Jungkook

Teljesen kétségbe estem mikor elájult. Azonnal nyúltam utána, hogy ne üsse meg magát, majd vittem az ágyához. Gyorsan felöltöztem és szaladtam is a koli orvoshoz.

- Doktor, doktor kérem jöjjön. - hadartam a levegőt kapkodva.

- Már megint mit csináltál Jungkook? - már épp felháborodnék, hogy én ki kérem magamnak, mert nem csináltam semmit, de most nem ez volt a fontos.

- Ahj, csak siessen már kérem. - csuklóját elkapva rántottam fel székéből és vonszóltam magam után szobánkig.

Miután saját maga is meg bizonyosodott arról, hogy tényleg  komoly dologról van szó, kérte, hogy mindent mondjak még a legkisebb részletet is.

- Az elmondásod alapján pánik betegségre gondolok. Esetleg nem láttál nála gyógyszereket?

- Nem, egy darabot se láttam nála.

- Keresni se kerestél semmit? - nemlegesen ráztam a fejem. Az volt az első számomra, hogy szóljak a dokinak. Még sose történt velem vagy a körülöttem lévőkkel hasonló.
- Mindegy, meg vizsgálom te addig nézd át a táskáját, hátha találunk valamit.

Először a bőröndjét kutattam át amiben volt egy kisebb tasakszerűség és abban volt többféle gyógyszer is.

- Doktor úr, nézze! - tartom elé a csomagot amit azonnal kinyit.

- Pont ahogy sejtettem, nyugtató és mellette még pár vitamin. Készítek ki neki egy szemet, te hozz egy pohár vizet.

- Mikor fog magához térni?

- Azt nem tudni lehet egy fél órán belül vagy akár most, de órák múlva is felkelhet. Remélem rád bízhatom, ugye? - na nem. Nem. Hosszú idő után most lehetne egy kis szabadidőm erre rá kell vigyáznom? Biztos, hogy nem.

- Elnézést, de nekem dolgom lenne. Nem tudna ön maradni esetleg?

- Jungkook! Bármikor szükség lehet rám, nem vigyázhatok egyetlen diákra! - tudom, hogy igaza van. - De ha olyan fontos, hogy elmenj akkor ne is lássalak! Addig indulj el, míg meg nem gondolom magam! - gyorsan felöltöztem utcai ruhába és már ott se voltam. Szerintem túlságosan aggódik feleslegesen. Hát csak tud gondoskodni magáról Taehyung anélkül, hogy lesném minden mozdulatát.

*

Jiminekkel a megszokott helyen voltunk. Jó volt újra együtt lenni velük. Yoongi szokásához híven morgott magának, mint egy vénember. Bezzeg ha Jimin szólt hozzá akkor kenyérre lehetett volna kenni. Namjoon az újabb szerelmi csalódásáról mesélt amit már csak megmosolyogtunk. Szegénnyel mindig kegyetlen az élet.

- Na és veled miújság mostanság Jeon? Ne csak Namot hallgassuk már. - nevetett Jimin.

- Hát elég érdekesen indult a mai nap. - kortyoltam bele az italomba - Lett egy szobatársam elég zárkózott típus és még mogorva is!  Yoongi hyunghoz tudnám hasonlítani,  csak még is bájosabb teremtés. - kezdek el kuncogni miközben a többiek jóízűen nevetnek megjegyzésemen, míg hyungot csak morgott egyet jelezve nem tetszését. - Próbáltam vele ismerkedni, de nyersen elutasított.

- A kaszanovánkat elutasították, hát megtört az átok! - poénkodott Yoongi vissza vágás képpen.  - Legalább ő nem olyan vak, mint az a seregnyi lány és srác akiket elcsábítottál.

- Kérlek ebbe ne menjünk bele. Számtalanszor átbeszéltük már és most nem is ez a lényeg. Úgyhogy folytatnám. Nos miután elutasított a nap további részében nem beszéltünk inkább bementem az előadásokra. Majd mikor készülődtem ájult testét tartottam kezeim között. Hívtam neki orvost majd jöttem is ide hozzátok.

- Te idióta! - csattant egy hatalmas tarkós - Egyedül merted hagyni mikor rosszul volt?!

- Jimin ne hisztériázz itt nekem, az orvossal hagytam! - emeltem fel egy kicsit a hangom vele szemben. - Amúgy meg nagy fiú tud vigyázni magára, nem is értem mit vagy úgy oda, nem is ismered!

- Mi az, hogy hisztériázom?! Szemtelen kölyök! - látom a lényeget megragadta mint mindig. - Legalább annyi eszed volt, hogy az orvosra bíztad mielőtt eljöttél. 

- De Kook, miért ájult el? Ugye nem csináltál  semmit vele. - méregetett tekintetével Namjoon hyung.

- Mi? Nem!  Miért kell egyből arra gondolni, hogy én tettem valamit? Beteg a srác.

- Beteg? - kérdezik egyszerre.

- Igen, de nem mondhatom el mi baja, lehet nem akarná, hogy kitudódjon. - halkulok el a végre.

- De kis törődő lettél hirtelen, netán lázas vagy Jeon? - csipkelődik Yoongi hyung mire Jimin csak rosszallóan néz rá.

- Zsémbes vénember nemhogy örülnél, hogy kezd  felnőni! - ezután civakodtak még majd látva mennyire is elment az idő közös megegyezéssel indultunk vissza a kollégiumba.

*

Hajnal háromkor csendben próbálok belépni szobám ajtaján, ami kisebb nagyobb sikerrel, de sikerült. Aztán a francokat. Taehyung az éjjeli szekrény előtt gugolva kutatja tablettáit.

- Oh, azt hittem még alszol. A gyógyszereid a szekrény fiókjában vannak. - szólítom meg majd hirtelen fordulva egyet áll velem szemben. - A frászt hoztad rám délután, remélem tudod.

- Sajnálom és köszönöm. - motyogja orra alatt amit alig értek.

- Hogy?

- Sajnálom és köszönöm, hogy segítettél. Máskor nem fordul elő és nem leszek a terhedre mielőtt aggódnál. - olyan szégyenlős még is távolságtartó.

- Nem értem miért sajnálod. Csak hirtelen volt, hogy csak úgy összeestél. Még jó, hogy elkaptalak mielőtt még földön kötsz ki. Mondjuk azért szólhattál volna, hogy pánik beteg vagy. De remélem jobban vagy azóta, ugye? - próbálok nem soknak lenni, de bizalmas lenni vele.

- Igen. De nem akartam szólni, mert.. mert csak. Az én dolgom. - hadarja válaszát.

- Rendben én nem erőltetem, de én most ledőlök és alszok mert hosszú éjszakám volt és lassan kelni kell. - majd elindultam a fürdő felé, hogy reggel ne legyek olyan nyúzott.

Zuhanyzás közben végig gondoltam újra a mai napot és arra az elhatározásra jutottam, hogy nem hagyom annyiban a dolgokat Taehyungal kapcsolatban.

Mielőtt még lefeküdnék kíváncsiságból adódóan meglesem jól van e. Nem akarok megint az orvosiba rohanni, el se hinné Mr. Min, hogy tényleg nem én tettem valamit Tae ellen.

Mikor meglátom nyugodt, békés arcát azonnal megnyugodok, hogy nincs semmi baja és mehetek végre aludni.