A másnaposság rossz: állapította meg Niana, amikor felkelt az ágyból, és a feje majd szétrobbant. Az este emlékezetes lesz a számára, már csak Nataniel miatt is. Még mindig előtte van, ahogyan átváltozik, és rá szegezi sötét tekintetét. Próbálja azt hinni, hogy Nataniel nem komolyan fenyegette meg, de a tudat, hogy az anyja meg is halhat, szinte villámcsapásként ütött a fejébe. De mit kell tennie? Mégis mi az, amit akar tőle? A jövő? Talán igen, talán nem. De akárhogyis, Nataniel megfenyegette, és ezt mindig maga előtt kell hogy tartsa!
Igazából még arra sem nagyon emlékszik, hogy hogyan jött haza, vagy egyáltalán mivel.

- Jó reggelt! - morogta, amikor megterített a reggelihez. - Hol jártál az éjszaka?

- Kérlek, most ne beszéljünk erről! Semmi bajom, teljesen jól vagyok - mondta.

- Ne viccelj. A szemeid homályosak, a sötét karikák a szemed alatt elárulnak téged.

- Megkértelek, hogy hagyjuk, de te meg folytatod tovább. Nincs kedvem beszámolni neked mindenről amit teszek! - morcosan és lehangoltan ült asztalhoz, és majszolni kezdett.

- Tévedsz, ha azt hiszed, hogy nekem nem tartozol magyarázattal. Amíg az én házamban vagy, azt teszed amit mondok, és ha kérdezek, te bizony válaszolsz. Megértetted, kisasszony? - szorította ki a fogai közül, majd ő is helyet foglalt.

- Szóval azt akarod, hogy költözzek el? - háborodott fel, és felugrott a székből.

- Itt nem erről van szó, ne forgasd ki a szavaimat! - firtatta tovább.

- Óh, dehogynem… Pontosan arról van szó, hogy én csak nyűg vagyok a nyakadon, és ugyebár ott van a kis barátod, akit miattam nem hozol ide. - összefonta karjait mérgesen. A szíve csak úgy kalapált az idegtől.

- Mert tiszteletben tartalak, azért nem hozom ide! - lehajtotta a fejét elkeseredetten, majd további szó nélkül a szobájába igyekezett.

- Most úgy teszel, mintha vérig sértettelek volna - szólt utána.

Nem akarta megbántani, de egyszerűen a szavak utat törtek maguknak. Ám mégis a bűntudat marta belülről. Elment az étvágyta, így lepakolt az asztalról, és hozzá kezdett a mosogatáshoz, hátha ezzel kiengeszteli őt.

- Fejezd be a mosogatást, és menj el a közértbe. - utasította.

- És mit hozzak?

- Tessék - adta a kezébe a listát.

- Tej? Dehát van a hűtőben három liter - mondta közben kinyitotta a hűtő ajtaját.

- Igen, tudom - bólogatott. - De sütni akarok, és nem akarom, hogy ki fogyjon.

Nagyon úgy tűnt, hogy ez csak elterelés. Biztosan amíg ő a boltba megy, Marcus idejön hozzá. Átvette az utcai cipőjét és elindult a boltba, ami két saroknyira van a tőlük. Alig lépett pár métert, máris belefutott egy olyan személybe, akit a háta közepére sem kívánna!

- Szia - meglepetten nézett rá, mintha ez csak véletlen egybefutás lett volna, pedig nem, mert Nataniel a város másik végében lakik, és semmi sem köti ehhez az utcához...kivéve őt!

- Mit akarsz? - meghátrált. Végigfutott a fejében, hogy Nataniel csak nem lenne képes bántani fényes nappal, de azt is tudta, hogy simán elkaphatja és szemvillanás alatt egy másik helyre viheti.

- Nem csodálom, hogy nincsenek barátaid - vonta fel a szemöldökét, majd összefonta karjait és úgy tekintett végig rajta, mint aki valami érdekeset akar keresni benne.

- Honnan veszed, hogy nincsenek barátaim? - összehúzta szemöldökét, és körbenézett, de egy árva lélek sem volt ott.

- Itt laksz, és nem tudod, hogy ez az utca mindig kihaltnak látszik? - nevetett fel. - Adam-re gondolsz? Na ne röhögtess, kérlek! Neki csak arra kellesz, hogy kihasználjon téged, ennyi.

- És ebben ennyire biztos vagy?

- Ahogy látom, nem ismersz minket! - döbbent meg, majd érdektelenül megrázta a fejét.

- Nem is akarlak megismerni titeket - nyugtázta.

- Pedig muszáj lesz, mert ha eljön az idő, a múlt megismétli önmagát!

- Lehet, de én nem fogok harcolni!

