Ugyan a falubeli férfiak egy része fegyvert ragadva vonult ki a községből, akik nem tartottak velük folytatták a napi teendőiket.

Jimin az ébenfekete hajú fiú szavainak hála maradt, de bosszantotta, hogy nem ment el velük. Ugyan számára ismeretlen volt a fiú - leszámítva azt a pár alkalmat, mikor futólag látta a faluban tevékenykedni -, feszült volt, amiért igazat mondott. Jimin nem gondolkozott, az élete veszélyben is lehet, ha egy fenevad élőhelyére teszi be a lábát, mégsem tudott megülni a fenekén, és várni, hogy majd valamikor hazajön az édesapja, no meg szerelme, Yoongi. A falu vezetőjének kötelező ilyesmin részt vennie, főleg, ha a saját fiát kell megbosszúlnia.

Jimin igen is féltette édesapját, ám ő rendíthetetlen, főleg, ha valamit a fejébe vesz - legalább ebben hasonlítanak.

Miután visszament a családi házba, a bátyját már édesanyja, és pár falusi asszony előkészítették a temetéshez. Már nem volt látható Seokjin arca, sem a liliomok ; mindent előkészítettek, hogy ma este föld alá tudják helyezni az elhunytat.

Jimin teljesen össze volt zavarodva, úgy érezte hirtelen minden rosszra fordult, hiszen nemrégiben még csak Yoongival tervezték a közös szökésüket, aztán bátyja kihült hullája mellett gyászolt. Oly hirtelen vált minden pokolivá, és még jobbá sem tudta tenni, hiszen a bosszúban sem vehetett részt. Ez olyan kegyetlen; gondolta.

Hogy elterelje hirtelen jött gondolatait úgy gondolta, hogy elkíséri a nagymamáját a falu melletti kis kuckóhoz, ahol szeretett nagyija éldegélt. Az idős hölgynek is jól jön a társaság, meg nem mellesleg ő maga is régen látogatta meg azt a házat. Gyermekként nagyon szeretett ott mászkálni, hiszen a falu nagy fakerítésein túl volt megtalálható, valamint oda még tíz évesen is elengedték, de szigorúan csak Seokjinnel, és csakis a kijelölt ösvényen haladva. Mostanában pedig inkább Yoongival lófrált, minthogy a nagymamáját látogassa meg. Pedig ő nagyon is kedvelte a családját, és a nagyija különös személy volt az életében, csupán ezt elfelejtette, mikor kamaszodó korba lépett. Yoongi előtt az őszülő öregasszony volt a legjobb barátja, kinek elsírhatta minden baját, anélkül, hogy félnie kellett volna, hogy kinevetik. Taehyungnak is sok mindent elmesélt, de egy fiatal, vele egykorú barát nem lát mindent tisztán, és legfőképp nem olyan bölcs, mint a Nagyi.

Most is azon az ösvényen haladtak végig, halkan, gondolataikba merülve, amin kiskorában több ezerszer megfordult. Se Jimin, sem pedig a vénasszony nem akart felesleges szavakat kiejteni ajkai között, hiszen mind a ketten tudták, nem ez a legmegfelelőbb hely a beszédre. Nem volt baj az erdővel, hiszen nyugodt, békés környezet volt; szerették is. Viszont mind a ketten el voltak foglalva a saját gondolataikkal, és inkább hallgatták a fák lombjai között megbúvó madarak csipogsát.

Talán tíz perc séta után érték el a kis kuckót, ahová betérve a Nagyi a kályhához lépett. A tűz mellett egy kisebb üst kapott helyet, miben a még reggel összedobott étel állt. A nagymama egy tált vett a kezébe, majd egy adagot kiszedett kisunokájának, majd átadta neki. Jimin hálásan fogadta az eleséget, ugyanis a haragszó óta nem volt képes enni egy falatot sem, akárki akármit próbált letuszakolni a torkán.

- Kicsim, ne feledd amit mondani szoktam; bánat ellen a legjobb orvosság az...

- ...az étel. Tudom, Nagyi. - sóhajtott a barna hajú fiú, miközben leült nagymamája egyik régi székére. Az ételt - mi melegen tartotta tenyerét - egy ideig nézte, de végül letette ölébe - Annyi mindent nem mondott el. - kezdett bele a szívét nyomó, zavaró dolgokba - Az öccse vagyok, miért nem tudtam?

- Ő döntött így. Úgy akarta, ezt a dolgot magával viszi a sírba. Titka mindenkinek van, Jimin.

A kékszemű szomorúan hajtotta le fejét, kissé összehúzva magát a kényelmetlen széken. Tudta jól, hogy bátyja szándékosan titkolta el előle szíve választottját, de képtelen volt felfogni azt, hogy miért dobta el az életét, csak azért, mert nem neki szánták a lányt. Talán, ha beszámolt volna Jinnek arról, hogy az ő, saját szíve kiért ver olyan gyorsan, akkor talán másképpen dönt? Talán, ha tudja, hogy Yoongi is viszont szereti, nem ez lett volna a vége? De egyáltalán miért akart meghalni? Talán ennyire fájdalmasnak érezte azt, hogy öccse előbb házasodik meg? Egyáltalán önszántából lépett a farkas elé, vagy csak véletlen volt az egész?

