Ideiglenes Kóma, Vallomások, Valhalla

Hangos csipogásokat hallottam magam körül, de mégsem a laborban voltam.
-Maradj velünk kincsem!-hallottam apa hangját, de őt sem láttam sehol sem. Körülöttem minden olyan vöröses-narancssárgás volt. Nem messze tőlem egy kis épület szerű dolog volt, ami felkeltette az érdeklődésemet.
-Hol vagyok?-kérdeztem hangosan, de senki sem válaszolt. Kezdtem rosszul érezni magam, amiatt, hogy nem ott voltam ahol lennem kellett volna. Ahogyan végignéztem magamon nem is az a ruha volt rajtam, amit még a laborban volt. Egy hosszú krémszínű ruha volt rajtam. Hosszú hajam ki volt engedve, úgy omlott a vállaimra. A fejemen éreztem valamilyen kis hajpánt szerűt, ami kissé zavart, mert nem szeretem ezeket a dolgokat. Sehogy sem volt ismerős ez a hely, de olyan volt, mintha nem is a Földön lennék. Ez talán egy másik Univerzum? Mi történik velem?
-Hol vagyok?-kiabáltam mostmár, és ahogy megakartam indulni a kis szentély/épület felé, meg sem bírtam mozdulni.-Ez a Vég?
-Nem, nem a Vég, nyugodj meg.-mondta egy nagyon-nagyon ismerős hang mögöttem.-De hogyha most belegondolok. Igen. Ez tényleg a Vég. Mondhatni olyasmi.
Megfordultam volna, de nem sikerült.
-Ide jönnél elém?-kértem és rögtön, lassú léptekkel odasétált elém.-Loki?! Mi a franc?! Én hol a jó édes Istenbe vagyok?!-vontam kérdőre, aztán elnevette magát.-Ez szerinted vicces?! A Franc Se Tudjában vagyok, és szerinted vicces?!
-Nem, nem vicces. Csak ne emlegesd Istent, mert a végén még tényleg idejön.-mondta komoly hangnemmel és mélyen belenézett a szemembe.
-Vagyis ez most a Menny?-hüledeztem, és egyet előre léptem. Végre tudtam mozdulni. Körbe forogtam és őszintén? Semmit se láttam. A végtelenbe tűnőségig csak puszta volt. Néha egy-egy helyen vörös és fehér rózsák volta, azokon kívül semmi. A szentély felé néztem, de az nem volt ott. Helyette egy csarnokhoz hasonló épület volt, amihez oszlopok mutattak oda.
-Nem, ez nem a Menny, te tudatlan.-mondta és megfogta a kezem. Az oszlopok útján át mentünk és odaértünk a csarnok elé.- Örömhon az ötödik, ahol az aranyfényű, fenséges Valhalla áll; Odin választ itt hősöket, nap mint nap, ők vesznek el véres harcokon.
-Ez igen szép volt.-mondtam meghatottan.-Bemagoltad?
-Igen.-válaszolt és tovább vezetett. Ahogy újra körbepillantottam láttam, hogy éppen nem sima talajon lépkedünk, hanem egy színes szivárványhoz hasonló fényes valamin mentünk.
-Ez a Szivárványhíd?-kérdezősködtem, mert szinte megölt a kíváncsiság.
