Ez a nap valamiért nagyon fura volt még sosem éreztem ilyet ezelőtt. Mikor megláttam őt azt hittem majd kiugrik a szívem a helyéről.
Úgy érzem mintha megváltozott volna az egész életem. Egyfolytában csak rá gondolok és nem tudom kiverni a fejemből. Tudom, hogy úgyse lehetek vele soha, nálam sokkal jobbat érdemel. Még is reménykedek, hogy egyszer lehet egy esélyem, hogy elmondjam neki mit érzek iránta, de mindez csak egy álom ami soha nem fog teljesülni. Főképp azért nem, mert ő egy idol és én csak egy vagyok a sok rajongó közül annak is nagyon kicsi az esélye, hogy legalább egyszer észre vesz vagy, hogy tudjak vele váltani pár szót. Anyámmal beszéltem erről aki végig hallgatot majd elmondta, hogy mit gondol erről az egészről. Szerinte még nem kéne a szerelemmel foglalkoznom, hisz még csak 16 éves vagyok. De nem tehetek róla ez csak úgy jött. Nem képes megérteni, felesleges volt erről beszélnem vele, semmiben se támogat. De ha a nővéremről van szó akkor már egyből segít neki mindenben néha úgy érzem, hogy csak láb alatt vagyok. Barátaim is alig vannak sőt szinte egy barátom sincs.
Az iskolában soha nem beszélek senkivel, levegőnek néznek. Már megszoktam szóval ez számomra nem probléma inkább örülök nem vagyok valami beszédes típus. Egésznap megse szoktam szólalni még akkor se mikor a tanár kérdez amiből már elegük van ezért már nem is szoktak kérdezni engem szerencsére. Apám megigérte, hogy elfog vinni Boy story koncertre amiért nagyon hálás vagyok neki. A koncert pont ma lesz már nagyon várom, hogy lássam őket élőben.
-Kész vagy már?-kopogott be a szobámba apám
-Igen.-feleltem a kérdésére, nem nagyon öltöztem ki olyan ruhákat vettem fel amiket általában hordani szoktam. Egy sima fehér póló és egy farmer nadrág van rajtam éppen gyorsan még felhúztam a lábamra a cipőmet majd lementem ahol már apám várt rám. Hirtelen megszólalt a telefonja, valamilyen munkáról volt szó. Mikor letette felém fordult.
-Sajnálom, de most nem tudok veled menni. Tessék itt a jegy és egy kis pénz.-odaadta a jegyet elköszöntem tőle és már úton is voltam. Elkapott az idegesség próbáltam nem figyelni erre, de nem nagyon jött össze. Mikor oda mentem beálltam a sorba, még csak pár ember volt itt rajtam kívül úgy látszik túl korán értem ide, de az nem baj tudok várni. Hosszú idő után végre beengedtek minket majd miután mindenki a megfelelő helyére ment elkezdődöt a koncert. Volt olyan szerencsém, hogy sikerült az első sorban lennem így még közelebbről láthatom őket. Nem is tudom, hogy jó ötlet volt-e eljönni ide nem bírom ha sok ember van egy helyen. Miután végre elkezdődöt egyre rosszabbul lettem elkezdtem szédülni. Egy nem várt pillanatban elsötédült minden.
Egy ismeretlen helyen ébredtem fel magam körül halk beszédet hallottam.
Lassan kinyitottam a szemem és körbe néztem. Fogalmam sincs hol lehetek még sosem voltam itt remélem nem rabolt el valami őrült.
Nem nagyon tudok Kínaiul így nem értettem amit beszélnek. Igaz, hogy itt élek már régebb óta, de még csak tanulom a nyelvet. Nem könnyű, de muszáj megtanulnom. Lépéseket hallottam, gyorsan becsuktam a szemem mintha még nem ébredtem volna fel. Valaki a kezét a homlokomhoz érintette, a szívem gyorsan kezdett verni a légzésem is megváltozott. Elvette a kezét éreztem, hogy néz engem. Nem mertem kinyitni a szemem pedig már haza akartam volna menni, azt se tudom, hogy hol vagyok. Mi van ha elraboltak? Inkább erre nem is gondolok, nem kellenék senkinek.
-Mikor fog már felkelni?-hallottam meg Shuyang hangját.
-Nem tudom, de jó lenne ha hamar felkelne.-szólalt meg Hanyu, amint meghallottam a hangját a szívem megint gyorsan kezdett verni és a fejem vörösödni kezdett. Csak ne vegyék észre. Meghallottam a többi fiú hangját nem értettem abból semmit amit mondtak. Most már tényleg megkéne tanuljak Kínaiul.


Lassan kinyitottam a szemem és felültem, egy kis időbe telt mire magamhoz tértem. Körbe néztem majd rájöttem, hogy még mindig itt vagyok. Megdörzsöltem a szemem, hirtelen megjelent egy idegen férfi gondolom egy staff lehet. Magyarázot valamit csak nem értettem miről beszél. Nagyokat pislogva bámultam rá gondolom rájött, hogy nem beszélem a nyelvet így angolra váltott.
