-Mi a gond? - kérdezte Taehyung zavarodott arcomat fikszírozva.

-Az igazi szüleim... - vettem egy mély levegőt - találkozni akarnak velem. - nyögtem ki nehezen, s lehajtottam a fejemet, miközben ölembe ejtett kezemmel kezdtem szórakozni. Fusztrált, zavarodott voltam, hiszen huszonhárom évig nem kerestek, nem próbáltak kapcsolatot felvenni velem. Furcsa belegondolni, hogy most megakarnak ismerni.

-Öhm... - vakarta tarkóját Taehyung kínjában, kínosan mosolyogva - Mit csináljak, hogy jobb kedved legyen? - hajtotta le a fejét piros foltokkal orcáját, amire egy büszke mosoly terült szét arcomon. Végre én hoztam zavarba őt. Mégha nem is csináltam semmit, csaj a kialakult szituáció miatt is, de legalább most az egyszer ő olyan, mint egy paradicsom.

-Csak...  - sóhajtottam nagyot, miközben kezeimet a kormányra helyeztem, fejemet pedig ráhajtottam - Menjünk haza. oké?  - kérdeztem felemelve a kobakomat. Egyetértően bólintott, majd tenyerét a combomra helyezte, és apró köröket rajzolt a farmerba bújtatott testrészemre hüvelykujjával. Iszonyúan jól esett ez az apró gesztus, mert ideges voltam. Mi van, hogyha elakarnak venni azoktól, akik felneveltek helyettük, és úgy viselkedtek velem, mintha a sajátjaim lennének? Milyen piszkos titkokat fogok megtudni? Nekem erre az idegrendszerem, és a lelki vílágo u nincs felkészülve.

Nagyokat sóhajtottam, miközben az ablakot is lehúztam, hogy a friss levegő felfrissítse felhevült valómat. Mély lélegzetekkel próbáltam lenyugtatni magamat, s a piros lámpáknál a szememet is lehunytam egy-egy pillanatra. Taehyung megállás nélkül próbált kezének mozgásával próbált nyugtatni egyre több sikerrel. Légzésem lassan, de biztosan visszatért normális gyorsaságúra, s nem éreztem azt, hogy beleakarok hajtani egy fába, vagy a tengerbe. Egy utolsó, mély lélegzet után teljesen nyugodtnak éreztem magamat - mondjuk, nem csodálom, Taehyung nyugtató hatással van rám -, így a mások szerint nyuszis mosolyom ellepte az arcomat, a normális énemet kölcsönözve. Még mindig voltak kételyeim a dologgal kapcsolatban, de mélyen elnyomtam magamban. Nem akartam vele foglalkozni.

-Megnyugodtál?  - kérdezte Taehyung pár perc csend után. Ereztem arcomon fürkésző tekintetét, de a baleset elkerülése érdekében csak utat figyeltem.

-Ühüm. - hümmögtem neki, mire megkönnyebülten kifújta a bent tartott levegőjét, majs arcán a szokásos vigyora terült el. Megpaskolta a combomat, majd meg is markolta azt, mire szigorúan néztem egy pillanatra rá.  - Nincs tapi!-  rivalltam rá összehúzott szemöldökkel. Mondjuk, ezzel magamnak is ártok, mert majdnem felsóhajtottam keze munkálatára. Duzzogva fordította fejét az ablak felé, játszva a kisgyerek szerepét. Halkan sóhajtottam egyet, majd a hozzá közelebb eső kezemet a combjára helyeztem, amit a hüvelykujjammal el is kezdtem simogtatni. Tettemre megugrott, amin halkan felkacagtam, majd az útra fokúszláva furikáztam magunkat tovább, az otthonom felé. Feszült voltam, tagathatatlanul, ordítani tudtam volna tehetetlenségemben. Megilyesztett a tudat, hogy hiányolnam a szüleim, akiktől származom, és ne adj isten elakarnak venni azoktól, akik felneveltek. Semmi közül hozzám azon kívül, hogy megszültek. Igazán semmi.

- Nincs kedved nálam aludni? - szólalt meg Taehyung, megtörve gondolataimat.

- Miért is ne? - rántottam vállat, miközben átfutattam agyamon, hogy mi is történhet egy éjszaka alatt. Khmm...

Az út további része csendben telt.
Taehyung háza előtt leparkoltam, majd bementünk a villába, vacsoráztunk, külön-külön letusoltunk, majd egymást átkarolva aludtunk el a hatakmas francia ágyon.

~másnap~

Előbb keltem fel, mint Taehyung, ezért kiszálltam mellőle, miután kezeit nagynehezen lehámoztam derekamról. Sóhajtva túrtam hajamba, hogy egy kicsit megigazítsam madárfészeknek kinéző hajkoronámat. A csiga lépcsőn leszenvedve magamat mentem a konyhába, ahol nekem is és neki is csináltam kávét, majd vissza battyogtam a szobájába, és egy hangos kiabálás kíséretében felkeltettem.

- Kim Taehyung most azonnal kelljen fel, mert a sajtó a szobájába akar törni! - ordibáltam, miközben elhúztam a sötétítő függönyt, és annyita megilyedt, hogy még az ágyról is leesett. Hangosan nevetve néztem a szenvedő egyedet, majd miután megláttam gyilkos tekintetét, gyorsan beszaladtam a fürdőbe, aminek ajtaját kulcsra zártam.

.    .    .    .

Komótosan, lassan sétáltam a tengerpart egy eldugottabb részénél, ahol még egyetlen embert sem láttam. A víz nyugodtan mozgott, hullámzott, a tiszta homokot mosva. Jobb kezemben tartottam a cipőmet, hogy a
porhoz érhessen a lábam. A szél lágyan fújdogált, pont kellemesem hűtötte le a meleg időjárást. Gondolataim ezer felé cikáztak, szinte lehetetlennek bizonyult, hogy ennyi felé járjon az eszem. Ott volt Taehyung, Jimin hirteken vallomása, a nevelőszüleim, és a vérszerinti szüleim.

-  Sejtettem, hogy itt leszel. - szólalt meg mögötten egy vékonyka, magas hang, mire ijedten összerezzentem, majdegfordultam a tengelyem körül, így észre vettem Jimint, amint flipp - flopp papucsában felém sétál. Szőke haja kissé szemébe lóg, fehér trikója bő izmos testére, combjait egy fekete térdnadrágba bújtatta. Fején a megszokott napszemüvege, még véletlenül sem takarná a szemét, hogy ne égjen ki a retinája. Meglepődök kijelentésén, néha azt hiszem olyan, mint egy mániákus követő.

- Honnan? - kérdeztem kissé hátrahőkölve. Olyan, mint egy démon, aki minden lépésemet követi.

- Megvannak a forrásaim. - rántott vállat, mire csak szemet forgatok - Ennyire untatlak Kook? - vette gyorsabbra a tempóját, míg teljesen elém nem ért. Felnézett rám magassága miatt, majd erőszakosan az ajkaimra mart.