Jungkook:

Szerettem egyedül mászkálni néha. Imádtam a Hyungjaimat, de olykor zavaróan gyerekként kezeltek még mindig. Éppen ezért döntöttem úgy, itt az ideje egy kis önálló kiruccanásnak és indultam el magányosan vásárolni egy dormhoz közeli üzletbe. Konkrét tervem nem volt, mit szeretnék venni, egyelőre csupán az egyedüllétet élveztem. Céltalanul bolyongtam a ruhákkal, cipőkkel teli üvegpolcok közt, mikor is váratlanul belém karolt valaki és bősz magyarázások közepette, elkormányozott onnan. Nem estem pánikba, hiszen rögtön felismertem a jelenleg babarózsaszín hajú lányt, bár tagadhatatlanul érdekes szituáció volt.
- Végre Hiro. Már mindenhol kerestelek. Megtaláltam azt a kabátot, amiről beszéltél – mondta vidáman – Úgy néz ki, lesz egy vendégem ma délután a szalonban, de ne fossál, főzök ebédet, mire hazaértek a rádióinterjúról.
Sejtettem, hogy összekever a maknaejukkal. Mégsem ez kötötte le gondolataimat, hanem az, mennyire könnyedén beszél egy ilyen elszomorító dologról. Ismertem a Rebelst és a munkásságukat, szerettem a zenéjüket is. Ám kívülállóként mondhatni felháborított, milyen kevésre tartják Cameront. Sajnáltam is a rengeteg kritika miatt, ami érte. A folyamatos támadások, melyek rá irányultak elég durvák voltak és pontosan tudtam, min megy keresztül. Becsültem benne lelkierejét. A helyében nem sokan lettek volna képesek mindezt eltűrni. Viszont az, hogy egy rádiós műsorba őt nem hívták, dühített.
- Téged meg sem hívtak? – kérdeztem megtalálva hangomat.
A lány ledermedt, majd arrébb lépett tőlem és enyhe zavarral közölte.
- Te nem Hiroto vagy.
Smink nélkül sokkal fiatalabbnak látszott, nálam is fiatalabbnak, ami miatt törékeny, gyámoltalan kislány benyomását keltette, pedig, nem volt az. Lejjebb húztam arcomat takaró maszkomat, aztán ki is mondtam a nyilvánvalót.
- Nem. Nem Hiroto vagyok – hajoltam meg kissé.
Cameron jobbra nézett, utána balra, végül kínlódva felnevetett.
- Te nem Hiro vagy. Öhm... bocsánat a kellemetlenségért – viszonozta a hajlongást és már iszkolt is volna el, feltehetően a keresett Hiro után.
Finoman elkaptam csuklóját, maradásra bírva, majd megismételtem a kérdést.
- Téged meg sem hívtak?
- Hát... – vont vállat hátrébb lépve, amivel meglepett. Három sráccal élt együtt évek óta, amiből adódóan az ember azt hinné, sokkal közvetlenebb és nyíltabb a férfinemmel. – Tudod, hogy megy ez. Ők keresettebb „árucikk” és ez rendben is van.
- Nem – ingattam fejem – Ez nagyon nincs rendben. Te is a banda tagja vagy. Sőt, tudomásom szerint, ez a banda valójában a tiéd...
- Nézd, Jungkook. Fogalmam sincs, honnan szedted ezt az információt, de tévedsz. MinJun a leader...
- Te voltál az első tag és Hiroto. A WG eredetileg neked akart egy csapatot, amiben kamatoztathatod a tehetségedet – vitatkoztam – Erre te vagy a legkevésbé megbecsült tag. Ez nem dühít téged?
- Nem – felelte habozás nélkül.
- Tudom, hogy nem ismerjük egymást annyira...
- Igazából, semennyire sem ismerjük egymást – közölte.
Felsóhajtottam. Ezzel a nőszeméllyel vitatkozni sem érdemes. Mi a franc az, hogy „semennyire sem ismerjük egymást”? Tegnap mögöttünk ültek a díjátadón! Tökéletesen láthattam, mit hülyéskednek ott össze-vissza a maknaeval -aki egyébként tényleg ijesztően hasonlít rám – és feszt rá kellett szólni TaeHyungra, hogy maradjon a seggén, mert mindenáron be akarta fonni Cameron rózsaszín lobancát. Megmasszíroztam orrnyergemet és nyugodtabban folytattam.
- Ha szeretnél erről beszélni valakivel, vagy csak mélyponton vagy, vagy szükséged van egy barátra... – kezdtem, de megint félbeszakított.
- Akkor majd dumálok a srácokkal. Amúgy sem állhatok szóba senki hímneművel – vigyorgott.
- MI?! A börtönőreid, vagy mi? – horkantam fel.
- Csak vigyáznak rám – vont vállat.
Cameron mobilja pityegett, mire előhalászta fekete, kapucnis pulcsijának zsebéből. Kivártam, míg feloldja a billentyűzárat valami hosszú, bonyolult számsorral, aztán gyorsan mozdulva eloroztam tőle a készüléket. A kijelzőn virító üzenetet nem olvastam el, helyette megnyitottam a telefonkönyvét és elmentettem a saját számomat. A lány sokkosan kísérte figyelemmel mozdulataimat. Talán, ezért sem ütött meg. Pár videón láttam, mekkora csapásokat képes mérni bandatársaira, de szerencsére én ezt megúsztam. Elégedetten adtam vissza neki a telefont.
- Ha szeretnél beszélgetni, keress nyugodtan. Tudom, miken mész keresztül és szívesen adok lelkifröccsöt. Szerintem, nagyszerű énekesnő vagy és igazán tehetséges. Sajnálom, hogy a szóló dalaidat nem ismerik annyian, mint kéne. Én szeretem a számaidat – mosolyodtam el a végére.
Cameron riadt arccal lépett hátrébb, szíve fölé helyezett tenyérrel. Lövésem sem volt, mi baja lehet.
- Na jó. Ez nagyon para – motyogta.


