Вірші
A fűben heverve
Érzem, mélyen legbelül
- Még akkor is, ha szavam csenddel vegyül -
A heves szívdobogásom mellé
Társuló elnehezülő tüdőt.
Sokszor elképzeltem már,
Milyen lehetne az elmén túli valóságban,
Ha kezed a kezemen nyugodva
Érintenénk egymást, hallgatásban.
Milyen érzést fakasztana bennem,
Ha leheletedet bőrömön tapasztalhatnám meg,
Majd beszívnám illatodat jó mélyen,
Hogy sose feledhessem el?
Jazzt hallgatnánk a fűben heverve,
Mely távoli zaját a világ ajándékozta kéretlenül
Az emlék kedvéért,
És hogy legyen mit mesélni, megélni,
Azt, ahogyan azon a napom
Szívem a szíved mellé szegül.
3
0
676
Emlékmorzsa
Vörös ajkai közül
úgy szökik ki a sóhaj,
mintha terhes lenne a levegő,
benne olyan sok kérdést szül a ma,
hogy minden egyes történés
holnapra kerül.
Holnapra kell halasztani,
fáj emlékeznie is,
mert a világ olyan cudar,
és sötét benne a legtöbb zuga,
hogy el kell napolni,
s a jelenre fókuszálni.
Na persze, könnyű azt mondani,
mikor az ember gondolatait
olyan sok bús emlék keretzi,
és a szívre hárul az összes morzsa,
útfélen szétszórva,
amelyeket ő hoz figyelmébe.
Legfőképp az éjszakákat,
- a dolog csak úgy adja magát, -
heves csókjait,
fahéjjal bódító illatát,
fehér fogaival díszített
széles mosolyát.
Keserű érzés mardossa
gyomrát ezernyi pillangó
repdesve, rózsaszínre mossa,
mígnem fordul át feketébe,
s gyász fájdalmas időszaka
maga alá temeti egészében.
Néma hangokat formál,
de arca majdnem üres
mint a félig teli pohár,
amit próbál egy huzamra felhajtani,
hátha minden érzését,
morzsákból összetehető emlékeit
a víz egy csapásra elhajtja,
talán a holnapba.
6
0
502
A tornácnál
Egy homályos alak.
Mindössze ennyi, amit belőled látok.
Ahogy állsz a tornácon,
Szívod be azt a mérgező füstöt,
Tudnod kell:
Hiányollak.
Ahogy a nap lemegy,
Égető szükségét érzem annak,
Hogy jó éjttel búcsúzzak el.
És pirkadatkor eszembe jut,
Ahogyan forró ölelésedbe vonva
Olvadok el.
Pillangók ezrei,
Mintha jobb idő erre nem lenne,
Verdesve jelzik,
Talán még szeretlek?
Talán még szeretlek,
Vagy csak arra vágyom,
Legyél mellettem,
Fogd a két kezem,
Suttogj fülembe olyan piszkos dolgokat,
Amiről másképp vélekedek holnap.
Az éjszaka
A legjobb megoldás,
Hogy olyat végezzek, amit nem kéne.
És te beleviszel minden olyanba,
Amit nélküled nem tennék,
Ha te nem lennél.
De itt vagy,
És most a kérdés belülről kifakad,
Szeretlek, vagy csak kutatlak?
Hogy hiányod átfordul-e
Olyan érzések tömkelegébe,
Amit a józan ész már nem fog fel?
De csak egy homályos alak vagy -,
Mindössze ennyi, amit belőled látni akarok:
Ahogy állsz a tornácon,
És dohánnyal orvoslod végtelen magányod,-
Engedd, hogy elmondjam,
Szerelmem nem múlt el, se akkor, se ma.
6
0
494
Arról, hogy mit jelent felejteni
Ajkaimon vannak még a szavak,
Amely te lelkedből jőve
Nyomták rá enyémre
Minden fájdalmadat.
Most, mint egy tornádó az,
Ami kerekedett fel bennem,
Nem csitul,
Nem halkul el egy pillanatra sem.
Kósza fürtjeimet
Úgy dobálta szét a szél,
Hogy nem emlékszem már
Hogy tűrted el arcomból rég.
Parányi rezzenések,
Amiket most már
Nélküled kell megéljek
Árnyékolják be emlékedet.
