És ott állt Ő. Kékes-zöld szemeivel vizslatott egy dolog után. A szívem készült kitörni a mellkasomból, a torkomban gombóc volt nem is kicsi, a szívem dobogását pedig a fülemben éreztem. A gyomrom görcsberándult amikor felém emelte tekintetét. Ködösek voltak íriszei, kiolvashatatlanok. Lassan elindult felém. Éreztem hogy néz, de én egy jelentéktelen könyv felé kaptam a tudatomat és próbáltam az asztalon lévő irodalommal foglalkozni. De nem bírtam kiverni a fejeből Őt. Hogy ottvan. Tekintete lézerként világított a lelkembe. Hallottam amint nagy levegőt véve mellettem állt meg és a kezét az enyémre vezeti. Felnéztem rá. Csak egy dolog hagyta el az ajkait. – Szabad ez a hely melletted? – kérdezte, de én valami sokkal másabb kérdésre számítottam. Hevesen bólogatni kezdtem, mert egy hang sem jött ki belőlem. Helyetfoglalt a másik széken mellettem és elmélyedt a könyvében ő is. De én nem tudtam másra fókuszálni vagy csak gondolni ami nem vele kapcsolatos. Minden gondolatom cenzúrát igyényelt volna ezért jnkább próbáltam őket magamban tartani. A pillangók arra a területre vándoroltak a testemben ahová pár perccel ezelőtti ujjait érintette. Örültem, hogy ott volt és, hogy én is erre a napra halasztottam a tanulósnapot. Egy kis idő után becsukta a könyvet és elővette a laptopját. Félre-félre pillantgatott rám és én is rá. Egy pillanatra elkaptuk egymás szembogarait. Ő csak nézte az elényéimet míg én az Ő univerzumaiban mélyedtem el. Tökéletes pillanat volt. Kissé elmosolyodott és én is követtem mozdulatait. Majd lenéztem a könyvemre és újra tanulmányozni kezdtem a sorokat rendezve magamban. Mintha hallottam volna, hogy suttogna valamit, de nem akartam visszakérdezni. Azt hallottam, hogy azt mondta; Gyönyörű vagy. De nem értettem tisztán. Ezt csakis Ő tudta megmondani, hogy valóban kiejtette-e? Vagy csak az a sok könyv ment az agyamra a sok betűvel, számmal, magyarázattal és egyenlettel ami inkább rébusznak festett a fejemben, a katyvaszok katyvaszának közepén. Nem telt el egy fél óra, de összeszedte azt a két könyvet amit elhozott és elköszönt, majd kilépett a könyvtárból. Én pedig kiengedtem a tüdőmbeszorított levegőt.