Вірші
Szárny törött madár
Szárnya törött madár, ki házamba repült
S a szívemhez közel került.
Ápoltam, hogy jobban legyen,
Szeretetem kitártam irányába serényen.
Tudtam, hogy egy nap jobban lesz
És akkor elrepül innen messze.
A hiányára fejben felkészültem,
De mikor ez valósággá vált, megtörtem.
A szívem titkon remélte,
Hogy látja még őt egyszer az életben.
Így karjaimat utoljára még köré zártam,
Majd engedtem, hogy elszálljon a világba.
Aztán könnyeimet felszárítottam,
Hiszen tudtam, ezért gyógyult meg a sérült szárnya.
Belül pedig éreztem, hogy nincs mindennek vége,
Visszatér még hozzám, egyszer az életben.
0
0
399
Könnyek
Ég az arcom,
Fáj a szemem,
Lassan könnyek gyűlnek bele.
Kedvem nincsen,
Csak fájdalom lelkemben,
S ezért a sós cseppek is jönnek.
Pontos okát megmondani lehetetlen,
Hogy miért érkeznek,
Rejtély még nekem.
Talán csak fáradt vagyok,
Meglehet, hogy kimerültem,
Vagy csak a hosszú bezártság jele.
Megmondani nem tudom,
De elég egy rossz szó és megjelennek,
Arcom simogatva tisztítják a lelkem.
A végén pedig halkan koppannak az ágyon,
S végleg eltűnnek,
Boldogságot, vagy megnyugvást hozva ezzel nékem.
3
4
566
Őszinte szavak
Hogy mikor szerettem belé,
Elég bizonytalan.
Hogy miért szeretem,
Pontosan magam sem tudtam.
Már évek óta vonzott,
Csak tagadtam.
Az érzéseimet mélyen elnyomtam.
Hogy ki ő nekem,
Megfogalmazni nem tudtam.
Barátnak hívtam,
Miközben könnyeit törölve a karjaimba zártam.
S testvérnek,
Amikor biztonságát óvtam elszántan.
Mit valóban éreztem, elzártam,
A félelmeimre hallgattam.
De az agyam, s a szívem összecsapott,
És ekkor kezdődtek a bajok.
Segítség kellett, hogy rájöjjek:
A nevetését mért akarom csak magamnak önzően,
És mért zavar, ha reggelente nem mellettem ébred.
Aztán végre beismertem,
Rájöttem, hogy mikor szerettem belé
És megértettem, hogy miért tettem mindezt.
Ezeket a sorokat azért jegyzem le,
Hogy vele is megértessem:
Mindig is szerettem, mert ő a tökéletes nekem.
3
4
653
Egyetlen vétkem.
Eljött az idő,
Meggyónom vétkem.
A gondolatot,
Amit tán kimondani is félek.
Elé lépek, s visszaemlékezem az éjre,
Amit karjaiban töltöttem remélve,
Hogy sosem virrad új reggelre.
Ami történt, nem terveztem előre,
Ahogy őt sem terveztem életembe.
Nem értettem, mit súgott szívem,
S amit sejtettem, inkább elfeledtem.
De tagadni nem lehet a végtelenbe,
Szóval most kék szemébe nézek,
Belepillantok a lelkébe.
S most már értem,
Mi egyetlen vétkem:
Belé szerettem észrevétlen.
3
0
517
Az ideál?
Az ideál?
Mi értelme, ha szívünk valami másra vár?
A fellángolás?
A pillanatnyi vágy, mely később a feledés bugyraiba száll.
A szívdobbanás?
Egyetlen pillanat, ami olykor többet mondd minden szónál.
A pillantás?
Egy mozdulat, amely néha jobban csillog ezer csillagnál.
A mosolygás?
Egy gesztus, ami sokszor fényesebb a Napnál.
A szerelem?
Az érzés, ami sokszor megannyi könnyel jár.
Az érintés?
A finomság, mely legtöbbször maga a megnyugvás.
A vágyakozás?
A kín, mely tovaszáll, ha a tulajdonoddá vált.
Az álom?
A törékeny világ, ami oly' könnyen tovaszáll.
S az érzelmek?
A kis démonok és angyalok, melyek folyton kergetőznek.
5
0
510
