Jungkook szemszöge

A hétvége hamar eltelt sajnos. Miután Jiminnél történt az a dolog, ott aludtam, de reggel amilyen gyorsan csak tudtam eljöttem tőle. Nem akarok így érezni iránta. Eleget szenvedtem, miért akarnék még jobban?

June az öcsém is  már sokkal jobban van és ma már ki is engedik őt. Majd suli után megyek el érte, hogy végre haza vigyem őt a fertőtlenítős és az fehér falas kórteremből a szép kis szobájába. Anyám azóta ki sem tolta a pofáját a szobából így nem kellett vele találkozom szerencsére. Nagyi Junenal volt bent, így egyedül tengettem a napom otthon vasárnap.

Jimin próbált elérni de inkább nem válaszoltam neki semmire. Félek ha még közelebb kerülök hozzá én húzom a rövidebbet. Mit is gondoltam? Hogy nem fogom megkedvelni őt, mikor olyan aranyos és szexi, kedves én ennivaló. Pff jó nagy balfék vagyok.

Épp a suli felé vezetek, mivel kocsival kellett jönnöm, így egyből eltudok menni majd a kórházba amint végeztem.
Közben a suli utcájába érek ahol is  észreveszem a kis szökém amint a barátaival sétál a "közös börtönünkbe".

Most is tökéletesen néz ki. A haja tökéletesen áll neki. A ruhái passzolnak rá és ezzel csak mégjobban összeszoritva a szívem. Mondjuk boldognak kellene lennem nem? Végülis én vagyok neki mindenben az első. Én tőlem kapta az első csókot és nem Taehyungtól. Én tőlem kapta az első simigatásokat és tőlem kapta az első szopást is. Boldognak kéne lennem. És ha minden igaz tőlem kapja meg az első farkat a szép kis fenekébe. A gondolatra beharapom az ajkam és elmosolyodom. De jó lesz.
Közben elhajtok mellettük és szerencsémre nem vesz észre egyikőjük sem.

Le is parkolok a parkolóban és már be is sprintelek az osztályomba. A barátaim mint mindig odajönnek hozzám és üdvözölnek. Szeretem őket, de egyikőjük sem tudja hogy milyen az életem. Egyedül Jimin tudja.
Jimin tudja egyedül mi folyik nálunk a háttérben, annak ellenére hogy pár hete ismertem meg úgy személyesen.
Én a barátja vagyok neki. Aztmondta ő a barátom. De én nem csak a barátja akarok lenni a fene egye meg. Nekem miért nem jön össze semmi?  A hülye élet mindig keresztbe tesz nekem.

- Miért vagy ennyire elkenődve? - kérdezi meg a padtársam aki egyben egy nagyon jó barátom.

- Semmi csak a tesóm kórházba került, de már jolvan és ma jön haza. - mondok valamit, pedig a gondolataim csak is Jimin körül forognak.

- Uh sajnálom haver. De az a lényeg hogy már jól van. - veregeti meg a vállam és végszóra a tanár is belép a terembe.

***

Az órákon szerencsére nem feleltem semmiből így megúsztam. Most ebéd szünet van így utam a büfébe vezet, mert a menzás kajától nem nagyon lakom jól. A csapatom mellettem jönnek a folyosón így elfoglaljuk az egész utat. Mindig ez van. Mi vagyunk a menők társasága.

Ahogy haladunk a úti célunk felé feltűnik a kis törpém előttünk és épp felénk tart, vagyis jobban mondva felém.

- Sziasztok! Jungkook beszelhetnénk? - köszön, majd felém intézi kérdését.

- Persze mondd csak. - mondom neki kissé flegmán. Tudom nem szép dolog de próbálok erős maradni a közelében. Nem akarok sérülni..

- Négyszemközt ha lehet. - mondja kissé mérgesen. Hú biztosan nagyon zabos amiért nem kerestem és nem válaszoltam a hivasaira és az üzeneteire.

- Srácok majd órán találkozunk. Gyere. - fordulok hátra a barátaim felé, majd Jimin kezére kapva kezdem el húzni a tesi öltözők felé.
Sietve tesszük meg azt a pár métert hogy nyugodt körülmények között mondja el a kis szőke a problémáit.

- Na miről szerettél volna beszélni?- fordulok felé amint becsuktam az ajtót és körbenéztem hogy tényleg csak ketten vagyunk-e.