Oly' sok kérdés merült fel hirtelenjében, hogy Jimin csak a fejfájást kezdte érezni. Nem értette a bátyját, nem értette miért történtek a dolgok. Furcsálta, hogy Seokjin eldobta az életét, hiszen nem így ismerte meg. Nem ilyen volt a bátyja. Tudta jól, hogy ha Jinnek nehézségei akadtak, ő küzdött, és addig csinálta, míg el nem érte a célját. Nem tudta hova tenni a felvetéseket.

Jimin nagymamája látta a kínlódást unokája arcát. Felfogta, hogy min is mehet most keresztül. Próbált ételt adni neki, de nem fogadta el, ez pedig gondot jelentett. Jimin, bár nem evett sokat, de ha az ő házában volt, és ő kínálta meg étellel, akkor abba mindig belekostolt - még akkor is, ha nem ette meg.

Egy apró gondolat futott át a nagyi fejében, s eszébe jutott, hogy van Jimin számára egy meglepetése. Bár a házasságra tartogatta, úgy gondolta most talán jobb lenne átadnia a fiú számára. Az ágya végéhez lépett, ahol egy nagy faláda foglalt helyet. Leguggolva elé emelte fel annak fedelét, majd kivéve az ajándékot visszasétált unokája mellé. Egy apró mosoly keretében tárta szét kezét, s vele együtt a tűzpiros lepelt.

- Gyere kincsem, próbáld fel.

A nagymama szavára Jimin felemelte orcáját, s szemei azonnal tágra nyíltak, ahogy megpillantotta a ruhadarabot. Felkelve a székből, lassan fordított hátat mamájának, ki azonnal a fiúra terítette a palástot.

- Ez gyönyörű, Nagyi.

- Neked készítettem. - húzta mosolyra ajkait az asszony, ami Jimint is ugyanerre az apró gesztusra késztette.

***

Az esőfelhők elérték a kicsiny falut, s annak környékét, így perceken belül cseperegni kezdett az égi áldás. A tucatnyi falubeli férfi, akik elhatározták, hogy ezen a napon oltják ki a fenevad életét, már a Halla-hegyet mászták, vészesen közeledve a Farkas odújához. Az eső ott már zuhogott, erősen csapódva a férfiak fejét, s vállát. Bár eláztak, egyik sem foglalkozott ezzel, csak mentek a céljuk felé; mind holtan akarták látni a vadat.

A falu vezetője az élen haladt, szinte buzdítva a többit, de nem ő volt az egyedüli ösztönző. Jung Hoseok, a fiatal, de elkötelezett fiú, kinek barna tincsei már a szemébe lógtak az eső miatt szintén a sor elején foglalt helyet, kezében egy fejszével. Yoongi bár nem akart ebben részt venni, nem maradhatott alul. Tudta,hogy veszélyes az egész, de ha a falusiak többsége ölni akar, akkor nem ő lesz az az egyedüli gyermek, ki ezt megtagadja. Erős ő, kiáll a szeretteiért, de nem hagyhatja azt, hogy gyengének titulálják. Mellette édesapja is fegyvert fogva haladt közelebb a barlang bejáratához, közel az egyik falusi férfihez, kinek kezében egy fáklya volt, ezzel kis fényt nyújtva a felbőszült csapatnak, még az eső ellenére is.

- Ez a vájat bejárata. - szólalt meg Gibong, mihelyst megpillantott egy hatalmas csontrakást az üreg előtt. Nem lehetett eltéveszteni, tudta; jó helyen vannak.

A fáklyát tartó férfi azonnal előre szaladt, bevilágítva óvatosan a barlangba, de egyelőre nem láttak semmiféle fenevadat. Apró tarisznyájából kivett még pár botot, minek végét lángoló rúdhoz emelve, több fáklyát készített, s sorra adta oda az embereknek. Tizenkét ember, s hat fényforrás; jó aránynak ígérkezett. Kettes csoportokba verődve haladtak beljebb az üregben, mindenki megtalálva saját párját. Yoongi édesapjával társult, míg Gibong Seulgi adjához. A többi férfi is összeállt, majd lassú, megfontolt léptekkel haladtak mélyebbre.

Mikor Yoongi haladt apja után, érezte, hogy egy kéz a vállára simul, és tudta, hogy egy ember az, mégis összerezzent, s ijedt arckifejezéssel nézett háta mögé.

- Azt ajánlom, vigyázz! - mondta semleges arckifejezéssel Jungkook, majd elnézve a szőkéről, kikerülve őt, folytatta az útját.

Yoongi nem tudta mire vélni ezt a figyelmeztetést, főleg egy ilyen fiútól, kit bár többször látott a faluban, nem tudta pontosan honnan is származott. Jól emlékezett arra a két hónappal ezelőtti napra, mikor Mino atya bemutatta a fekete hajú fiút, valamint barátját, kit az erdőben talált. Az atya kérte a falubelieket, hogy fogadják be a két fiút, adjanak nekik munkát, hogy ne éhezzenek; hiszen az ő falujuk segítőkész, és senkit sem hagynak egyedül.

