Osztagból család
@Chimcsi
TaeHyung:
Az éjszaka kellős közepén rángattak be minket a tanács terembe, ami a gyenge fény miatt hátborzongatóbbnak tűnt, mint máskor. Az oszlopok és a szobrok, melyek az ősi fajokat ábrázolták, sokkal sötétebb hangulatot adtak a teremnek. A szövetség tanácsának tagjai a lépcsős emelvényeken és erkélyeken helyezkedtek el, onnan figyelve. Korábban már említették a tanács fő tagjai, hogy meg kell erősíteni az osztagunk hatékonyságát, azt azonban nem mondták, miként.
A csapatom másik három tagja unottan állt mellettem és hallgatták velem a tanács vezetőkének szónoklatát. NamJoon, YoonGi és HoSeok már régóta alkotott velem egy osztagot, így összeszokott csapatként tudtunk dolgozni.
Már legalább öt perce dumált feleslegesen a történelemről és arról, mi a tanács és a csapatunk feladata.
- Annak érdekében, hogy az osztag erősebb legyen, egy olyan döntést hoztunk, melyre korábban nem volt még példa. Ez azonban áldozattal jár. - emelte fel kezét Marcus és mutatott a hátunk mögé.
Lépésekre lettem figyelmes, ezért megfordultam a többiekkel együtt. A sötétből két magas alak rajzolódott ki, közöttük pedig egy apró kislány sétált. Barna haja copfba fogva lengett a háta mögött, amiben egy masni díszelgett. Kis testét egy világos ruha fedte, lábán apró fekete cipőcske volt. Döbbenten figyeltem a közeledő apróságot, mert az első gondolatom az volt, a tanács feláldozná a sikerünk érdekében. Társaimra néztem, majd a tanácsra, de ők nem mondtak semmit. A kislány félve lépett közénk. Remegve nézett fel rám, ugyanis én álltam hozzá a legközelebb.
- Ismerjétek meg Alexandra Kytelert. Ő lesz a csapat új tagja.
- Tessék? - kapta fel a fejét NamJoon, aki addig a kislányt megbabonázva figyelte. - De hát ő csak egy kislány!
- Egy nagyon erős kislány. - tette hozzá Marcus. - Alexandra ugyanis egy nagy hatalmú boszorkány lesz, amint betöltekezik. A ti feladatotok lesz, hogy mindenbe beavassátok és figyelnetek kell rá, hogy a képességei tökéletesen kifejlődjenek. - magyarázta, de már nem figyeltem rá.
Lenéztem a kislányra, aki remegve figyelt engem. Gyengéd mosolyra húztam az ajkaimat, hogy bátorítsam és a kezem nyújtottam felé. Bizonytalanul nyújtotta fel apró tenyerét és helyezte az enyémbe.
- Nem lesz semmi baj, majd én vigyázok rád. - hajoltam le hozzá és simítottam szép arcára.
- Miért egy boszorkány? - kérdezte YoonGi gúnyosan.
Alapvetően rendes srác volt, csak volt pár rossz tapasztalata a boszorkányokkal.
- Bekerülni a szövetségbe kiváltságokkal jár és a boszorkányok is kiérdemelték, hogy szerepet töltsenek be a sorainkban. A gyermeket édesanyját száműztük Salemből, megfosztva a gyámságtól, mely jogokat TaeHyungra ruháztunk át. A ti felelősségetek mostantól és elvárjuk, hogy a legjobbat hozzátok ki belőle, a Szövetség képére formáljátok.
