Gyász, Depresszió, És Valami Különleges

Miután körbenéztem, elkezdtem ütögetni apa fejét.
-Hé, kelj már fel!!-suttogtam. Semmit se mozdult ezért tovább püföltem.
-Au, anya még adj egy órát.-motyogta, és átfordította a fejét. Hát ez nem sikerült. Vajon mióta lehettek itt? Látszott a többieken is, hogy eléggé fáradtak. Loki felé fordultam, aki még mindig abban a székben ült, amiben előző este is. Ne voltam rá mérges, csak olyan furcsa érzések keringtek bennem.
-Ahj, kit ébresszek fel?-gondolkoztam hangosan.-Á, meg van! 
Kikeltem óvatosan az ágyból és odasétáltam Molly-hoz.
 -Molly, légyszi ébredj fel!-lökdöstem meg egy picit a húgomat, aki nem sokkal később felébredt.-Megteszel valamit nekem?
-Te ébren vagy!-ámult el.-Pár órája leálltak a gépek, de te még is ébren vagy! Ezt hogyan?
 -Molly, kérlek figyelj rám!-mondtam.-Ébrezd fel a többieket kérlek!!!-ő csak bólintott, és elkezdte egyesével felébreszteni mindenkit.
Miközben ő mindenkit egyesével felkeltett, én visszaültem az ágyba.
A boldogságos örvendezés után mindenki elment a dolgára, én pedig visszamehettem a rendes szobámba.
Halkan kinyitottam az ajtóm, majd beléptem rajta. Gyorsan átvettem a ruhám, sima utcaruhára, és kiosontam a toronyból. Senki se vett észre, még a recepciós sem, szóval szerencsém volt. Elmentem egy sarki virágboltba, és vettem egy csokor gyönyörű virágot. Aztán a temető felé vettem az irányt, miközben elkezdett cseperegni az eső. Na klassz. Éppen kilábadozok a betegségből erre rögtön újra megfázhatok. Beértem a temetőbe, és elkezdtem keresni egy sírt.
-Helló,-mondtam halkan.-Kapitány. Mi a helyzet. Gondolom semmi se változott azóta, mióta ide jöttél. Nálunk nagyon sok minden változott. Nagyon sok dolog. Például Molly megszerette a brokkolit, fújj, vagy Ray elkezdte a gimit, és van egy nagy hírem. Itt vannak a barátaim New York-ban! Vagyis hát eléggé megfáztam, majd haza kellett jönnöm és ők is jöttek velem. Meg Csenge is eljött. Aztán mikor kómába kerültem, akkor Loki belement az agyamba, vagy mit tudom én, és kitálalta az érzéseit. Tudtad, hogy a Csínytevések Istene is tud igazat mondani? Én nem, szóval furcsa volt számomra... Csak más volt. De most ideje mennem, mert ha apa megtudja, hogy kint vagyok, akkor ajjaj nekem. Egyébként apa és Bruce dolgoznak valami időgép  izén, ami hogyha sikerül, visszatudnak hozni téged, és akkor mindenki boldog lesz.
Mielőtt megfordultam volna, ránéztem a sírra és virágokra, majd elindultam hazafelé.
-Ne vegyen észre senki, könyörgöm!-suttogtam halkan, és óvatosan átosontam a nappalin.

----------------------

Két hét telt el azóta, mióta felébredtem. Nem mehettem még vissza a Roxfort-ba, mert apa azt mondta, hogy sok-sok pihenésre van szükségem. Úgy is itt az ősziszünet, vagyis a végére már mindannyian visszamehetünk. Loki-val kerüljük egymást, azóta az eset óta, még egyszer sem beszéltünk. Közben a fiúk és Lily egész jól beilleszkedtek. Most éppen hajnal van, kb. olyan három óra. Átváltottam edzőruhába és halkan, úgy hogy senkit se keltsek fel, leosontam az edzőterembe edzeni. 
Erőteljesen boxoltam a boxzsákot, mikor lépteket hallottam maga mögül.
-Ügyes vagy! Nem tudsz aludni?-kérdezte Natasha.
-Nem, nem tudok.-mondtam és még egyet beleütöttem a zsákba.
-Gondolom álmatlanság gyötör, plusz a stressz és társaik.-mondta, és leült a padra.
-Pontosan ezek. Szerinted apáéknak sikerül visszahozniuk a Kapitányt?-kérdeztem reménykedve. Nat hebegett egy pillanatig, majd válaszra nyitotta a száját.
-Igen. Biztos vagyok benne. Tony és Bruce nagyon okos emberek, csak megtudják csinálni.-mondta.-Egyébként mi bánt?
-Sok minden. Az, hogy nem mehetek vissza a suliba, csak késöbb, ki hagyom a Halloween-i bulit, Loki, a vizsgám, meg stb.-vállatvontam, és én is leültem a vöröshajú nő mellé.
-Várj. Loki? Mit tett már megint az a féleszű isten? Ha kell szétverem!-mondta komoly hangnemmel én pedig felnevettem.
-Nem, nen kell szétverni, csak tudod mikor kómában voltam, akkor eljött hozzám a fejemben, vagy mit tudom én. És ott elég sokat beszélgettünk. Azóta kerüljük egymást. Igazából ennyi.-motyogtam.
-Értem. De most irányaludni, mert nem leszel kipihent a mai napra!-mondta, és kitessékelt az edzőteremből(mikor rájössz, hogy kevesebb mint 700 szónál tartasz, de több mint ezernek kell lennie :') szerk.).
-Rendben. Jó éjt.-elköszöntem, majd halkan visszaballagtam a szobámban. Fáradtan dőltem le az ágyba, és az álompuska(?) újra eltalált.

