20. Jungkook
Jungkook szemszöge
Rettenetesen fajtak Jimin szavai. Hogy volt képes ilyet mondani nekem? Én nem ilyennek gondoltam. Lehet nem is ismerem őt igazán. Miután eljöttem tőle egyből haza indultam és most is a szobámban az ágyon ülve itató az egereket.
Ő nem akar mocskos buzi lenni mint én. Nem értem akkor miért adott jeleket hogy én is tetszem neki? Nagy szemétség volt tőle az egyszer biztos.
De hát ez van tovább kell lépnem.
Amint ezen agyaltam megrezzent a telom. Könnyeim pulcsim újjá a töröltem majd a zsebemból előkapva a készüléket oldottam fel, de egy nem várt üzenet fogadott.
Park Jimin.
Kook sajnálom... nem úgy gondoltam! Csak...
Ha elolvasod kérlek válaszolj.
Erre nem is válaszoltam mivel egyáltalán nem tudtam mit is mondhatnék neki. Így az ágyamba feküdtem szótlanul és elmélyülve az elmém legmélyén. Szomorú és csalódott vagyok.
Nem is tudom mikor aludhattam el de anyu hangjára keltem fel aki éppen felkiabált nekem.
-Jungkook drágám lejönnél egy percre. - kiabálja anyu én pedig lomhán kikelek az ágyból és kómásan lesétálok hozzá.
- Igen anyu? - lépek oda hozzá ő pedig mosolyogva fogad.
- Csak annyi hogy... Jézusom Kook te sírtál? - jön közelebb hozzám és az arcom kezdi el a szemeivel vizsgálgatni. Gondolom látja a duzzadt szemeim.
- Nem nagy ügy. - rántom meg a vállam és el ezek egy másik irányba.
- Ugye tudod hogy nekem mindent elmondhatsz? - teszi vállamra jobbját és egy kisebbet rá is szorít biztatás képp.
- Igen tudom.
- No akkor most elmondod drágám mi bánt? - simogatja meg a könnyáztatott arcomat én pedig tenyerébe bújok mint egy védtelen kiscica.
- Szerelmes vagyok. - sirom el magam, mivel Jimin szavai újra ellepik elmém és a fájdalom szinte tűrhetetlen lesz. A gombóc a torkomban felerősödik és ez is csak rosszabbít a helyzetemen.
- Ahh drágám de hát az nem rossz. De örülök neki. És ki a szerencsés fiú? - kérdezi nekem pedig pár perc múlva esik le hogy mit is kérdezett.
- Miii!? - lepődök meg és a szemeim is nagyobbra nőnek. Honnan tudja? Magamnak bevalottam, de neki semmit nem szóltam erről.
- Jaj kisfiam ismerlek. Soha nem néztél meg egy lányt sem. Na meg a napokban láttam hogy egy fiúval beszélgetsz és az a boldogság az arcodon... Csak akkor néznek úgy az emberek ha szerelmesek. Szóval ne aggódj. Én így is úgy is szeretlek a fő hogy te boldog légy. - mondja el a kis monologját én pedig annyira megkönnyebülök hogy érzem leesni a súlyokat a vállamról.
- Köszönöm. - suttogom neki és egy szoros ölelésébe vonom. Annyira jó érzés hogy így elfogad. Boldog vagyok.
- Na de most mesélj, ki a szerencsés?- kérdezi nekem pedig eddig tartott a boldogság. Megint a szomorú valóság fogad.
- Jiminnek hívják, de sajnos ő nem szeret viszont. - hajtom le szomorúan a fejem. - Nagyon meg bántott és elküldött. - mesélem neki.
- Én biztos vagyok benne hogy hazudott.
- miii!? Miből gondolod ezt.? - nézek rá felhúzott szemöldökkel. Honnan veszi ezt? Hisz nem tudja miket vágott a fejemhez ma. Akkor biztosan nem mondaná ezt.
- Hát mivel ő ugyan olyan boldogan nézett rád akkor mint ahogy te rá. Szerintem ő is ugyan úgy érez. - paskolja meg a vállam.
Vajon igaza van?, de akkor miért bánt így velem? Miért mondta azt a sok szörnyűséget?
- Aztmondta nekem hogy ő nem lesz egy mocskos buzi. - motyogom halkan és a fejem is lehajtom szomorúan.
- Jaj szívem ez tényleg szörnyű, de képzeld el az ő helyzetét. Ő is biztosan fél. Valószínűleg ezért mondta. Szerintem beszélned kellene vele.- mondja és lassan felnézek szemeibe amik biztatnak.
