Jungkook szemszöge

- Anya megmagyarázom. - szólal meg halkan mellettem Jimin a fagyos és feszültséggel teli légkörben.

- Előtte öltözzetek fel aztán várlak titeket a nappaliban. - mondja el és már ki is megy a szobából becsukva maga után az ajtót.

- Jungkook... - motyogja a nevem Jimin halkan szinte elhaló hangon.

- Sajnálom Jimin. Be kellett volna csuknom azt a rohadt ajtót. - túrok bele a hajamba idegesen és már ki is ugrom az ágyból hogy felöltözzem.

-Jungkook... - mondja újra nevem és látom hogy csak maga elé bámul.

- Jimin öltözz fel. Én szerintem gyorsan lelépek. Neharagudj hogy bajba sodortalak... - dobom oda neki a ruhákat, de ő meg sem mozdul ezért elé gugolok es kezeim közé veszem arcát. - Figyelj nem lesz semmi baj.- simogatom meg arcát.

- Anyáék nem tudják.... - motyogja halkan és látom hogy szemei is bekönnyesednek.

- Mit nem tudnak? - nézek rá aggódva. Remélem nem az amire gondolok...

- Hát azt hogy meleg vagyok. - kapja rám szemeit és egyből megcsillan a düh a szemiben a félelmmel együtt.

- Bassza meg! - állok fel és a gyanúm beigazolodott. Idegesen kezdek el járkálni és gondolkodom hogy most mit tegyek.

- Meg fognak ölni. Kitagadnak és mehetek a híd alá. Lehet hogy meg is vernek. Úristen. Mit csináljak? - kel ki most ő is az ágyból és elkezdi magára kapkodni a ruhákat.

- Nyugodj meg Jimin. Biztos nem bántanak téged. - megyek oda hozzá és jó szorosan magamhoz ölelem hogy egy kicsit lenyugtassam.

- Itt maradsz velem? - motyogja a vállamba miközben olyan szorosan és görcsösen szorít magához.

- Hát... Lehet hogy ezt nektek kellene megbeszélnetek. Én....

- Kérlek... - könyörög tovább.

- Jimin... - most én mondom elhalóan a nevét mivel itt már tényleg nem tudom mit tehetnék.

- Kérlek... - néz bele a szemeimbe de hirtelen ajkaimra csókol egy gyengéd puszit. Mind a ketten nagyot szusszantunk, és érzem hogy a lelkem egy csöpött megnyugszik Jimin finom ajkai miatt.

- Nem lesz semmi baj. Itt maradok. - döntöm homlokom az övének és mondom el neki.

- Köszönöm. - fújja ki a hatalmas levegőjét innen tudom hogy végre megnyugodott egy kicsit.

- Menjünk le. - fogok kezére és el hagyjuk a szobáját, majd egyenesen a nappaliba vesszük az irányt ahol is a Park szülők várnak minket.

- Üljetek le kérlek. - szólal meg Jimin anyukája mi pedig szófogadóan leülünk szorosan egymás mellé a kanapéra.

- Öhm.. - próbál mellettem megszólalni Jimin de nem nagyon szeretne neki összejönni. Biztosan a gombóc miatt amit jelenleg én is érzek a torkomban.

- Jimin drágám nem szeretnél valamit elmondani? - szólal meg semleges hangon az anyukája. Elég ijesztő.

- Hát... Én.. Én.. - kapkodja a fejét köztem és a szülei között ezért nyugtatás képpen a kezét nyúltam amit megsimogattam egy kicsit.

- Mondd el. - súgom halkan, de biztos vagyok benne hogy mindenki hallodta mert a csend ami körül vesz minket az én halk hangomat rendesen kiemeli.

- Én... meleg vagyok. - súgja halkan lehajtott fejjel.

- Uramisten...- kapja a szája elé a kezét Jimin anyukája, apukája pedig szótlanul feláll és kisétál a nappaliból. Mindenki csendben figyeli a férfit, majd meghallom mellettem Jimin halk szipogásait. Érzem válla gyengéd rázkodását ami biztosítja hogy elkezdett sírni. Szegényem ez biztosan nagyon nehéz lehet neki.

