Vidáman pattogtam hazafele Lanával az oldalamon, egymásba karolva. A mai napom viszonylag jó volt, a tanárok nem írattak hat dolgozatot, mint azt szokták Hiányozni fog. Utolsó évemet töltöm ebben a gimiben, felnőtt fejjel. Kicseszettük hiányozni fognak az idióta fejek az osztályban, a pompom csapat, a meccsek, melyeken lelkesem szurkoltunk, az osztálykirándulások, amelyeken egész éjszaka fent voltunk. Még az osztály örömlányai is, pedig őket egyszer kétszer visszaküldtem oda, ahonnan jöttek A táskám, amely miatt séevet kaptam legtöbbször, az órák, amelyeket mindig végig baromkodtunk, hiába szólt ránk a tanár. Nem voltam rossz tanuló, sőt, osztályelső voltam, az osztályban általában hozzám fordultak, ha valamilyen gondjuk volt. Ilyenkor természetesen a ribizlik féltékenységi rohamban a kórházban kötöttek ki. vagy az egyik fiút a mosdóba rángatták. Hát igen, még ezek is hiányozni fognak. Én tovább Amerikába fogok menni, ahol egy művészeti egyetemet megpályázva táncosnak indulok. Nehéz folyamat lesz, de a végeredmény megéri.

-Amúgy mi történt közted, meg Yoongi között?-kérdezett rá a hülyülések közepén Lana, akiről tudni kell. hogy első éve óta halálosan szerelmes a srácba. Vagy csak tetszik neki, nem tudjuk biztosan.

-Mi történt volna?-értetlenkedtem, hiszen tudja jól, hogy senki nem tetszik Vagy ha tetszene is, akkor arról már tudnának.

-Csak érdekelt. De ugye nem smárolt le, vagy kérte el a számod?vette elő megint féltékeny oldalát, ami elég idegesítő tud lenni, és ilyenkor általában inkább eloltanám, mint egy cigicsikket.

-Hát te teljesen hülye vagy!-állapítottam meg ki tudja hányadszorra. mióta ismerem a lányt. Ő erre csak mosolyogva megforgatta a szemeit, majd a nyakamba csimpaszkodott, és a lábait a derekamra kulcsolta.(ez velem is volt már az öltözőben xd) Hangosan felnevettem, majd megpróbáltam leszedni magamról, ami egy negyed órás szenvedés után sikerült is. Könnyeimet, melyek a nevetéstől csordultak ki a szememből, letöröltem, majd szerelmes párt játszva összekulcsoltam a kezét az enyémmel, és elkezdtem szögdelni a másik emberrel mellettem együtt. Arcomat egy hatalmas vigyor takarta, egészen addig, amíg Lana háza elé nem értünk Ott elengedtem a kezét. és szorosan megöleltem. Percekkel később az anyukája kiabált ki neki, hogy menjen be, mire mindketten felkacagtunk, majd egy utolsó intés után én is elindultam hazafelé. Next laktunk sokkal arébb, igazából csak öt ház volt köztünk, így ismertük meg egymást. Kiskoromban sütit árultam a cserkész csoportnál. ahova minden nyáron jártam, és akkor ismertem meg azt az ídíótá aki nemrég lépte át a küszöböt a háza ajtaján. Fejemet rázva mosolyogtam az emlék hatására.

-Megjöttem!-kíabáltam édesanyukámnak, aki erre annyit vágott rá, hogy maradjak ott, ahol vagyok Jó kislány módjára maradtam az ajtóban, mikor is kilépett a pénztárcáját a kezében tartva a konyhából, erősen kutakodva abban. Ezután elővett nagyjából ötszáz ötven wont belőle és azzal a szöveggel a kezembe nyomta, hogy menjek el a boltba kenyérért. Sóhajtva léptem ki ismét az ajtón. majd az ház sarkában beforduktam a kis épületbe, amely pontosan mellettünk volt. Mosolyogva integettem az eladó néninek, aki egy vigyor kiséretében mutogatta, hogy van friss kenyér. Felkuncogtam, majd ilegelmesen meghajoltam, és a pékáruk felé vettem az irányt. Már majdnem ott voltam, amikor hirtelen valaminek, jobban mondva valakinek neki mentem.  Egy lépést hátráltam, majd félve néztem fel arra a személyre, akinek neki mentem. Lehet, azt hittem, hogy végre lesz valami izgalom az életemben, és egy bérgyilkos, vagy egy ember rabló áll előttem, hogy ennyire megilyedtem attól, hogy legázoltam valakit. Aztán sajnos-vagy nem-, de az előttem álló személy, a jól beállított hajú, mogyoró barna szemű, cica mosolyú Yoongi volt. Szemei aranyosan kicsik voltak, ahogyan mosolygott, és ez a szemein is látszott.