Cameron:


Enyhén sokkos állapotban ténferegtem az öltöző fülkék felé remélve, hogy Hiro arra lesz. Meg is találtam, éppen egy felsőt nézegetett a fogason és mikor meglátott boldogan irányólt felém.
- Cammy, ezt nézd meg! - vigyorgott. - Ezt most találtam és meg akartam kérdezni neked mi a véleményed róla. Szerinted jól állna nekem?
- Mi? - ráztam meg a fejem.
- Jól vagy? Olyan... fura vagy. - ráncolta homlokát. - Láttál valamit? - lesett át a fejem felett.
- Jaj nem csak.... csak egy furán sminkelt bohóc vagy mi az isten volt.
- Én meg nem voltam ott veled?! - akasztotta fel a kezében tartott fogast, hogy egy szoros ölelésbe vonjon. Hajam és a hátam simogatta. Tudta, hogy azóta a film óta szinte rettegek a túlzottan mázolt képű egyedektől, mindegy, hogy az férfi vagy nő. Ebben a helyzetben pedig ez volt a legkézenfekvőbb hazugság. - Jobban vagy? - adott egy puszit a fejemre. Imádtam őt, de utáltam, hogy nálam magasabbra nőtt és egy idő után szekálni is kezdett vele.
- Igen. Csak nagyon sokkolt. - motyogtam a mellkasába. Fogalmam sincs miért hazudtam neki. Mindent megszoktunk beszélni, erről mégsem akartam szót ejteni. Talán sokkal inkább miatta, mert félre értette volna, hiszen mindig Jungkookhoz hasonlítják és lehet megsértődik, ha elmondom neki.
- Ha jobban belegondolok nem is tetszik az a felső. Inkább menjünk haza. - nézett rám, mire bólintottam. Valakivel meg kell beszélnem és az szerintem MinJun lesz, de Hironak még nem tervezem elmondani. Majd később. Talán.
Végül három szatyorral estünk haza. Bementünk a sarki kisboltba, mert eszembe jutott, hogy kell pár dolog, hogy főzni tudjak az éhenkórászoknak, amiből az lett, hogy megvettünk még két zacskónyi édességet és rágcsálni valót. Hiro mondta, hogy nézzünk meg egy filmet este, mert szeretne közös programot úgy, hogy ott van mindenki. Régen sikerült már közösen eltölteni egy estét, hogy senki nem zavart meg minket, vagy a srácok nem voltak egy márkát reklámozó fotózáson. Irigykedtem, hogy mindhárman egy neves termék arcai, de sajnáltam is őket, mert alig maradt idejük magukra, vagy a többiekre. Csendben álltam neki elpakolni, míg a srácok az interjúra készültek. Az ajtóban MinJun jelent meg egy gondterhelt sóhajjal.
- Utálom, mikor ez van.
- Mire gondolsz? - csináltam úgy, mintha nem tudnám miről van szó. Gyűlöltem, mikor miattam magukat hibáztatták, hiszen nem tehettek róla, hogy nem kedveltek engem még a rajongók sem.
- Ne játszd a hülyét Cammy! - emelte feljebb a hangját, amitől megijedtem. Frusztráltan túrt dús, sötét tincsei közé, hogy aztán elém lépve öleljen meg. - Ne haragudj Pici. - fúrta arcát a nyakamba.
- Dehogy haragszom. - fontam karjait a dereka köré. - Engem nem hívtak meg, de amúgy sem tudnék elmenni veletek. Elvileg lesz egy vendégem a szalonban, ami legalább lefoglal. - magyaráztam, viszont MinJunt rohadtul nem érdekelte. Szorítása erősebb lett és már azt hittem összeroppant, mikor végre kiengedte a magában tartott levegőjét.
- Annyira sajnálom, hogy ilyen kegyetlenek veled. - emelte fel a fejét. - De a műsorban csak téged fogunk dicsőíteni és végre talán rájönnek mennyire vakok meg süketek voltak egész idáig.
- Ne fáradj MiJu. Ha eddig nem győztem meg őket, akkor ezután sem fog menni.
- Én akkor is megpróbálom. - engedett el és indult a kijárat felé.
- Én meg már régen feladtam. - válaszoltam csendesen.



@Chimcsi