- Hát nem hiszem hogy jó ötlet. - vakarom meg a tarkóm zavartan.
- Szerintem meg igen. Hol a telefonod? Most azonnal írj neki. Ha szereted nem engeded el. - emeli fel a mutató ujját ami elég vicces ezért el is mosolyodom egy pillanatra, de csak addig míg le nem esik hogy valószínűleg a vesztembe rohanok. Tuti nem kíváncsi rám.
- A szobámba, de szerintem nem jó ötlet anya. - fogom még a kezét mert közben felindult a szobámba.
- De csak figyeld meg, ő is szeret. - kihúzza kezét az enyémből és már el is ment a szobámba, ahonnan a telefonommal jött vissza.
- Tessék és most írj neki. - adja a kezembe a mobilom amit fel is oldok, és meglepetten konstatálom, hogy írt nekem Jimin. Újra.
- Írt Jimin! - kapom fejem anya felé és gyorsabban kezdem el venni a levegőt.
- Na látod ő sem hagy elmenni végül, még ha olyan szörnyűséget is vágott hozzád hirtelen. - mosolyog anyu mire nekem is egy lágy mosoly jelenik meg az arcomon. - Na de mit írt? - jön mellém és a telom kezdi el nézni.
Én fél is oldom és menyitom a beszélgetést.
Park Jimin.
Szia Jungkook.
Tudom nem itt kéne elmondjam de nem tudlak elérni máshol. Láttam hogy elolvastad amit írtam így arra gondoltam itt elmondom neked amit szeretnék. És innentől kezdve rajtad áll hiszel e nekem avagy sem.
Még egyszer sajnálom ami történt. De hogy is mondjam szóval bepánikoltam teljesen. Tudod a szüleim nem tudtak semmit sem. És féltem mit fognak hozzá szólni, ha elmondom nekik, hogy meleg vagyok. De az ellenkezője történt nagyon is jól fogadták a dolgot és támogatnak. Tudod nem akartam a szüleimnek csalódást okozni ezzel.
A másik dolog, hogy nagyon nagy bűntudatom van amiatt amit mondtam neked. Sajnálom... :( Nem úgy gondoltam. Én... én szeretlek és nagyon hiányzol nekem. És amikor ma a haverjaid azt mondták, hogy nem jössz egész héten erre a levélre gondoltam. Ha megbocsájtasz nekem gyere át hozzánk ma este. Ha nem akkor inkább tilts le mindenhol, hogy ne is lássalak mert nem akarok szenvedni a hiányod miatt.
Szeretlek, Jimin. ❤️
- Aw de aranyos ez a fiú. - teszi arcára anyu a kezeit és ámuldozni kezd.
- Igen nagyon. Annyira szeretem. - sóhajtok egy nagyot.
- Nézd éppen ír. - mutat anyu a telomra amin még is jelent a 3 ki pont ami azt jelzi hogy ő éppen gépel.
- Jézusom! Lehet meg gondolta magát? - ijedek meg hirtelen.
Park Jimin
Jungkook itt vagy?
Kérlek válaszolj.. Szeretlek. 😭
- Írj vissza neki fiam. - szólal meg hirtelen anyu mellettem. Én pedig teszem is amit mond. Pötyögni kezdek.
Jeon Jungkook
Szia.
Mindjárt indulok hozzád.
Park Jimin.
Várlak. ❤️
- Azthiszem indulok is. - fordulok anyu felé mosolyogva.
- Helyes. Ez az én fiam. Kapd el Jimint. Légy boldog. De aztán majd mesélj. -kajla vigyor jelenik meg az arcán én pedig csak bologatok hogy megértettem.
Rögtön öltözni kezdek hogy minnél hamarabb elindulhassak. Egy kevés parfümöt is magamra fújok, majd egy kis fésülködés után na meg anyu megölelése után már el is indultam.
Szinte futó lépésekben tettem meg a távot Jiminhez és körülbelül 10 perc alatt ott is voltam az ajtaja előtt. Amikor bekopogtam egyfajta félelem fogott el, de nem futottam el. Hallodtam hogy lépések közelednek az ajtó másik oldalán minek hallatán a torkomban is éreztem szívem dobogását.
A kilincs lenyomodott és egy piros arcú és duzzadt szemű Jimin rontott nekem és olyan szoros ölelésébe vont hogy még hátra is tántorogtam a nagy csapodás miatt.
- Sajnálom, sajnálom, sajnálom..... - hajtogatja folyton a szavakat miközben ujjai görcsösen kapaszkodnak belém.