*&*&*&*
Talán már a legelső éjszakán megszegtük a szabályokat és nem az előírás szerint jártunk el. Én személy szerint kissé kegyetlennek véltem a Szövetség módszereit. Elszakítani egy alig tizenegy éves gyermeket az anyja mellől, radikális. Túlságosan szívtelen. Mégis, hálával tartoztam nekik, hisz’ megkaptam azt, amire létezésem során évszázadokig áhítoztam. Egy gyermeket. Alexandra félt, rettegett attól, mi vár rá, milyen megpróbáltatásokkal kell szembenéznie, de támogattuk. Akaratlanul is megszerettük, ahogyan cseperedett és sajátunkként neveltük. Amikor sírt éjszaka, felriadva egy rossz álomból, Hobi énekelt neki, NamJoon mesét olvasott. YoonGi messziről elkerülte Őt, ám kibújt a szög a zsákból, mikor Alex három hónapos nálunk tartózkodása után lebetegedett. Sosem láttam még a vérfarkast olyan idegesnek, mint azon az estén. Egy pillanatra sem mozdult el a kislány ágya mellől. NamJoon elrohant lázcsillapítóért, Hobi szokásosan dúdolgatott Alexnek, míg YoonGi a hidegvizes ronggyal törölgette át a lány kipirult pofiját leheletfinoman újra s újra. Megnyugtatón duruzsolt hozzá, elűzve rémálmait, szemeiből őszinte féltés és szeretet áradt és akkor már mind tudtuk, nem leszünk képesek ebből a gyermekből egy lelketlen katonát faragni, hiszen visszaadta a hitünket a család iránt.
Igyekeztünk úgy nevelni Alexet, hogy semmiből sem szenvedjen hiányt, mégsem kényeztessük el. Gyakorta vittük el a közeli játszótérre, hogy vele egy korú barátokat szerezhessen. Kirándultunk sokszor. Főzőtudomány híján, naponta rendeltünk számára tápláló, egészséges ételeket. NamJoon olvasni tanította, történelemre, irodalomra, művészetekre. YoonGi zongorázni, megismertette vele a gyógynövényeket, hegedű órákra járatta. HoSeok a mágia tudományába vezette be, legendákat mesélt neki, úszni tanította és elsajátítani a vízmágiát. Én iskolába hordtam, segítettem a leckéiben, vigyáztam rá, óvtam az egészségét és oktattam önvédelemre. Mindannyian adtunk Alexnek valamit magunkból és talán ennek köszönhetően, egy nagyszerű, fiatal nővé cseperedett. Alexnek hála immáron nem egy osztag voltunk, hanem egy család és ez volt a leggyönyörűbb dolog, melyet megélhettünk.
*&*&*&*
- Apa.
A megszólítástól mindig nehezebben vert a szívem és mosolyt csalt arcomra. Nem tehettem róla, a világ legcsodásabb szava volt ez, amit bizony ki kellett érdemelni. Alex felé fordultam a székkel. A tizenkét éves kislány édesen pislogott rám, plüss maciját szorongatva, amit még tőlem kapott.
- Mondjad kis boszorkányom – mosolyogtam megsimogatva pofiját.
- Lehet, hogy be kellene mennünk a kórházba. Szerintem, meg fogok halni – suttogta ijedten.
YoonGi felpattant a kanapéról, ahol mindaddig fetrengett és kissé elfehéredve térdepelt le Alex elé. Enyhén érezhető volt a vér fémes szaga, ami aggodalommal töltött el.
- Pici, mi a baj? Fáj valahol? – kérdezte sürgetve a vérfarkas.
- A hasam itt és ... vérzek – suttogta az utolsó szót rémülten.
YoonGi homloka ráncba szaladt, aztán megajándékozta a kislányt egy őszinte, tőle ritkán latható mosollyal.
- Édes Szívem, nem fogsz meghalni, csupán elkezdtél menstruálni. Ez teljesen természetes dolog a nőként, nem kell félned emiatt. Ez minden lány életében bekövetkezik egyszer – magyarázta – Nem lesz semmi baj, ne ijedj meg. A fürdőszobában találsz egy rózsaszín csomagot. Betét, azt használd.
Alex megszeppenve bólintott, majd elvonult. YoonGi nyugodalma addig tartott. Ismeretségünk alatt sosem láttam sírni, mégis úgy festett, mint aki menten elbőgi magát. Pontosan tudtam mire gondol. A mi Alexünk már nem gyerek többé, elkezdett felcseperedni és ez halálra rémített minket, mert rettegtünk attól, hogy ezek után kevésbé lesz ránk szüksége.