- Ezt nem te fogod eldönteni…

Percekig néztek farkasszemet egymással, és mindeközben Nataniel az elméjébe akart férkőzni, de Niana nem hagyta neki. Bár bevallotta magának őszintén, hogy nehéz volt ellenállni neki, mert az teljesen a gondolataiba férkőzött majdnem. De mégis hogyan hihette azt, hogy egy látó fejében olvashat? Merész ötlet volt...de sikertelen!

Niana hátat fordított neki, és tovább haladt. A válla fölött óvatosan átnézett, hogy vajon követi-e vagy sem, de hála az égnek nyoma sem volt! Egyszerüen nem tudta felfogni, hogyan fúthat vele folyton össze. Talán Nataniel követi őt? És ha ez így van, akkor ez azt jelenti, hogy mindent tud róla! Úgy érezte, beszélnie kellene a fenyegetésről, ám Nataniel szavai villámcsapásként értek a fejébe, miszerint, ha nem engedelmeskedik, megöli az anyját.

Amikor kinyitotta a bolt bejárati ajtaját, hirtelen Marcus-szal találta magát szemben. Hogy ezek mindenütt ott vannak!

- Szia, Niana hogy vagy? - kérdezte kedvesen.

- Jól - válaszolt szűk szavúan, és kikerülte őt.

Hamar az emberek közé férkőzött, akik egymás hegyén hátán tolakodtak abban az aprócska boltban. Marcus biztosan ezút indul az anyjához, már a szatyorban lévő édességekből ítélve.
Látszólag úgy tesz, mintha nem lenne gond az, hogy ő mégis csak egy démon, és a múlt szerint ellenségek! Meglehetősen idegesítette Nianát, de nem tudott ellene tenni, hiszen az anyja élete a tét. Bár megfordult a fejében, hogy vajon megérdemli, amit érte tesz, és tenni fog? A tettek mindig többet érnek a szavaknál, hiszen mondhat az ember bármit, ha a szíve nem azt sugallja!
Egy biztos, Nataniel meg fogja ölni őt, csak idő kérdése és rájön, hogy csak azok jövőjét látja, akik közel állnak hozzá. Ebben a férfiban nincsenek érzések… Tompa és semmitmondó tekintete a halálba kergeti az embert.

                       ____________

Késő délután friss levegőre vágyott, miután az anyja idegrohamot kapott, mert a boltban nem volt tej, így elveszett a világ a számára! Felfoghatatlan, hogy hogyan lehet egy nő ennyire hisztérikás. Inkább még az útra is kiállt, hogy ne hallja őt annyira, hogy az már fájon, így csak duruzsolást hallott.
Az égen megannyi csillag ragyogott melyek körülölelték a holdat. Az alkarján lévő két centis hold felöltötte a színét, ahogy mindig. Akármennyire is távol akart lenni mindentől ami a képességére utal, a holdtól nem tudott megvállni! Érezte legbelül, hogy oda tartozik, és hogy onnan jött valójában. Talán a valódi szülei is ott vannak? Ha nem, akkor hol?

-Tetszik, ahogyan bámulod a holdat - szegődött mellé. - Olyan, mintha örömödet lelnéd benne.

- Adam, ezek baromira nyálas szavak, nem gondolod? - felnevetett kínosan, majd megrázta a fejét.

- Lehet - vonta meg a vállát. - De arra rájöttem, hogy neked kedveskedni időpocsékolás!

- Akkor neked mi nem számít időpocsékolásnak? - fordult vele szembe, és összefonta karjait.

- Megmutatom - azzal erélyesen elkapta a derekát és közel húzta magához, majd az ajkát az övéhez tapasztotta.
Niana nem tudott kivergődni a karjai közül, akárhogyan is ütlegelte azt. Ám pár másodperc múlva, már tetszett neki a dolog. Ajkaik összeforrtak, és nem lehetett elválasztani őket egymástól.
Hirtelen az ajkaik szétváltak, és Niana azon kapta magát, hogy Adam egy közelben lévő fához csapódik, és a fejét nagy ütés érte. Nataniel halovány és elégedett mosollyal integetett pár méterre arrébb.

- Te megőrültél? - kiabált fel hangosan, és azon nyomban Adam-hez rohant.
Lélegzett. De nem volt magánál, és a fejéből bugyogott a vér! Hamar előkapta a telefonját, és hívta a mentőket.

- Adam, kérlek térj magadhoz! - Már alig hallatszott a levegővétele, és úgy tűnt, nem sok ideje van már hátra.
Niana úgy érezte, ez az ő hibája, és talán így is volt! Nataniel miatta tette ezt Adam-mel. És ha erre képes volt, akkor arra is, hogy betartja a fenyegetését!