~ Namjoon szemszög ~

Egész úton nem szolt semmit, de mi se. Nem tudtam elképzelni, mi lehet vele, ezért nem is kérdeztem még semmit, hiszen lehet lehallgatják, és sokkal nagyobb bajban lenne, ha most megszólalna valamelyikünk. Pár perc néma csend elteltével, hallom, hogy hyung a hátsó ülésen motoszkál valami után. A visszapillantó tükörbe nézve, észreveszem, hogy a kis füzetbe ír valamit, majd azt felénk tartva mutatja meg, mit is irt rá. Arra kér minket, hogy tegyünk úgy mintha ő ott se lenne, de nem beszéljünk. Bólintva tudatom vele, miszerint megértettem és egy szót se fogok kiejteni. Bár ezt enélkül is megtettem volna, hiszen érzem, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Ismét beáll a néma csend, de nem sokáig ugyanis egy telefon csörgés szakítja ezt meg. Először azt hittem az enyém az, viszont mivel a zsebembe van, érezném ha rezegne, ezért a következő tippem a Yoongi mobilja volt, ám ő mellettem írogat valakinek. Tehát csak is a Baekhyun telefonja lehet az.

– Tessék? – veszi fel a készüléket, egyfajta félelemmel a szemében – Nem, két újonc jött, de a saját kocsimmal megyek – nézz ki az ablakon, egy sóhajtás kíséretében. – Nem tudom, valami papírmunkát említettek. Tényleg? Mégis honnét tudtam volna? – vajon kivel beszél? Talán a gyilkossal? Ha valóban így van, akkor azt úgyse fogja elárulni. Alig várom, hogy a kapitányságra érjünk és ki tudjuk őt hallgatni. Felszülten telt el az a pár perc míg a kapitányságra értünk. Mintha legalább egy óra lett volna. Kiszálltunk a kocsiból, majd megvárva hyung-ot, indultunk el a bejárathoz, de még mielőtt beléphetünk volna az épültbe, Baekhyun megérintette a vállam, felém nyújtva a kis füzetet. „Tegyetek úgy mintha, most találkoznánk", állt a lapon. Ugyan nem értettem miért ilyen furcsa, de biztos voltam benne, hogy meg fogja magyarázni. Yoongi volt az első, aki reagált.

– Szia hyung. De rég láttalak – nyitja ki az ajtót előre engedve az idősebbet.

– Csak pár nap volt az egész – mosolyodik el egyenesen a kihallgató szobába indulva. Furcsán néztem rá, ám nem szóltam semmit. Ha ennyire együttműködik, biztos nem önszántából segített a tettesnek.

– Szeretnénk beszélni veled Geunhye és Naeun-rol – szólalok meg ezúttal én, miközben becsukom az ajtót. Baekhyun leül az egyik székre, majd őt követve Yoongi is. Én inkább úgy döntök, hogy állok. Túlságosan ideges vagyok ahhoz, hogy most leüljek. Kíváncsi vagyok, mi rejlik hyung különös viselkedése mögött.

– Legutóbb Jungkook, azt mondta, hogy a hotel szobában kerestek nyomokat – kezdd el írni a füzetbe, fel se nézve ránk.

– Nem találtunk semmi nyomot, viszont úgy gondoljuk a sorozatgyilkos rabolhatta el őket – kulcsolja össze ujjait Yoongi kissé előrébb hajolva az asztalnál. Én közben olvasom, amit hyung ír. „Tudom ki az elrabló, de nem mondhatok semmit, mert a családom élete múlik rajta. Minden szavam lehallgatja, a karkötőmben lévő mikrofon sietségével."

– De beszéltünk az egyik recepcióssal, és azt mondta, hogy Geunhye párja járt ott miután a lányok elhagyták a hotelt. Taehyung nem lehetett ott, mert az nap vizsgát irt, tehát elkértük a felvételt, amin te voltál hyung – árulja el Yoongi nyugodt hangnemben, ám a tekintetével szinte ölni tudna.

– Tessék? Én biztos nem voltam Yoongi, hiszen itt voltam veletek, nem emlékszel?

