1. Jimin
Jimin szemszöge
Én egy átlagos srác vagyok átlagos élettel, és 0 baráttal. A suliba strébernek tartanak, pedig nem vagyok az. Csak szeretek olvasni, és mindent hamar megjegyzek. Szeretek oda járni, de az osztályomat gyűlölöm.
A mindennapos piszkálással már nagyon kikészítettek. Most is éppen oda tartok és 7:45 van a telefonom kijelzőjén. A buszon ülve fülem bedugva a kedvenc zeném hallgatom amivel felkészülök a pokolra. De ekkor újabb megállóhoz értünk, és a Miss hiszti gépek szálltak fel. Mindegyiknek nyalóka a szájába mini szoknya és egy fehér ing. Gondolom egy suliba járnak. Olyanok mint egy útszéli prostik. Gondolataimból a hangosbemondó ránt vissza, mert a megállom következik. Hamar az ajtóhoz lépek, majd jelzek a sofőrnek. Amint begurult a busz az ajtó kinyílik, és egy intés kíséretében a sofőrnek leszállok.
Íme az iskolám. Egy három emeletes hatalmas épület előtt állok. Itt koptatom a padot 2 és fél éve. Belépve az aulába hatalmas hangzavar fogad. Páran a büfénél várják a sorsukat közben az órájukat nézik, nehogy elkéssenek. A hosszú lépcsősorhoz érve diákok állják el az utam, mert ott bandáznak és röhögcsélnek. De én a kaméleont is megszégyenítő mozdulattal elsuhanok köztük, úgy hogy senki nem vesz észre. Komótosan szelem a lépcsőfokokat, majd a megfelelő emeletre érve az osztályom felé veszem az irányt. A terembe lépve mindenki csacsog és zenét hallgat. Senki sem szól hozzám az én legnagyobb örömömre, csak lassan ballagok a padom felé. A táskám ledobom az asztalra, majd kihúzom a székem, és végre leülök. Táskámba matatva előveszem az első órai füzetet, és gyorsan fellapozom azt. Majd valami furcsaságot veszek észre… a padom felületére valami rá van karcolva. Amit jobban szemügyre vettem mi is az kicsit rosszul éreztem magam. "Stréber" ez volt belevésve a falapba. Amit először megmosolyogtam, majd jött a keserű száj íz. Rosszul esett, hogy így skatulyáztak be engem az osztálytársaim, de nem tehetek róla. Meg sem erőltettem magam tanulás téren, csak megjegyzem amit az órán elmond a tanár és annyi. Otthon elő sem veszem a könyveimet csak ha házi van. És inkább mangát olvasok, meg sorozatokat szoktam nézni. Ebből áll egy napom. Engem Park Jiminek hívnak, és ez az én átlagosnak sem mondható életem.
Én egy átlagos srác vagyok átlagos élettel, és 0 baráttal. A suliba strébernek tartanak, pedig nem vagyok az. Csak szeretek olvasni, és mindent hamar megjegyzek. Szeretek oda járni, de az osztályomat gyűlölöm.
A mindennapos piszkálással már nagyon kikészítettek. Most is éppen oda tartok és 7:45 van a telefonom kijelzőjén. A buszon ülve fülem bedugva a kedvenc zeném hallgatom amivel felkészülök a pokolra. De ekkor újabb megállóhoz értünk, és a Miss hiszti gépek szálltak fel. Mindegyiknek nyalóka a szájába mini szoknya és egy fehér ing. Gondolom egy suliba járnak. Olyanok mint egy útszéli prostik. Gondolataimból a hangosbemondó ránt vissza, mert a megállom következik. Hamar az ajtóhoz lépek, majd jelzek a sofőrnek. Amint begurult a busz az ajtó kinyílik, és egy intés kíséretében a sofőrnek leszállok.
Íme az iskolám. Egy három emeletes hatalmas épület előtt állok. Itt koptatom a padot 2 és fél éve. Belépve az aulába hatalmas hangzavar fogad. Páran a büfénél várják a sorsukat közben az órájukat nézik, nehogy elkéssenek. A hosszú lépcsősorhoz érve diákok állják el az utam, mert ott bandáznak és röhögcsélnek. De én a kaméleont is megszégyenítő mozdulattal elsuhanok köztük, úgy hogy senki nem vesz észre. Komótosan szelem a lépcsőfokokat, majd a megfelelő emeletre érve az osztályom felé veszem az irányt. A terembe lépve mindenki csacsog és zenét hallgat. Senki sem szól hozzám az én legnagyobb örömömre, csak lassan ballagok a padom felé. A táskám ledobom az asztalra, majd kihúzom a székem, és végre leülök. Táskámba matatva előveszem az első órai füzetet, és gyorsan fellapozom azt. Majd valami furcsaságot veszek észre… a padom felületére valami rá van karcolva. Amit jobban szemügyre vettem mi is az kicsit rosszul éreztem magam. "Stréber" ez volt belevésve a falapba. Amit először megmosolyogtam, majd jött a keserű száj íz. Rosszul esett, hogy így skatulyáztak be engem az osztálytársaim, de nem tehetek róla. Meg sem erőltettem magam tanulás téren, csak megjegyzem amit az órán elmond a tanár és annyi. Otthon elő sem veszem a könyveimet csak ha házi van. És inkább mangát olvasok, meg sorozatokat szoktam nézni. Ebből áll egy napom. Engem Park Jiminek hívnak, és ez az én átlagosnak sem mondható életem.
Коментарі