Táskám alja már aligha bírta a folytonos menetelést. Mit is mondhatnék, a karácsony nem csak a pénztárcákat, hanem a bevásárló szatyrokat is igen megterheli, de egyszer van egy évben, és most, hogy nem egyedül ünneplem meg a szeretet ünnepét, muszáj kitennem magamért. Adott esetben huszonötödikén átjött volna Lara, az unokahúgom, az nevelő apja, Peter és a testvérem, Carol, mint általában. Ők szoktak hozzám csatlakozni, ám a távolság miatt, és amiatt, hogy azért ez mégis családi ünnep, mi pedig a szűk családi jelenléthez vagyunk szokva, a Szentestét mindig egyedül, pontosabban kiskutyámmal töltöm. Ez idén máshogy lesz. Lehet sietős egy kicsit, de hülyék lennénk nem egymással ünnepelni a karácsonyt. Családunk úgymond egyikünknek sincs. Daeron bátyja katona, a szülei nem élnek, én nem állok a legjobb kapcsolatban az édesapámmal, mióta anyukám elhunyt, a testvérem pedig távol él tőlem, mi pedig most, hogy hivatalosan is együtt vagyunk, nincs nagyon más számunkra. Mi vagyunk egymásnak, és nincs is miért panaszkodom. Újult erővel ragadtam meg a szétesni készülő zacskót, és mire lassacskán felértem az apartmanomhoz, fáradtan estem be az ajtón. Daeron a konyhában volt, a hirtelen zajra pedig a bejárathoz segítségemre sietett. Ameddig lihegtem egy kicsit, ő megragadta egy kézzel a zacskókat, és az ajtót mögöttem becsukva igyekezett a hűtőhöz, nehogy megromoljon a frissen vett táplálék. Én levettem a sálam, sapkám, bakancsom és először magamra vett pulóverem, majd beljebb léptem a lakásba. Csak ekkor tudtam jobban szemügyre venni a férfit. Egy szürke melegítő nadrág és egy fehér ujjatlan takarta csak testét, mely már-már kínzóan jól kihangsúlyozta jól kidolgozott karjait, melyeken az általam csodált tetoválás minták húzódtak. Ez már az első alkalommal megfogott, amikor megláttam. Az itteni zord télnek köszönhetően igen későn láthattam csak a mintákat, ugyanis a nagy hideg miatt mindenki próbál minél inkább beöltözni, de a ,,zebrás incidensünk" óta volt időnk még inkább megismerni egymást. Ezáltal mégjobban csodálni a másikat. Daeron mit sem sejtve pakolászott a hűtés céljául szolgáló eszközbe, ameddig én mögé lopóztam és átkarolva egy hatalmas csókot hintettem nyakára. Daeron nevetve megfordult és karjaiba vont.

- Szia idegen. - lehelt csókot ajkamra, mely olyan volt, amibe az ember újra és újra beleremeg.

- Szia. Beszélni akartam veled valamiről.

- Halljuk. - válaszolt, majd megfordulva pakolászott tovább, hogy ne vesszen kárba az egész délelőttig tartó vásárlásom.

- Tudod, kutattam egy kicsit... éés... Arra gondoltam, hogy meghívhatnánk a testvéredet holnapra. Azt terveztem, hogy a Szentestét ma együtt tudjuk tölteni, a holnapot pedig a bátyáddal, a huszonhatodikát pedig Caroléknál, mert ők meghívtak minket hozzájuk. És elvileg ez lehets...

- Várj egy percet... Ez nem sok így egyszerre? - nézett rám úgy... Úgy mintha megijedt volna?!

- Most ezt nem értem... Egy pár vagyunk, mire számítottál, hogy egy év múlva majd bemutatlak a testvéremnek, addig meglátjuk, vagy mi?

Daeron hosszan kifújta a levegőt, feltehetően nem akart ideges lenni, ő sem akart balhézni, hogy ezzel elrontsunk mindent. Pláne nem úgy, milyen nehéz volt, hogy idáig eljussunk. Egy buta vita miatt nem dobnám az egészet a kukába, és tudom, hogy ő sem.

- Nem, nyilván nem számítottam semmi ilyenre. Csak úgy érzem, néha elsietjük a dolgokat. Amit veled nem szeretnék, nem szeretném, ha emiatt bármi is tönkre menne. Nekem csak te vagy, te vagy akire támaszkodhatok. - fogta meg a derekam. Most rajtam volt a sor, hogy sóhajtsak.

- Ne haragudj, csak... Figyelj, én most nem akarlak megsérteni, de... Ha most van esély arra, hogy találkozz a bátyáddal, nem kéne kihasználni? Ki tudja mikor lesz erre újra lehetőség, már ha lesz egyáltalán... - érintettem még finoman arcát. Tényleg nem akartam megsérteni, vagy fájó pontot érinteni. Csak egy dolgot akartam, azt, hogy ne bánja meg. Hogy ne bánja meg utólag, ha netalán történik valami a testvérével, és ő nem tudott vele találkozni. Vagy a legrosszabb, tudott volna, csak akkor nem akarta kihasználni. Én meg akarom óvni őt.

