Az a hír járja erre mifelénk, hogy a tékozló fiú hamarosan hazatér. Isaiah Collins érkezése valószínűleg megint felrázza kicsit az állóvizet itt Londonban. 

~ Lady Loretta hírlapja
London ~




Haven a nyugtalansága miatt már aludni sem bír. Rossz előérzete van és csak forgolódik az ágyában. Tegnap este Benedict behívta magához a dolgozó szobájába, hogy elbeszélgessenek arról miért ennyire zaklatott mostanában. 

- Mi történik veled Haven? - kérdezte mindenféle köntörfalazás nélkül, csakis egyenesen ahogyan Ő szokta.

- Nem tudom. Előbb Brandon veszíti el az eszét aztán meg William. Én nem értem mi van a férfiakkal körülöttem. - sóhajtotta kétségbeesetten Haven miközben valóban nem értette mi ez a  nagy változás mostanában az életében de Ő is erőnek erejével kereste a válaszokat. Mikor a testvére hangos hahotázása hasított a levegőbe még zavarodottabban nézett. - Örülök, hogy ilyen jól mulatsz a szerencsétlenségemen. 

- Amiből hamarosan még több lesz. - jelentette ki határozottan a legidősebb Collins ugyanis Ő pontosan tudta, hogy mi a baja a férfiaknak. 

- Hogyan? - kérdezett vissza értetlenül Haven aki még mindig úgy vizsgálta ezt a helyzetet mint egy megoldásra váró problémát. 

- Haven, Kincsem, az a baja a férfiaknak, hogy észreveszik azt ami lett belőled. Brandon mindig is úgy tekintett rád mint egy kistestvérre tekintve, hogy milyen közel áll a családhoz. De Ő sem vak, neki is van szeme és látja, hogy milyen gyönyörű, fiatal nővé cseperedtél. Az úri társaságban most olyan divatosnak számít ha valaki szőke hajú és ilyen szép alkatú mint Te. Szerinted ez másoknak nem tűnik fel? Szegény William pedig ezt ugyancsak észrevette de a vak is látja, hogy te nem viszonzod az érdeklődését oly módon. 

- Ezt Brandon mondta neked? - utálta, hogy kihallatta a reménykedést a saját hangjából de nem volt tenni. A szívnek nem lehet parancsolni. 

- Nem kellett mondania. Ő azt állította, hogy semmit sem akar tőled és, hogy testvérként tekint rád, amit én cseppet sem bánok ugyanis nem vagytok egy társadalmi rétegből valóak, de mivel é n is férfi vagyok pontosan tudom, hogy hazudott mert a szeme teljesen mást mondott mint a szája. - mosolygott rá kedvesen a testvére de több szóval nem firtatta a dolgokat.  - Ugye tudod, hogy Isaiah hamarosan haza érkezik?

- Igen. Nagyon várom már, hogy ismét láthassam. Szerinted megtalálta amit keresett? - nézett boldogan a bátyjára Haven

- Mármint az igaz szerelmet? Nem hiszem. De azt hiszem Ő is meg fog lepődni mikor haza jön és a saját szemével látja majd a változásokat amik itthon történtek. Ezenkívül pedig szerintem mindannyian pontosan tudjuk, hogy ki fog először szerelemből házasodni - húzódott hamis kis mosolyra az ajka. Haven pedig értette azt a bizonyos célzást.


Még mindig ez a beszélgetés játszódott le újra és újra Havenben amíg próbált elaludni bár hasztalanul. Szerette volna látni Brandon szemeit amikor ezt mondja a testvéreinek. Szerette volna látni, hogy valóban hazudott és igenis többet érez Őiránta mint egy testvér iránt. Annyira vágyott rá, hogy ez a vágyódás nem hagyta Őt aludni. 
Küzdött ellene ahogyan csak tudott de mégis ha lehunyta a szemeit újra és újra az a csók játszódott le benne ami a herceg dolgozó szobájában esett meg. 

Lehunyta szemeit és a csók járt az eszében mikor megérezte, hogy egy erős kéz az arcához nyúl.  Érezte amint egy nagyon büdös rongyot szorítanak az orra és a szája elé. 


Az utolsó emléke egy halkan elsuttogott bocsánatkérés volt azután pedig minden sötétségbe borult előtte....