A meleg nyári időszakot szépen lassan felváltotta a komor, ámde színes ősz. A hetek folyton folyvást követték egymást, az órák szinte másodperceket megszégyenítő gyorsasággal teltek el, magányosan. Egyedül, egy szobában, az ablak párkányban kuporodva, nézve az őszi kertet az ablakon keresztül. Az ég beborult, fél óránként dörgött és villámlott. A szél kegyetlenül fújt, és megtépázta a faágakat. Az eső ugyan még nem esett, de tudni lehetett, hogy bármelyik percben leszakadhat az ég.
Nem volt elég, ha felhúztam egy trikót egy shorttal, már cicanadrág és pulcsi is kellett, ha nem akartam szétfagyni. De nem bántam, jól esett a fullasztó meleg után a hideg, hűvös ősz, és majd az utána következő tél.

Magányos voltam. Jungkook egy hónapja elment, üzleti útra, vagy nem tudom, de elment, és mégcsak el sem köszönt. Nem hív, vagy ír, hogy mikor jön vissza, Kihyuntól meg nem merem megkérdezni. Apropó Kihyun. Folyamatosan került, nem beszélt velem, sőt! Még reggel sem velem reggelizett, csak cetliket hagyott, vagy a bejárónő mondta meg, hogy már elment, és sajnálja, hogy nem tudott velem enni.
Kifejezetten örültem, hogy ilyen távolság tartó lett, viszont aggasztott is, hiszen tudtam, ez a vihar előtti csend. A vihar előtti csend, ami vagy azt jelenti, hogy megtudta azt, vagy valami tervet eszel ki arra, hogyan erőszakoljon meg ténylegesen. Rettegtem, mégha ki sem mutattam, de így éreztem, féltem, hogy mit talált ki, vagy mire jött rá.

Lisa szinte minden héten bevetésen volt, így kifáradva dőlt ki az ágyába, a sok gyakorlás mellett. Nem hibáztattam, hiszen az ősszel elkezdődött az úgynevezett szezon, amikor a legtöbb a gyilkosság történik, és ezt a rendőrök is kihasználják, hogy minnél több tagot elkapjanak. Erre hál istennek még nem került sor, de remélhetőleg már elkezdtek a legutóbbi feladatom után nyomozni. Azóta egyszer sem gyilkoltam, inkább a lőtérben rontottam a levegőt.

Jisoo a családjával vívott harcokat a Jeju szigeten. Nem akart férjhez menni, a szülei viszont ugyanazt a módot választották mint apa; elakarták adni Jisoot. Elvitték nyaralni két hétre, és az első hét vasárnap benyögték, hogy azt akarják, hogy megházasodjon. Küzdött, harcolt a szabad akaratáért, makacs öszvér módjára veszekedett, kötötte az ebet a karóhoz. Hisztizett, kiabált, viaskodott, csakhogy elkerülja azt a helyzetet, amibe én is kerültem. A szülei engem is felhívtak, tanácsot kérve, hogyan vegyék rá egyszem lányukat arra, hogy akarata ellenére megházasodjon. Érhetően, viszonylag kulturáltan elmagyaráztam, hogy ez sehogy se fog összejönni, és makacskodni fog, én pedig lelettem szídva, hogy miért mondom ezt, amikor én is elfogadtam a helyzetemet. Lehet, hogy elfogadtam, de nem békéltem meg vele. Megfenyegettek, hogy szólnak apának a Junkookkal való viszonyomról, ha nem segítek. Nevezhezem egyáltalán azt a két csókot viszonynak?

Apa.

Apával se tudtam beszélni, túl sok volt a papírmunka, vagy az újonc tag, akiket bekellett tanítania, engem pedig nem hívott, arra hivatkozva, hogy szokjak be az új "családomba". Kifejezetten irritált ez az oldala, hiszen az apai ölelésén kívül semmi másra nem vágytam. Hogy hozzá tudjak bújni, amikor filmet nézünk. Csupán arra vágytam, hogy valaki foglalkozzon velem. Csupán egy ember figyelmére vágytam. Törődésre, vagy szeretetre. De nem lehet minden úgy, ahogyan én szeretném, nem igaz?