----------------

Kettő nap telt el, az élet unalmasan megy tovább(vagy csak nincs ihletem szerk.). Éppen a kanapén ültem és Molly-nak olvastam mesét, hogy elaludjon. Mellettem Csenge nyomogatta a távirányítót. A csapat nagy része elment bevásárolni, mi pedig négyen itthon maradtunk pihenni. Loki akit még nem említettem, ő valahol olvasott, de igazából nem is érdekelt annyira.
De aztán egyszer csak kinyilt a liftajtó. Csenge reptében ugrott fel, és úgy szaladt oda az ajtóhoz.
-Hope, Scott! De jó, hogy itt vagytok!!-mondta Csenge.
-Mi történt vele?-kérdezte Hope rám nézve, de én ezzel nem foglalkoztam.
-Magába van szállva hetek óta. És nem javul a lelkiállapota.-mondta Csenge súgva, de én tudtam, hogy rólam van szó. Lépteket hallottunk fentről, majd megjelent Loki. Én felálltam és elmentem volna az ellenkező irányba, ha Csenge nem jött volna oda, ragadja meg a kezem, nem tuszkol Loki felé, akinek szintén megragadta a karját, és ha nem ráncigált volna minket fel az emeletre és lökött volna be minket a szobámba.
-Ti most szépen itt maradtok, és megbeszélitek mi a gondotok egymással.-mondta Csenge anyáskodó hangnemben és ránkzárta az ajtó.-Addig innen ki nem jöttök!!
-Na klassz!-sóhajtottam, és leültem a rajzasztalomhoz(jó, mostmár 800 szó körül tartok szerk.). 
-Figyelj, én...
-Ne, meg se szólalj! Nem akarok beszélni veled!-vágtam közbe Loki mondandójába és lehajtottam a fejem az asztalra. Ezt a tettemet elég sok perc néma csend követett.
 -Könyörgöm, Lexxie, halgass meg engem!-könyörgött Loki. Én ránéztem, ráérősen felálltam a székből, elé álltam, és karbatettem a kezem.
 -Kapsz,-ránéztem az órámra.-öt percet. De csak ötöt!
 -Öhm...Rendben, kezdjük ott, hogy nagyon sajnálom, mind azt amit akkor mondtam. De komolyan. Mintha nem is én irányítottam volna magamat, csak úgy ömlöttek belőlem. De tényleg, tényleg sajnálom! 
 -Már csak két perc.-mondtam unottan.-És ne sajnálkozz!
 -De fontos lettél számomra, de ezt nem mondthatom el neked, mert tudom, hogy nem bízol bennem,  és ki is szeretne egy szörnyet? Szóval tényleg nagyon sajnálom! És nem akarok a fejedben turkálni, mert tudom, hogy az neked nem esne jól. Azt hiszem ennyi.-mondta Loki, de én inkább meglepett voltam. Csak három szó lebegett a szemem előtt. Fontos, lettél, számomra. A szívemet megtöltötte egy valamiféle melegség, majd újra kihűlt, mivel rájöttem, hogy meg kell ölnöm Csengét azért, mert bezárt a szobámba. Az ajtóhoz léptem még mindig sokkos állapotban, a kilincsre tettem a tenyerem, amitől az kéken kezdett fényleni, majd ki lehetett nyitni. 
 -Öhm...Loki, kérlek, most gyorsan hagyd el a szobát.-mondtam, kihangsúlyozva a gyorsant, és kitessékeltem az asgardit a szobámból. Bezártam mögötte  az ajtót és lerogytam a az ajtó tövébe. Az arcomat a kezembe temettem, és a szoba folyamatosan kezdett átalakulni.

------------------------

A szoba folyamatosan változott át. Elég sok helyen vér tócsák voltak(ne kérdezzétek, mi a gondom, én elvagyok ^^' szerk.), a padlón egy két tőr, a szoba egyik felében egy betört és egy elfordított tükör. A falon különböző minták voltak felvésve, valószínűleg tőrrel. Ahogy Lexxie leült az ajtóba, rögtön onnan furcsa fénycsíkok kezdtek a padlón végigfutni. A lány felállt, majd odasétált a törött tükörhöz, és elkezdett énekelni(most indítsd el a fenti dalt szerk.)
 -És a gyerekek sírnak: "Kérlek ne, megijesztesz!". Nem segíthetek ezen a borzalmas energián. Istenem, tényleg félned kell tőlem?-Lexxie elnézett tőle jobbra, és egy ugyanolyan alakkal találat szembe magát.-Ki irányít most?