A várostól messze, az erdő mélyi faluban mindenki ismerte egymást. A családok összeszokottan éltek, jó szomszédságot tartottak egymással, és ez így volt rendjén; már két nemzedéken át. Mindenkinek megvolt a maga dolga, és munkás kezének hála sosem volt nélkülözés egyetlen egy otthonban sem. Így volt ez Jiminék családjában is, ahol bár édesapja a falu vezetője volt, mégis segítette közösségüket, valamint a saját pereputtyát.

Ám nem volt ez a kollektíva mindig boldog, és gondmentes. Volt egy hét minden évben, mit a Vérhold hetének neveztek.

- Telihold lesz, zárkózzatok be! - szólt egy férfii, mikor Jimin talán tíz évesen sétálgatott bátyjával, kézenfogva a falu közterén. Már akkor készültek az azévi Vérholdra, ugyanis egy apró, ám szépen meghízlalt disznót kötöttek éppen ki egy lecövekelt fához, hogy a jószág nehogy el tudjon menekülni. A malac kisgazdája pedig nem volt más, mint Jimin barátja; Taehyung, ki könnyáztatta szemmel nézett fel édesapjára, aki még egy csomót biggyesztett a kötélre, ellenőrizve annak tartását. - Ne aggódj fiam! - fordult kisfiához a kissé őszülő hajú férfi, miközben kezét kisfia vállára helyezte - Inkább a malacot vigye a farkas, mint téged.

Ez így ment minden egyes évben. Minden esztendőben eljött az az egy hét, akármennyire nem szerették volna az ott élők, ám az íratlan egyesség, miszerint a Farkas csupán a neki szánt áldozatot viszi el, működött. A falusiakat békén hagyta, és ez rendben volt.

A falut igen kevesen ismerték, ám annál többen tudtak a szörnyűségekről, amik ott történtek.

Jimint édesanyja mindig arra tanította őt, hogy sose álljon szóba idegenekkel, még akkor se, ha az a közösség tagja. Mindig menjen el a falu melletti patakhoz, merítse bele a vödrét friss, éltető vízzel, és hamar induljon haza. Ez nem is okozott gondot az apró fiúnak, egészen tizenötödik esztendejéig. Egy nap, mikor Jimin ismét a patakhoz ment, hogy édesanyja kérésére vizet hozzon, találkozott egy fiúval - kit szintén a forráshoz küldtek szülei. Jimin mindig tudta, hogy nem szabad szóba elegyednie senkivel, ám áznap megszegte ezt. Egy apró mosoly, pár édeklődő kérdés, válaszok, és nyomban barátok lettek. Min Yoongi csak két évvel volt idősebb Jiminnél, de ez nem jelentette azt, hogy az elkövetkező hat évben bármi probléma felmerült volna közöttük. Mindig ott volt a fiatalabb mellett, segítette őt, bármi gondja, baja volt.

Jimin jól tudta, hogy ez a barátság igen közel áll a szívéhez, s ez nem helyes, de képtelen volt kiverni fejéből a szőke hajú fiút. Már gyerekkoruk óta felnézett rá, dicsőítette, s hitte, hogy Yoongi sosem fogja cserben hagyni. A falu vezetőjének fiaként, Jimin ritkán járt ki az erdőbe - főleg egyedül, ám amióta a szőke fiúval szoros barátságot ápoltak, többször csavargott egyedül, olykor azért, hogy barátját meglesse munka közben. Bár jól tudta, hogy egy ilyen rangban lévő fiúnak nem szabadna az erdőben császkálnia, ám barátja gyerekkoruk óta mindig engedetlenségre csábította őt. Yoongi édesapja mellett, favágással segítette a megélhetést, így nem csoda, hogy temérdek időt töltött a falu határán kívül, minél jobb, és minőségibb fát találva.

Egy napon ismét útra kelt, hogy megkeresse barátját, azzal a céllal, hogy -csupán mókából - megzavarja őt munka közben. Épp időben ért a favágók társaságához, ahol ügyelt arra, nehogy meglássa valaki az erdő sűrűjében, így kivárta a megfelelő pillanatot; Yoongi egy rönkbe vágta baltáját, majd eredt a többi férfi után, megebédelni. Jiminnek nem is kellett több, mihelyst eliramodtak onnan a munkások, az eszközhöz sietett, kivette a fából, majd elosont egy kisebb tisztásra, hol el is rejtőzött egy vaskosabb fa tövébe. Apró mosollyal arcán várta a pillanatot, mikor végre eltelt az ebédidő, és pontosan tudta, hogy Yoongi vissza fog menni az ott hagyott szekercéhez; és ismerve őt, tudta, miután megpillantja hült helyét, azon nyomban a keresésére indul. Nem kellett többet várnia, amint meghallotta az apró gallyak ropogását, a magas fű nadrághoz érő hangját, és Yoongi csipőjére felakasztott, apró láncok csilingelését, jól megszorította a fejsze nyelét, és egy széles vigyorral arcán kiugrott a fa mögül. A szőke, amint realizálta a helyzetet, egyből féloldalas mosolyra húzva száját haladt egyre közelebb Jiminhez, ki lassan tette le a földre az eszközt, végig fogva vasas végét, úgy figyelte közeledő barátját. Mindig is csodálta, hogy apró termete ellenére, milyen férfias munkát végez. Jól tudta, hogy a rongyos ruhák alatt bőven van izom, csupán a fiú túl félénk ahhoz, hogy testét dicsően mutogassa. Jimin pontosan tudta, hogy barátja jó testfelépítéssel rendelkezik, de esze ágában sem volt kedves szavaival bókolni Yoonginak ; ezzel megnövelve így is hatalmas egóját.