-Na jó ez nem Valhalla. Ez a tudatalattid. Kint kómába estél, vagy minek nevezitek ezt. Minden ember előző életében járt vagy Asgard-ban, vagy Valhalla-ban. De az emberek olyan alulfejlettek, hogy mindent elfelejtettek. Például a gyerekek és a csecsemők még látják az Őrangyalukat, de aztán ezt mind kinővik. De vannak olyan emberek is, akikben megmarad ez a különleges képesség, és mai napig látják, vagy érzékelik az Angyalokat, vagy az Őrangyalokat. Eddig még nem találkoztam egy ilyen emberrel se, de a legendák szerint léteznek ilyenek. Aztán minden felborult, miután Thanos elpusztította a fél Univerzumot.-itt szünetet tartott és éreztem, ahogyan egyre erősebben fogja a kezem.-Igazából éreztem, akkor is, hogyha halott voltam, hogy Pepper terhes, mielőtt a nagy zöld óriás megvizsgálta volna. Ijedt csak az anyám Frigga tudott, de minden varázslatát megtanította nekem(eskü kezdek belezavarodni abba, hogy mit írok. szerk.). Aztán bumm! Jöttél te, és elrepültek az évek. Majd fölépítették újra a Bosszúállók tornyát, mert kellett egy szálláshely, és mindenki ott lakott. Kivéve titeket. Ti szó szerint eltüntetek! Aztán 10 év múlva visszajött egy lány, akinek furcsa képességei voltak. Meg aztán ott volt Molly és Ray, de ők most mellékszereplők. Senki sem tudta, hogy ki vagy, csak Banner, aki megvizsgálta az anyádat(most hogy elgondolkozok, lehet, hogy nem kéne siratós zenét hallgatnom, miközben írok. Szóval ezért sírok! Ezt is megfejtettük. szerk.). Majd olyan, mintha mindenkivel jóban lennél. Gondoltam, hogy te Stark vagy, mert eléggé hasonlítasz az apádra. És Thanos visszatért. Majd segítettél legyőzni őt, ezzel visszahozva engem, és a többi "halott" hőst. Ezért tényleg hálás vagyok. De mondj meg egyet. Te voltál az a maszkos lány?-bólintottam egyet, de igazából nem foglalkozott velem, csak folytatta a beszédét.-Nem kell válaszolnod. Aztán próbáltam kideríteni rólad, hogy ki a franc vagy(én ott leragattam, hogy Thanos pusztított. szerk.). Aztán eltelt öt év, a Kapitány halála, stb.
-Loki v-
-Nem! Most én beszélek!-emelte fel a hangját és még mindig maga után vonszolt. Már a könnyeim is folytak, de ezt ő valószínűleg észre sem vette.-Mint kiderült, Morgan Lexxie Elizabeth Hester Stark vagy. Őszintén, még nem hallottam ilyen hosszú nevet.
-Ha hallanád az igazgatónk nevét.-gondoltam magamban.
-De, hogy engedhettek egy 10 éves kislányt egy háborúba? Aztán egy év múlva, 11 évesen kaptál egy levelet valamilyen varázslósuliba és eltűntél évekre. Mindig csak nyáriszünetkor láttalak, ahogyan Csengét is, aki veled együtt kapott ilyen levelet.-mikor kimondta a varázslósuli szót, és a szabad kezemmel a bokámhoz kaptam, de konstalláltam, hogy még bakancs sincs rajtam, nem hogy egy bakancs, amiben egy varázspálca van.-Majd a negyedik év végében nem jöttél haza, csak a vakáció utolsó hónapjában. Ez nagyon zavaró volt mindenki számára, mert Csenge hazajött de te nem. A lány tájékoztatott minket, hogy mikor a vonaton még ott voltál, de a gyülekezőknél nem látott téged, majd az elkövetkezendő napokban, hetekben, és hónapokban sem. Hol voltál? Vagy mi történt veled? És képzeld! A Tesseract is eltűnt! Magaddal vitted talán? Szinte öt éve együtt élünk, de te mindent tudsz rólam és pedig semmit sem tudok rólad.
Hirtelen megállt, aminek következményében én majdnem elestem, de ez nem következett be, mert megtartottam az egyensúlyom. Szembe fordult velem, megfogta a két vállam, és kissé rángatva kérdezett.
-Ki vagy te? Miért látod az Angyalokat? Hol voltál tavaly? Miért tudsz mindenkiről olyan sokat? Miért vagy ilyen furcsa? Én mindent próbálok rólad kideríteni, de semmi. Ho-
-LOKI LAUFEYSON!!! ELÉG!!!-kiáltottam torkom szakadtából a képébe, és a könnyeim újra utat nyertek maguknak, és a jobb kezemhez kaptam amit ő erősen fogott nem is olyan régen.
