Anyám kirohanása után, a vele való veszekedés annyira leszívta az agyam maradék kis sejtjeit, hogy napokon keresztül csak inniért, és pár falat élelemért mentem ki a szobámból. Mindenki aggódva nézett rám. Az arcom beesettebb volt, s az álmatlanság miatt sokkal gyengébbnek is éreztem magam. Néha a lábaimon alig tudtam megállni. Esténként a félelem érzettől aludni sem tudtam. Mert igen, az erős álcám mögött egy törékeny kislány rejtőzik. Az ajtót mindig kulcsra zártam, mert tudtam, képesek lennének Lisáék nagy magányomban rám törni az ajtót, mielőtt esetleg kárt teszek magamban. Minden egyes nap, amikor kimentem az első dolguk az volt, hogy megnézzék az alkarom, illetve a rövidnadrágba rejtett combjaimat. Semmit nem találtak egyszer sem, amire kigúvadt szemekkel nzétek. Én csak vállat rántottam, s minden egyes alkalommal elkalandozott a tekintetem Jungkookon, aki azóta itt volt, mióta anyával idejöttek. Megmelengette a nemlétezőnek hitt szívemet, mégha az agyam erőteljesen tiltakozott bármilyen gyengédebb érzés iránt. Nem szabadott. Az a bizonyos, iratlan törvény tiltotta. Ha valaki elvan jegyezve, akkor tilos bármilyen másik férfival a családján kívűl kapcsolatot tartania, vagy akár egy golyóval a mellkasában köszönhetne a túlvilágon a férfi. Utáltam ezt az egészet, amibe születtem. Normális életet akartam, ahol talán megismerhettem volna Kihyunt, vagy Jungkookot, normális körülmények között. Mondjuk..... A fiatalabbat fényévvekkel vonzóbbnak találta a szívem, mint az idősebbet, aki igazából a férjem lesz. Nem akartam. Inkább meghaltam volna, mintsem a felesége legyek a világosan letett szabályai után. Azzal csal meg, akivel akar. Ez mindig is így volt. A nőnek bekellett hódolnia, míg a férfi jókedvűen csinálhat azt, amit akar, akivel akar.

Nem értettem. Miért akartak eladni? Mit vétettem? Csak tizenkilenc éves múltam pár hónapja, akkor minek? Előttem van még az élet, simán megtalálhattam volna én is azt, akivek leszeretném élni az életemet. Mégha olyan sűrűn nem is láthatná az igazi arcomat, legalább mellettem lenne, én pedig abban a hittben lennék, hogy szeret. Ha nem így lenne, akkor vagy maradnia kellene, vagy megkellene ölnöm. Egyik se szimpatkius, ha a szerelmedről van szó, de ezek is azokhoz a  nyomorult, iratlan maffia törvényekhez tartoztak. Ha életben hagynám, mindenki megtudná mi, vagy ki a gyengepontom. Sokat tudna a Min családról, ezért bosszúból bármit elfecseghet a saját családjának, vagy akár a legnagyobb ellenségünknek. Látta azt az arcomat, amit nem szabadott volna senkinek soha, csak neki. Elmondaná, ezzel a tekintélyem elveszne valahol a béke segge alatt. Nem vennének komolyan, nem néznének fel rám, ha tudnák, hogy van egy ilyen oldalam is. A jeges, semmitmondó arc mögött igenis érző lény vagyok.

Halk kopogás szakította meg a gondolatmenetemet. Nyüszögve odamásztam az ajtóhoz, ami igazából szinte az ágy mellett volt, egy éjjeli szekrény választotta el egymástól a két tárgyat.

-Ki az? - kiabáltam ki rekedtes, karcos hanggal.

-Apád segge! - vágta rá az illető frappánsan. Halkan felnevetettem, majd a kellemesen mély orgánumot beazonosítottam az archoz, így megjelent előttem Jungkook aranyos, nyuszis arca. Elfordítottam a zárban a kulcsot, majd egy kis résnyire kinyitottam az ajtót. Kinéztem, hogy tényleg ő az e. Halkan kifújtam az eddig bentratott levegőmet, amikor tényleg ő állt lezserül, zsebre dugott kezekkel az ajtóm előtt.

-Mit szeretnél? - kérdeztem rá kerek perec, nem akartam kertelni, csak visszafeküdni az ágyamba.

-Beszélgetni. - horkantott fel szemforgatva, mintha nem tudtam volna pontosan, hogy mit szeretne.

-És ha én nem akarok? - kérdeztem vissza felvont szemöldökkel.

-Azt én nagyívben leszarom. - vágta rá vállat rántva.

- Muszáj? - kérdeztem szenvedő arckifejezéssel.

- Muszáj. - válaszolt ugyanazzal a szóval, mellyel én kérdeztem.

Sóhajtva, beletörődve a sorsomba nyitottam ki teljesen a faszerkezetet, ezzel beinvitálva a hivatlatn vendégemet.