TaeHyung:
Az éjszaka kellős közepén rángattak be minket a tanács terembe, ami a gyenge fény miatt hátborzongatóbbnak tűnt, mint máskor. Az oszlopok és a szobrok, melyek az ősi fajokat ábrázolták, sokkal sötétebb hangulatot adtak a teremnek. A szövetség tanácsának tagjai a lépcsős emelvényeken és erkélyeken helyezkedtek el, onnan figyelve. Korábban már említették a tanács fő tagjai, hogy meg kell erősíteni az osztagunk hatékonyságát, azt azonban nem mondták, miként.
A csapatom másik három tagja unottan állt mellettem és hallgatták velem a tanács vezetőkének szónoklatát. NamJoon, YoonGi és HoSeok már régóta alkotott velem egy osztagot, így összeszokott csapatként tudtunk dolgozni.
Már legalább öt perce dumált feleslegesen a történelemről és arról, mi a tanács és a csapatunk feladata.
- Annak érdekében, hogy az osztag erősebb legyen, egy olyan döntést hoztunk, melyre korábban nem volt még példa. Ez azonban áldozattal jár. - emelte fel kezét Marcus és mutatott a hátunk mögé.
Lépésekre lettem figyelmes, ezért megfordultam a többiekkel együtt. A sötétből két magas alak rajzolódott ki, közöttük pedig egy apró kislány sétált. Barna haja copfba fogva lengett a háta mögött, amiben egy masni díszelgett. Kis testét egy világos ruha fedte, lábán apró fekete cipőcske volt. Döbbenten figyeltem a közeledő apróságot, mert az első gondolatom az volt, a tanács feláldozná a sikerünk érdekében. Társaimra néztem, majd a tanácsra, de ők nem mondtak semmit. A kislány félve lépett közénk. Remegve nézett fel rám, ugyanis én álltam hozzá a legközelebb.
- Ismerjétek meg Alexandra Kytelert. Ő lesz a csapat új tagja.
- Tessék? - kapta fel a fejét NamJoon, aki addig a kislányt megbabonázva figyelte. - De hát ő csak egy kislány!
- Egy nagyon erős kislány. - tette hozzá Marcus. - Alexandra ugyanis egy nagy hatalmú boszorkány lesz, amint betöltekezik. A ti feladatotok lesz, hogy mindenbe beavassátok és figyelnetek kell rá, hogy a képességei tökéletesen kifejlődjenek. - magyarázta, de már nem figyeltem rá.
Lenéztem a kislányra, aki remegve figyelt engem. Gyengéd mosolyra húztam az ajkaimat, hogy bátorítsam és a kezem nyújtottam felé. Bizonytalanul nyújtotta fel apró tenyerét és helyezte az enyémbe.
- Nem lesz semmi baj, majd én vigyázok rád. - hajoltam le hozzá és simítottam szép arcára.
- Miért egy boszorkány? - kérdezte YoonGi gúnyosan.
Alapvetően rendes srác volt, csak volt pár rossz tapasztalata a boszorkányokkal.
- Bekerülni a szövetségbe kiváltságokkal jár és a boszorkányok is kiérdemelték, hogy szerepet töltsenek be a sorainkban. A gyermeket édesanyját száműztük Salemből, megfosztva a gyámságtól, mely jogokat TaeHyungra ruháztunk át. A ti felelősségetek mostantól és elvárjuk, hogy a legjobbat hozzátok ki belőle, a Szövetség képére formáljátok.
