Miért kell megverni Yoongi-t?

Talán azért mert az a köcsög nem hasznlált gumit, és most a budin ülök egy teszt felett?

Elmondani nem tudom, mennyire  remegett a kezem, amikor kikellett bontanom a kis tesztet a csomagolásból. A lábam most is remeg, nem is foglalkozok vele, miközben lmákat mormololok el, hogy ne legyek terhes. De persze ezt megoldotta, mert majd óvatos lesz, meg kihúzódik. Ez olyan, mint amikor azt mondják, hogy hoznak neked a boltból bubis  ásványvizet, aztán simát kapsz. Vagy amikor csokit kérsz, és nem kapsz.

Szóval a itt ülök a  wc-n, a térdemen megtámasztva  a kezemet, miközben reménykedek, hogy nem fogant meg egy gyermek sem bennem. Mondjuk, akkor már tökmindegy, nem fogom elvetni. Az enyém, meg azé az öntelt faszé a gyerek, nem ölöm meg. Az ajtón folyamatosan kopognak, de leszarom, nem csak az  ő fürdőjük. Yoongi nincs itt, nem  is akartam marasztalni, ha menni akar. Meg azt hiszem ma a fiúkkal  mennek valahova este. Szóval a szüleimet leszámítva senki nem tudja, hogy mit csinálok .

-Hívj am Yoongit, hogy jöjjön kicsim? - kiabált az ajtó túl oldaláról anya, mire egy pillanat alatt nyitottam ki eddig becsukott szemeimet, és  kezdtem ordibálni, hogy

-Ne!  - Értelmes kommunikació volt.

Hallottam, ahogy sóhajt egy nagyobbat, majd a lépteit , ahogyan elmegy az ajtó elől. Aztán azt hallottam, ahogy a zárba rak egy kulcsot, így gyorsan felálltam a wcről, felöltöztem, s periférias látással észrevettem a két kis csíkot a teszten. Én igyekeztem nem hangosan felzokogni, természetesen sikertelenül. Szerintem a fél utca attól zengett, ahogyan a térdemre esek, és zokogok. Anya sikeresen   kinyitotta a pétkulccsal az ajtót, majd először a mosdóhoz ment, s reakciója csak annyi volt, hogy a szája elé kapta a kezét, majd hozzám sietett, és átölelt, már amennyire tudott. Görcsösen kapaszkodtam ruhájába, s valahol mélyen talán Örültem annak, hogy így történtek a dolgok. így, hogy lesz egy gyerekünk, nagyobb az esélye, hogy velem marad. Önző vagyok, tudom, de ennyit csak megérdemlek, nem?

-Semmi baj kincsem. - vigasztalt anya, miközben én arcomat a Vállába temettem. Anya a hátamat, és a hajamat simogatta, s halk, nyugtató szavakat suttogott a fülembe. Sírásom lassan alább hagyott, mand szipogva, mégis mosolyogva húzódtam el anyukámtól. Anya nagyok fiatalas. Haja háta közepét verdesi, s mogyoró barna színben keretezi ovális alakú arcát. Arcán egyáltalán nincsenek ráncok, s mikor mosolyog olyan, mintha minden ragyogna körülötte. Szemei még a fiatalságtól csillognak, s hiába koreai, kék szeme  szinte világít. Ajkai szépen íveltek a cseresznyénél is pirosabbak.

Szemei meghatódotságról árulkodtak, s arcát az a tipikus, szülői szeretetett árasztó mosoly lepte be.

-Ne sirj, mert akkor én is fogok. - nevettem fel szemeimet törölgetve, majd ismét magamhoz öleltem.

-Most mihez akarsz kezdeni? - dünnyögte a vállamba meghatottan. Tudtam, hogy az abortuszba nem egyezne bele, ahogyan én sem, és ha Yoonginak megcsinálni volt ereje, akkor felnevelni is legyen ereje.

-Megtartom. Mi mást csinálnák?

-És Yoongi mikor tudja meg? - Ezen elgondolkoztam. Az apja, joga lenne tudni, hkgy a gyermekét hordom a szivem alatt.

-Amerikában megtudja.  - jelentettem ki némi gondolkodás után.

-Előbb kéne megtudnia.  - csóválta rosszallóan a fejét anya.

- Nem érdekel.

- Mi nem érdekel? - jött meg az emlegetett szamár, mire ílyedten néztem anyára, aki csak kacsintott egyet, majd puszit nyomva az arcomra ment ki a fürdőből és lökdöste befelé hozzám Yoongit. Nyeltem egy nagyot, majd összeszedve magamat keltem fel a földről és indultam meg a wc-hez, ahonna kisezdtem a lázmérőre hasonlító tárgyat, majd lehajtott fejjel a kézfejéért nyúltam, s az ujjait kinyitva a tenyerébe nyomtam a tárgyat. Könnyeimet próbáltam lenyelni, de ismét sikertelenül engedtem nekik némán utat. Féltem a véleményétől. Valahol legbelül, az a szokásos női megérzés azt sugallta, ugyanaz lesz a véleménye, mint nekem, mégis rettegtem. Mi lesz, ha egyedül hagy vele? Ha egyedül kell felnevelnem?

