Alexandra:
A laptopommal ölemben ücsörögtem a kanapémon, bőszen pötyögve a klaviatúrán. Házi dolgozatot írtam Kleopátráról és szerettem volna jó jegyet kapni, ezzel büszkévé téve Apáékat. Fontos volt számomra a véleményük és elismerésük, hiszen a családom voltak. Amióta elszakítottak az édesanyámtól nem sokat kommunikáltam vele és néha bűntudatom is volt, amiért képtelen voltam pontosan felidézni az arcát. TaeHyung, YoonGi, HoSeok és NamJoon azonban kárpótoltak minden anya nélküli pillanatomért. Segítettek fontos döntéseim meghozatalában, így hála nekik azt tanulhattam a főiskolán, amit valóban szerettem volna. Egyiptológiát. Igaz, YoonGi kissé megorrolt rám, amikor egy évvel ezelőtt betöltöttem a húszat és elköltöztem tőlük, egy saját, tóparti kis házba, de igyekeztem kiengesztelni a közös horgászatokkal és vadászatokkal. Ösztönösen fordultam oldalra, megpillantva a falon díszelgő képeket, melyeken mi voltunk. Iskolai ünnepségek, szavalóversenyek, anyák napja, amin anya hiányában, négy apa feszített büszkén, könnyes szemekkel. Grillezések, kirándulások, sátorozás, karácsonyok, Aratás ünnep. Mind-mind kedves emlék, velük. Elmosolyodtam, majd az éppen csipogó mobilomhoz fordultam, ami üzenetet jelzett. Jimin érdeklődött, hogy haladok. Kedveltem a srácot, nagyon is, ám démon volt. A legfensőbb törvény szerint, tilos volt a fajok közti keveredés. Ha elfogadtam volna Jimin udvarlását és a párja leszek, azzal elárulom a Szövetséget, aminek dolgozom és fellázadok a rendszer ellen. Egyelőre mellőztem a válaszadást és folytattam a tanulást. Alig írtam hozzá pár mondatot, a telefonom újabb üzenet érkezett. A Szövetségtől jött, ami rögtön ugrásra késztetett. Tudtam, a többiek is megkapták, de a cím alapján én voltam a legközelebb. Cipőt vettem, majd felcsatoltam az övemet, amin a fegyvereim voltak és rohanva, az erdőn át igyekeztem a helyszínre. Menet közben csak arra gondoltam, hogy milyen oltásokkal fognak illetni a többiek és milyen lecseszést kapok majd YoonGitól, mert a héten csak egyszer találkoztam velük. Túl sok tanulni valóm volt, plusz apróbb ügyekkel is megbíztak, így sokszor csak annyi időm volt magamra, hogy lefürödjek, aztán csak bedőltem az ágyamba.
Egy aprócska ház kezdett látszódni a fák között, melyet rendezett kis kert vett körbe színes virágokkal és kikövezett út vezetett a bejárati ajtóig. Az első gondolatom az volt, hogy rossz helyen járok, ezért lassan sétálva, körültekintően közelítettem meg a házat.
A nyugalom azonban csak addig tartott, míg a bejárati ajtó ki nem csapódott, majd egy férfi vetette magát felém, kinek hegyes fogai voltak. Tudtam milyen módszert kell alkalmaznom vámpírok ellen, így elhajoltam a hegyessé nőtt karmai elől és az övemre rögzített ezüst tőrt húztam elő. Újra támadásánál ismét kitértem és kihasználva ezt az előnyömet vágtam végig a hátát. Felordított a fájdalomtól és kezeit a vágásra téve próbálta elviselni a kínt.
- Victor? Mi történt? - szólalt meg egy női hang a házból.
- Gina, maradj bent! - kiabált vissza, majd újból nekem rontott. Mintha nem számított volna a sérülése, úgy harcolt tovább, ami ledöbbentett. Mi oka lehet arra, hogy tovább küzdjön, még így is?
- Mi a fene folyik itt? - kérdeztem, miután egy mozdulattal kigáncsoltam és a földnek szegeztem a testét. - Miért kell ide az Osztag?! - emeltem fel a hangom. Választ nem kaptam, de meghallottam a közeledő autó hangját, ami hamarosan meg állt és kiszállt belőle a négy legfontosabb férfi az életemben: mind a négy apukám. Büszke mosollyal emeltem fel a fejem, mikor mellém értek.
- Na vigyázz Pici, még megvágod magad azzal a késsel. - szekált YoonGi, ahogy felrángatta a férfit. - Nem megmondtam neked, hogy ne barátkozz idegenekkel?! - korholt le újra.
- De Apa... - kezdtem ellenkezni, mikor Tae közbeszólt.
- YoonGinak igaza van. Meg kellett volna várnod míg ideérünk. Bajod is eshetett volna.
- Apa, ne már... - engedtem le feladóan a vállaim.
- Ostobaság volt ide rohannod. Egy csapat vagyunk, együtt dolgozunk. - folytatta NamJoon.
- Apa de, de...
- Nem tudom mit csinálnék, ha megsérülnél. Majd kiugrott a szívem, mert a talizmán jelzett, hogy bajban vagy. - simított végig a hajamon HoSeok.
- Apa, még te is? - emeltem fel a kezeimet tehetetlenül.
- Milyen szabály szegés történt itt? - érdeklődött NamJoon.