Féltem, egyenesen rettegtem a jövőtől. Kik maradnak mellettem? Kiket lökök el magamtól? Jungkook meg fog házasodni. Boldog lesz? Fog rám gondolni, vagy elsiklik az felett, ami köztünk történt? Tagadhattam akármennyire, kedveltem Jungkookot, nem csak úgy, mint egy barátot, vagy mint egy ismerőst, ahogy annak kellett is volna lennie. Kedveltem, mint szeretőt. Egyáltalán ő kicsoda nekem? Nem barát, nem ismerős, nem a szerelmem, nem a párom. Barátság extrákkal? Nem, az túl durva. Csupná két csók volt az istenért! Miért ilyen nehéz eldönteni, mi van vele és velem? Mondhatom azt, hogy velünk? Nem akartam hiú ábrándokat kergetni. Nem akartam trófea lenni. Csak boldog szerettem volna lenni, egy olyan férfival, akit igazán szeretek, vagy kedvelek. Ez pedig hiába tartom vonzónak Kihyunt, mellette nem történhetett volna meg. Ha nem lennék olyan helyzetben, hogy nem választhatok, abban a pillanatban boldogan kántálnám, hogy választottam. Ha lett vomna választási lehetőségem, nem tartottam volna ott, ahol.

Elhatároztam, hogy bemegyek Kihyunhoz, hogy beszéljek vele. Megakartam ismerni egyáltalán, vagy csak kötelességemnek éreztem? Nem tudom, de azt tudtam, hogy unatkoztam, ezért döntöttem úgy, hogy bemegyek az irodájába. Háromszor kopogtattam a falapon, majd megvártam a mogorva 'nyitva' szót, és már le is nyomtam a fém kilincset, hogy a takaros irodájába találjam magamat. A falak kávé barna színben pompáztak, a szobában csoki illat volt. A fenyő asztal mögött csücsült Kihyun, rám se hederítve, minden figyelmét a monitornak szentelve. Szőkés haja a szemébe lógott, ami iszonyatosan aranyos volt. Aranyost mondtam? Azt hiszem kezdek bedilizni. Csontos ujjai fürgén nyomták le a billentyűket, az asztali lámpa pedig megvilágította férfias arcát.

Halkan köhintettem, hogy rám figyeljen, de feje megse mozdult, csupán egy pillanatra szemét felém irányította. Mintha megdöbbent volna egy kicsit, gondoltam magamban, de el is heseggettem ezt a gondolatot, hisz miért lepődne meg az miatt, hogy bemegyek az irodájába?

- Mit szeretnél? - se köszönés, se semmi, egyből a lényegre tér, amit mondjuk nem bánok. Az esti órákban jártunk már, a fűtés hiányában pedig összehúztam magamon a pulcsimat.

- Megismerni téged. - válaszoltam könnyedén, amin még én is meglepődtem. Félnem kellene tőle azok után ami történt, nem? Akkor most miért vagyok nyugodt? Összezavarodtam a saját gondolataimban.

- Mégis miért kéne információt kiadnom magamról, pont neked? - fordult felém mostmár teljes testével, a monitort kikapcsolva, nekem szentelve minden figyelmét.

- Mert a feleséged leszek.

- Ez nem jogosít fel arra, hogy bármit is elmondjak magamról. - csóválta a fejéty ajkait megnedvesítve.

- Dehogynem. Nem szabályozhatod az egész életemet. Igenis fontos rólad tudnom valamit, hogy legalább ne egy idegenhez menjek hozzá! - mondani valóm közbe egyre közelebb mentem hozzá, majd idegesen csaptam az asztal lapra közvetlen az ő kezei mellett. Megse rezzent, fapofával bámult íriszeimbe.

-  Rendben. - egyezett bele vállat vonva, majd kezével a mellette elhelyezett székre invitált, én pedig megkerültem az asztalt, és elfoglaltam a fekete bőr széket - Mit szeretnél tudni rólam? Farok méret? Egy éjszakás kalandok száma? Hány barátnőm volt? Kik szoptak le? - sorolta a mocskosabbnál mocskosabb gondolatait, én pedig belülről már rég elsüllyedtem szégyenemben.

- Normális tényeket. Nem ilyen szexuális szarságokat. Úgy érzem az ráér még bőven. Szóval mesélj normális dolgokat, ha nem akarod, hogy a nemesebbik részed levájam, világos? - magabiztos volt a hangom, pedig koránt sem éreztem annak magamat. Féltem tőle, mégis ilyen hangnemet engedtem meg magamnak vele szemben. Szólásra nyitotta a száját, de telefonja megszólalt, így félre vonult, hogy nyugodtan beszélhessen az illetővel. Az én telefonom is megcsörrent, így kivettemb a zsebemből, és megnéztem az ismeretlen számot. Rossz előérzetem volt, éppen ezért is vettem fel.

- Jónapot, maga lenne Harin? Jinseok húga, nem igaz? - eszembe jutottak a kitalt álneveink, illetve családi szállaink Jungkookkal, és egyre jobban elkapott a rosszullét. Mi történt vele?

- Igen, én vagyok. - hangom remegett, ami nekem egyáltalán nem tetszett.

- Tudja, Jinseok ma........