- Tudja, Jinseok ma autóbalesetet szenvedett. - nem hittem a fülemnek. Nem történhet ilyen. Miért pont Vele? Miért nem inkább velem?

- Mikor történt ez? - halkan, lassan beszéltem a rám törő sokk  miatt. Túl kell, túlfogja élni.

- Nagyjából három órával ezelőtt. Kettő bordája eltörött, illetve a jobb keze is. Egy üvegszilánk pedig  a vállába fúródott. Viszont most mennem kell, további szép napot!

Kinyomta a telefont, én pedig még mindig sokkosan ültem a bőr székben. Miért pont most kellett ennek is jönnie?
Olyan volt, mint egy jel, hogy ha ezt tovább folytatjuk, mindketten rosszul járunk. Mi lenne a helyes döntés ebben a helyzetben?

Még mindig sokkosan bámultam magam elé, amikoe Kihyun idegtől eltorzult arcát pillantottam meg. A nyakamra fogott, és erősen szorítani kezdte az említett testrészemet, miközben felemelt, és a falhoz szorított. Kezére fogtam, hogy enyhítsek a fájdalmamon, és rendesen levegőhöz jussak. Fülemhez hajolt, és szinte kise mondta a szavakat, én pedig már félájult állapotban voltam, így nagyon erősen kellett koncentrálnom a szavaira.

- Látod Sunhee? Ha nem fogod vissza a hormonaidat, nem csak te, hanem az öcsém is megfog halni. Azt pedig nem szeretnéd, nem igaz? - összeszorította a fogait, épphogy csak kipréselte magából, miközben kacsójának szorítása enyhült a nyakamon, majd el is engedett, én pedig erőtlenül estem a parkettára. Halkan köhögtem, miközben Kihyun még párszor oldalba rúgott, majd elviharzott az irodából.

Itt telt be az a bizonyos pohár. Az első kezem közé kerülő tárgyat a falnak dobtam, így a részletesen kidolgozott üvegpohár apró darabokban tört össze. Egy két kisebb szilánk a lábamat is elvágta, de pont nem érdekelt. Aki igazán érdekelt, az sérülésekkel feküdt egy kórházi ágyban. Egyáltalán hogy történt ez?

Kihyun szemszöge
*visszaemlékezés*

- Minden kész van? - kérdeztem megbízottamat.

-  Igen uram.  - felelte a választ, amire tanították, és amit el is vártam.

- Akkor kezdjünk neki. - csaptam össze tenyereimet, mire beleült az autóba, én pedig a beépített kamerákon figyeltem a történéseket.

Jungkook idegesnek látszott, ezért is ment százhetvennel az autópályán. Már javában elhagyta Szöul utcáit, inkább csak céltalanul furikázott az autópályán.
Nem sokkal utána megláttam az én emberemet is, ahogy jóval gyorsabban megy, mint Jungkook, és be is éri fivéremet. Párszor hátulról neki megy az autónak, mire Jungkook a visszapillantóból hátra néz, és jobban a gázra tapos. Minden autót megelőznek mindketten, kivéve egyet, amibe Jungkook belemegy, balesetet kreállva. Fájó szívvel ugyan, de hátra dőlök a székemben, tarkómnál összekulcsolva a kezemet. Fájt megszervezni a saját öcsém balesetét, de ugyanakkor vízhangoztak, kísértettek apám szavai folyamatosan, képtelen voltam nyugodtan aludni a rémálmaimtól. Milyen jó lehet azoknak, akik normális, szerető családba születtek. Akik átélhetik a szerelmet, a csalódást, az önfeledt gyerekkort, a felnőtté vállást, a tisztességes munka megszerzését. Erre itt vagyok én, huszonöt évesen, egy kényszer házasság előtt állva, apa és amya nélkül, erőszakos dögként, illegálisan megszerzett sikerekkel, ráadásul az egyetlen öcsémet, akit tiszta szívemből szeretek is bántok.

' Ha a tulajdonodhoz érnek, tegyél róla, hogy az illető megfizessen, legyen az akár a családtagod. '

' Tegyél róla, hogy féljen tőled, különben lecserél.'

' Ne kötődj hozzá, mert csak jobban fog fjáni, ha egy félrelépése miatt megkell ölnöd.'

Apa bölcs ember volt. Mindig megfontolt döntéseket hozott, sosem hirtelenjében döntött. Mindig is megbecsültem, mennyire logikusan döntött egy-egy üzletnél, vagy bevetésnél. Olyan akartam lennk mint ő. Felnéztem rá, mocskos tettei ellenére is, mert tudtam, teljes mértékben igaza van az adott témában, vagy dologban. Sok mindent csinált, amit az akkori kilenc éves lényem nem értett, vagy lázadott ellene, de így, hogy tudom a miérteket, sokkal jobban megtudom érteni.

Jungkook. Egyszerűen imádom az öcsémet, de neki is tudnia kell az szabályokat. Ráasásul nemsokár apánk előre megírt végrendeletét is felkell bontanunk, amiben valószínűleg az fog állni, hogy szeretné, ha ő is megházasodna. Az pedig nem fog menni, ha nem lép túl Sunheen. Elkell engednie, elkell fogadnia, hogy lehetetlen, hogy együtt legyenek. Hiába szeretném bolodgnak látni, ha csak szenvedni látom. Miért ilyen bonyolult a szerelem, az istenért!

*Visszaemlékezés vége*

Sunhee szemszöge

Vidáman ugráltam, magam után Kihyunt húzva. Egy kilátóhoz mentünk, valamiféle randi lehetett, vagy nem tudom, de jól éreztem magamat. Boldognak tűntem egy olyan álomban, ami teljesen szürreális volt. Ugyan miért randizna velem, ha csupán egy tárgyként tekint rám?