- Nem tudom, de van még valaki a házban. - alig fejeztem be a mondatom, az ajtó ismét kinyílt, azonban sokkal lassabban, így a nyikorgásra figyeltünk fel.
- Gina menekülj! - kiabálta a vámpír férfi. Még a szám is elnyílt, mikor megláttam a nőt. Szemei teljesen feketék voltak, így tudtam, hogy egy démonnal lesz dolgunk, azonban az igazi döbbenet akkor ért, mikor a tekintetem lejjebb vándorolt. Egyik keze az ajtót fogta a másik tenyerét a nagy hasára helyezte. Rögtön megértettem milyen szabályszegésről lehetett szó, azonban a tudat, hogy még csak most szerzett tudomást róluk a Tanács, ledöbbentett. A Ginanak nevezett fiatal lány szinte remegve figyelte, ahogyan a párjának választott vámpírt lefogják. Tae elindult felé, mire a férfi újra kiabálni kezdett.
- Ne! Őt ne bántsátok! Itt vagyok én! Én voltam, az én hibám! Őt hagyjátok békén! - próbált szabadulni YoonGi szorításából, amit olyan erővel tett, hogy HoSeoknak is segítenie kellett.
- Minden rendben? Hogy érzed magad? - fogta meg gyengéden Tae a lány kezét. - Gina, ugye?
- Igen. - bólintott félve. - Szúr az oldalam és nagyon fáj a derekam, ezért az erőmet sem tudom használni. - magyarázta. - Ugye nem fogtok bántani? - kérdezte könnyekkel a szemében mikor felnézett Taera, majd rám és a párján állt meg a tekintete.
- A Szövetség legfőbb szabályát szegtétek meg és a fajok közti keveredést halállal büntetik. - szólt NamJoon.
- Annyi a bűnünk, hogy szeretjük egymást és végre teljesült a vágyunk! Egy gyermek! Mi csak nyugodtan akarunk élni és nem ártottunk senkinek! - kiabálta a férfi. Tudtam, hogy nagyon félti a párját és mindent megtesz majd azért, hogy ne essen baja. Tae közben elszomorodva nézte a lány pocakját. Nem láttam még olyan szomorúnak és elképzelésem sem volt, hogy miért.
- Be kell vinnünk őket a Tanácshoz. - szólalt fel NamJoon, aki mindig ragaszkodott a szabályok betartásához. Nem voltak kivételek és kegyetlenek voltak, ha szükség volt rá, de soha nem bántottak ártatlanokat, amiért jobban tiszteltem és szerettem őket.
- Akkor kivégeznek minket! Ezt nem tehetitek! - ellenkezett tovább a vámpír.
- Amíg odaérünk nem esik bajotok. A szavamat adom. - nyugtatta Tae a lányt.
- Rendben. - bólintott a lány lemondóan. Visszasétált a házba, ahol egy üveg vizet vett fel az asztalról, majd nyugodt léptekkel sétált az autó felé. Victor a vámpír, kirántotta magát a szorításból és párja segítségére sietett. Nem ellenkezett, nem harcolt csak a szerelmét féltette.
Megtörten figyeltem, ahogy Tae segít beszállni a lánynak a kocsiba, melybe mind annyian kényelmesen elfértünk.
- Hányadik hónapban vagy és mikorra várható a kicsi? Fiú vagy lány lesz? - hadarta el Tae.
- Nyolcadik hónap végén járok és két hét múlva várható a kicsi. A doki azt mondta, hogy fiú lesz. - felelt mosolyogva, míg szabad tenyerével a hasát simogatta. Vámpír párja szorosan mellette foglalt helyet és Tae segítségével be is kötötték a lányt. YoonGi ingerülten ült be a volán mögé, engem maga mellé parancsolva. Tae a lány másik oldalára ült, hátulra meg NamJoon és HoSeok.
Alig tíz perce voltunk úton, mikor YoonGi a kormányra csapott.
- A rohadt életbe! - kiáltott fel, majd satuféket nyomott. Szerencsére senki nem jött mögöttünk, különben nagy csattanás lett volna.
- Apa, mi a baj? - tettem kezem az övére és aggódva néztem az arcát.
- Én ezt nem csinálom! Nem megy! - állította le az autót, majd hátra fordult. - Jonnie, én ezt nem csinálom. Nem küldök halálba egy terhes anyukát.
- YoonGi, ne légy bolond. Nem szegheted meg a törvényt! - dőlt kissé előre NamJoon míg szemei kezdtek feketedni.
- Ez olyan, mintha Alexet vennék el tőlem. Ne mond, hogy te kibírnád! - érvelt újra. NamJoon csupán egy másodpercig hezitált, majd szemei újra felvették a barna árnyalatot. Nagyot sóhajtva hajtotta le a fejét, majd megrázta azt igazat adva a másiknak.
- De akkor mit fogunk csinálni? - kérdezte HoSeok.
- Elrejtjük őket. - mondta Tae. - Majd azt mondjuk, hogy ellenálltak, megtámadtak minket és meg kellett ölnünk őket, a testeket meg elégettük, hogy ne maradjon nyomuk.
- Na és hova visszük őket?
- Nálam lehetnek pár napig, míg nem találunk nekik egy olyan helyet, ahol a kicsi is biztonságban lesz. - ötleteltem. Láthatóan mindegyik apám bólogatva helyeselt, így eldőlt a pár sorsa.