva - Olyan büszke vagyok magunkra.

- Gyere csináljunk egy képet - előhúzta új telefonját és csináltunk néhány szelfiet kezünkben az érettségi bizonyítványokkal.

- Most már mennem kell, de majd beszélünk - gyorsan megöleltem barátnőmet és gyalog indultam útnak, hogy kiélvezzem a napsütést.

Húsz perc séta után befordultam az utcánkba és megpillantottam a rozoga épületet amit az otthonomnak kellett neveznem. A szívem elszorult és remegő lábakkal haladtam egészen az bejáratig, aztán olyan halkan mentem be, ahogy csak tudtam. Síri csend uralkodott az egész házban. Végighaladtam a nappali előtt, de anyám szobája előtt megtorpantam és kis hallgatózás után beléptem. Anya csukott szemekkel feküdt az ágyon, de a zajra felkapta a fejét, végül  csontos arcára egy lágy mosoly került, ahogy megpillantott az ünneplő ruhámban.

- Olyan gyönyörű vagy kislányom - suttogta és egy könnycsepp kúszott végig arcán.

- Anya, sikerült. Megvan az érettségim - mutattam fel boldogan a kis kemény kötésű füzetet és mellé lépve leguggoltam elé.

- Hadd nézzem - kinyitotta és miután végigtanulmányozta a karjaiba vont engem - Annyira büszke vagyok rád kincsem.

- Nagyon szeretlek - szorosan öleltem, mert nem tudtam meddig ölelhetem még az én édesanyámat.

- Én is szeretlek - egy csókot nyomott a fejem tetejére és abban a pillanatban az ajtó kivágódott és a falnak ütközött, mire mindketten felsikítottunk.

- Nocsak, hazatért az elveszett bárányka - húzta gúnyos vigyorra a száját a nevelőapám, így kivillantva rothadó fogait.

- Már megyek is ebédet főzni - felálltam és megpróbáltam kisurranni mellette, de ahogy a közelébe értem megfogta a nyakam és a falhoz nyomott.

- Drága kislányom, tudod te mennyi az idő? - közel hajolt hozzám, éreztem a szajából terjengő alkoholszagot.

- Igen, de én...

- FÉL 1 VAN! - ordította az arcomba - Mindent megteszek, hogy legyen fedél a fejetek felett és mi a hála? Még egy kurva ebédet sem vagy képes időben megfőzni - kezét meglendítette, ami hangos csattanással érkezett az arcomnak.

- Sajnálom - mondtam közömbös arckifejezéssel. Már régen megtanultam, hogyha sírok azzal csak olajat öntök a tűzre.

- Sajnálhatod is - elengedett és dühtől izzó szemekkel méregetett - Tünés a konyhába és ezért ma nem eszel - besiettem az apró helyiségbe és örültem, hogy ma ennyivel megúsztam.

Már feltettem forrni a vizet, amikor meghallottam hatalmas léptekkel közeledni. Megfordultam és ahogy szembe kerültem vele, egyszerűen beleütött a hasamba. Éles fájdalom hasított belém és ordítva estem össze, szemeimet összeszorítva görnyedtem a földön és éreztem ahogy belémrúg egyet, aztán kisétált a házból.

- Catherine, drágám - anya hajolt fölém és együtt sírtunk a földön.

- Legalább téged nem bántott - simogattam meg arcát és felkászálódtam a földről. Ebédet kellett készítenem.