Ki gondolta volna, hogyha valaki kora reggel a Hyde parkban sétál akkor másnak is szemtanúja lehet nem csak a gyönyörű fák virágzásának?!

~ Lady Loretta hírlapja
London ~




Haven teljesen belefeledkezett a csókba. Minden érzékét rabul ejtette a herceg és a hozzá nyomodó erős férfi test. Az orrában az illata, a derekán a biztosan tartó keze, az ajka az Ő ajkán és nem mellesleg a nyelve ahogy kutatva hatol az Ő szájába, hogy feltérképezze minden apró részletét. Ez persze nem volt rá sem hatástalanul. Érezte amint a melle fájóan neki feszül a fűzőnek és ahogyan nedvesség gyűlik a lába között azonban mintha pontosan ez lett volna az ami hirtelen tudatára ébresztette volna.
Mit művel Ő éppen itt? És kivel? Hiszen a herceg meg Ő nem is említhetőek egy mondatban. Ha nem lett volna olyan jóban a családjával talán soha nem is lett volna közöttük pár udvarias mondatnál több. Haven még úgyis, hogy egy gróf leánya volt, ötödik testvérként nem tudott akkora hozományra szert tenni amivel egyáltalán egy házasság lehetséges lett volna közötte és a herceg között. Csalódottan és szomorúan húzodott távolabb a hercegtől. 
Brandonnak olyan volt az egész mintha épp csak egy álomból ébredt volna fel azonban mikor Haven elgyötört arcára nézett olyan volt mintha egy vödör jeges vízzel öntötték volna nyakon. 

- Haven... - de nem tudta befejezni a mondatot mert amint belekezdett a lány már az ajtón kivül is volt. Gyorsan karon ragadta a testvérét és távozott a kastélyból amilyen gyorsan csak lehetett. 
Haven tudhatta volna már, hogy Brandon nem az a fajta aki hamar feladja ha van egy célja. És az Ő célja most a lány lett. Nem fogja hagyni, hogy ez egy örök kérdőjel maradjon kettejük között és akadályokat gördítsen eléjük. Megfogják beszélni akár akarja a lány, akár nem. 

Raphael otthon éppen azon gondolkodott, hogy hova tűnhetett a két testvére mikor hirtelen hangos csapódással nyílt az ajtó és a két lány ronott be rajta. Mire Raphael arra fordult addigra az idősebbik húga már el is tűnt az emeleten és a szobájába zárkozott, a kérdő tekintetét ezért Tabitha felé fordította aki majdnem olyan tanácstalannak tűnt mint Ő maga.

- Merre jártatok? - kérdezte Raphael de a húga nem igen akart válaszolni mert minden felé tekintgetett csak Őrá nem. - Tabitha! - szólt erélyesen a testvérére és mivel ez szöges ellentétben állt a valódi természetével  de tudta, hogy csak így jut bármire is. Tabitha ijedtében összerezzent de válaszolt.

- Lord Cambury-nál voltunk.

- A hercegnél? Brandonnál? - kérdezett vissza hitetlenkedve Raphael - Mit kerestetek ti ott?

- Haven beszélni akart vele de nem tudom miről. Nem mondta el. - válaszolt félénken a legkisebb testvér

- Hol voltál eközben Te, hogy nem tudod miről beszéltek? - sétált be a szalonba Gregory is aki már az ajtón belépve is azonnal hallotta, hogy miről folyik a társalgás.

- A kertben néztem meg az új viràgokat. -  suttogta szégyenkezve és lehajtott fejjel.

- Megölöm azt a kurafit. - morogta Raphael majd azonnal az emeletre vette az irányt.

- Nem volt a legbölcsebb dolog kettesben hagyni Őket. - közölte hűvösen Gregory a húgával és meredten nézett rá

- Nem voltak olyan sok ideig együtt, hogy bármi is történhetett volna. - felelte büszkén Tabitha mire Gregory csak elmosolyodott, hozzálépett és szeretetteljesen megcsókolta a homlokát

- Szeretem, hogy ennyire ártatlan vagy. - ezzel ott is hagyta a testvérét és Raphael után ment

Raphael dörömbölésétől zengett az egész ház annyira oda akart jutni Havenhez, de Ő dacosan továbbra is zárva tartotta az ajtaját. Valóban nagyon zaklatott volt. Elrohant a kastélyból mert nem bírta tovább elviselni a herceg közelségét. A szobájában zárkózva eszébe sem jutott, hogy esetleg ajtót nyisson a bátyjának. Tudja, hogy nem volt helyes ahogyan cselekedett. Nem lett volna szabad kettesben maradnia Brandonnal, de mindenképpen tudni akarta a választ a kérdésére. Azt a választ amit sajnos így sem sikerült megtudnia. 