- Miért nem válaszoltál nekem semmire? - kér számon karjait összefonva.

- Bocsi nem volt időm. - találok ki valamit. Na vajon miért? Azért mert kurvára kezdelek megkedvelni.

- Nem volt időd? Miért mit csináltál? - húzza fel a szemöldökét. -Múltkor is csak úgy leléptél pár szó után. Csináltam valami rosszat? - kérdezi én pedig elnézek egy másik irányba, hogy ne a gyönyörű szemeibe kelljen néznem.

- Nem csináltál semmi rosszat. - csak túl tökéletes vagy. Teszem hozzá magamba.

- Akkor miért kerülsz? - folytatja tovább a kihallgatásom.

- Nem kerüllek. - tagadom le. Csak egy kicsit. De csak azért hogy ne fájjon annyira nekem.

- De Jungkook. Legalább válaszolhattál volna. - hajtja le a fejét. - Tudod milyen szomorú voltam azért mert nem válaszoltál.?- kérdezi lehajtott fejjel.

- Neharagudj. Nem akartalak megbántani, de tényleg nem volt időm. - megyek hozzá közelebb és a derekára fogva közelebb húzom magamhoz. Ha már fájni kell akkor hát fájjon. Jöjjön a kín, de ha Jimin boldog lesz tőle hát legyen. Szenvedek csak ő boldog legyen.

- Rendben. Bocsánat hogy így kiakadtam. - harapja be ajkait, mire én jobb kezemmel oda simítok, így a száraz ajkain végig is húzom az ujjam.

- Mivel tudnálak kiengesztelni? - kérdezem meg és egy halvány mosolyt is küldök felé.

- Hmm talán egy csókkal... - motyogja.

- Csók? - kérdezem vissza, mivel alig értettem az előbb.

- Igen. Csókolj meg olyan szenvedélyesen amennyire csak tudsz.
-mondja nekem én pedig végig is nyalok párnáimon , hogy nedvesek legyenek.

- Rendben ahogy szeretnéd. - suttogom és ajkai felé kezdek közelíteni.
Pár miliméter választ el és én nem tétlenkedve be is zárom a köztünk lévő távolságot. Úgy kapok ajkaira hogy ebbe bele rakom az összes érzelmem. Haragot, dühöt féltékenységet, és a szerelmemet. A szerelmemet iránta. Közben rá is harapok alsó ajkára és be is szopogatom a vastag párnáit. Nyelvemet sem vagyok rest szájába tuszkolni, majd egy szenvedélyes táncot járni az ő nyelvével. Fenséges az érzés ahogy édes puha ajkait falom. Mindig ezt akarom csinálni. Minden nap akarom érezni ezeket az édes ajkait és minden nap a karjaim közt akarom tartani a pici törékeny testét. A fene egyen meg Taehyung. Mivel érdemelted ki ezt a kincset.? Miért téged szeret?

Érzem testét karjai közt remegni, de a levegőhiány miatt el is kell válnunk. A homlokom az övének döntve pihenem ki ezt a fantasztikus csókot.
Talán eddig ez volt a legjobb.

- Huu... Jungkookh... - lihegi és próbálja rendezni vonásait.

- Igen Jimin? - kérdezem suttogva.

- Azthiszem ez volt életem legjobb csókja eddig. - suttogja és közben el is húzódik majd úgy mondja a szemembe.

- Nekem is. - mondom neki őszintén és egy mosolyt is küldök felé.

- Akkor nincs harag ugye? - kérdezi meg.  Én meg csak megrázom a fejem.

- Nincs. Ne félj. - simítok rá arcára.

- Akkor ma este is átjössz? - kérdezi kissé pirulva ami robbant kedvemre való látvány.

- Igen miután hazavittem az öcsém a kórházból már megyek is. - mondom el neki ő pedig meg is ölel jó szorosan.

- Rendben köszönöm. Akkor este találkozunk. - mondja és már el is húzódik aztán már szalad is órára, mert épp a rohadt csengő is megszólalt.
Azthiszem a fájdalom átvált boldogságra ha velem van, de ha nincs mellettem, belehalok a kínba amit akkor érzek...

Itt is lenne egy új rész.
Siettem vele szóval remélem nem lett unalamas.
A hibákért bocsánat.
Hamarosan jön a folytatás. Puszi. ❤️