– Az nap nem jöttél dolgozni hyung, sőt az utána lévő két napban se – szólalok meg én, mire mindketten rám kapják tekintetüket – Áruld el, hol vannak a lányok és miért segítesz a gyilkosnak.

~ Jungkook szemszög ~

Idegesen doboltam ujjaimmal, szüntelenül az utat nézve. Jó pár órával ezelőtt kellett volna hívnia Namjoon hyung-nak azzal kapcsolatban, hogy sikerült-e kiszedniük valamit Baekhyun hyung-bol. Azonban mind tudtuk, hogy ez nem fog megtörténni, hiszen a családjával fenyegették meg. Abban biztos voltam, hogy nem hyung rabolta el őket, és valószínűleg ő segített eltüntetni a nyomokat. Én azonban nem tudtam tétlenül ülni és várni. Hiába néztük át a kevés bizonyítékokat, hiába vettük át újra mg újra az egész ügyet, semmit se találtunk, ami közelebb vinne a lányokhoz. Egyedül csak Baekhyun hyung tudta az igazságot, azonban ő nem mondott semmi konkrétat. Amit meg is értünk.

– Gyorsabban hyung – szolok rá Jimin-re. Míg ők várakoztak, én elmentem a lányok hotel szobájába, újra átnézni, hátha találok egy nyomot, ami elkerülte a figyelmünket. És így is lett. A fürdőszobában, a szekrény alatt, volt írva egy cím a falapra. Gondolkodás nélkül hívtam fel Namjoon-t, hogy kérdezzen rá Baekhyun-ra erről a címről, ugyanis azt gyanítottam, hogy itt tartózkodnak a lányok. Igazam volt, valóban ott vannak a lányok és most épp oda tartunk.

– Itt befordulok és már megérkeztünk – mutat jobbra, válaszként pedig bólintok. – Te itt maradsz, hyung pedig vigyázz rá – nézz Taehyung-ra, illetve Seokjin hyung-ra. Tehát, én, Hoseok, Jimin hyung indultunk el a kis elhagyatott épület felé, amiben elvileg a lányok vannak. Elszántan haladok előre a házba, céltudatosan, mintha tudnám merre kell lefordulnom. Pedig fogalmam sincs, csak az ösztöneimre hallgatok. Annak ellenére, hogy kicsi a ház, olyan akár egy labirintus. Minden helyiségbe benéztünk, ám sehol se voltak a lányok. Olyan mintha nem is járt volna itt senki, ami aggasztott. Miért írta volna le hyung ezt a címet, ha nem tartózkodnak itt? Gondolkodásomat egy furcsa zaj szakította félbe. Nagyot nyelve indulok el a hang irányába, ami egyre hangosabb. Egy fekete ajtóhoz vezet a hang, ami legnagyobb meglepetésünkre nyitva van. Intek Jimin hyung-nak, hogy előre megyek, fedezzen. Azonban nem volt mitől tartanunk, hiszen a lányokon kívül senki sem tartózkodik a pincében. Geunhye mozdulatlanul fekszik a földön, míg Naeun szüntelenül egy vassal üti a csövet.

– Jeon Jeongguk nyomozó vagyok, a Szöuli rendőrkapitányságról – teszem el a fegyverem, miután megbizonyosodtunk, hogy csak mi vagyunk itt. – Ne aggódj, kiviszünk innen titeket – mosolyodom el biztatóan, kioldozva a lány kezeit.

– Úristen Naeun – szólal meg elsőnek Taehyung, amint kiértünk a házból. Annyira gyenge szegény, hogy még a lábán se tud állni, ezért ölbe kaptam, és úgy hoztam ki. Ahogy meglátja őt a lány, az eddigieknél is hangosabban zokog. – Geunhye? Hol van Hyennie? – kérdezi kétségbeesetten, mire lesütöm szemeim. Ebben a pillanatban jön ki Jin hyung az említett lánnyal karjaiban, kinek testét egy takaróval bujtattuk el. Sajnos túl későn érkeztünk, és ő már nem élt.