- Shhh Jimin, nyugodj meg. - kezdem el lágyan cirógatni hátat.
- Annyi szörnyű dolgot mondtam neked. Nem gondoltam komolyan és szeretlek. - hadarja el nekem és fejét nyakhajlatomba fúrja hogy még egy kis rés se legyen közöttünk. Nagyon aranyos.
- Tudom hogy nem gondoltad. És én is szeretlek. - tolom el magamtól hogy szemeibe mondhassam. Ő csak nagy boci szemekkel mered rám és ebben a pillanatban újra és újra bele szeretek ebbe a fiúba.
- Tényleg...? Nem haragszol rám? - kérdezi halkan én pedig rásimitok egyik kezemmel arcára.
- Nem haragszom. Tudom hogy félsz...
- Már nem félek. - vág a szavamba. - elmondtam itthon és nagyon jól fogadták. Szeretnélek is majd bemutatni. Szeretlek és inkább elmondtam mintsem elveszitselek. - mondja el nekem pedig őrült dobogasba kezd a szívem. A boldogság szikrája járja át a testem és így hirtelen én is megölelem Jimint aki örömmel viszonozza tettem.
- Ezt örömmel hallom, köszönöm. - keresem meg tekintetét újra és amint megtalaálom két tenyerem közé veszem arcát. - Szeretlek. Soha ne hagyj el.
- Én is szeretlek. Mindig melletted leszek. - mondja és mosolya hatalmas lesz amitől gyönyörű szemei eltűnnek pár pillanatra. Én is csak mosolygok majd közelebb hajolva hozzá végre összeérintem ajkainkat.
Beleszusszantunk mind a ketten a csókba, majd lágyan kezdjük el járni a csodálatos, szenvedélyes táncot. Annyira szeretem. Én vagyok a legboldogabb ember per pillanat.
Sok dolog történt mostanában velem. Boldogság, bánat, kín, nevetés, szerelem. Ezek az érzelmek mind részt vettek, vesznek és venni fognak az életemben. Az átlagos srác életébe, aki történetesen én vagyok és az én boldogságomhoz egy másik személy ad reményt. Egy kis szikrát. Ő képes az unalmas életembe színt vinni így lesz minden kerek. Így lesz két ember között szerelem. Így lesz az átlagos unalmas, sivár életből boldog élet.
Vége
Rettenetesen fajtak Jimin szavai. Hogy volt képes ilyet mondani nekem? Én nem ilyennek gondoltam. Lehet nem is ismerem őt igazán. Miután eljöttem tőle egyből haza indultam és most is a szobámban az ágyon ülve itató az egereket.
Ő nem akar mocskos buzi lenni mint én. Nem értem akkor miért adott jeleket hogy én is tetszem neki? Nagy szemétség volt tőle az egyszer biztos.
De hát ez van tovább kell lépnem.
Amint ezen agyaltam megrezzent a telom. Könnyeim pulcsim újjá a töröltem majd a zsebemból előkapva a készüléket oldottam fel, de egy nem várt üzenet fogadott.
Park Jimin.
Kook sajnálom... nem úgy gondoltam! Csak...
Ha elolvasod kérlek válaszolj.
Erre nem is válaszoltam mivel egyáltalán nem tudtam mit is mondhatnék neki. Így az ágyamba feküdtem szótlanul és elmélyülve az elmém legmélyén. Szomorú és csalódott vagyok.
Nem is tudom mikor aludhattam el de anyu hangjára keltem fel aki éppen felkiabált nekem.
-Jungkook drágám lejönnél egy percre. - kiabálja anyu én pedig lomhán kikelek az ágyból és kómásan lesétálok hozzá.
- Igen anyu? - lépek oda hozzá ő pedig mosolyogva fogad.
- Csak annyi hogy... Jézusom Kook te sírtál? - jön közelebb hozzám és az arcom kezdi el a szemeivel vizsgálgatni. Gondolom látja a duzzadt szemeim.
- Nem nagy ügy. - rántom meg a vállam és el ezek egy másik irányba.
- Ugye tudod hogy nekem mindent elmondhatsz? - teszi vállamra jobbját és egy kisebbet rá is szorít biztatás képp.
- Igen tudom.
- No akkor most elmondod drágám mi bánt? - simogatja meg a könnyáztatott arcomat én pedig tenyerébe bújok mint egy védtelen kiscica.
- Szerelmes vagyok. - sirom el magam, mivel Jimin szavai újra ellepik elmém és a fájdalom szinte tűrhetetlen lesz. A gombóc a torkomban felerősödik és ez is csak rosszabbít a helyzetemen.