-Jesszusom...Én...-mondta volna fal fehér arccal, de most én nem hagytam szóhoz jutni.
-Nem. Most én jövök! Hogy miért vagyok olyan amilyen?! Akkor olvass az agyamban, nézd meg az emlékeimet, vagy mit tudom én! Tudni akarod, miért vagyok furcsa?! Mert a történelem szeme rajtam áll(History Has Its Eyes On me! [Most kapcsoljátok be a zenét!!]szerk.)! Te sosem voltál olyan, hogy mindent megakart csinálni, amíg meg nem haltál?! Nem akarom elpazarolni az időmet! Varázslóiskolába járok, magántanuló vagyok, érettségit szeretnék szerezni, egy jó munkát akarok szerezni, aztán egy szerető férjet, gyereket, majd öregen és boldogan, abban a tudatban meghalni, hogy volt értelmem élni! Mert én nem vagyok egy isten! Nem vagyok olyan mint te, akinek több mint 6000 éve van élni, és mindent megcsinálni amit csak akar. És mindenki egyenlőnek születik, vagyis kit érdekel, hogy te herceg vagy, és parancsolgatsz másoknak? És nem, nem fogja ez érdekelni az embereket, mert ez a 21.század, és Amerika, szóval magasról tesznek rád.-a vége felé már kezdtem halkabban beszélni, mert éreztem, hogy újra elfog menni a hangom, bár ez a tudatalattim.-És mondtam, hogyha mindent megakarsz tudni rólam, akkor olvass az agyamban!! Vagy hozz elő pár emléket! Csak ne faggatózz! 
 A végére már teljesen elhalkult a hangom, és már csak suttogtam.
 -És nem mi döntjük el: ki él, ki hal, és ki mondja el a történetünk, szóval ne emlegesd a Kapitányt.-nevettem halkan, és lehetett érezni, hogy már nem vibrál annyira a levegő. Majd nagyon-nagyon hosszú csend következett.
 -Szerinted mikor fogsz felébredni?-kérdezte Loki halkan, és elnézett az ideiglenes Valhalla felé. Aztán mindketten felkaptuk a fejünket, mikor a terület elkezdett változni és teljesen más környezet volt körülöttünk. Egy erdőben voltam, és nem messze tőlünk egy nagy ház.
-Ááááá!!!! Ez nem lehet igaz!!-kiáltottan az örömtől megfulladva. Elkezdtem rohanni a ház felé, de megálltam előtte pár méterre. Hátrafordultam Loki-hoz.
 -Ha ez itt a tudatalattim, akkor olyan ruhát kívánhatok magamnak, amilyet akarok?-kérdeztem félve, mire odaért hozzám.
-Bár azt nem tudom, hogy miért kívántál magadnak ilyen elegáns ruhát, de igen. Azt képzelsz el, amit csak akarsz.-mondta és kissé furcsán nézett a házra.-Én inkább itt kint maradok.
-Rendben.-vontam vállat, majd erősen behunytam a szemeimet. Az erőlködéstől fintorba torzult az arcom, majd a testemen egy másik ruha anyagát éreztem. Egy fehér és egy kék egyetemi focis kabát, és egy farmer volt rajtam. Felmentem a tornácra, majd kopogás nélkül kitártam az ajtót.
-És megjöttem én a megváltótok, aki most megszínesíti unalmas mindennapjaitokat!-mondtam vidáman, és meghajoltam. Majd felnéztem és eléggé meglepődtek a drága Creepypasta-k. Ben kezéből kiesett a konzol, E.J elejtette a tányért, amin egy kupac vese volt. Majd hangos dübörgő hangokat hallottam fentről, aztán hirtelen egy kislány kezei között találtam magam.
-Lexxie!-mondta boldogan a kis Sally és pár másodperccel később elengedett.