- Haven azonnal nyisd ki az ajtót! - hallatszott Raphael hangja az ajtó túl oldaláról de ezzel mit sem törődött. Ő inkább vetkőzni kezdett és a lefekvéshez készülődött. Mit sem foglalkozott azzal, hogy a testvére dühös. Nem lehet egyértelműen mindent ráfogni a hercegre. Ezzel Ő is tisztában volt de most nem volt kedve ezt megmondani a testvérének. 

- Hagyd most békén. Majd reggel beszélünk vele. Most úgysem tudnánk meg tőle semmit. Ismered milyen makacs. - hatolt át az ajtón Gregory hűvös hangja és Haven viszonylag békésen tért nyugovóra mert tudta, hogy a bátyjai már úgysem fogják keresni. 

Hajnalban Haven úgy érezte, hogy szinte egy szemhunyásnyit sem tudott aludni, ami valóban meg is felelt a valóságnak. Egyfolytában csak az a perzselő csók járt az eszében és azok az érzések amiket kiváltott belőle. 
Mivel tudta, hogy már úgy sem fog tudni visszaaludni ezért inkább felkelt és felöltözött. Lovagló ruhát keresett magának amit gyorsan el is tett mert mikor kipillantott az ablakon látta, hogy, odakint még éppen csak hajnalodott és sötét volt ezért úgy döntött, hogy nadrágot vesz fel ahelyett, hogy szoknyában és női nyeregben kellene megülnie a lovat. Legalább ennyi öröme had legyen hiszen tudta, hogy a fivérei úgyis hamarosan lerohanják, hogy mindent pontosan kiderítsenek.
A ház melletti istállóba ment és megkereste a saját lovát ami Sunshine névre hallgatott. Felnyergelte majd a hátára ült és a Hyde parkba ment, hogy megfutassa a gyönyörű jószágot. 

A sok vágtázás közben egyre azon gondolkodott, hogy mit kellett volna másképp csinálnia, vagy, hogy Brandon és az Ő kapcsolata hol alakult át valami mássá amit már nem tud a nevén nevezni. Úgysem tudna soha elég lenni a hercegnek. A hozománya sem elég vaskos, emelett pedig a herceg mellé egy kifinomultabb hölgy való aki - és akinek a családja- nem okoz lépten nyomon botrányokat. Lehet, hogy most felfigyelt rá mert az utóbbi időben valóban sokat változott és sokkal nőiesebb lett de a testi vágy nagyon kevés csupán a házassághoz. Pláne egy neki szánt házassághoz. Neki olyan házasság kell amiben meg van az igaz szerelem. Vissza kell hoznia a napsütést végre Bright Side-ba. 

A következő pillanatban gyorsan kirángatták az ábrándozásából ugyanis Sunshine belefutott egy oldalról érkezett lóba aminek a következtében Őt ledobta a hátáról. Haven alig tudott megmozdulni és nem is nagyon akart mert mindene nagyon fájt.

- Istenem kisasszony rettenetesen sajnálom az én figyelmetlenségem volt. Megsérült? - kérdezte aggódva az idegen.

- Nem. Azt hiszem jól vagyok. Ne haragudjon. Annyira a gondolataimba voltam merülve, hogy nem figyeltem oda arra, hogy más is tartózkodhat a parkba rajtam kivül. Elnézését kérem. - ekkor Haven kinyitotta a szemét és engedte, hogy az idegen kéz felsegítse. Amint álló helyzetbe érkezett azonnal végig nézett az idegenen akinek szerencsére nem okozott sérülést. Az úr magas volt, felettébb izmos nemesi férfihoz képest, mogyoró barna haja volt és olyan sötét kék szeme mint a viharos égbolt. Átrendezte magában a férfi szépségre vonatkozó szépséget. Ugyan az úr nem volt a klasszikus módon vett férfi szépség, de ezért kárpótolt mindenkit a bartáságos arca. De mégis az volt rajta a legfontosabb volt, hogy mosolygott. Haven a barátságos arcba nézett és megnyugodott, hogy nem okozott sérülést.

- Milyen udvariatlan vagyok. Lord William Austin vagyok. Önben kit tisztelhetek? - csókolt kezet az újjonan megismert idegen

- Lady Haven Collins vagyok. - felelte szintén mosolyogva Haven

- Örülök, hogy megismerhettem. Bár jobb lett volna más körülmények között. - nevetett az idegen 

- Igen. Valóban. Azonban ha megbocsát nekem mennem kell mert a családom már bizonyára aggódik értem. 

- Természetesen. Legyen óvatos hazafelé Lady Collins. Remélem még találkozunk. - Mosolyogva elbúcsúztak egymástól. 

Haven ekkor még valóban nem sejtette, hogy mekkora öröm lesz, hogy megismerték egymást...