- Ap... Apa. - szipogja és az egyik kezét ki is nyújtja a férfi felé mint egy kisgyermek akitől épp elveszik a kedvenc plüssmackóját.

- Jimin és mióta tudod ezt magadról? - szólal meg az előttünk ülő nő.

- Hát... Olyan nem is tudom. Régóta. - vallja be sírva és kezébe temeti arcát miközben keservesen sír.

- Miért nem mondtad el nekünk? - kérdezi meg, de Jimin nem emeli fel a fejét csak a tenyerébe motyogva válaszol.

- Féltem hogy utálnátok engem ez miatt. - alig hallhatóan mondja a szavakat egymás után.

- Dehogy is szívem. Miért utálnánk ez miatt. Nem te tehetsz róla hogy a szíved máshova húz. - mondja engem és persze Jimint is jól meglepve ezzel.

- De apa? - kérdezi meg és a sírása is alább hagyott a meglepődöttségtől de persze a könnyei akkor sem tűntek el.

- Apád sem utál csak épp most igazolódott be az amit már valahol sejtett. Tudod ő már régebben is mondogatta hogy te más vagy, de ő és én is soha nem tudnánk téged elitélni ez miatt. Akkor is a kicsi fiúnk vagy. - könnyezzik be Jimin anyukája, majd felkel és Jimin elé gugol le. - Figyelj drágám. Szeretünk téged és nem érdekelte hogy lány helyett egy fiút választ a szíved. Akkor is a gyerekünk vagy. - öleli magához a fiát a nő miere Jimin válla újra elkezd erősebben rázkodni.

Én ekkor úgy döntök hogy kettesben hagyom őket és megkeresem Jimin apukáját. Az udvar felé néző üveg ajtó előtt találom meg ami a konyhában van.

- Tudod mindig is sejtettem hogy Jimin más. - szólal meg hirtelen én pedig nem tudom hogy honnan tudja hogy jövök. - Az üvegben láttalak. Tudod tükröződik. - kuncog egyett majd szép lassan felém is fordul.

- Oh igen tényleg. - nézek rá az üveg ajtóra és a tükörképpemmel nézek szembe.

- Te... Te Jimin párja vagy? - kérdezi meg hirtelen én meg teljesen lefagyok és pánikba esem.

- Öhm nem uram. Bárcsak, de ő másba szerelmes. - vallom e magam sem tudom miért. - Basszus ezt nem akartam így elmondani.

- Értem. Köszönöm hogy őszinte voltál. - mosolyodik el halványan mire nekem is el kell ejtenem egy fél mosolyt.

- Jungkook itt vagy? - hallom meg Jimin hangját az ajtó felől így egyből oda is fordulok. Egyből meglátom a könnyáztatott arcát és a szívem egyből összeszorul. Nem szeretem sírni látni. Sokkal jobb ha mosolyog.

- Igen itt vagyok. - mosolygok rá szelíden.

- Apa..? - néz apukájára nagy szemekkel kessé ijedten.

- Jimin.... szeretlek. Nem számít kit szeretsz addig ameddig te boldog vagy.  Na gyere ide. - mondja a férfi és a karjait kitárja amiben a szőke kisírt szemű Jimin egyből bele is futott így egy szoros ölelés jött létre kettejük között.

Nagyon szép volt ez a pillanat és a jelenet is egyben. Az én apám biztosan kinyirt volna. Vicces lett volna biztosan. Az az utolsó féreg. Gondolataim közben a telefonom kezdett el rezegni a zsebembe. Egyből kihúztam a készüléket de egy nem várt személy nevét jelezte ki.  "Alkesz"
ez a név villog előttem. Anyámra illő ez a név, eléggé fantázia dús azt kell hogy mondjam. A név ami nem sokszor keres engem. Azthittem már elfelejtettem hogyan kell használni a telefonját, mindig csak a piás üveget és poharat látom a kezébe. Telefont soha. Ez azért elég gyanús. Remélem nem azért hív mert baj van.?

Elhúzva a zöld ikont teszem a fülemhez a telom így egyből meghallom anyám hangját.

