Jungkook:


A rádióműsort hallgatva azért mentálisan fejet hajtottam a másik három srác előtt. Már- már elkeseredetten igyekeztek Cameronra terelni a témát, ám az interjút készítő nő mintha meg sem hallotta volna ezeket és kizárólag róluk beszélt, istenítve őket. Minél tovább hallgattam, annál frusztráltabb lettem és elhatároztam: megkeresem a lányt, hogy beszélhessek vele. Én az ő helyébe pocsékul éreztem volna magam az biztos. Azonban gondba ütköztem, ugyanis fogalmam sem volt, pontosan milyen szalonban is kereshetném Cameront. Azt sem tudtam, hogy a Rebels mellett rendes állása is van. Így hát feltúrtam a netet. Természetesen ott sem találtam semmi érdemleges információt ezzel kapcsolatban, ezért segítségért fordultam NamJoon Hyunghoz.
- Hyung! – szólítottam meg beérve a stúdióba.
- Igen Kook? – mormolta belemélyülve a monitorba.
- Kellene a segítséged. - vágtam a közepébe, szavaimra pedig kérdő tekintettel fordult felém. - Ha jól emlékszem neked nagyon sok ismerősöd van, hátha egyikőjük tudja hol találom meg a szalont ahol Cameron dolgozik.
- Várj, lassíts. - emelte fel kezeit, mert eléggé hadartam. - Milyen Cameron?
- Tudod hyung. Cameron a Rebels énekese.
- Oh, Wellington? De milyen szalon? Van ideje szalonban dolgozni? - döbbent le és úgy döntöttem elmesélem neki, amit hallottam vagy megtudtam. Persze azt a részt gondosan kihagytam, hogy beírtam a számom a telefonjába, de hát nem kell mindenről tudnia. Viszont azt elmondtam mennyire igazságtalannak tartom, amit a lánnyal műveltek. - Kookie. - sóhajtotta, miután befejeztem a mondókám. - Ugye tudod, hogy nem keveredhetünk ebbe bele? Nekünk is megvannak a magunk gondjai, ne merülj bele másokéba.
- Hyung én csak... csak szeretném megismerni és barátkozni vele. - dobtam be a meggyőző arcom, aminek tudtam, hogy úgy sem tud ellenállni.
- Jó, intézek pár telefont. - fordult el, hogy ne kelljen rám néznie.
- Köszi hyung! - pattantam fel és mentem ki a stúdióból. Alig tíz perc múlva Namjoon egy papírral a kezében tért vissza, amin egy cím volt.
- De, ha bajba kerülsz.. - tette háta mögé a kezét, amivel a papírt fogta. - Nem tőlem tudod.
- Persze. - bólintottam és elkértem a papírt. Ismertem a környéket, de nem emlékeztem, hogy ott lenne valamilyen fodrász szalon.
- Hova, hova? - sétált felém Tae, mikor már a cipőmet vettem fel.
- Meg tudtam hol dolgozik Cammy és elmegyek meglátogatni.
- Az a Cammy? - csillantak fel a szemei, válaszul bólogattam. - Ne menj sehova! Várj meg, veled megyek! - indult a szobák felé, de megállt és hátra fordult. - Komolyan várj meg! - fenyegetett meg, aztán eltűnt, hogy percek múlva indulásra készen legyen.
Az utca idegennek tűnt, olyan rég jártam már erre. Ami korábban egy kisbolt volt, abból szépségszalon lett, mégis a legnagyobb döbbenetet a megadott cím okozta, ugyanis egy tetováló szalon előtt parkoltam le. Újra és újra ellenőriztem a címet, de rá kellett jönnöm, hogy jó helyen járok főleg, mikor megláttam az üvegen keresztül Cammyt, ahogy a pultot törli le, majd szomorúan sétál az egyik karosszékhez, hogy leülve rá a tenyerébe temesse arcát. Több se kellett, már ugrottam is ki a kocsiból, Taehyung meg utánam. Mázli, hogy az ajtón nem volt csengő vagy valami, így a lehető legnagyobb csendben tudtunk belépni. Rövid ámulás után hallottam meg a halk szipogást, ami a lány felől jött. Haja szabad hullámokban omlott le, ezzel eltakarva az arcát. Taeval egymásra néztünk, majd rögtön megindultunk a szipogó Cameronhoz. Kezemmel óvatosan simítottam hajára, de így is megijedt kissé. Fejét lassan emelte fel és lesett ki tincsei közül.
- Mi a fenét kerestek itt? - találta meg hangját ahogy tekintete köztem és Tae közt váltakozott. Gyorsan megtörölgette az arcát, de semmit nem kent el, mert egy deka smink nem volt rajta és ettől sokkal jobban tetszett. - Nem tenne jót a szalonnak, ha itt kapnának titeket darabokra. Sokáig kellene mosnom a véres padlót.
- Befonhatom a hajad? - hajolt lejjebb Tae egy nagy vigyorral az arcán. Cammy értetlenül pislogva nézett rám, mire én csak megrántottam a vállam.
- Ne foglalkozz vele, ő már csak ilyen. - mosolyogtam biztatóan.