Lehajtott fejjel figyeltem mozdulatait, reakcióját. Eddig nyugodtan emelkedő mellkasa, eszeveszett gyorsan kezdett el mozogni, s keze is meg-meg remegett.

Felém fordult, de én még mindig  nem néztem a szemébe. Csak leszegett fejjel figyeltem a padló csempét.

Esküszöm, hogy tök érdekes volt!

Yoongi ciccegve fejezte ki nemtetszését, s fogott államra, melynél fogva felbillentette a buksimat, s követelte, hogy a szemébe nézzek. Makacsságomnak köszönhetően kinéztem a feje mellett egy pontot, s azt kezdtem el bámulni. Ha jól látom, ott megvan repedve egy helyen a csempe. Nem szembetűnő de megkell majd csinálni.

Yoongi hangosan felsóhajtott, majd követelte, hogy a szemébe nézzek. Megadóan belenéztem szembogaraiba, melyekben egyből elvesztem, s csak meredtem szemeíbe. Kápráztatóan gyönyörűek, s mint egy feketelyuk, nincs tér, se idő, ha belenézel. Érdeklődve oldalra döntötte a fejét, én pedig megráztam a fejemet, s úgy ügyeltem tovább mozdulatait.

-Ez az én gyerekem? - tette fel a kérdést, gondolom levágta, hogy terhes vagyok.

-Nem apáé. - cinikuskodtam, mire mosolyogva megcsóválta a fejét, majd közelebb húzott magához, s tele érzelmekkel hajolt ajkaimra.

-Ugye nem hagysz el? - kérdeztem miután elvált tőlem.

Már miért tenném? - ráncolta homlokát, mire Vállat rántottam, majd elmentem tőle a mosdó kagylóhoz, ahol megmostam a kezemet, majd a tesztet megfogva sétáltam ki a fürdőből Yoongival mögöttem.

~Nyolc hónappal később

A hetek, hónapok villámsebességgel mentek el. Elkezdük a tanulmyányinkat Amerikában, s a kollégiumban is valami csoda folytán Yoongival kerültem egy szobába. Sok új embert megismertünk, akik mind jól fogadták a koreai nemzetiségünket, s barátságot kötöttünk. Orvosnál is voltunk, ahol kiderült, ikreket Várok, s mindkettő kislány lesz.

A terhességet egész jól viseltetem. A nyolcadik hónapig.

A hátam erősen leakart szakadni, a lurkók lerugták a vesémet, s úgy éreztem magamat, mint a  nagy, jógás gumilabdák. A fejem is sajgott sokszor, s néha azt éreztem, leszakadnak a lábaim.

S eljött az a nap.

A nyolc és fél hónapnál tarthattam pontosan, ezért teljesen nyugodtan ültem otthon. Magazinokat olvastam, miközben halkan dúdoltam a háttérben szóló zenét, mely a kedvencem volt. Aztán erőteljes fájásaim voltak. Néhol hangosabban nyöszörögtem, amikor éles fájdalom nyilalt a hasamba, s  a hátamat is egyre rosszabban viseltem el. Hangosan felzokogtam pont akkor, amikor Yoongi belépett az ajtón. Ami a legmeglepőbb volt, hogy nem pánikolt, csak gyorsan a  telefonjáért nyúlt, s felhivta az orvosom. Pár perccel később a mentő szirénázását hallottam, majd éreztem, ahogyan Yoongi megfogja a kezemet, így felnéztem rá, mire hüvelykujjával letörölte könnyeimet, s csak biztatóan rám mosolygott. Lassan felsegített a kanapéról, majd lassú, nekem fájdalmas léptekkel mentünk le a x kollégium elé. Beültettek a kocsiba, miközben én ziháltam folyamatosan izzadva. A kórházba vezető út rövid volt, hiszen jól beletapodott a gázba a sofőr. Mikor megérkeztünk, beültettek egy tolószékbe, s azon toltak be az épületbe. Yoongí ragaszkodott hozzá, hogy tanúja lehessen gyermeke születésének. Pelsegített az ágyra, a nővérek
és a szülészorvos hozzálátott a dologhoz. Nyomtam, nyomtam, nyomtam, és több mint két óra vajúdás után Végre megszületettek a babák. Kimerültem vetettem hátra a fejemet csapzottan. Az újszülött felvisított, és elvágták a köldökzsinort. Bebugyulálták őt egy fehér szövetbe, és a karjaimba adták. Ezt a másik csemetével is megtették, s míg az egyik Yoongi kezeiben talált nyugalomra, addig a másik nálam volt.

-Mik lesznek a nevek? - kérdezte mosolyogva az egyik nővér minket figyelve.

- Az egyik Min Chanmi. A másik pedig Min Eunjung.

Yoongi meghatottan nézett rám. Tudtam, hogy mennyit számít neki az, hogy az Ő nevét kapják a kicsik. Ezért is lett mindkettő Min. Lehajolt hozzám, majd egy aranyos, szelíd homlok puszit kaptam.