- Jungkook nagy baj van. - szólal meg hadarva anyám.

- Mi a fene.? Miket beszélsz?.... Mi a baj? - kérdezgetem.

- Anyu vagy is neked mama leesett a lépcsőn és nem rég vitték be a kórházba. - mondja el végére a fontos információt ami engem rettenetesen felidegesit.

- Most hazudsz.? Részeg vagy? Ezzel ne hülyésekedj... - kiabálom el magam mire Jiminék is rám néznek.

- Dehogy is. Józan vagyok fiam. - mondja halkabban a nő a vonal másik végén.

- Én már nem hiszek neked. De mindjárt otthon vagyok. - mondom el gyorsan és lerakom a telom. Hirtelen kapkodni kezdem a levegőt és lever a víz. Nagyon meleg van és zihálok is. Egy pillanatra elsőtétül körülöttem úgy a mellettem lévő szekrénybe kapaszkodom meg ne hogy a földön kössek ki .

- Jungkook hé. Jól vagy? - siet oda hozzám Jimin és a kezem el fogva megtart engem.

- A nagyikám... elvileg.....ah... a.... a kórházban van. - mondom ki nagyon nehéz a mondatot mert a tudom nem kap levegőt. Úgyérzem mindjárt elájulok a levegőhiány miatt.

- Apa gyere ide. - Jimin erőteljes hanggal szólal meg mellettem ami kicsit bántó éppenséggel a fülemnek.
A férfi rögtön mellettem is terem és jó erősen megtart. Ekkor Jimin elmegy valahova és csak vízfolyás hallok mert a szemem már nem bírtam nyitva tartani. A lábaim elkezdtek remegni így már nagy erő kellett hogy megtudjam tartani valamennyire magam.

- Itt vagyok Jungkook. Ezt idd meg. - mondja Jimin és a jobb kezembe ad egy poharat amit szép lassan a szám elé emelek. Lassan kortyolok bele de még is érzem már a hatást. Ez a gyógyitalom. Hát nem felejtette el Jimin hogy a víz engem mindig megnyugtat. Hal isten hogy ilyen okos és figyelmes ez a fiú. Főnyeremény.

Szép lassan kezd visszaterni az erőm és újra életerősnek érzem magam. A látásom is már jó és nem homályos. A lábaim már nem remegnek így nem kell már a mellettem lévő férfira támaszkodnom.

- Köszönöm Jimin. - suttogom neki és a gyönyörű szemeibe nézek.

- Nem felejtettem el hogy neked ez segít. - mosolyodik el. - De azért máskor ne ijessz meg ennyire.. Mi történt? - kérdezi meg aggódva.

- A nagyim elesett és bevitték a kórházba. Nekem is mennem kell. - rakom le a poharat és már a bejárati ajtó felé veszem az irányt.

- Veled megyek. - mondja mögöttem utánnam sietve Jimin.

- Nem kell te maradj csak itthon úgy is sok mindent kell megbeszélnetek. - fordulok a fiú felé.

- Hívj fel amint megtudod mi van és ha haza értél akkor is. - Mondja nagyra nőtt szemekkel.

- Ne aggódj írok is és fel is hívlak ha szeretnéd. - simítok rá az arcára.

- Rendben. Holnap találkozunk a suliban.  Vigyázz magadra. - ölel meg Jimin amit meglepetten de viszonzok. Ennyire aggódna értem? Ez jelent valamit.? Talán...

- Viszont látásra Mr és Mrs Park . - fordulok a szülők felé és kissé meg is hajolok előttünk, majd újra Jimin re vezetem a tekintetem. - Szia. - csak ennyit mondok neki és egy halvány mosolyt eresztek el felé.

- Szia. - motyogja halkan én pedig ezután már ki is lépek a házból hogy amilyen gyorsan csak tudok haza menjek, majd a kórházba.


Itt is lenne az új rész. Tudom kicsit késett de az érettségi lefoglalt de most már visszatértek.
Remélem nem unalmas.
Hiányoztatok.
Hamarosan jövök.
Puszi. ❤️