7
2
574
Hamis
Felhős éjszakákban
Beborult elmék sora
Egymáshoz csatlakozva
Mind felejteni akar
Néhány rövidital után
Meg is lesz az alaphangulat
Összefolyt mondatok sután
Hamisan hangzanak
Józanul és parasztul
Amikor félek remélni
Kezed kezemért nyúl
Sok fájdalom éri
Fagyos lelkem
Még ha értelmetlennek tűnik
Néha mintha verne
Jelenléted melegíti
És hónapokkal később
Már nem vagyunk idegenek
Az elmém nem felhős
Mert a nap kisüt a fellegek felett
Szemedben játszik a sejtelem
Veled minden este önkontroll
Mert mikor kezem a kezedben
Nem rettegek a holnaptól
Élvezni a pillanatot
Ahogyan te is akarod
És nem csak a bevonatot
Nem elég már nekem a platform
De mikor már sínen vagyunk
Te nem veszel komolyan
Jelened a múltba full
És nem olvasol a sorokban
Kedvesen utasítasz vissza
Engem meglep a reakció
Mert nem azt gondotam
Hogy a barátod maradok
Pedig már sínen voltunk
És lehettél volna a majdnem
De azt mondtad mégsem
És most ezért vagyok mélyen
Most az első járattal
Az állomásra tartok
Mert ha nem lehetek valakid
Másé sem akarok
Hosszú éjszakák után
Szívem megnyugvást nem talál
Felhős éjszakában
Elborult elmém a testem ura
Becsukom a szemem
És csak arra gondolok
Milyen hamisan hangzik
Hogy a tiéd vagyok
4
0
351
Mert szeretlek
Nem akarok már önző mentegetőzést,
Nem akarok még több szenvedést,
Nem akarom látni ahogy búcsúzol,
Nem akarom, mert fáj, ha hozzám szólsz.
Nem szeretném, ha olvasnál bennem,
mert előtted egy nyitott könyv lettem.
Nem szeretném, ha megnevettetnél,
mert minden szép emlék felemészt.
Kérlek hagyd menni, kiáltja érted fájó szívem.
Kérlek hagyd menni, suttogja összes sós könnyem.
Kérlek hagyj menni, mert nélküled minden könnyebb.
Kérlek hagyj menni, amíg még elengedlek,
mert szeretlek.
7
0
387
Szégyellem
Volt régen egy lista,
Teli gyermeteg álmokkal,
De mára sok a strigula,
Szégyellem a tollam.
5
0
441
Két idegen emlékekkel
Felejteni tudni kell
Elengedni emlékeket
Becsülni a jelent
Keresni a lehetőséget
A boldogságra recept
Nem sarki cikkeket
Jegyzek fel nélküle
Élem az életem
Vásznon a festék
Folyik képekké
Alkot jelenetet
Nézem az eseményeket
Lenyelem a kesernyés
Ízt a szememben
Könnyek suttogják
Feledjem mosolyát
A teremben távol
Érzem a könnyfátyol
Elapad szívem
Meglódul most érte
A kérdőjel marja
Torkom a magasban
Járva a színek
Értelmet nyernek
Közös múlttal
Messzebb néhány sorral
Összefonódik újra
Két idegen sorsa
5
0
530
Tercina
Monoton az ébresztőm
ricsaja felver a biztonságos
sötét vágyak erdejéből
egyedül magam találom
pedig nem kéne keresnem
más sem a káoszban osztoz
a szemüvegem nem lelem
már hetek óta vagyok így
a szürke homály lett az életem
hangom már nem hív
többé nem reménykedem
ennyi kudarcot el nem bír
fél szívem
naponta megreped
te vagy az oka mindennek
mert a másik felem veled veszett.
4
0
390
Éjszakai tánc
Elhagyatott utcákat róva
Az sötét égen a csillagok
Fényüket rám szórva
Magányosan baktatok.
Kezemben egy üveg vodka
És remélem, az emlékeket
Reggelre majd lemossa
Az első napsugarak egyike.
Tompán érzékelem az utat,
Mintha körülöttem
A világ moraja elcsitulna;
Úgy leszek én is csöndes.
Az arcom rezzenéstelen,
Mint mikor érzéstelenítőt
Szúr belém a szakértelem:
Fáradtan a gyepre dőlök.
Unottan tépkedem a fűszálakat,
De a dolog hatástalan,
Mert most is arra gondoltam,
Mikor kezed a hátam tartja...
Keringőzöm a homályban,
Majd cha-cha-chát járok
Abban a formában
Ahogyan veled táncoltam.
De a partnerem nem más,
Mint a naranccsal kevert
Mámorító alkohol.
A fülembe bogarat ültet.
Valami belül arra sarkall,
Hogy a nosztalgiát hagyva
Vissza tekintsek arra,
Amerről indultam.
Egy alak áll mögöttem.
Gyorsabban lélegzem
Mikor arra leszek figyelmes,
Hogy egyedül keringőzik a semmiben.
A mi lépéseinket rója,
Miket együtt költöttünk akkor,
Azon a tavasszal,
Amikor még nem kellett a vodka.
Az arcomon megannyi érzelem
Azt tükrözi mind,
Hogy a félelmem
Bizonytalan alapokon nyugszik,
És mikor az éjszakában
Kezed felém nyújtva
Ajkad azt súgja:
„Szabad egy táncra?”
Örömmel keringőzöm veled.
7
6
542
Levegővétel
Szívemet játszom bele a hangokba,
A dallam felfut a kezemen,
Egészen a torkomba,
Valami hevesen kalapál odabent,
Az érzelmeim törik meg a csendet.
Gondolataimban veled sétálok,
Egy olyan helyen,
Ahová csak veled járok,
Kéz a kézben veled tartom
Magam a föld felett egy levegővétellel.
A sorokban meghökkennek,
A hallgatók velem együtt rezzennek Minden kis mozdulatomra,
Mert én a gondolataimban
Előttünk járok egy sóhajtással.
5
2
482
