@Chimcsi 😊☺️


Alex:

Nem mertük megkockáztatni a lebukást, ezért Jimin nem a suli közelében állt meg. Azzal nem is lett volna baj, ha látják, hogy ő vitt el, de azzal igen, hogy épp csak becsuktam az ajtót magam után, Jimin a kocsi oldalának döntött és a fenekembe markolva szándékozta kicsókolni belőlem a lelkem is. Tetszett, hogy ennyire ragaszkodó és birtokló is, de figyelembe vette a kérésemet a betöltekezéssel kapcsolatban.
- Haaa, nem akarod inkább kihagyni a mai napot? - szenvedett Jimin.
- Nem Mr. Park. Nekem óráim lesznek, önnek meg rengeteg elintézni valója van.
- Ugh... imádom, ha Mr.Parknak hívsz, beindít. - húzta csábító mosolyra ajkait.
- Azt meghiszem! Na indulj, mielőtt seggbe talállak billenteni. - paskoltam meg a karját.
- Igenis királynőm! - vigyorgott, majd újra megcsókolt, azonban sokkal érzelmesebb módon. Nagyon nehezen engedett el, de megígérte, hogy mire haza érek, addigra a páros már nem lesz nálam, mert a saját lakásukban lesznek, biztonságban.
A napom unalmas volt igaz, minden percben aggódtam, hogy mikor ront be a Tanács képviselete, mert rájöttek, hogy hamis jelentést kaptak. Csak akkor nyugodtam meg, mikor az utolsó előadásnak is vége lett és a cuccaimmal együtt indultam kifelé. A kapuban egy ismerős alak várakozott, kinek látványa jobb kedvre derített.
- Apa! - szólítottam meg, mire Hoseok felkapta a fejét.
- Szia Pici! - tárta szét karjait, amik közé készségesen bújtam. Ölelése szoros volt és imádtam a nyöszörgős hangot, amit olyankor csinált, mikor már nagyon hiányoztam neki. - Kicsikém, annyira hiányoztál! - szorongatott tovább.
- Apa ne már, mindenki minket néz.
- Biztos ámulnak mégis hogyan lehet neked ilyen fiatal és jó képű apukád. - nevetett.
- De most komolyan. - hámoztam ki magam a szoros ölelésből. - Mi járatban vagy erre?
- Nem jöhetek el az én Picuromhoz csak úgy? - kérdezte megjátszott felháborodással. Mindent tudó arckifejezéssel néztem vissza rá, amiből rögtön tudta, hogy lebukott. - Oké, a Tanács hívott valamilyen ügyben. De attól még nagyon hiányoztál! - vágott szomorú képet.
- Te is hiányoztál Apa. Mind hiányoztok.
- Akkor meg miért kellett elköltöznöd?
- Apa. - sóhajtottam. - Már elmúltam húsz éves. Nem sokára betöltekezek és már igazán ideje volt, hogy elkezdjem a saját életemet. - Hoseok itta minden szavam, de aztán egy pillanat alatt lefagyott.
- Mi van a füleddel? - mutatott a fejem irányába. - Pici, mi történt? - nyúlt oda, hogy elhúzza a hajam. - Alexandra Kyteler ez mégis mit jelentsen?! - emelte fel a hangját, mikor meglátta a fülemben lévő karikát. - Mióta van neked társad és miért nem mondtad el? - hadonászott, majd hatalmas levegőt vett. - Még gyűrűd is van? Mégis mi folyik itt kisasszony? - vágta csípőre a kezét.
- Apa, először is nyugodj meg. Mindent el fogok mondani, nem kell ebből felhajtást csinálni.
- Felhajtást? Na adok én neked felhajtást. - nézett furcsán, közben elővette a telefonját és miután elindította a hívást rögtön kihangosította azt.
„Mondjad halacska.” - halottam meg Yoongi hangját, amiből tudtam, hogy nekem végem lesz, mint a botnak, ami után Apa futni szokott, ha a többiek szívatják.
- Szia Blöki. Azt tudtad, hogy a mi drága kicsi Alexandránknak társa van?
„Hogy mi van?!” - hangja élesen csattant és azt is hallottam, hogy pár dolog a földön végzi. Őt ismerve mindent eldobott, ami a keze ügyében volt és indulásra készen toporgott a szoba közepén.
- Bizony. A kis drágánknak ott a karika a fülében és még gyűrűje is van, hogy mindenki tudja.
„Namjoon, Taehyung!” - kiabált a többieknek. Arcomat a tenyerembe temetve ráztam a fejem a féltő apáimon, akik túlzásokba estek néha. „Mi az már megint?” - kérdezte Tae. „Alexandrának társa van.” - tudatta velük a tényt, mire ők is hüledezni kezdtek.
- Először is mindenki nyugodjon meg. - próbálkoztam. - Mindent el fogok mondani és ígérem, hogy majd találkozhattok is vele, de először mennem kell a tanácshoz, aztán még dolgom van, de minden kérdésetekre választ fogtok kapni, rendben?
„Ezzel nem úsztad meg kislány!” - figyelmeztetett Yoongi, Hoseok meg bőszen bólogatott.
- Tudom Apa, tudom. - sóhajtottam, Hobi pedig bontotta a vonalat.



