Valentine Preazer - ismertebb nevén Babaarcú Valentine - a cukrászdája előtt állt, hatalmas szatyrokkal a karján, kezében az üzlet kulcsával.
  A felkelő Nap első sugarai átbuktak a háromszintes lakóházak bádogtetején és csillogva végigfutottak a ... cukrászda díszes üvegajtaján. Valentine-t egy pillanatra teljesen elvakította a tükröződő napfény és hunyorogva próbálta eltalálni a kulccsal a zárat. Ahogy elvétette, az éles fém megcsúszott és végigkaristolta az üveget. Babaarcú felszisszent, mikor a napsugarak egy utolsó éles villanással tovakúsztak a házfalon. Elfordította a kulcsot a zárban és az ajtó susogva kitárult. Valentine terebélyes kulcscsomója hangosan csörömpölt, ahogy a férfi elsüllyesztette nyalókákkal, cukrokkal és egyébb nyalánkságokkal teli zsebében.
A pufók, negyvenes évei felé hajló, alacsony figura fütyörészve pakolászott otthonos üzletében. Asztalokat, székeket rakosgatott ide-oda, hatalmas szatyraiból friss virágokat húzott elő (ezeket egy régi barátjától vette annak virágosüzletének nyitása előtt minden hajnalban), és lecserélte a tegnapi fonnyadt, elkedvetlenedett margarétákat. A mai napon a rózsa volt soron, s a vérvöröstől a halovány sárgáig minden színben pompázó tövisesek illata pár perc múlva teljesen belengte a helyiséget.
Valentine letörölgette még a port, majd elvonult a konyhába, az ő kis birodalmába, hogy legyártsa egyedülállóan finom süteményeit aznapra. A letisztult konyhát csakhamar fahéj, vanília, kávé és kakaó fojtogató illata töltötte be. Liszt- és cukorfelhők gomolyogtak, közöttük gőz csapott fel. A sütőben a piruló kalácsok egyre nagyobbra és nagyobbra puffadtak. Babaarcú fütyörészve kavargatta az önteteket és dagasztotta a tésztákat, miközben egyre csak szuszogott. Nyájas arca még jobban kivörösödött, s kopaszodó fejebúbján, a néhány szálnyi fekete haja között gyöngyözött a verejték.
Krémeket készített, friss tortákra tejszínhabból hattyúkat mintázott, majd díszes csomagolásba húzott egy köteg kakasos nyalókát.
Mikor elkészült az első adag ínycsiklandóbbnál ínycsiklandóbb süteménnyel, tálcára pakolta és csoszogva, fütyörészve, szuszogva, - akár egy kiöregedett gőzős - kivitte őket a hűtőtt pultba, vagy éppen az egyszerű polcokra. Háta mögött a konyha békésen fortyogott, pöfékelt és sercegett.
Valentine kirakosgatta a süteményeket, kalácsokat és cukorkákat, majd elégedetten megtörülte a kezét. Büszkén tekintett végig a katonás rendben sorakozó csinos falatokon.
Ekkor megszólalt a bejárat fölött lógó vaskos kolomp, jelezve, hogy valaki az üzletbe lépett.
És valóban, egy szikár alak állt az ajtóban. Hatalmas kapucni, sőt, inkább csuklya takarta az arcát, és egy sötét hátizsák lógott a válláról.
Valentine először igencsak megrémült az idegentől, majd az első megrökönyödését leküzdve kedves mosolyt erőltetett az arcára.
- Jó reggelt, uram! - köszönt a cukrászmester illedelmesen - Miben segíthetek? Hiszen, mint látja, még zárva vagyok.
A jövevény egy szót sem szólt, csak leült a pulthoz és lehúzta a csuklyáját. Fejét lehajtotta, mintha titkolózna, így Babaarcú csak a férfi ápolt, sötét üstökét és szemei alatt húzódó hatalmas karikákat vehette szemügyre.
- Tudja mit? Hozok magának egy jó forró kávét, attól majd felélénkül! - esett meg Valentine szíve az idegenen. Nem tűnt különösebben szomorúnak, vagy tehetetlennek, csupán furcsa és titokzatos volt, amire a cukrászmester rémületében csak így tudott reagálni.
Babaarcú Valentine sarkonfordult és a konyhába sietett. A lengőajtóból visszafordulva látta, hogy a férfi mint egy szobor, úgy ül ott, a pultnál.
Kapkodva föltett főni egy adag különleges mogyorós ízesítésű kávét egy ósdi kotyogós kávéfőzőben. Valentine nem bízott a modern gépekben, így sosem vett eszpresszógépet vagy valami ehhez hasonló fondorlatos ketyerét.
Cukrot, friss tejet és tejszínt halászott elő az egyik konyhai szekrénykéből és egy tálcára rakta őket egy csésze mellé. A kávé csörömpölve, csattogva forrni kezdett, és Babaarcú szuszogva levette a tűzről. A bögrébe öntött egy keveset, majd tejszínt rétegzett rá. A fehér habba keserű kakaóporból és fahéjból darvakat rajzolt. Elégedetten szemlélte a művét, majd felkapta és elindult vissza a korai (s igencsak váratlan) vendéghez.
Fontoskodva lepakolt a pultra, közben egyfolytában csevegni próbált, hogy ijedelmét leplezze.
Letette a férfi elé a csészét, majd beletörölte a kezét a kötényébe. Egy pillanatra megnyugodott.
De csak egyre, mert a következő másodpercben újra megszólalt a bejárati ajtó csengettyűje.
Valentine felkapta a fejét, s még látta, ahogy a hátizsákos alak kisurran az üvegajtón. Csak egy sötét villanás volt az egész. Babaarcú mégis biztosra vette, hogy a kihussanó árnyék az előbbi furcsa vendége volt. Valószínűleg azért is volt ennyire biztos ebben, mert ahol az előbb az idegen üldögélt, csak egy magányosan forgó bárszék álldogált.
A cukrászmester becsukta a száját (eddig úgy tátogott, mint egy igencsak meglepett ponty).
- Biztos nem tetszett neki a tejszín - jegyezte meg magában Babaarcú Valentine, miközben a fahéj- és kakaódarvakra tekintett.
Ekkor vette észre a pulton heverő vastag lapkát.
Valamiféle kártyának tűnt.
Babaarcú a kezébe vette. A lapka egyik fele kék volt, és egy igen rusnya pelenkás Cupidót ábrázolt röpködés közben, kezében a jól ismert szivecskés íjjal és nyílvesszővel.
Valentine megfordította a kártyát és még jobban összezavarodott.
A lapka hátoldalán egyértelmű, mégis zavaros utasítás állt.

Cupido
A játékosnak az első éjszakáig ki kell jelölnie egy Szerelmespárt, ez két további játékost jelent. A Cupido-nak a Városiak oldalán kell nyernie, vagy a Szerelmespárral hármasban. Ha megfertőződik, a gyilkosok és a Város oldalán is nyerhet.

A furcsa útmutatás után még egy különálló mondat állt:
A jelenlegi Cupido:
S ez alatt Valentine Preazer neve díszelgett cikornyás vérvörös betűkkel.
Babaarcú a Cupido kártya mellett még két, ugyanakkora rózsaszín lapkát talált. A kártyák két csókolózó embert ábrázoltak.
A Szerelmespárt.