Izgatottan ugráltam a sportcsarnok fapadlóján, miközben kezemben voltak a pomponok, melyeket a tánchoz kellett használnom. Hajamat két cofba kötöttem, két-két vékonyka tincset direkt kihagyva, a kislányos megjelenésén. Szoknyámat lejjebb húztam, hogy takarja formás, és az évek alatt izmokkal kidolgozott fenekemet. A kék, bársonyos anyagon végig simítottam, hogy egyetlen ránc se legyen rajta. A haspólót a dekoltázsánál megigazítottam, hogy véletlen se mutasson semmit. Nem szerettem, amikor bármelyik testrészemre gondtalan belátást nyertek a kiéhezett férü egyedek. Pusztrált sóhajt eresztettem, amikor rájöttem, hogy ez az alkalom más. Itt most egy házi meccsről volt szó, aminek a győztes fele, kiérdemelte a tiszteletet. a legjobb címet a kosárlabda tanításától. Az az iskola,aki ellen megmérkőztek a játékosok, eddig verhetetlen volt - na nem mintha a miénket bárki is letudta volna győzni-. Idegesen lépkedtem össze-vissza, miközben vártam, hogy barátnőim befejezzék a készülődést, és együtt tudjuk utoljára elgyakorolni a koreográfiát. Végszóra nevetgélve egymásba karolva megérkeztek, majd mikor elém álltak, egy szoros öleléssel kívántunk egymásnak sok szerencsét, hogy minden rendben menjen. A kezdő pozícióba beálltunk, majd zene hiányában hangosan számolva adtam a többiek tudtára a ritmust.

-Egy, két, há', négy - próbáltam a zsibongó nézőközönséget túl kiabálni, hogy egyszerre tudjuk gyakorolni. Kezeimet a magasba emeltem, csuklóimat folyamatosan mozgattam, és egy egyszerű, háromhatvanas fordulatot tettem a tengelyem körüL Lábam puhán ért a talajra, térdeimet
egy parányit berogyasztottam, hogy ne fájjon, amikor földet érek. Egyszerű tornacsukam fűzői sínben tartották a bokámat, hogyha egy rossz mozdulatot tennék, akkor ne menjen ki az. Mosolyommal próbáltam az egész termet beragyogni, ahogyan mindig is szoktam. A zsibongó tömeg hangja egyre erőteljesebb lett, a kis tinédzser csoportok, akik szurkolni jöttek hangosan nevettek az egymásnak mesélt történeteken. Mosolyom szélesedett, ahogyan elérkeztünk a táncunk utolsó mozdulatához, mikor Lana, és Eunji válláról felugrok, és a levegőben szaltózok Minji bakott tartott kezével, melybe jobb lábamat beleraktam, és a bal lábammal generált lendületet, illetve amit a lány adott, ahogyan a kezével ellökte azt, sikeresen felértem a két lány vállára, akik egyik kezükkel pár másodpercre megtartották a lábamat, amíg stabilan megmaradtam, majd elengedték, és hagyták, hogy elrugaszkodva a levegőbe ugorjak Megcsináltam a szaltót, majd épségben földet értem, és megmozgattam a pompomokat a kezemben. Lihegve néztem hátra a lányokra, akik csak egy bíztató mosolyot küldtek, hogy minden rendben lesz.

-Ahw látjátok a srácokat a sarokban?-kezdett bele a szokásos fangörcsébe Lana, miután leültünk a nekünk kikészített padra, és ittuk a vizünkből. Elmosolyodtam aranyosságan, majd én is arra fordítottam a fejemet, amerre ő is nézett. Tényleg így volt; az iskola hét legmenőbb fiúja egy helyen. A rózsaszín hajú izgatotságot tükröző szemekkel figyelte a szőke hajúnak minden mozdulatát, mintha akkora tehetséget mutatna neki. A szöszi ezen csak elmosolyodott, majd folytatta tovább a nyújtást, hogy véletlenül se sérüljön le a játék közben. A lila, és a bama hajú hevesen diskuráltak valamiről, kezeikkel folyamatosan mutogatva. A fekete, a sötétbarna, és a szürkés hajú pedig csak szimplán, egymás mellett, unott ábrázattal figyelték a pályán történő dolgokat. Lemondóan felsóhajtottam, hiszen ahányszor felléptünk a csapattal az ilyen eseményeken, mindig ott voltak ők is, de csak az egyikük játszott. A szőke. Igazi kosár tehetség volt, aki az egyik palánktól is betudta volna dobni a labdát. Hiába volt alacsony, a pályán fürgén mozgott, és ügyesen cselezett.