-A szüleid már nagyon aggódnak érted.-Aggódnak?! Legjobb vicc amit valaha hallottam. Nem szóltam semmit csak otthagytam és elindultam, szerencsére tudom merre van a kijárat még 10 éves koromban nap mint nap itt voltam a tánc órák miatt. A hátsó kijárat felé vettem az irányt ahol az ajtó nyitva volt, gyorsan kimentem, hogy ne vegyen észre senki. Átmásztam a nagy kerítésen és haza felé vettem az irányt. Útközben bele botlottam az egyik osztálytársamba aki megvetően végig mért, tovább ment. Vállat vontam és folytattam utamat. Megláttam a könyvtár épületét kéztetést éreztem arra, hogy bemenjek úgy is van még csomó időm szóval nem lesz semmi abból, hogy egy-két percet olvasok valamit. Találtam egy könyvet ami nagyon érdekesnek tünt így elkezdtem olvasni. Nem is tudom mennyi ideig lehettem ott, de nagyon elszállt az idő már kezdett sötétedni.
Mikor haza értem szerencsére nem volt otthon senki, megkönnyebbülten feküdtem le puha ágyamra. Behunytam a szemem és gondolkozni kezdtem a mai napon. Hirtelen beugrott amint Hanyu megérintette a
homlokom, testemen különös érzés futott át. Többre vágytam...azt kívántam bárcsak még egyszer megérintene. Hamar elhesegettem ezt a gondolatot, az ágyam végén megpillantottam a könyvet amit a könyvtárból hoztam Gondolkozás nélkül megfogtam és olvastam is tovább. Belemerültem, nem tudtam letenni. Még sosem olvastam ehhez
fogható könyvet, a sorai valami gyönyörűen voltak megfogalmazva és ahogy az érzelmeket kifejezték. Csodálatos ez a könyv valószínűleg egy darabig nem fogom vissza vinni.
Ránéztem az órámra már késő volt.
A polcomon elhelyeztem a könyvet majd a szokásos esti teendőimet elvégeztem, még nem mentem el aludni hanem neki álltam megcsinálni a holnapi házi feladataimat még nem volt időm megcsinálni őket. Amint befejeztem bepakoltam a táskámat amit vissza tettem utána a helyére. Becsuktam a nyitott ablakot, mert már eléggé lehült az idő oda kint. Lekapcsoltam a villanyt ami már égette a szememet, bebújtam az ágyamba. De nem tudtam aludni, mert folyton Hanyu járt az eszemben. Bármennyire is próbáltam kiverni őt a fejemből nem
jött össze. Már hajnali egy is elmúlt, de még mindig nem tudtam aludni.
Elővettem a telefonom majd videókat kezdtem el nézni, reggelig nyomkodtam a telefont amit megbántam, az iskolában tuti elfogok órán aludni, nem mintha foglalkoznának velem, de azért órán figyelni is akarok, hogy tudjam az anyagot. Angol tanítási nyelvű iskolába járok úgyhogy nem kell azért aggódnom, hogy nem értem miről beszélnek.
Az iskolába beérve megkerestem a termet, a szokásos helyemre ültem le ami a leghátsó padban található. Az ablakon bámultam ki mikor hirtelen leült mellém valaki. Ránéztem az illetőre amint megpillantottam a szívem vadul dobogni kezdett.
Mit keres ő itt? Igyekeztem nem őt bámulni, de akaratlanul rajta akadt meg a szemem. Észrevette, hogy nézem gyorsan elkaptam a fejem és a padot kezdtem nézni. Mikor bejött a tanár mindenki elcsendesedet.
-Erre az órára nem terveztem semmit, de viszont házi feladatot fogtok kapni. -Persze mit is várhattam volna tőle. Ő még akkor is add házit mikor nem vettünk semmit. -Írnotok kell egy esszét, de párban. Mindenki a padtársával lesz egy csapatban.-mikor kiment, újból beszélni kezdtek a többiek. Ha már a közelében vagyok akkor zavarba jövök, de még vele is kell egy párban lennem? Nem fogom túlélni már most érzem, hogy megfogok halni. Hirtelen a mellettem ülő fiú felém fordult szólásra nyitotta a száját, de abban a pillanatban megszólalt a csengő gyorsan felpattantam majd otthagytam. Nem akarok bunkó lenni vele, de próbálom elfelejteni őt, úgy se fog soha szeretni. De muszáj lesz beszélnem vele a páros feladat miatt is.
A nap folyamatosan nagyon rosszul éreztem emiatt magam legszívesebben elásnám magam jó mélyre. Amint kicsöngettek az utolsó óráról is lassan elindultam haza, nagyon nincs semmi kedvem a családommal beszélni inkább élek egyedül minthogy velük.