Körülbelül fél óra elteltével megérkeztünk a hotel parkolójában, ahol a lányok szálltak meg. Az idősebb leállítja a járművet miközben én kicsatolom a biztonsági övem. Seokjin példámat követve csatolja ki magát, majd kiszáll a kocsiból. Kiveszem a kesztyűtartóból a jegyzet füzetem, hátra nyúlok a kis táskáért, amiben minden szükséges dolog meg van, ha netalán bizonyítékot találnánk, de ekkor veszem észre, hogy nincs ott.

– Jössz már – szól kissé türelmetlenül Jin a kereset táskával a kezében. Válaszként csupán sóhajtva szállok ki, majd lezárva a járművet indulunk a bejárat felé. Ahogy belépünk az épületbe, egyből a recepcióshoz sietek, hogy megtudjam melyik volt.

– Elnézést – szólítottam meg kedvesen a fiatal lányt, ki épp mással volt elfoglalva. Gondolom a vendéglistát ellenőrizte. Hangomra fel kapta fejét, majd illedelmesen meghajolt. Amit természetesen viszonoztunk.

– Jó napot. Miben segíthetek? – mosolyodik el kedvesen

– Két fiatal lányt keresünk, a barátainkat, akik itt szálltak meg. Kang Naeun-t és Yoo Geunhye-t – szavaim hallatán, keresgélni kezdett egy könyvben.

– Nagyon sajnálom, de nem adhatok ki semmilyen információt – hajtja le szégyenlősen a fejét. Nos igen, erre számíthattam, nem is tudom miért kértem erre.

– Kim Seokjin nyomozó vagyok, a Szöuli nyomozó kapitányságról, és ő itt a társam Kim Namjoon. Információnk szerint, a két lányt feltehetően elrabolták – mutatja a jelvényét Seokjin, mire én is előkapom, bár felesleges – Szükségünk lenne a bejelentkezési, illetve a kijelentkezési időpontjukra. Valamint, ha lehet a lányok szobáját is átnéznénk.

– E-elnézést – motyogja zavartan, majd a géphez fordul pár pillanat erejéig, aztán újra felénk fordul – Kicsivel több mint két hete Június ötödikén jelentkeztek be a lányok, viszont azóta nem jelentkeztek ki – nyújtja át nekünk a papírt amin a lányok adatait vették fel.

– Nem jelentkeztek ki? – kérdezem hirtelen. Akárhogy nézzük, már három napja nem tudni róluk semmit, és Taehyung szerint akkor indultak volna haza, tehát az nap kellett volna kijelentkezniük.

– Nem. Próbáltuk értesíteni őket a szerződés lejáratával, viszont lehetetlen elérni őket, és mivel mást nem tehetünk, bejelentettük a Szöuli rendőrségnek – magyarázza a lány

– És mit mondtak? – érdeklődik Seokjin

– Hogy utána néznek, de azóta nem kaptunk választ – adja kezembe a szoba kulcsát mire mosolyogva át veszem tőle.

– Ha nem gond, én leírnám a most hallottakat, mivel lehetséges később szükség lesz rá. Ha még eszébe jutna valami, kérem értesítsen – adom át mosolyogva a névjegyem, bízva benne, hogy felkeres majd.

– Nyomozó, kérem várjon – siet hozzánk a lány. Már majdnem a liftbe szálltunk, hogy a kívánt hetedik emeletre vigyen minket, mikor is felfigyeltünk rá.

– Gond van? – érdeklődőm felé fordulva

– Ma reggel, a műszakom elején, sikerül elérnem Geunhye-t, pár másodpercre. De valami szokatlant hallottam

– Mit? – veszem elő ismét a jegyzetfüzetem, majd felírom amit mond a lány.

– Nem is tudom, valami furcsa zaj volt a háttérben. Sírást is hallottam, és talán valaki fel sikított. De nem vagyok benne biztos, mert nagyon rossz volt a vonal – magyarázza mindvégig a szemembe nézve.

– Milyen furcsa zaj? Mire hasonlított? – kérdezte Seokjin

– Nem vagyok biztos benne, de ajtó csapódásra emlékeztet

– Értem. Jelentette a rendőrségnek? – újabb kérdést tesz fel hyung.

– Természetesen, de ismét azt mondták, hogy utána néznek – nézett aggódoan ránk

– Köszönjük szépen az információkat Ms.

– Yuyan. Oh Yuyan – egészítette ki a mondatom – Ugye jól lesznek a lányok? Bár én nem régóta dolgozom itt, de ők ketten mindig kedvesek voltak hozzám.

– Mindent megteszünk, hogy épségben hazaérjenek – mosolyodom el biztatóan, amire válaszként bólint.