Вірші
Érzékeny
Hány lépést kell megtennem
Szívemtől a szívedig,
Mennyit toporigni piciny
Lábaimon, hányszor várni,
S türelmetlenségtől kínlódni,
Szenvedélyes mivoltomat
Valahogy fékezni?
Akarom - e fékezni,
Ha nem, megesz a félelem,
Hogy elkövetek olyant,
Ami széngyenletes.
6
0
365
Égi kék
A bárányfelhők elúsztak
az árral, titkot feltártak
valakinek, aki elfáradt
lelkileg teljesen, vár
sorára a megmenthetetlen:
legalábbis azt magáról
gondolja, máskor
sem jön rá fantasztikusságra,
pedig jöhetne;
elhiszem, hogy nem szevedni
akar, de ezt másképp
is felfoghatná,
az Életnek vannak jobb -
roszabb napjai, de erősnek
kell lennünk, kitartónak,
hisz fogalmunk sincs,
hogy mit hozhat a jövő,
és hogy mennyire szeretnek
minket, éljünk, merjünk
cselekedni, szeretni, ès tisztelni, önmagunkat elfogadni a hibáinkkal együtt, hisz nem vagyunk tökéletesek,
de lesz olyan, akinek tökéletlenség ellenére
is szeretve fog minket,
és sokan még példának is
látnak, magunkat hiába nem, - tudom, akkor még én sem
mertem elhinni, hogy igazán szerethetek - és viszontszeretnek, hogy fontos vagyok, és számítok, soha nem hittem, hogy számítok,
nem csak megtűrnek maguk mellett az emberek - ha jót teszel, majd visszajön; lehet
nem ugyanabban a formában,
de meglesz: te se
add fel, még ha most nem is úgy gondolod, hogy megéri, mert hidd el nekem, ezt csak te fogod tudni megválaszolni,
de nekem megéri!
0
0
303
Jéghegy
Felhők közül lassan előbújik
A nap sugara, csiklandozva
A tájat.
Árnyékok vetülnek, kisebb - Nagyobb formákat
Öltenek.
Sikerült elindítani a Jéghegyet, lavinaként
Folyt.
A jéghideg fehérség lassan
Kezd átlátszó lenni, patakká
Változni.
Idővel, ha teljesen megolvad,
Érzékien magával sodor
Csodája.
2
0
303
Fényben az érzések
Fény töri át egész testem.
Remegek.
Fáj a zajban a csend,
A vízhangzó remények,
Hogy pár perc múlva minden jobb lesz.
Belsőmben szétrobban a zsivaly,
Atombombaként
Csapnak le rám azok a lebegő kérdések,
Amit idővel feltesznek.
Nem tudok rájuk válaszolni.
Úgy érzem, egy keresztrejtvény van bennem,
Amit nem tudok megfejteni.
Úgy tűnik... Úgy tűnik minden,
Ami a levegőben van,
A Folytogató düh - meg a harag keveréke,
A táplálékommá lesz.
Pár perc, de ez csak roszabb lesz.
Négy őrjítő arc,
Akik rám várnak, választ várnak...
Tudom, hogy miért,
De torkomban lévő szavak forrása
Egyszeriben kioltódott.
Nem tudom kifejezni magam,
Hisz a düh még mindig forr bennem,
Egy undorító kavarmánnyá változott,
Amiben az élet örvényei buborékokként
Kipukkadnak, majd újraképződnek.
És ez az egész olyan, mint egy sötét ördögi mókuskerék:
Néha látok egy kis fényt,
Egy csöppnyi reményt,
Hogy az emberiség mégsem olyan kegyetlen,
Amilyennek hiszik az emberek,
Hogy Ők is látják azt benne,
Amit én.
A felhők fölött ott süt,
A fény táncot járva,
Minden egyes porcikával.
Lassan arcok, formák jelennek meg, ahogy a felhők eltáncolnak,
És akkor meglátjuk az igazi èrtéket,
Azt a tündöklést, amelyet mindenki megérdemel.
De ehhez, szívvel kell érezni,
Hogy csodàk mindig is léteznek.
1
0
191
Kemény
Jéghegy. Mint megannyi
Szél, rejtély...
Valahol mélyen teljesen más,
Nehéz megtörni.
Eszkimóöltözékben
Keresnek valamit
Az emberek. A félhomályban is,
Végig, a rideg, nagy jéghegye
0
0
176
Árnyékot vet
A sötét a fénnyel táplálkozik,
Kezd bekebelezni mindent.
A dombok cigarettafüst színűek,
A fáradt égbolt megpihen rajtuk.
Szerelmesek, teljesen egybefonódnak.
Pár felhő párhuzamosan
Suhan el a széllel, valahova messzire.
Gondolatom a távolba röpít,
Egy nyári emlékképhez,
A napsugár nyaldosta a
Kristálytiszta vizet,
Varázslatosan megcsillanva
A hideg tengeren.
És most, a jelenben kell élnünk,
Amikor minden fagyos,
Emberi érzelmek kihaltak,
Azokat keressük.
0
0
152
Magamra hagytál
Amikor süt a Nap, mellettem vagy.
Mikor nálam esik az eső,
Akkor otthagysz.
Ez ilyen se veled, se nélküled...
És már napok óta
Várom, hogy küldj egy üzenetet.
De semmi jel...
Már kezd megszokott lenni, de nem Akarom, hogy az maradjon.
0
0
486
Egy kisebb szívfájdalom
Szívem helyén kő van,
Nehéz, mint a szikla,
És ahogy lehunyott szememet
Fújja a szél,
Olyan, mintha bármelyik
Pillanatban odavarrná a könnytől
Áztatott jelent.
Olyan vagyok,
Mint egy ingó szekrény:
Nem tudod, hogy melyik pillanatban
Dől össze végleg.
