Taehyung

Reggel frissen és üdén ébredtem. Egészen addig jó kedvem is volt míg rá nem néztem Jungkookra. Azonnal eszembe jutottak szavai. Fura de még is érdekes vagy Kim Taehyung.

Nem is tudom mit kellene erre reagálnom. Nem akarom felkelteni a figyelmét, hogy foglalkozzon velem. Addig jó mindenkinek míg így maradnak a dolgok mint most. Elférünk egymás mellett, nem zavarjuk egymás dolgát és ez így van jól. Félek attól ha közel kerülnénk, hogy sok mindent tudna meg rólam és ezt nem akarom. Kitudja, hogy használná fel ellenem azokat a dolgokat amiket esetleg megtudna. Nem kockáztathatok túl sokat csalódtam ahhoz, hogy újra beleessek azokba a hibákba mint akkoriban. Lehet ő nem lenne olyan, de akkor sem akarok kockáztatni ennyit nem ér.

*

Reggeliné láttam, hogy a haverjaival van, de próbáltam nem feltűnően nézni őket. Csak az irigység és a féltékenység ott volt bennem. Olyan jó nekik, ott vannak és bármikor számíthatnak egymásra. Szerencsések. Engem állandóan tiltottak, mert szigorú figyelemre volt szükségem a betegségem miatt. Kicsiként sokszor jött elő és ha tehették inkább itthon marasztaltak elővigyázatosságból. Persze tudom ők csak óvni akartak de így sok minden kimaradt az életemből, köztük nagy részben a barátok is. Az évek alatt megtanultam, hogy jobb ha nem terhelek senkit és a magam ura vagyok. Jó, igaz volt pár pofon az élettől amikor azt hittem ez az életformám végre megváltozhat de tévedtem.

Reggeli után mentem be az első óramra ami, hogy őszinte legyek nagyon tetszett. Egyedül annyi bajom volt, hogy olyan gyorsan lementek az óráim és nem akartam még vissza menni a koli szobába bár számítok rá, hogy nem lesz ott és nyugodtan lehetek. Még azért a könyvtárba is beültem egy kicsit tanulni, mondjuk fura végre emberek között lenni úgy, hogy a szüleim vagy bárki nem figyeli minden mozdulatom. Nyugtató és kellemes.

*

Mint legutóbb, most sem vettem észre, hogy elszaladt az idő és már megint itt voltam szinte egész délután. Már indultam is volna, mire valaki berántott a sorok közé. Teljesen lefagytam a félelemtől, mozdulni se mertem. Fogalmam sem volt ki lehetett a támadóm. Legjobban akkor ijedtem meg mikor lekapcsolták a lámpákat és már csak az ablakokon beszűrődő hold fény világított be az ablakokon.

- Először is szeretném ha nem borulnál ki, jó? Nem fogok semmit sem tenni csak szeretnék beszélni veled rendben?

- Én viszont nem akarok veled beszélni! Hogy van képed azok után amiket tettél csak így rám rontani? Azt meg pláne, hogy tudsz a szemembe nézni Hoseok?!

- Taehyung csak hallgass meg! Kérlek. - kap kezem után amit elrántok tőle. - Hát nem érted? Nekem még mindig hiányzol! Szeretlek. Már elfelejtetted, hogy mennyire jó volt együtt, hogy..

- Hallgass el! - kiáltok rá - Talán elfelejtetted, hogy megaláztál, összetörtél egy tetves fogadás miatt?! Hogy tudod azt mondani, hogy szeretsz mikor meg játszottál mindent csak azért mert nem akartál "lúzer" maradni a barátaid előtt?! Nagyon jól tudtad mennyire beléd voltam zúgva és még is megtetted. - a végére már nem tudtam vissza tartani könnyeim. Emlékek tömkelege törtek fel bennem. Hiányzott maga az a szeretet amit akkor kaptam, még ha hamis is volt. Bár ami ezután történt jobban felkavart mint az eddigiek.

Olyan hirtelen történt védekezni se volt időm. Hoseok villámcsapás szerűen rántott magához szorosan ölelve derekam mart ajkaimra. Fel sem fogtam mi történik, teljesen lefagytam. Az agyam ellenkezett, de még sem tettem semmit. Teljesen elöntött a forróság, éreztem, hogy sípol a fülem és ahogy kezd elhagyni minden erőm majd teljes sötétség.