Bambulásomat a sípszó szakította félbe, mire mind a négyen felálltunk, egy utolsó pacsi kíséretében pedig elindultunk a helyünkre, ahonnan búzdítani kell majd a csapatot. A V alakzatot megtartva, pár hiányában én álltam a legelső sorban, ahol a két vonal találkozik, hogy a V alakja meglegyen. Hátra néztem a lányokra, akik csak bólogattak, majd amikor halkan felcsendült a ritmus, a betanult lépések szerint mozogtunk. Egyik lábamat spicben tartottam, és úgy csasszéztam előre négy ütemet, aztán hátra folrdulva egy állóspárgát csináltam. Ez után Eunji-hoz mentem, aki egy egyszerű mozdulattal, és a pehelysúlyomnak köszönhetően rgyszerűen a nyakába kapott, ahol az ő vállaira is felálltam, majd hátradőltem, hiszen a koreo szerint itt Minji, Lana, és Solji mögöttünk állnak, és várják, hogy mögöttünk állnak, és várják, hogy mikor érkezek meg. Hátradőlve engedtem magamat a zuhanó érzésbe, majd amikor megéreztem a lányok kezét, lábra álltam, és folytattam a táncot.

A meccs végénél járhattunk, az utolsó szünet volt, ami nekünk az utolsó táncunkat is jelentette a mai napra. Ismét beálltunk a kezdő alakzatba, majd a mostmár hangosabb zenére elkezdtünk mozogni. A végénél, a szaltónál jártunk, amikor nem ugrottam elég magasat, ezzek azt az időt is megrövidítettem, aminek teljesnek kellett volna lennie. Elkezdtem az átfordulást, mert erre az elején nem figyeltem, és csak akkor vettem észre, amikor a fejem majdnem a földön volt. Ilyedten számítottam becsapódásra, de ehelyett mikor szorosam csukva tartott pilláimat kinyitottam, már az aggódó tekintetű nézőket láttam, akik egyszerre lélegeztek fel, majd folytatták tovabb a zsibvásárt. Derekamon két kéz erős szorítását éreztem, mire megfordultam, és a szöszi játékossal találtam szembe magamat. Aggódó tekintettel pásztázta az arcomat, mire íriszeimet az övéibe vezettem, és egy bíztató mosolyt küldtem felé. Szívem az adrenalin lökettől kiakart szakadni a bordáim közül, mellkasom egyenletlenül emelkedett, és süllyedt, mivel tüdőmbe alig érkezett meg a levegő. Végtagjaim meg-megremegtek, gyomrom golflabda méretűre zsugorodott, arcomat pír öntötte el. A szőke mosolyogva figyelte a szösszenyetni mozdulataimat, majd körbe nyalta ajkait, és megszólalt.

-Máskor magasabbat ugorj kislány - hajolt közelebb a fülemhez, amibe belesuttogta a szavait. Kezeim líbabőrösek lettek közelségétől, és a hangjától, ami fusztrált, hiszen eddig egyetlen senki sem volt rám ilyen hatással. Reakciómat szemlélve kaján
vigyor ült ki ajkaira. Fölébredve a tündérmeséből vállába boxoltam.

-Kislány a jó édes anyád! - rivalltam rá, amire felkuncogott, majd elengedett, és hátrált pár lépést. Megköszörültem a torkomat, majd ismét kinyitottam a számat.

-Köszönöm.- mondtam halkabban, hogy esetleg ne hallja meg.

-Nincsmit.-válaszolta lazán, megvonva a vállát. Elindult vissza a csapatához, mire bátorságom minden egyes kis morzsáját összeszedtem, és utána kiáltottam.

-Mi a neved szöszi? - kiabáltam utána mire megtorpant, hátrafordult felém, aranyosan felkuncogott, lépteit megaprózta, lassította, kezeit hanyagul teste mellett vonszolta. Zavaromban ismét lehajtottam a fejemet, hiszen ilyet nem szoktam senkitől megkérdezni.

-Először mond a tiédes kislány!folytatta a kiabálós csevegésünket, amire elkacagtam magamat, majd megcsóváltam a fejemet, és visszakiáltottam.

-Ariana. A tiéd?-feleltem neki, és kérdeztem rá az Övére újra, hátha most választ is kapok. Magában ízlelgette a nevemet, majd édesen somolyogva figyelt rám ismét, és szólalt meg.

-Min Yoongi.