- Igazad van, csak arra kérlek, hogy legyünk óvatosak. Nem akarom ezt elszúrni. Túl sokat érsz ahhoz. - mondta, majd a meghatódottságtól szóhoz sem jutva egy szívmelengető ölelésbe húztam. Néha egy ölelés többet ér egy csóknál, egy szónál, vagy egy vallomásnál. Szerintem ha azt öleled át, akit szeretsz, az maga a vallomás.

- Akkor...

- Igen, szólok a bátyámnak.

- Ennek nagyon örülök! - vigyorogtam bambán Daeronra. - Én pedig lemondom Carolt. Töltsük inkább együtt azt a napot. - néztem rá kedvesen.

- Nem muszáj, ha nem akarod...

- De. Muszáj. Majd megmondom, hogy jövőre bepótoljuk. - mondtam, mire Daeron kaján vigyorral pillantott ajkamra.

- Azt mondod, lesz jövőre? - közelített ajkamhoz.

- De még mennyi jövőre lesz... - mondtam, majd kábulatba esve húztam le magamhoz a rég várt csókra.

...

Az órák csak úgy teltek, ám nem bántam. Az egész napot szinte főzéssel töltöttük, ami igencsak ingerülté tett minket. Mindketten azt hittük, hogy mi tudjuk jobban, ám legalább annyi eszünk volt, hogy a receptbe belepillantva tapasztaltuk; egyikünk sem főzött még Rosemary-vel leöntött hagymás bárányt. Ez amolyan családi főfogás, melyet Carol készít minden évben, ám közel sem hittem, hogy ennyire nehéz lehet.

- Azt kell hogy mondjam, te nagyon jól főzöl! - dőltem le a kanapéra fáradtan, miután sikeresen beraktuk a húst a sütőbe, és valóban meglepetten tapasztaltam;. Daeron ebben is remekel.

- Köszönöm, de te sem panaszkodhatsz, az az ötlet a krumplival...mennyei volt. - adott egy puszit homlokomra, majd ő is mellém feküdt. Ráhajtva fejem vállára jobban szemügyre vettem tetoválásait. Egyszerűen mesteri munka volt az egész. Jobb karján húzódott csak a tintával készített mű, de ez épp elég volt. Az egész jobb kezét fedte, vállától a csuklójáig. Az egész egy alap motívumon épült, egy női arcot ábrázolt szoborként a tetoválás, ez a bicepszén helyezkedett el. A körülötte lévő minták kisebbek voltak, de igazán különlegesek. Mindegyik hatalmas jelentőséggel bír.

- Meséljek róluk? - hallottam még Daeron hangját, így rápillantva tapasztaltam; végig engem nézett. Én csak enyhén bólintottam, majd visszahajtottam a fejem kemény vállára. - A nő, akit néztél, az édesanyám. Miután meghalt, és elértem a tizennyolcadik életévemet, magamra tetováltattam. Szoborként, mivel őket mindig tökéletesnek ábrázolják. Szerintem az anyám is tökéletes volt. Erős, független nő volt.

- És az apád miért nincs rád tetováltatva?

- Azt már mondtam, hogy meghaltak, de azt még nem, hogy apám hibájából. Autóbalesetben hunytak el, amit apám vezetett. Állandóan veszekedtek az utóbbi években, és elvileg az autóban is ez történt. Apám állandó rettegésben tartott minket, nem érdemli meg, hogy emlékezzek rá. - mondta zaklatottan Daeron, mire nyugtatás képp megfogtam térdén lévő kezét.

- Tudod, nekem is van egy tetoválásom édesanyámról, de erről senki sem tud. Tényleg senki. - mondtam neki, majd felültem, és megragadva a pólóm szélét lehúztam magamról. Daeron éhes pillantásokkal pásztázott, de megrázva a fejét félre tudta tenni vágyakozását. Ő is érezte, ez komoly helyzet, gyerekes lenne elszórakozni. Bordám felső részéhez vezettem kezemet, ami épphogy csak látszott a melltartó takarásában.

- Egy liliom. - mondta csodálva engem Daeron.

- Igen. Édesanyám neve miatt. Susanna...

- Annyit jelent, Liliom. Tudom. - mosolyodott el kedvesen a szerelmem.

Én a tetováláshoz érintve kezem végig simítottam rajta. A liliom fektetve lett rám varrva, szárába gravírozva a mondatot; I miss you


- Daeron... Hiányzik?

- Állandóan. - felelte.

- Nekem is.



...




Sziasztok!

Egy Karácsonyi résszel jöttem, és ugyan az egész történetben szinte végig tél van, és a karácsonyi varázs mindenkit körülölel, szeretnék ez úton is mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánni!


Ünnepeljétek egymást, és szilveszterkor pedig bulizzátok ki magatokat🙂❤️


További szép napot mindenkinek;

Aloevera29 ❤️