Az ébresztő hangos zajára ébredek fel. Anélkül, hogy megnézném, hol van, kinyújtom a kezem majd keresni kezdem, hogy minél előbb kinyomjam, nehogy felkeljenek. De nem találom azt a telefont. Pedig tisztán emlékszem, hogy az éjjeli szekrényre tettem lefekvés előtt. Nagyot sóhajtva emelem fel a fejjem, hogy rálássak az említett bútorra, azonban a telefon nincs ott. Nyögve kellek ki az ágyból, majd keresni kezdem a készüléket. Ám nem kell sok ideig várni, míg elhallgat a telefont. Épp a lában előtt volt a földön, ezért gyorsan a kezembe véve nyomtam ki, még mielőtt tényleg felkelnek. Hajamba túrva néztem ki az ablakon, amin alig szúródik be a fény, a lehúzott redőnyök miatt. Még csak reggel hat van, de én mégis éber vagyok mint aki legalább nyolc órát aludt. Pedig nem, közel se aludtam olyan sokat.

– Jó reggelt – hallom meg feleségem reggeli kissé rekedtes hangját. Ajkaim mosolyra húzódnak, majd megfordulva az ágyon, hajolok le hozza a szokásos reggeli csókomért.

– Neked is jó reggelt jagiya – motyogom ajkaira, egy újabb csókot lehelve. Mindennél jobban szeretem ezt a nőt, illetve a kislányunkat – Nem akartalak felkölteni, ne haragudj – ülök fel, ezzel neki is több helyet adva, hogy kényelmesen feltolja magát az ágyon.

– Nem költöttél fel, egyébként is nemsokára felkel a kicsi is, és adnom kell neki enni.

– De addig is pihenj, rendben? Megcsinálom én a reggelit – ajánlom fel, hiszen tudom, hogy nem tud ennek ellenállni. Imádja ha én készítem a reggelit, bár az utóbbi időben, nem igazán volt rá alkalmam. Sok a munka, nagy felhajtás van most a kapitányságon, a sorozatgyilkos miatt, ki Jeju szigetén meggyilkolt egy lányt. Fejem megrázva - mintha úgy kiűzném a gondolataim- hagyom magára feleségem, a konyhába indulva, hogy végre neki lássak annak a reggelinek. De mindenek előtt benézek a gyerekszobába. Mosolyogva nézem, ahogy alszik a kislányom. Teljesen édesanyára hasonlít, kivéve az orra és a pici ajkai. Azokat tőlem örökölte. Lassan közelebb megyek hozzá egy apró puszi reményében. Csak nehogy felkeljen, épp úgy mint múltkor. Több mint félórát szenvedtem, míg sikerült visszaaltatnom. De szerencsére, ezúttal nem ébredt fel. Óvatosan kilépek a kis birodalmából, majd már tényleg a konyhába igyekszem, reggelit készíteni. Kicsit sok időt töltöttem el azzal, hogy kitaláljam mi legyen a reggeli, tekintve, hogy a feleségem nem ehet akármit. Ezért is a müzli, illetve gyümölcstál, tökéletes reggeli finomság lesz. Boldog mosollyal ajkaimon, nyitom ki a hűtőt, hogy megnézzem milyen hozzávalók vannak a reggelihez. Megnyugodva sóhajtok egyet, mivel minden amire szükségem lehet, a hűtőben várakozik. Dalolva veszem ki a gyümölcsöket, hogy a következő pillanatban az asztalra tegyem. Közben eszembe jut, hogy kávét nem tettem fel főni. Szóval előbb ezt oldom meg, aztán folytatom a reggeli készítését. Nem sietek, hiszen szabadnapom van, ami azt jelenti nem kell kapkodnom sehova, így nyugodt békés reggelem lehet a családommal. Bár valószínűleg, jó lett volna még egy kicsit aludni, viszont minél több időt szeretnék tölteni szerelemmel. De amint elfogyasztjuk az ételt, és a kicsi is kapott enni, lehet letelepedünk a kanapéra, egy jó kis filmet nézve. Úgyis rég néztünk már bármit is együtt. Már épp készülnék megmosni a gyümölcsöket, mikor is feleségem sietve közelíti meg a konyhát.

– Szívem, téged keresnek – nyújtja át nekem a mobilom.

– Ki az? – érdeklődöm, gyorsan megtörölve a kezem, hogy ne vizes mancsokkal fogjam meg a telefont.

– Nem tudom, de azt mondja egyik munkatársad. De nem ismerős a hangja – válaszol mosolyogva. Érdekes.

– Igen? – szólok bele kissé bizonytalanul, de amint meghallom az ismerős hangot, rögtön jobb kedvem lesz.

– Hyung, csak hogy végre sikerült felvenned – sóhajt egyet fáradtan, mire felkacagok.

– Bocsánat, csak épp a reggelit készítem, tudod ritka az ilyen közös reggelek – adom meg neki a választ boldogan – De mond csak, hogy halad a nyomozás? Sikerült már valami bizonyítékot találnotok – érdeklődöm, nagyot nyelve. Nem kicsit félek a válaszától, de tudnom kell, pontosan hol tart a nyomozás.

– Nem tudom hyung. Olyan lassan haladunk. Kevés a bizonyíték, tettes nincs, de még senki se gyanúsíthatunk meg. Olyan mintha mindent eltüntetek volna.

– Na és az idegenvezető? Ő csak tud valamit, hogy hol látta utoljára őket. Talán az vezet egy nyomhoz, csak figyelmesnek kell lennetek – osztom meg vele gondolatom, közben próbálom felvágni a gyümölcsöket, azonban egy kézzel nem sok sikerrel jutok. Kénytelen vagyok szerelmem segítségét kérni.

– Meghalt. Valószínűleg, meggyilkolták mert tudott valami fontos információt.

– Tessék? – akad meg a szavam. Hogy megölték? De hát megígérte, hogy nem tesz semmit, hogy hallgatni fog rám és megfogadva tanácsom feladja magát. Ezt nem hiszem el.

– Hyung, ott vagy? Haló? Hyung? – addig míg nem hallom meg hangját, fel se tűnik, hogy elmerültem gondolataimba. Úgy érzem, nem tudok normálisan gondolkodni, ezért muszáj kitalálnom valamit, hogy ne legyen gyanús a viselkedésem.

– Ne haragudj, de a kicsi felkelt. Majd még hívj ha van valami, rendben? – válaszát meg se várva bontom a vonalat.