Csak bámulom a virágoktól
Áztatott aszfaltot,
És várom,
Hogy valahogy túl legyek a
Fájdalman.
2
0
391
Féltem
Féltem,
Hogy itthagy.
De ha megteszi, tegye.
Nem fogom rákötelezni,
Hiszen Boldog vagyok, ha Ő is az,
Ha nem is velem...
Féltem
Az első találkozástól.
Beleremegtem a gondolatba,
Hogy megcsókolom, vagy megcsókol.
Rettegtem attól, ha hozzá érek,
Elrepül valahova messze-messze.
Aztán vissza se jönne, és valaki másé Lenne.
Utáltam,
Hogy volt már valakije...
Aki nem becsülte meg.
De ha ő nem becsülte meg,
Akkor én.
Hiába,
Próbáltam, minduntalan elronttam,
Pedig igazán próbálkoztam...
1
0
368
Önzőség
Önző vagy. Magadnak akarsz teljesen,
Napokig hanyagolsz,
És nem az első alkalom, hogy ezt eljátszuk már újra. Amikor meg közlöm veled, hogy bele fáradtam ebbe az egészbe, kiakadsz, mentegetőzöl. Végül megbocsájtok, de nem engedsz elmenni. Ahhoz túlságosan is akarsz.
0
0
361
Elveszett
Az utcán sétálok.
Hova tartok?
Céltalanul lézengek.
Honnan indultam?
Már nem emlékszem.
Talán keresem a kérdésekre a Válaszokat...
Nincs bennem semmi különleges,
Vagy netán egyedi. Olyan vagyok,
Mint az átlagos...
Fogalmam sincs, mitől vagyok olyan ,,csodálatos".
2
0
348
Lill
Olyan vagy, mint eső utáni Szivárvány. Ritka, alig látszik, de ott Van. Nem látod a végét, sem az elejét. De pompázatos.
Olyan vagy, mint a folytonos hideg Után egy kis jó idő. Melletted nem érzem azt, hogy fázok.
Olyan vagy, mint negyven fokos Nyáron a hideg vizes medence. Szükségem van rád.
Olyan vagy, mint télen a meleg Szoba. Ha rád nézek, már nem fázok.
Olyan vagy, mint egy kristálytiszta,
Estéli tükörkép. Mint egy álomkép...
Olyan vagy, mint a víz a Földnek. Nélkülözhetetlen...
Olyan vagy, mint egy álombeli Vízesés. Csak ott vagy, én meg csak Nézni tudlak, és azon gondolkozok, Hogy mennyire varázslatos vagy, a Szépséged pedig felülmúlhatatlan
Mint egy tündéré.
Olyan vagy, mint a hóesés utáni Megmaradt csillogó, illúziószerű,
Érintetlen beborított hófelület.
Nem tudnálak tudatosan bántani.
Olyan vagy, mint a sütin a cukormáz.
Édes...
Olyan vagy, mint a fagyinak a töltsér.
Olyan vagy, mint a Melegszendvicsnek a sütő.
Olyan vagy, mint a sütinek a sütőpor.
Nélküle nem olyan...
Olyan vagy, mint az Oreo-s fagyiban Az Oreo.
Olyan vagy, mint egy hatalmas tűz.
Lángra lobbansz úgy is, hogy nem Vagy mérges. Hatalmas energiád Van. Képes vagy égetni, de csak Csendben felégetni magad körül Mindent, és Semmit.
Engem égetsz fel
Olyan vagy, mint a legfényesebben Ragyogó Csillag. Mindig ott van a szemem előtt, mégis amennyire közel van, olyan távol is.
Olyan vagy, mint a sötétségben egy Pici fény. Nélküled nem látok.
Olyan vagy, mint az embernek a levegő. Nélküled nem élhetek.
0
0
356
Választás
A homokszemcsék leperegtek, te meg Már másodjára fordítottad meg.
Az egyik fél két és fél évet tartott.
És most, most sikerült döntened:
Végleg elengedted.
Nem csak miattad, hanem miatta is.
Nézed, ahogy a percek peregnek.
Amik hónapokig is felérnek,
De megnyugvással tölt el, hiszen Átfordítottad a homokórát,
És sikerült döntened.
Hagyod, hogy menjen.
Hagyod, hogy élje az életet.
Hagyod, mert belefáradtál az
Egészbe,
Végül pedig hagyod menni,
Mert már eléggé túl vagy rajta Ahhoz,
Hogy engedd az útjára.
Hogy Elengedd.
Folyik az aranysárga homok,
És már tudod, hogy
A választásodnak következményei Lesznek,
De már nem tud meghatni.
Legalábbis annyira nem, mint
Azelőtt.
Mert ő nem a te világod,
Mert a Te Világod akkor is
Melletted volt, amikor képtelen voltál dönteni.
De most
Sikerült.
1
0
359
Búcsú
Láttam, ahogy az esőcseppek Csorognak az ablakon. Titokban azt Reméltem, bárcsak az élet is ilyen Hamar telne le, de belegondolva már Ott vagyunk...
Egyik cseppet Versenyeztettem a Többivel: túl lassú Volt. Ő maradt Utoljára, de mégis ő volt a Legcsodálatosabb. Ahogy lecsúszott az Ablak tiszta, esőcsíkozott ablakon, Olyan volt, mint egy álom: előttem Volt, de mégsem tudtam megfogni... Lassan csúszott le, és amikor végleg Eltűnt, megszakadt bennem valami. Többet már nem láthatom, nem is Nézetem. Csak figyeltem, hogy mit Hagy maga után. Hiába tűnt el, a Nyoma ott van az ablakon, mint a Lelkiismeretünkben.
2
0
224
