Prológus: A Kártyák színrelépnek
A Játékmester sosem gondolta volna, hogy a kártyák egyszer még visszatérnek a Városba, most mégis ott tartotta a kezében a húsz - pontos utasításokkal ellátott - vaskos pergamenlapkát.
A játék elkezdődött. Ismét.
A Játékmester elengedte a paklit. A kártyák tompán koppantak a nyikorgó hajópadlón és szanaszét szóródtak. A férfi felemelte az egyik lapkát és megforgatta az ujjai közt. A kártyák semmit sem változtak - állapította meg magában; ugyanúgy, mint sok évvel ezelőtt, a lapkák egyik oldalán a szerepet ábrázoló miniatúra, míg a másik oldalán a képesség részletes leírása és a szabályok álltak. A Játékmester sóhajtott egyet, majd egy hátizsákot vett elő és belepakolta a szerepkártyákat. Belebújt súlyos vászonzubbonyába, a fejébe csapta kalapját, és a vállára kanyarította a táskát. Lenyomta a kilincset és kilépett a macskakövekkel kirakott utcára.
A házában honoló félhomály után a Játékmester szemét bántotta a nappali fény. Nem volt vakító világosság, csak amolyan esőzés utáni gyér derengés.
A férfi háza a Város egyik kijjebb eső dombjának a tetején magasodott, tornáca komoran borult a repedezett járda fölé. A környéken más házak alig-alig voltak, csupán lámpaoszlopok és tűzcsapok árválkodtak az út mentén.
Busz sosem jött fel a dombra, így a Játékmester gyalog indult le a Városba. Lassan, megfontolt léptekkel haladt.
Kezdetét vette a Játék, és a férfi csak egy dolgot tehetett. Kiosztotta a szerepeket.
A játék elkezdődött. Ismét.
A Játékmester elengedte a paklit. A kártyák tompán koppantak a nyikorgó hajópadlón és szanaszét szóródtak. A férfi felemelte az egyik lapkát és megforgatta az ujjai közt. A kártyák semmit sem változtak - állapította meg magában; ugyanúgy, mint sok évvel ezelőtt, a lapkák egyik oldalán a szerepet ábrázoló miniatúra, míg a másik oldalán a képesség részletes leírása és a szabályok álltak. A Játékmester sóhajtott egyet, majd egy hátizsákot vett elő és belepakolta a szerepkártyákat. Belebújt súlyos vászonzubbonyába, a fejébe csapta kalapját, és a vállára kanyarította a táskát. Lenyomta a kilincset és kilépett a macskakövekkel kirakott utcára.
A házában honoló félhomály után a Játékmester szemét bántotta a nappali fény. Nem volt vakító világosság, csak amolyan esőzés utáni gyér derengés.
A férfi háza a Város egyik kijjebb eső dombjának a tetején magasodott, tornáca komoran borult a repedezett járda fölé. A környéken más házak alig-alig voltak, csupán lámpaoszlopok és tűzcsapok árválkodtak az út mentén.
Busz sosem jött fel a dombra, így a Játékmester gyalog indult le a Városba. Lassan, megfontolt léptekkel haladt.
Kezdetét vette a Játék, és a férfi csak egy dolgot tehetett. Kiosztotta a szerepeket.
Коментарі