-Hol voltál? Csak úgy eltűntél és nem láttunk többé.-jelent meg Clokwork meglepett arckifejezéssel.
-Vissza kellett mennem a saját világomba, mert ott volt rám szükség, de sajnálom, hogy nem köszöntem el. Sietnem kellett.-mondtam szomorúan, és őt is megöleltem.-Látom a fiúk sokkot kaptam.
Rámutattam a két fiúra, akik meredtem bámultak engem.
-Igen. Látszik, hogy meglepődtek.-nevetett, és meglóbálta a kezét Ben szemei előtt.
-Hol vannak a többiek? Jeff, L.J, Slendy, Jane vagy a Proxy-k?-kérdeztem és leültem a kanapéra.
-Hát Jeff, L.J és Jane és a Proxy-k éppen gyilkolnak kint.-mondta, és felvette a földről a leesett tányért.-Slendy pedig tuti valahol gyerekekre vadászik.
-Jaj ne már! Pont nem találkozhatok a kedvenc főnökömmel!-mondtam tettetett szomorúsággal és durcásan leültem a kanapéra. Sally a kezembe nyomott egy játékcsészét, és aranyos tekintettel nézett rám.-Elfogok olvadni, ha így nézel rám aranyom! A többiek merre?
-Ők valószínűleg fent vannak, vagy lopnak vagy stb.-mondta, és E.J észhez tért. Ekkor egy kiáltás ütötte meg a fülemet, és abban a pillanatban felpattantam a kanapéról.
-Loki!-kiszaladtam, és azzal találtam szembe magam, hogy Loki-t közrefogják a gyilkos társaim.-Ne, ne! Őt ne bántsátok! Ő velem van!
Mindegyikük felém kapta a tekintetét. 
-Lexxie?-kérdezte felvont szemöldökkel Jeff.-Te elmentél!
-Segíts!-tátogta Loki, és Jeff-re sandított.
-A csínytevés istene vagy, old meg magad.-mondtam kedvesen. Ő csak szúrósan nézett rám és Jeff pár perccel később elengedte. 
-Igen, tudom szó nélkül elmentem, de van rá magyarázat. Sürgetett az idő, mert haza kellett mennem, és most sincs máshogy. Mondhatni, csak köszönni jöttem.-magyarázkodtam, és utána jött az a tipikus "rég láttalak, haver" üdvözlés.-Slendy mikor jön?-kérdeztem, amikor már mindenki a nappaliban volt.
-Valószínűleg hamarosan.-vont vállat Jason.-De nem tudni.
-Hm, remek. Pedig neki is akartam köszönni.-mondtam durcásan. Ránéztem a karórámra, majd idegesen körbenéztem.-Tényleg sürget az idő! Nem a-
Nem tudtam befejezni a mondatomat, mert Loki és én körülöttem újra elkezdett minden eltűnni.
-Pont most?! Ne már élet!!! Miért csinálod ezt velem?!-kiáltottam a semmibe, és körültekintgettem.-Ugyanitt vagyok.
Loki se volt itt, csak a nagy üres terep. 
-Most akkor TÉNYLEG meghaltam?-kérdeztem de senki se válaszolt. És aztán minden esemény hirtelen felpörgött...

--------

Lexxie lihegve ült fel az ágyban és körülnézett a laborban. Szinte mindenki ott aludt a laborban. Tony, Pepper, Molly és Csenge az ágyára dölve szunyókált, az ágya mellett a széken Loki aludt, ugyanúgy, mint tegnap este. Thor és Clint a pihenésre szolgáló kanapé két-két végében aludtak el, közöttük Scott. Natasha, Ray és Peter a padlón horkoltak, Bruce pedig az asztalára hajtotta a fejét, a gépek mellett. Remus, Sirius és James, alias a Tekergők pedig szintén a padlón csicsikáltak. Valószínűleg a többiek a szobájukban.
-Szóval még sem haltam meg....-mondta a Stark lány meghatottan.