A férfi az ajtóban állt, miközben Niana meghátrált egy pillanatra.

- Szia! Te biztosan Niana vagy. Az anyád sokat mesélt rólad - mondta. - Marcus vagyok. - tette hozzá.

- És vajon eleget ahhoz, hogy tudja ki vagyok? - összefont karokkal alaposan végig mérte a negyven éveiben járható férfit, akinek kék szemei olyanok voltak, akár a tenger.

- Hidd el, nincs szükségem látóra, hiszen magam is képes vagyok erre a képességre! - győzködte, bár Niana arckifejezéséből ítélve, nem ért a magyarázkodással semmit.

- Igen - mondta -, egy látóra nincs, de esetleg olyanra, aki nemcsak a jövőt látja, hanem meg is tudja azt változtatni, már lenne szüksége?

- Ne hozzuk elő a múltat, hiszen az már elmúlt, és a világ változott, ahogy mi is! - zavartan fordult Manuéla felé, és úgy tűnt, nem akar Niana szemébe nézni.

- A múltunk határozza meg a jelenünket. Sosem fogok megbízni egy démonban!

- A jelenünket igen, de a jövőt mi irányítjuk. Mert nem is adsz rá esélyt!

- Nem ismerem önt, és hogy őszinte legyek, az anyám arra tanított, hogy ne álljak szóba idegenekkel.

- Ahogy látom, nem igazán ismered a történetet - állapította meg meglepetten.

- Annyit tudok, amennyit kell. - firtatta.

- Ne egy ismeretlen által írt levél irányítson téged - rázta meg a fejét. - A történet végét tudod, de a kezdetét nem!

Ez a "beszélgetés" kiverte nála a biztosítékot! Tény, hogy jobban félt a férfitól, mint az tőle, ám mégis "úgymond" szembe mert szállni vele, pedig amikor meglátta, a félelemtől sikított legbelül.

- Főzök egy kávét - Manuéla próbálta oldani a feszültséget, ami a démon és a látó között nagyon is érzékelhető volt.

Niana feldúltan rohant ki a lakásból, majd a járdaszélén megállt, és próbálta szabályozni zakatolt szívverését. Legbelül dühöngött, és ideges volt az anyjára, mert a házába hozott egy démont! Egyszerűen nem bírta felfogni, hogyan tehette ezt meg vele, hiszen ismeri a múlt történetét.

- Hali, szomszéd! Mi újság? - szegődött mellé szinte a semmiből.

A fiú szája a füléig ért a vigyortól, majd miután észrevette morcos arcát, azonnal elkomolyodott.

- Látom, szar napod volt - kezdte - Nincs kedved velem jönni?

- Bocs, de nem érek rá!

- Ó, most akkor az egész világra haragszol? - kuncogott.

Niana végig vezette a tekintetét rajta: aranybarna szemeiben sok volt a fájdalom, hiszen az apja alkoholista, és megkeseríti az életét. Mogyoróbarna, rövidre vágott frizurájából már kikoptak a hetekkel ezelőtt belefestett ezüst tincsek, és a farmere a szokásosabbnál is szakadtabb volt.

- Tudom, hogy haragszol rám... - sóhajtott fel.

- Ahogy mondod! - bólogatott hevesen. Néhány hete még ez a fiú lejáratta őt az utcabeliek előtt, most meg barátkozni akarna vele?

- Ó, úgy látom elkészült a virágoskert - állapította meg.

- Adam, mi a fenét akarsz tőlem? - Így is dühös volt, és nem hiányzott, hogy felidegesítse magát ennél is jobban.

- Unatkozom - válaszolta - Menjünk el a "NeonKing"-be, és pörögjünk fel kicsit! - biztatta. - Augusztus van, az istenit!

Tetszett neki az ötlet, és mégis miért ne tehetné meg? Hiszen az anyja sem kérdezte meg tőle, hogy meghívhat-e egy démont a házukba! Niana úgy érezte, majdnem egy cipőben jár a fiúval, hiszen ő rá is magasról tesznek a szülei. Bár, Adam semmit sem tud róla, de talán ez így is van jól.

- Rendben, menjünk! - határozta el magát. - Ma leiszom magam. - tette hozzá elszántan.

- Most úgy beszéltél, mint aki utálja az életét. - lepődött meg.

- Aha - válaszolt szűkszavúan, közben apró gödröcskék jelentek meg a szája szélénél.

                                                                     ___________

A bömbölő zene már méterekről hallatszott, és Adam már útközben elkezdte ropni a táncot. Niana megforgatta szemeit, majd haloványan elmosolyodott. Mi tagadás, a fiú kedvre derítette. Ám az érzések újra, és újra előtörtek benne.

A helyiség tele volt fiatalokkal, és középkorúakkal egyaránt. A két zömök őr most bent fogadták őket. Miután felmutatták a személyit, ( ami csak Adam-met bizonyította nagykorúnak) tovább álltak.