- Ahh drágám de hát az nem rossz. De örülök neki. És ki a szerencsés fiú? - kérdezi nekem pedig pár perc múlva esik le hogy mit is kérdezett.
- Miii!? - lepődök meg és a szemeim is nagyobbra nőnek. Honnan tudja? Magamnak bevalottam, de neki semmit nem szóltam erről.
- Jaj kisfiam ismerlek. Soha nem néztél meg egy lányt sem. Na meg a napokban láttam hogy egy fiúval beszélgetsz és az a boldogság az arcodon... Csak akkor néznek úgy az emberek ha szerelmesek. Szóval ne aggódj. Én így is úgy is szeretlek a fő hogy te boldog légy. - mondja el a kis monologját én pedig annyira megkönnyebülök hogy érzem leesni a súlyokat a vállamról.
- Köszönöm. - suttogom neki és egy szoros ölelésébe vonom. Annyira jó érzés hogy így elfogad. Boldog vagyok.
- Na de most mesélj, ki a szerencsés?- kérdezi nekem pedig eddig tartott a boldogság. Megint a szomorú valóság fogad.
- Jiminnek hívják, de sajnos ő nem szeret viszont. - hajtom le szomorúan a fejem. - Nagyon meg bántott és elküldött. - mesélem neki.
- Én biztos vagyok benne hogy hazudott.
- miii!? Miből gondolod ezt.? - nézek rá felhúzott szemöldökkel. Honnan veszi ezt? Hisz nem tudja miket vágott a fejemhez ma. Akkor biztosan nem mondaná ezt.
- Hát mivel ő ugyan olyan boldogan nézett rád akkor mint ahogy te rá. Szerintem ő is ugyan úgy érez. - paskolja meg a vállam.
Vajon igaza van?, de akkor miért bánt így velem? Miért mondta azt a sok szörnyűséget?
- Aztmondta nekem hogy ő nem lesz egy mocskos buzi. - motyogom halkan és a fejem is lehajtom szomorúan.
- Jaj szívem ez tényleg szörnyű, de képzeld el az ő helyzetét. Ő is biztosan fél. Valószínűleg ezért mondta. Szerintem beszélned kellene vele.- mondja és lassan felnézek szemeibe amik biztatnak.
- Hát nem hiszem hogy jó ötlet. - vakarom meg a tarkóm zavartan.
- Szerintem meg igen. Hol a telefonod? Most azonnal írj neki. Ha szereted nem engeded el. - emeli fel a mutató ujját ami elég vicces ezért el is mosolyodom egy pillanatra, de csak addig míg le nem esik hogy valószínűleg a vesztembe rohanok. Tuti nem kíváncsi rám.
- A szobámba, de szerintem nem jó ötlet anya. - fogom még a kezét mert közben felindult a szobámba.
- De csak figyeld meg, ő is szeret. - kihúzza kezét az enyémből és már el is ment a szobámba, ahonnan a telefonommal jött vissza.
- Tessék és most írj neki. - adja a kezembe a mobilom amit fel is oldok, és meglepetten konstatálom, hogy írt nekem Jimin. Újra.
- Írt Jimin! - kapom fejem anya felé és gyorsabban kezdem el venni a levegőt.
- Na látod ő sem hagy elmenni végül, még ha olyan szörnyűséget is vágott hozzád hirtelen. - mosolyog anyu mire nekem is egy lágy mosoly jelenik meg az arcomon. - Na de mit írt? - jön mellém és a telom kezdi el nézni.
Én fél is oldom és menyitom a beszélgetést.
Park Jimin.
Szia Jungkook.
Tudom nem itt kéne elmondjam de nem tudlak elérni máshol. Láttam hogy elolvastad amit írtam így arra gondoltam itt elmondom neked amit szeretnék. És innentől kezdve rajtad áll hiszel e nekem avagy sem.
Még egyszer sajnálom ami történt. De hogy is mondjam szóval bepánikoltam teljesen. Tudod a szüleim nem tudtak semmit sem. És féltem mit fognak hozzá szólni, ha elmondom nekik, hogy meleg vagyok. De az ellenkezője történt nagyon is jól fogadták a dolgot és támogatnak. Tudod nem akartam a szüleimnek csalódást okozni ezzel.
A másik dolog, hogy nagyon nagy bűntudatom van amiatt amit mondtam neked. Sajnálom... :( Nem úgy gondoltam. Én... én szeretlek és nagyon hiányzol nekem. És amikor ma a haverjaid azt mondták, hogy nem jössz egész héten erre a levélre gondoltam. Ha megbocsájtasz nekem gyere át hozzánk ma este. Ha nem akkor inkább tilts le mindenhol, hogy ne is lássalak mert nem akarok szenvedni a hiányod miatt.