- Azt add vissza. - szólt a szőke, bal karját előre nyújtva, hogy elvegye a fiatalabbtól elkobzott szerszámát, ám amint elérte volna, Jimin könnyedén elhúzta előle.Ajkait egyből nagyobb mosolyra húzta, pontosan tudva, hogy Jimin huncut válasszal fogja viszonozni kérését.

- És mit adsz érte? - kérdezte csilingelő hangon, csillogó szemekkel, Yoongi viszont nem díjazta ezt már. Arcáról eltűnt a mosoly, és egy más fajta érzelem ült ki hófehér orcájára. - Mi az?

- Még nem mondták? - sütötte le szemeit, mit a fiatalabbik nem tudott mire vélni.

- Micsodát?

- Hogy Kang Seulginak szánnak.

Jimin egyből összeszorította dús, pirosló ajkait, majd a baltát felemelve visszanyújtotta jogos tulajdonosához, ki egyből elvette. A barna hajú fiatal egy apró sóhajt hallatva lépett közelebb az imént rejtekhelyéül szolgáló nagy tölgyfához, majd ujjaival végigsimítva kérgén visszanézett barátjára.

- Apám mindig is erre vágyott.

- Seulgi is biztosan erre vágyott. - szólalt meg szarkasztikusan Yoongi, ki pár lépéssel átszelte a közöttük lévő távolságot. Jimin azonnal a fatörzsnek dőlt, úgy nézett segélykérően barátjára.

- Most mit csináljunk?

- Hozzá akarsz menni? - tette jobb kezét az érdes kéregre, pontosan Jimin feje mellé, hogy megtámasztva magát, közelebb hajoljon a fiúhoz.

- Tudod, hogy nem. - húzta apró mosolyra ajkait a barna hajú, minek következtében Yoongi szája széle is felfelé gördült.

- Bizonyítsd be!

- Hogyan? - pislogott nagyokat érdeklődve, mire Yoongi elnevette magát. A fiú kacaja zene volt Jimin füleinek, ám ezt nem akarta a másik tudtára adni.

- Szökj el velem.

- És hová mennénk? - kérdezte apró pírral arcán, mit jól tudott, hogy képtelen elrejteni barátja elől.

- Ahová akarod. - jött azonnal a válasz - A tengerhez, a városba, a hegyekbe. Megijedtél?

- Nem. - sütötte le ritka, égszínkék szemeit Jimin, ám gondolkodásra nem volt ideje, mivel Yoongi azonnal közelebb lépett hozzá, bal kezével a fiatalabbik fiú álla alá nyúlva, s felemelve azt, hogy ismét egymás szemeibe nézhessenek.

- Biztos? Itt hagynál mindent? A családodat, az egész életedet? - suttogta szavait Jimin dús ajkaihoz közel, szinte súrolva pirosló párnáit.

- Érted bármit megtennék.

Jimin öszinte szemekkel fürkészte Yoongit, ki mosolyra húzva száját elhajolt a fiútól, majd tarkóját megvakarva oldalra pillantott.

- Igen, azt tudom. - fújta ki a feleslegessé vált oxigént tüdejéből, majd egy újabb mély levegővétel után, ismét Jiminre nézett - Akkor most döntsük el.

A barna hajú elgondolkozva nézett körül az erdőn. A fák sűrűek voltak, a favágó munkások pedig alig voltak húsz méternyire; volt kockázat. Mégsem akart a levegőbe beszélni, tényleg képes lett volna bármit megtenni Yoongiért. Bár egyikük sem mondta ki azt az egy szót, mégis mindketten érezték, s tudták, hogy létezik, azt a láthatatlan fonal, ami összeköti őket.

- Talán, ha fél napot nyerünk, mire észreveszik. - pillant ismét barátjára, kinek apró mosolya azonnal szélesebbé válik.

Az idősebb azonnal megragadja Jimin apró kezét, ujjaikat összefonja, majd egyből megindulnak mind a ketten, hogy egy jobb, élvezetesebb életbe vágjanak bele. Ám amint megiramodnának a falu jellegzetes haragjának hangja tölti be a teret. Mind a ketten jól tudták, hogy a kolomp csupán egyetlen egy dolog miatt csendül meg. A veszély, kétségbeesés, és félelem azonnal hatalmába kerítette Jimint, ki egyből az idősebbre nézett, és csupán egy szó hagyta el a száját.

- A farkas!