Elengedte a kezemet, amivel eddig az övét ráncigáltam, majd szorosan mögém lépett, és mindkét tenyerével eltakarta a szemeimet, én pedig kuncogva fogtam a kezére, és kezdtem el totyogni arra, amerre irányított. Többnyire egyenesen mentünk, ikletve fölfele, ami miatt egyszer majdnem orra is estem, Kihyun pedig csak nevetett rajtam, ami miatt természetesen bedurciztam, de kaptam egy arcra puszit, így kussban maradtam.

Még egy darabig vezetett fölfele, majd inkább márcsak egyenesen mentünk. A lemenő nap sugarai perzselték a bőrömet, annak ellenére, hogy már ősz volt. Egy egyszerű, fehér trikót és egy fekete szaggatott nadrágot húztam fel.  Annak ellenére, hogy szeptember közepe fele jártunk, egyáltalán nem éreztem az időjárást  hidegnek, inkább csak pár fokkal hűvösebb volt, mint nyáron, a rosszabb időkben, így húsz fok körüli volt az időjárás. Kellemes volt a nagy melegek után a kicsivel hűvösebb, tavaszias időjárás, a gyönyörű, színekben pompázó őszi tájjal. Imádtam az őszt, ezek a tények miatt. Szerettem a friss eső illatát, az azutáni hideg időt, a színes levélkupacokat, a vastag, meleg ruhákat.

Kihyun megállított, majd elvette a kezeit szemem elől. Tátott szájjal néztem a gyartyákkal, rózsákkal kidíszített tetőt, a piknik kosárral és pokróccal. Egyszóval: imádtam.

- Tetszik? - ölelte át derekamat, ujjait hasamnál összekulcsolva, teljesen magához láncolva.

- Nagyon. - válaszoltam még mindig kissé sokkosan. Miért csinálta ezt?

- Mit ünneplünk? - fordultam felé, miközben átöleltem a nyakát. Vállat tántott, majd egy apró puszit nyomott a számra.

- Azt, hogy nekem adtad magadat, és hivatalosan is az enyém leszel. - adta a választ vogyorogva, én pedig hitetlenkedve csóváltam a fejemet, és felpipiskedve ajkaihoz hívtam egy édes csókba. - Gyere enni. - kulcsolta össze egyik kezét az én egyik kacsómmal, majd a pokróc felé kezdett húzni. Letelepedett rá törökülésben, én pedig vele szmeben szerettem volna követni a példáját, ám ő ezt máshogy gondolta, és az ölébe húzott, mire meglepetten sikkantottam egyet. A számba nyomott egy epret, ő pedig egy almát kezdett el csócsálni.

Szép csendben fogyasztottuk a gyümölcsöket. A légkör, és maga a hely is a rózsaszirmokkal, gyertyákkal iszonyatosan romantikus volt. De mint minden jónak, ennek is vége szakadt, amikor Kihyun telefonja megcsörrent. Felálltam, hogy ő is feltudjon kelni, mert megszoktam, hogy mindig elvonul telefonálni úgy, hogy ne halljam amit épp megtárgyal a személlyel. Körbe sétáltam a nagy placcot, és észre vettem egy távcsőt. Odasétáltam hozzá, majd belenéztem, és elképedtem.

Négy széken, négy ismerős alak ült. A székek mindegyike ellentétes irányba nézett. Félkörívbe álltak egymás mellett, rajtuk az a négy ember. Az egyik szélén Jungkook, mellette én, mellettem Kihyun, és mellette Jisoo. Az arcom jobb fele makulátlan volt, a ruhám színe is fehér volt. Viszont bal fele tele volt hosszú, véres sebekkel, a ruhám szétcincálva, fekete színben volt rajtam. Jungkook ugyanúgy sebes volt, neki viszont az egész arca, ugyanúgy, mint Jisoonak. Kihyun más volt. Kihyunnak a karján voltak sebek, amit nem értettem. Viszont ő fehérbe volt öltözve. Én voltam az egyetlen, akin mindkét szín szerepelt, Jungkookon és Jisoon csakis fekete volt.

Kihyun felállt a székről, majd  elém sétált, és a bal arcfelemre egy pofont kevert le, mire a vágás nyomok nagyobbak lettek. Jungkook egy puszit adott a jobb felére, ami egyre jobban kezdett kivirulni. Szóval akkor a sebek olyanok, mint a belső fájdalom, csak kívülről is látszik.
A fiú visszaült a helyére, majd Jisoo volt a következő, aki felállt. Kihyunhoz sétált, akinek egy lágy csókot akart nyomni a homlokára, de a férfi ellökte magától, Jisoo pedig a fenekére esett, és az ő vágásai is növekedtek. Most Jungkookhoz ment oda, akinek egy pofont kevert le, és mindkettejük sebe megnőtt. Szóval egymástól kapjuk meg a fájdalmakat?

Hirtelen egy kéz húzott el a távcsőtől, és ütötte meg az arcomat, mire rájöttem, hogy amit ott láttam teljesen valódi.

- Bazdmeg! - ültem fel az ágyamban, levegőért kapkodva. Szívem eszeveszett tempóban dübörgött nehezen jutott el a tudatomig az is, hogy csak álmodtam.  - Csak egy álom volt Sunhee. Csak egy álom. - feküdtem el újra az ágyban, ismét álomra hajtva a fejemet, remélve, nem lesz több ilyen álmom.