Cameron:
Felettébb érdekes szituációban találtam magam, ahogy a legismertebb k-pop csapatának két tagja engem pátyolgat. Taehyung a fejébe vette, hogy megfésül és valami kontyot csinál a hajamból, amitől tartottam ugyan, mert nem volt kedvem elveszíteni a hajam felét. Azonban nem elég, hogy egyszer sem húzta meg a hajam, de olyan frizurát csinált, amin csak ámultam. Közben Jungkook folyamatosan szóval tartott, kérdezett és beszélt hozzám, egy pillanatra sem hagyta, hogy másra figyeljek. Nem mintha tudtam volna másra koncentrálni, mikor két isten tisztel meg a jelenlétével.
- Köszönöm! - néztem hálásan Taere, mikor befejezettnek nyilvánította a művét. A srác megvillantotta ikonikus mosolyát, amitől elképesztően aranyos lett.
- Ezek a te rajzaid? - kérdezte Jk a fal előtt állva, ahol a kirakott képek voltak.
- Inkább csak vázlatok. - vontam meg a vállam.
- Viccelsz! - hüledezett. - Ezek a rajzok fantasztikusak! Cam, te egy igazi tehetség vagy és most nem túlzok. Nem hiszem el, hogy ezt senki nem látja.
- Látják. Csak épp nem érdekel senkit. - hajtottam le a fejem és mielőtt beállt volna az a tipikus kínos csend, megkordult a hasam.
- Éhes vagy?! - pattant fel Tae mellőlem. - Összedobok neked valamit!
- De itt nincs konyha.
- Akkor elviszlek egy étterembe, ahol egy jót lakmározunk! - csapta össze tenyereit.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. - ráztam meg a fejem.
- Miért nem? - lépett közelebb Jk.
- Nem tenne jót a hírneveteknek, ha velem mutatkoznátok.
- Miről beszélsz? Miért gondolod, hogy mindenből rossz dolog kerekedik ki?
- Mindig ez van. - fordítottam el a fejem. Nem akartam ránézni, mert féltem, hogy elbőgöm magam és az kicsit sem vetett volna rám jó fényt a szemükben. Hirtelen rántottam vissza a fejem, mikor mindkét kezem megfogta valaki. A balom Taehyung szorongatta, míg a jobbom Jungkook tenyerei közt volt. Egyik fiúról a másikra néztem a lehető legnagyobb értetlenséggel.
- Mondd el mi bánt. - kérte Jungkook olyan hangon, ami a lelkemig hatolt. Nem tudtam mennyire bízhatok bennük, ott, akkor mégsem érdekelt. Ők ketten voltak az elsők, akiket érdekelte, hogy mi van velem, a csapatomon kívül. Úgy éreztem ki kell öntenem a lelkem és minden bánatom, különben megfulladok. Így hát mesélni kezdtem. Mindent, a legelejétől.
Mire végeztem egy egész kontinenst el tudtam volna árasztani a könnyeimmel és legalább egy százas papírzsepit elfújtam. A két srác nem szólt bele, nem kérdezett, nem morgott, csupán támogatóan mellém szegődött és a hátam simogatva nyugtattak.
- Olyan rossz volt hallani, hogy végig engem dicsérnek, de a műsorvezető oda sem bagózott, ha rólam beszéltek. Ők hárman tényleg hiszek benne, hogy a rajongók engem is meg fognak szeretni, de tehetek bármit, soha nem leszek elég jó nekik. - fújtam ki szaggatottan a levegőt, hogy abba maradjon a sírásom. - Olyan bunkó vagyok! Ne haragudjatok, hogy fárasztalak titeket a bajaimmal, van nektek elég gondotok. - törölgettem a szemem.
- Te annyira erős vagy! - nézett rám könnyes szemivel Tae, amitől elfogott a pánik.
- Atya ég, ne haragudj! Ne akartalak megsiratni! - mentegetőztem, de a srác leintett és egy erősebb fejrázással már el is tüntette a könnyeit.
- Én csupán teljes mértékben együtt érzek veled. - mosolygott. - Rendelek valami kaját, te mit kérsz? Várj, kitalálom, hamburger! - vágta rá. Nem kis döbbenetet okozott vele, ugyanis tényleg azt akartam enni. - Dupla sajttal és sült szalonnával.
- Na jó, kezdek félni tőled. - dőltem kissé hátra.
- I'm a genius! Jk, neked a szokásosat? - a srác csak bólintott, így Tae elővette a telefonját és tárcsázta az egyik éttermet. Jk feltűnően csendes volt, amit nem tudtam mire vélni.
- Ennyire leamortizáltalak?
- Dehogy! Csak képtelen vagyok megérteni, hogy miért ilyenek veled. Tehetséges vagy, jól táncolsz, még jobban énekelsz és gyönyörű vagy! Mindened meg van ahhoz, hogy akár modell légy, de még csak egy rádió műsorba sem hívnak meg. Az egészben az a legszörnyűbb, hogy ezt te szó nélkül tűrőd, pedig az égen lévő összes csillagot megérdemelnéd. - simított az arcomra.


@Chimcsi