A sötét szobát csak a sarokban elhelyezett, pislákoló égő világítja meg néhány másodpercre. A fejem hasogat, a bokáimat a durva anyag kidörzsölte. Kezeim hátam mögött ugyanazzal a durva kötéllel vannak összekötve, lehetetlenné téve számomra az önvédelmet, ha megkívánja a helyzet.
Szívem a torkomban dübörög, szaporán kapkodom a levegőt. A dohos falak fintort varázsolnak kisimult arcomra, az levegő túl fülledt, hogy kényelmesen érezzem magamat. A faszék szálkái kiszakítják ülő helyzetemben is a vékony, fekete cicanadrágom. Ráz a hideg, a hűvös levegőtől, magától a helytől is. Pontosan a lábam előtt egy méterrel egy patkány szalad el. Ijedten sikítok fel az állat láttán, mindigis irtóztam tőlük. Magától a tudattól is, milyen halálos járványt indított el még anno.

A kissé nedves, átázott padlót magassarkú kopogások ütik meg, gúnyos nevetéssel társítva. Vajon hol vagyok?
Kérdésemre egy perc múltán választ kaptam, ahogy anyukám túlfestett arcát véltem felfedezni. Arcán tonnányi smink volt, szemöldökei lehetetlenül vastagok, szemei úgy néztek ki, mintha monoklijai lennének. Ajkai végeláthatatlanul vastagra lettek mázolva, szívem szerint képen röhögtem volna, de abban a szituációban én voltam a védtelen préda, akire pályáztak. Ruhájából majd kiestek kitömött mellei, hasa behúzva volt, következtettem ki egyenletlen levegővételeiből. Combjain annyi volt a háj, hogy a ruha reccsenő hangokat adott ki, ahogyan sétált felém, a cérna egyre lazábbnak bizonyult, ami miatt bekellett hunynom a szememet, mert elképzeltem a jelenetet, ahogy hirtelen leesik róla az anyag.

- Rég láttalak Sunhee. - nyávogta eltorzított hangon, amire fontorogtam egyet.

- Jobb is volt az életem eddig a pillanatig. - forgattam szemet unottan. Megrémisztett a belőle áradó magabiztosság, de nem mutattam ki. Ha valamikor, akkor most kemény gyereknek kellett mutatnom magamat.
Nem puhulhatok el most....

-Még feleselsz is?! - rikácsolta üveget tördelő hangon, én pedig kelletlenül nyüszítettem a túloltúl magas hangtól. Sípolt utána a fülem percekig, így csak szája mozgásából tudtam kikövetkeztetni a szavakat.

' Jobb lett volna, ha még amikor megse születtél megöllek. Semmirekellő utcalány!'

Szemei szikrákat szórtak, olyan volt, mint egy viharfelhő, ami villámokat bocsájt a földre. A látványra össze is rezzentem, nem szerettem az agressziót, hiába lettem belenevelve. Rettegtem, hogy mit fog tenni velem. Megöl? Megkínoz? Megver? Esetleg megerőszakoltat valakivel?

Hihetetlen volt számomra, hogy ő az anyám. Hogy ennyi mindenre képes volt. Hiányzik a régi, gondtalan életem. Amikor még szerető család voltunk mi hárman. Gyorsan változik az ember, nem igaz?

Egyre közelebbről éreztem tömény, ocsmány szagú kölniét. Elém lépve felbillentette az államat, hogy a szemébe nézzek, de homályosan láttam, mint aki holtrészeg. Végig simított arcomon keresztül a hajamba, amibe erősen belemarkolt, én pedig halkan felszisszentem. Loboncomon keresztül végig vezette a kezét, majd a nyakamon megállt, és hirtelen kezdte el szorítani azt. Fuldokló hangokat adtam ki, miközben kezeire fogtam, hogy fejezze be.

- E-elég n-nem k-khapokh le-levegőt. - szemeim már fel fel akadtak, ahogyan az oxigén a tüdőmből és az agyamból is lassan távozott, és nem jutott több bele.

- Hogy mondtad? Szórítsam jobban? Kérésed számomra parancs kincsem. - vigyorgott összeszorított fogakkal, majd erősebben szorította a nyakamat, ami miatt csillagokat, és fekete pontokat láttam magam előtt. Szemhéjaim le-lecsukódtak, szemeim pedig fent akadtak annyira, hogy csak a fehér része látszott. Tagadhatatlanul megilyedtem, hogy megfogok halni. Majd az utolsó leheletem is kiszált a tüdőmből, és élletelenül hajtottam le a fejemet a padló felé.