Hoseok:

Rosszul esett, hogy Alex nem bízott bennem annyira, hogy elmondja van egy társa. Azonban képtelen voltam rá haragudni, hiszen felnőtt nő, saját döntésekkel és csak remélni tudtam, hogy jó döntést hozott a Társával kapcsolatban. Az egyetlen dolog, ami zavart az ismeretlen szag volt, ami körbe ölelte a lányt. Tudtam, hogy Társának illata az, de aggasztott, mert erős és domináns volt.
Szótlanul ültünk a kocsiban, Alex az ujjait piszkálta. Ideges volt és aggódott.
- Alex. - kezdtem nyugodt hangon. Félve nézett rám, talán tartott a haragomtól. - Ugye tudod, hogy nem haragszok? - néztem rá egy pillanatra és tettem kezem az övére, aztán vissza fordultam az út felé. - A lányom vagy, az én kis királylányom. Tudom, hogy minden döntésed legalább tízszer végig gondolod és nem kapkodsz el semmit. De mégis mióta tart ez az egész?
- Egy ideje. Én csak reggel adtam be a derekam és fogadtam el igazán. Csak ez az egész még annyira új, hogy kell egy kis idő, amíg minden a helyére kerül.
- Kicsim. Tudod, hogy én maximálisan támogatlak és segítek, amiben tudok. De ahhoz az kell, hogy bízz bennem, bennünk. Yoongi tuti, hogy tör, zúz otthon vagy berongyolt az erdőbe és ott tombol.
- Ki kell majd engesztelnem valahogy.
- Hát azóta duzzog, hogy elköltöztél tőlünk, szóval nehéz dolgod lesz. Ráadásul én sem leszek ott, mert pár napon belül vissza kell mennem. - húztam el a szám. Alex rám kapta a tekintetét, keze rögtön az enyémet fogta.
- Nem maradsz inkább? - váltott könyörgő hangra, amivel tudta, hogy mindig meg tud győzni.
- Sajnos nem lehet. - ráztam a fejem. - Már így is érzem, hogy gyengébb vagyok, napok múlva pedig elhagy minden erőm. Szeretném, ha te is elkísérnél aznap.
- Nem akarom, hogy elmenj. - biggyesztette le ajkait.
- Sajnálom Pici, de tudod, hogy muszáj. Csak pár napról van szó, addig is el tudok intézni pár dolgot odaát. - kötelességem volt időnként „haza” látogatni, oda ahol születtem. Hiába születtem uralkodó családba és volt már enyém a trón, a Szövetség minden létező eszközt bevetett, hogy őket szolgáljam. Túl régóta ingáztam a két világ között és már belefáradtam. Talán ezért sem ellenkeztem, mikor nem adtuk fel a törvényszegő párost.
- Elkísérlek és ott leszek, mikor vissza érsz. - mosolygott biztatón.
Az út további részében az iskolai dolgokról kérdeztem. Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni a Társáról vagy olyan választ kihúzni belőle, ami a másik három apjára is tartozott. Megígérte, hogy elmondja és tudtam, hogy tartani fogja a szavát.
Sokkal jobb hangulatunk volt, mire a központba értünk. Alex a karomba csimpaszkodva sétált mellettem és idézte fel a gyerekkori emlékeit, melyeket hozzánk kötött. Azon a folyosón sétáltunk, mely a Tanács terembe vezetett, de valamiért szokatlanul sötétebb volt, mint szokott. Gyanakvó énemet félre tettem, de figyeltem, nehogy veszély leselkedjen a lányomra. Alex nyugtalanabb lett, kezei szorosabban ölelték a karomat.
- Valami nem stimmel, érzem. - suttogta, a következő pillanatban pedig egy tompa sikolyra figyeltünk fel. Egymásra néztünk és sietve elindultunk a hang irányába. A folyosó kanyarokkal megtűzdelve állt előttünk és folyamatosan váltották egymást a régi faragott oszlopok, szobrok, amik fáklyákkal voltak megvilágítva. A folyosó egy nagy terembe vezetett, ahol olyasmi fogadott minket, ami megbotránkoztató volt és Alex agya is azonnal eldurrant.