Laza léptekkel elindult be a szobába, nyelvével belülről piszkálva a száját.
Megnyaltam kiszáradt ajkaimat, majd vissza csuktam az ajtót, és bedőltem az ágyba. Természetesen mellettem foglalt helyet, ami kicsit - na jó, ne szórakozzunk, nagyon - zavarba hozott, mivel apám az egyetlen férfi az életemben. Vsgyis csak volt az egyetlen.

-Miről akarsz beszélni? - köszörültem meg a torkomat, miközben fejemet elfordítottam jobbra, hogy ne lássa a vörös arcomat. Nem szoktam meg a férfiak jelenlétét magam körül.

- Nem tudom. Csak gondoltam jól esne valakivel beszélni. - felelte egyszerűen. Felvont szemöldökkel fordítottam felé az arcomat, ezzel egyenesen a szemeibe néztem.

- Honnan veszed? - kérdeztem kicsit oldalra döntött fejjel. Homloka ráncokba szaladt, miközben ő is elkezdte felsőtestét hátra dönteni az ágyon.

- Három napja megse szólalsz, csak kijössz vízért meg kajáért. Nem hinném, hogy nincs mit elmondanod, hogyha megse szólaltál úgy Isten igazából egyszer sem. - feküdt el ő is mostmár az ágyon, felém fordulva, jobb kezén megtámaszkodva.

-De nincs mit mondanom. - feleltem könnyedén a szemébe hazudva.

- Nem a faszokat nem! - hangja már egyáltalán nem csengett nyugodtan, sokkal inkább volt benne visszafogott ingerültség. Nyeltem egy nagyot, miközben lesütöttem a szemeimet. Igaza volt, rengeteg mindent eltudtam volna mondani. De nem akartam. Aligha ismertem egy hete igazából, sőt! A nevén kívül semmit nem tudtam róla, ahogyan kellett is. Mégis vonzott magával, hogy ő úgynevezett tiltott gyümölcs, amit nem szabadna megkóstolnom. Vonzott, magával ragadott, hogy megismerjem. Többet akartam tudni róla. Legalább egy kicsit eltereli a figyelmemet az én nyomorúságos sorsomról.

- Mi lenne, - vettem egy mély levegőt, mielőtt kimondtam volna, átgondolva, biztos akarom e én ezt - ha  megismernénk egymást? - néztem ismét sötéten csillogó szemeibe, melyek szinte magával ragadtak, követelve, ne engedjem el a tekintetemmel őket. Aranyos mosolyra húzta dús ajkait, miközben az orrát is enyhén felhúzta.

- Sunhee, mióta vagy te ilyen rossz kislány, hogy ellenszegülsz a szabályoknak? Illegális vagy. - rázta a fejét rosszalóan, még mindig mosolyogva.

- Utálom a szabályokat. És nem mintha te nem illegálisan lennél milliárdos, vagy fegyver tulajdonos. - vágtam rá kapásból azt, ami eszembe jutott.

-  Igazad van. De ebből egyikőnk se fog jól kijönni, azt tudod? - kérdezte incselkedve. Kezdett bennem felmenni a pumpa, hogy ennyire húzza az agyamat.

- Leszarom!

- Ne legyél ennyire heves, kislány. - ördögi vigyor szökött az arcára, arckifejezésem látva.

- Anyád a kislány te paraszt! - csaptam vállon, mire halkan felszisszent. Győzelem ittasan elmosolyodtam, érezve, ezt a játékot megnyertem.

Aha, gondoltam én.

Arcára egy pillanat alatt komolyságot varázsolt, majd fejével egyre csak közelített az enyém felé. Ammenyire tudtam, beleépültem a puha matracba, méghogyha a lelkem legmélyén már rég ráhajoltam volna puhának tűnő párnáira. Hirtelen kerekedett fölém, kezeit megtámasztva a fejem mellett, bal lábát pedig átlendítette csípőm felett. Arca egyre közelebb ért az enyémhez, és nem tehetek róla, de karjaimat önkéntelenül emeltem meg, és akasztottam a nyakába. Tarkójánál fogva lejjebb húztam magamhoz, így a lendület miatt nem tudta magát megtartani, így logikusan rám esett. Meglepő módon nem volt nehéz, sokkal inkább izmos volt, mintsem nehéz vagy kövér. Arca pár miliméterre volt az enyémtől, így nagy kevegőt véve behunytam a szemeimet, és ajkaimat az övéire tapasztottam. Eddigi feszes testtartása elgyengült, s mostmár feszültség nélkül mozdította meg mézédes párnáit, az első, és valószínűleg utolsó csókunkat kezdeményezve. Finoman, mégis éhesen kóstolta az ajkaimat, néha oldalra billentve a fejét, hogy jobban hozzá férjen. Nem kért a nyelvével bejutást, s ez így volt jó.

Levegőhiány miatt elvált tőlem, s lihegve döntötte homlokát az enyémnek. Szemeimet még mindig becsukva tartottam, s az előző csókunk hatása alatt voltam még mindig. Felfoghatatlan volt számomra, s mégis repdestem a boldogságtól belülről.

-Még mindig megakarsz ismerni? - mormogta halkan. Elmosolyodtam, majd határozottan bólintottam, miközben ő leszállt rólam, hogy normálisan tudjunk kommunikálni.