Hirtelen megjelent előttem két számomra ismerős alak, mire tátott szájjal néztem fel, és próbáltam megmozdani a kezemet sikeresen. Lassan Jungkook arcára simítottam, amibe kézségesen belebújt, de hirtelen Kihyun elcsapta onnan a kezemet, és a sajátjával összekulcsolta.

Mi történik?

- Válassz baby. Én vagy ő? - mutatott felváltva magára, majd öccsére Kihyun, mire nagyot nyeltem. Karizmatikus volt mindkettő, hihetetlenül tökéletes kinézettel. Viszont a fiatalabbik sokkal többet foglalkozott velem - Hidd el, én szeretlek. Nem hazudok, tényleg így érzek. Hiszel nekem, igaz? - szorított aprót a kezemen. Mosolya hamis volt, szavaiból áradt a tagadás. Elengedve a kezét sétáltam kettejük közé, és most Jungkook felé fordítottam kobakomat. Kezeit lazán zsebre vágta, mégis éreztem, hogy valami van a kezén, amit rejteget, így alkarjára fogtam, kíhúztam a zsebéből, és megvizsgáltam. Nem kellett sokat nézegetnem, hogy lássam a gyűrűt a kezén. Még Kihyunéba a saját neve, az övébe az enyém volt beleírva, és a jobb kezén hordta, míg bátyja a balján. Én is a jobb kezemen hordtam azt, amibe Jungkook neve volt gravírozva. Automatikusan bújtam a fiatalabbhoz, aki egy lágy puszit nyomott a hajkoronámba, kezeit pedig szorosan körém fonta. Biztonságban éreztem magamat, ami az idősebb közelében nem mondható el.

Riadtan ültem fel az ágyamban, levegőért kapkodva. Körbe néztem a helyiségben, és a saját szobámat láttam, mire megkönnyebülten fújtam ki a levegőmet, hátra dőlve az ágyamba. Nem tartottam vissza a könnyeimet, hang nélkül pityeregtem, térdeimet a mellkasomhoz húzva, majd kezeimmel összekulcsoltam őket.

Milyen álom volt ez?

Töprengtem magamban. Nem tudtam mi volt ez. És az a gyűrűs rész teljesen lekötötte a gondolataimat. Egyáltalán Kihyun miért mondta azt, hogy szeret? Mekkora hazugság ez.

.   .   .   .

- Mindened megvan? - kérdezte apa a rengeteg dobozt, utazótáskát és bőröndöt figyelve. Egy hatalmasat bólintottam, majd közelebb totyogtam hozzá, majd szorosan magamhoz öleltem. Megszokotr illata felkúszott orrjáratomba, amiből egy mélyet szippantottam nem tudva, mikor láthatom újra. Kezei között biztonság érzetem volt. Kevés olyan dolog van, amit jobban szeretek apa ölelésénél. Az egyik kedvenc dolgom, nincs sok olyan, ami felülmúlná. Hajamba lágy puszikat kaptam, majd lassan eltolt magától, megtörölte könnyekkel áztatott arcomat, felkapott egy dobozt, és segített kivinni a cuccaimat a költöztető autóba.

-Vigyázz magadra kincsem. - kaptam egy utolsó ölelést és arca puszit, majd integetve szálltam be a nagy autóba, amit apa egyik embere vezetett. Az út csendben telt, csupán a rádióból szóló halk zene törte meg a néma csendet.

- Megérkeztünk kisasszony. - mondta sofőröm, mire biccentettem egyet, majd kiszálltam, és a dobozokat elkezdtem kipakolni. Jungkook is kijött segíteni, a sofőrőm, de még Kihyun is kitolta a seggét, így viszonylag hamar végeztünk.

A szobám egyszerű kávé színű volt, hatalmas franciaággyal, tölgyfa padlóval, fali TVvel, egy erkéllyel, saját fürdővel, gardróbbal, rengeteg polccal, és egy egész falhosszú tükörsorral. Nem értettem minek ennyi, viszont nagyon tetszett.

Akkor ezennel hivatalosan is kezdetét veszi az új életem.