- Na, mit iszol? - kérdezte vigyorogva, közben összedörzsölte a tenyerét, mint egy kisgyerek, amikor kap egy új játékot.

- Valami erőset - mondta bátortalanul. - Csak vigyázz, nehogy az apád nyomdokaiba lépj! - tette hozzá figyelmeztetés gyanánt.

- Én nem vagyok alkoholista - vágta rá könnyedén. - De te még lehetsz az.

- Hülye vagy! - rázta meg a fejét nevetve. - Nem díjazom azt, aki túl sokat iszik.

- Én azt hittem, a lányok imádják, ha egy pasi részegen oda van értük... - töprengett.

- Hát, még az ujjunk sem egyforma, nemde? - vonta meg a vállát. - És amúgy is, véleményem szerint, ha józan állapotban sem kellek egy pasinak, akkor rohadtul ne akarjon becsípve sem!

- Hát, fura egy lány vagy te - állapította meg.

- És még nem ismersz igazán... - Mélyen Adam szemébe nézett, és azon kapta magát, hogy már a fiú jövőjét látja, mégpedig úgy, mintha éppen egy film előzetesét vetítenék le előtte.

- Minden rendben? - kérdezte - Úgy néztél rám, mintha olvasni akartál volna belőlem.

- Mi? Nem, dehogyis! - zavartan megrázta a fejét. - Még csak az kéne - nevetve a vállára helyezte a kezét, majd mikor az elfordult, haloványan rámosolygott.

Az élet a legnagyobb tanítómester! Néha ad, néha elvesz. Adam élete jóra fog fordulni, bár lesznek bukkanók, ám mégis boldog életet fog élni, és sikeres üzletember lesz belőle. De, ahogy mindennek, ennek is ára van: el kell veszítenie a szüleit hogy rádöbbenjen, az élet túl kemény, ha nem harcolunk ellene!

Körbevezette a tekintetét, és látta, hogy egy férfi őt figyeli: hosszú fekete kabátot, és kalapot viselt, de ő érezte benne újra a gyűlöletet! Ő az, biztosra vette. A férfi megemelte a kalapját előtte, majd közelebb merészkedett, és széles vigyorral üdvözölte.

- Micsoda véletlen... Ha legközelebb találkozunk, te fizetsz! - őrült tekintetét rá szegezte, és megpróbált a fejébe férkőzni.

Úgy érezte, a férfi megakarja őt bénítani, így minden erejét összeszedve harcolt ellene. Szinte érezte magán a férfi szorítását, pedig az két méterre állt tőle. Farkasszemet néztek egymással percekig, mígnem, valaki megragadta a férfi vállát hátulról, majd magával rántotta!

Niana kihasználva az alkalmat, azonnal a kijárat felé rohant, és egyetlen pillanatra sem nézett hátra. Nem messze, a parkolóban egy Taxi sofőr pihent a kocsiban. Nem szólt semmit, csak kinyitotta a hátsóajtót, és beült. A férfi a tükörből figyelte a lányt, majd felszólalt:

- Hová lesz az út?

- Haza!

- Értem...és oda cím is van?

- Tolington - vágta rá a kertvárosi címet.

- És ha lehet, adjon rá kakaót!

Amint kifizette a taxit, azonnal berohant a lakásba, ahol Manuéla már tűkön ülve várta őt.

- Anya, baj van! - kezdte - Az a démon megint megtalált - hadarta el, közben fújtatott.

- Ne aggódj! - mosolygott kedvesen, ami Niana számára érthetetlen volt, hiszen meg is hallhatott volna, de úgy tűnik, ez az anyját nem is érdekli.

- Én és Marcus szeretjük egymást - vallotta be. - És hamarosan összeköltözünk!

Niana se köpni, se nyelni nem tudott! Viszont arra rájött, hogy az anyja manipulálva van, és az aki ezt teszi vele nem más, mint maga Marcus.

Már késő éjjel volt, amikor Niana az ablak előtt állva figyelte a holdat, közben az alkarján lévő félholdat is figyelte, mert az ugyanolyan színt öltött fel, mint hold. Ez is csak még jobban bizonyította, hogy a történet igaz! Mélyen felsóhajtott, majd már vissza akart feküdni, amikor hangos neszt hallott a hátsóudvarból, mintha valami a földre esett volna. Elhúzta a függönyt, és alaposan végig szemlélte az udvart: nem látott senkit, de érezte, hogy van ott valaki!

Résnyire nyitotta az ablakot, majd felszólalt:

- Adam, fejezd be, ez egyáltalán nem vicces!

Válasz nem jött, de a fa mögött egy sötét alakot lehetett kivenni. Nem mozdult, mintha egy szobor lett volna.

Hamar bezárta az ablakot, és visszabújt az ágyába, majd a fejére húzta a takarót.

- Már kettővel jössz nekem, ne feledd! - A hang olyan volt, mintha egészen mellőle jött volna, de amikor gyorsan lehúzta a takarót, senkit sem látott, ám a hangot nagyon is felismerte: a megmentője volt az!