-Hello kislány! -köszöntött vígan, a meccsen rám aggatott becenévvel. Görbülettel az arcomon forgattam szemet.

-Oh szia szöszi.-folytattam a piszkálódást, majd kiöltöttem rá a nyelvemet, szemeimet pedig összeszorítottam, és így vigyorogtam a képébe. Hangosan elnevette magát, majd mikor kinyitottam íriszeimet, szórakozottan megrázta a fejét. Alapjáraton évfolyamtársak vagyunk, csak eddig ügyet sem vetettünk a másikra. Aztán egy meccsel minden megváltozott.

-Mi járatban? - kezdett csevegést, miközben együtt folytattuk utunkat a kenyerek felé. Sóhajtva mutattam a pékáru felé, mire arca megvilágosodott, majd sokkal magabiztosabb léptekkel sétált mellettem.

-Te mi okból vándoroltál le erre a helyre?-érdeklődtem, mielőtt a kínos csend leülepedik körülöttünk.

-Nekem valami felvágottat kéne vennem otthonra, de inkább hanyagoltam, mert nem találtam olyat, amit szívesen elfogyasztanák-rakta a mondata végén hasára a kezét, és kezdte el a felületet simogatni, mint valami rossz terhes nő. Nevetve ingattam a fejemet, hiszen hiába ismerem rövid ideje, arra rátudtam jönni, hogy egy fogykos idióta. Elengedte a fogdosott bőrfelületet, majd visszafolytott mosollyal figyelte, ahogyan a polcról próbálom ugrálva levenni az egyik frissen sült kenyeret. Puffogva, felfújt arccal figyeltem, ahogyan előre görnyedve kacarászik szerencsétlenségemen. Megadóan sóhajtottam, majd aegyozni tudásomat bevetve, boci szemekkel kulcsoltam össze s tekintetünket, mire szenvedve elfordította a fejét, majd félve nézett vissza rám. Lemondóan nyüszített egyet, majd volt olyan jófej, hogy levett nekem egy kenyeret. Mosolyogva köszöntem meg neki, majd indultam a kasszához, ahol az eladó szélesedő mosollyal nézte. ahogyan egymás mellett sétálunk. Szemei reménységet sugároztak, csak azt nem tudtam, hogy mifelé.

-Lesz még más?-kérdezte, miközben a
pénztárgépbe ütötte a kenyér árát. Nemlegesen megráztam a fejemet, majd az összeget, melyet kért érte odaadtam, és egymás mellett kiséltáltunk a kis boltból. Érdeklődve fordultam felé, hiszen azon a tíz méteren, amit a bolt bejáratától a kapunkig megtettem, végig követett, vagy mellettem sétált. Már épp megszólaltam amikor anyukám megzavarta a csendet azzal, hogy kíkiabált nekünk.

-Szép fiú is bejön?-kérdezte felhúzott szemöldökkel, pajkosan csilingelő hanggal. Nem tudtam megszólalni. Anya sosem hív be egy idegent a házunkba, hiába ismerem azt az "idegen"-t én. Nem foglalkozik vele, ha találkoznak az utcán, és megbizonyosodott róla, hogy megbízható személy, csak akkor hívja be egy vacsorára. De Yoonginál kivételt tett, ami meglepett. Kérdőn fordultam a Hú felé, aki csak megvonta a vállát, így intettem neki, hogy induljunk befele.

[...]

-És mi az elképzelésed a jövőről?- érdeklődte édesapám, miközben az  asztalnál mi anyával pakoltuk el a piszkos tányérokat, evőeszközöket.
Erre a kérdésre én is felfigyeltem, hiszen hoába beszéltünk kevésszer, ezt az elképzelését egyszer sem említette. Aranyosan lehajtotta a fejét, majd egy imádnivaló mosolyt magára varázsolt, kobakját felemelte, és úgy nézett a szüleim felé.

-Szeretnék dalszerző, rapper lenni a gimnázium után.-vágta rá vágyakozóan csillogó pillákkal. A szám is tátva maradt, ahogyan ezt kijelentette. Ez az egyetlen, amit nem néztem volna ki belőle.-De nekem már elkéne indulnom hazafele.-tette hozzá, mire rávágtam, hogy kikísérem, majd a szüleim is csatlakoztak hozzánk, és így négyen álltunk az ajtóban, amikor is meghallottuk, ahogyan egy hatalmasat dörög az ég, majd az esőcseppeket, ahogyan durván érnek talajra.

-Ezek szerint maradsz éjszakára.