Szeretlek, Jimin. ❤️
- Aw de aranyos ez a fiú. - teszi arcára anyu a kezeit és ámuldozni kezd.
- Igen nagyon. Annyira szeretem. - sóhajtok egy nagyot.
- Nézd éppen ír. - mutat anyu a telomra amin még is jelent a 3 ki pont ami azt jelzi hogy ő éppen gépel.
- Jézusom! Lehet meg gondolta magát? - ijedek meg hirtelen.
Park Jimin
Jungkook itt vagy?
Kérlek válaszolj.. Szeretlek. 😭
- Írj vissza neki fiam. - szólal meg hirtelen anyu mellettem. Én pedig teszem is amit mond. Pötyögni kezdek.
Jeon Jungkook
Szia.
Mindjárt indulok hozzád.
Park Jimin.
Várlak. ❤️
- Azthiszem indulok is. - fordulok anyu felé mosolyogva.
- Helyes. Ez az én fiam. Kapd el Jimint. Légy boldog. De aztán majd mesélj. -kajla vigyor jelenik meg az arcán én pedig csak bologatok hogy megértettem.
Rögtön öltözni kezdek hogy minnél hamarabb elindulhassak. Egy kevés parfümöt is magamra fújok, majd egy kis fésülködés után na meg anyu megölelése után már el is indultam.
Szinte futó lépésekben tettem meg a távot Jiminhez és körülbelül 10 perc alatt ott is voltam az ajtaja előtt. Amikor bekopogtam egyfajta félelem fogott el, de nem futottam el. Hallodtam hogy lépések közelednek az ajtó másik oldalán minek hallatán a torkomban is éreztem szívem dobogását.
A kilincs lenyomodott és egy piros arcú és duzzadt szemű Jimin rontott nekem és olyan szoros ölelésébe vont hogy még hátra is tántorogtam a nagy csapodás miatt.
- Sajnálom, sajnálom, sajnálom..... - hajtogatja folyton a szavakat miközben ujjai görcsösen kapaszkodnak belém.
- Shhh Jimin, nyugodj meg. - kezdem el lágyan cirógatni hátat.
- Annyi szörnyű dolgot mondtam neked. Nem gondoltam komolyan és szeretlek. - hadarja el nekem és fejét nyakhajlatomba fúrja hogy még egy kis rés se legyen közöttünk. Nagyon aranyos.
- Tudom hogy nem gondoltad. És én is szeretlek. - tolom el magamtól hogy szemeibe mondhassam. Ő csak nagy boci szemekkel mered rám és ebben a pillanatban újra és újra bele szeretek ebbe a fiúba.
- Tényleg...? Nem haragszol rám? - kérdezi halkan én pedig rásimitok egyik kezemmel arcára.
- Nem haragszom. Tudom hogy félsz...
- Már nem félek. - vág a szavamba. - elmondtam itthon és nagyon jól fogadták. Szeretnélek is majd bemutatni. Szeretlek és inkább elmondtam mintsem elveszitselek. - mondja el nekem pedig őrült dobogasba kezd a szívem. A boldogság szikrája járja át a testem és így hirtelen én is megölelem Jimint aki örömmel viszonozza tettem.
- Ezt örömmel hallom, köszönöm. - keresem meg tekintetét újra és amint megtalaálom két tenyerem közé veszem arcát. - Szeretlek. Soha ne hagyj el.
- Én is szeretlek. Mindig melletted leszek. - mondja és mosolya hatalmas lesz amitől gyönyörű szemei eltűnnek pár pillanatra. Én is csak mosolygok majd közelebb hajolva hozzá végre összeérintem ajkainkat.
Beleszusszantunk mind a ketten a csókba, majd lágyan kezdjük el járni a csodálatos, szenvedélyes táncot. Annyira szeretem. Én vagyok a legboldogabb ember per pillanat.
Sok dolog történt mostanában velem. Boldogság, bánat, kín, nevetés, szerelem. Ezek az érzelmek mind részt vettek, vesznek és venni fognak az életemben. Az átlagos srác életébe, aki történetesen én vagyok és az én boldogságomhoz egy másik személy ad reményt. Egy kis szikrát. Ő képes az unalmas életembe színt vinni így lesz minden kerek. Így lesz két ember között szerelem. Így lesz az átlagos unalmas, sivár életből boldog élet.
Vége
Коментарі