*&*&*&*
Talán már a legelső éjszakán megszegtük a szabályokat és nem az előírás szerint jártunk el. Én személy szerint kissé kegyetlennek véltem a Szövetség módszereit. Elszakítani egy alig tizenegy éves gyermeket az anyja mellől, radikális. Túlságosan szívtelen. Mégis, hálával tartoztam nekik, hisz’ megkaptam azt, amire létezésem során évszázadokig áhítoztam. Egy gyermeket. Alexandra félt, rettegett attól, mi vár rá, milyen megpróbáltatásokkal kell szembenéznie, de támogattuk. Akaratlanul is megszerettük, ahogyan cseperedett és sajátunkként neveltük. Amikor sírt éjszaka, felriadva egy rossz álomból, Hobi énekelt neki, NamJoon mesét olvasott. YoonGi messziről elkerülte Őt, ám kibújt a szög a zsákból, mikor Alex három hónapos nálunk tartózkodása után lebetegedett. Sosem láttam még a vérfarkast olyan idegesnek, mint azon az estén. Egy pillanatra sem mozdult el a kislány ágya mellől. NamJoon elrohant lázcsillapítóért, Hobi szokásosan dúdolgatott Alexnek, míg YoonGi a hidegvizes ronggyal törölgette át a lány kipirult pofiját leheletfinoman újra s újra. Megnyugtatón duruzsolt hozzá, elűzve rémálmait, szemeiből őszinte féltés és szeretet áradt és akkor már mind tudtuk, nem leszünk képesek ebből a gyermekből egy lelketlen katonát faragni, hiszen visszaadta a hitünket a család iránt.
Igyekeztünk úgy nevelni Alexet, hogy semmiből sem szenvedjen hiányt, mégsem kényeztessük el. Gyakorta vittük el a közeli játszótérre, hogy vele egy korú barátokat szerezhessen. Kirándultunk sokszor. Főzőtudomány híján, naponta rendeltünk számára tápláló, egészséges ételeket. NamJoon olvasni tanította, történelemre, irodalomra, művészetekre. YoonGi zongorázni, megismertette vele a gyógynövényeket, hegedű órákra járatta. HoSeok a mágia tudományába vezette be, legendákat mesélt neki, úszni tanította és elsajátítani a vízmágiát. Én iskolába hordtam, segítettem a leckéiben, vigyáztam rá, óvtam az egészségét és oktattam önvédelemre. Mindannyian adtunk Alexnek valamit magunkból és talán ennek köszönhetően, egy nagyszerű, fiatal nővé cseperedett. Alexnek hála immáron nem egy osztag voltunk, hanem egy család és ez volt a leggyönyörűbb dolog, melyet megélhettünk.
*&*&*&*
- Apa.
A megszólítástól mindig nehezebben vert a szívem és mosolyt csalt arcomra. Nem tehettem róla, a világ legcsodásabb szava volt ez, amit bizony ki kellett érdemelni. Alex felé fordultam a székkel. A tizenkét éves kislány édesen pislogott rám, plüss maciját szorongatva, amit még tőlem kapott.
- Mondjad kis boszorkányom – mosolyogtam megsimogatva pofiját.
- Lehet, hogy be kellene mennünk a kórházba. Szerintem, meg fogok halni – suttogta ijedten.
YoonGi felpattant a kanapéról, ahol mindaddig fetrengett és kissé elfehéredve térdepelt le Alex elé. Enyhén érezhető volt a vér fémes szaga, ami aggodalommal töltött el.
- Pici, mi a baj? Fáj valahol? – kérdezte sürgetve a vérfarkas.
- A hasam itt és ... vérzek – suttogta az utolsó szót rémülten.
YoonGi homloka ráncba szaladt, aztán megajándékozta a kislányt egy őszinte, tőle ritkán latható mosollyal.
- Édes Szívem, nem fogsz meghalni, csupán elkezdtél menstruálni. Ez teljesen természetes dolog a nőként, nem kell félned emiatt. Ez minden lány életében bekövetkezik egyszer – magyarázta – Nem lesz semmi baj, ne ijedj meg. A fürdőszobában találsz egy rózsaszín csomagot. Betét, azt használd.
Alex megszeppenve bólintott, majd elvonult. YoonGi nyugodalma addig tartott. Ismeretségünk alatt sosem láttam sírni, mégis úgy festett, mint aki menten elbőgi magát. Pontosan tudtam mire gondol. A mi Alexünk már nem gyerek többé, elkezdett felcseperedni és ez halálra rémített minket, mert rettegtünk attól, hogy ezek után kevésbé lesz ránk szüksége.
Коментарі