A szőke hajú fiatal csak megrázta kobakját, hogy kiszedje a jelen pillanatban egyáltalán nem szükséges emléket a fejéből, majd visszafordult a barlang belseje felé, s gyors léptekkel behozta a lemaradását.

Pár perc séta után Gibong, a faluvezető megtoppant, és fáklyájával maga elé világított, így tisztán kivehető volt, hogy a barlang két irányba folytatódik.

- Egy elágazás. - nyögte frusztráltan, majd a mögötte lévő férfiakra pillantott - Váljunk szét!

Nem kellett több beszéd, a kis csapat egyből két gárdába csapódott, és míg Jimin édesapja, Seulgi apja, és pár falubeli a jobb oldali folyosót követte, addig Yoongi édesapjával, Jungkook, Hoseok és a többi férfi a bal oldalit vették célba.

A levegőben érezni lehetett a feszültséget, mindenki izma megfeszült, s ereikben csak úgy zúgott a vér. Yoongi tudta, hogy nem volt a legjobb ötlet külön válni, de hallgatott Jimin apjára, neki nem mondott ellent. Hogy nézne az mégis ki? Ellent mondani a vezetőnek? Hülyeség lenne.

Alig mentek előre, Yoongiék társasága ismét elágazáshoz ért. Egész teste megfeszült, mivel tudta, ha itt is szétválik a csoport, kevés esélyük lesz egy otthonát jól ismerő fenevad ellen, még akkor is, ha ezüst tőr lapul a kezében.

- Váljunk szét. - mondta ki véleményét Jungkook, majd meg sem várva a beleegyezést, Hoseokkal oldalán megindult a hozzá közelebb eső irányba.

Yoongi összepréselte ajkait, és nyelt egyet, úgy nézett apjára, segítőkérően. A családfő csak sóhajtott egyet, majd megfordulva megindult az utolsó járat felé, fia pedig követte őt egy negyvenes éveiben járó falusi férfival egyetemben.

Egyre hűvösebb volt ahogy haladtak beljebb és beljebb. Lábaik alatt gyakran csontok roppantak össze, legyen az emberi, vagy állati; így is félelmetes volt. Csendben, lélegzetvisszafojtva haladtak, igyekeztek minél felkészültebb lenni, hiszen a vad bármelyik pillanatban ott lehetett, akár mellettük. Óvatosnak kellett lenniük, és legfőképp felkészültnek. Yoongi sosem került még szembe ilyen vaddal, csupán vaddisznó és szarvas volt az a élőlény, amit parancsra levadászott - de egyik sem volt ragadozó, ki az életére törhet.

Az egyik pillanatban, ahogy sétáltak egy hűvös szellő hirtelen érte őket, mi olyan erős volt, hogy a fáklyát egy szempillantás alatt kioltotta, így a sötétség egyből belepte a barlang azon részét.

Yoongi azonnal megdermedt, lábai szinte földbe gyökerezett. Hirtelen megfagyott az ereiben a vér, szíve hevesen vert, s félő volt hogy izmos szerve kitörheti bordáit. Testében lévő összes izom is megfeszült. Készen állt a legrosszabbra.

A következő pillanatban egy felbőszült, mérges morgásra lettek figyelmesek, s tudták ez nem jelent semmi jót. Egy másodperc leforgása alatt történt minden, mivel a hang gazdája egyből rávetődött a hozzá közelebb eső emberhez, ki nem volt más, mint Yoongi édesapja.

Egy hangos, fájdalomittas kiáltás lepte be az egész barlangot, így mindenki felkapta a fejét, tudván; baj van.

Yoongi a hirtelen ért sokktól szorosan markában fogta a tőrt, majd szúrt, döfött, amerre csak keze ért, de nem tudta biztosra, hogy a fenevadat találta-e el, vagy éppenséggel mást; de érezte, húst talált a fegyvere.

A férfi kiáltása, s a farkas morgása pár másodperc múlva abbamaradt, Yoongi pedig zihálva, remegve rogyott a földre, végig karját fogva, hiszen megsérült. Jól tudta, hogy ha a Farkas ejtette rajta a sebet, el kell titkolnia, hiszen már átkozott lett, s ha ez kitudódik, az életének véget vetnek.

A falusi férfiak egyből jajgatva kiáltoztak, keresték bajbajutott társukat, melyet pár perces keresgélés után megtaláltak. A fáklya fénye egyből beborította a barlang falait, az újonnan érkező emberek szeme elé tárva a durva látványt - Yoongi apja holtan feküdt az óriási szürke farkas mellett, kinek mellkasából kiált egy ezüst tőr.

Amint Gibong elérte az áldozatot, azonnal lerogyott a halott falusi mellé, majd aggodó tekintettét Yoongira vetette, ám a fiú sokkos állapotban meredt maga elé, jól magára húzva fekete felsőjét; de a falu vezetőjének eszébe se jutott, hogy a szőke fiú megsérült volna.

Egy ideig nézte a fiút, majd lassan átvezette tekintetét a halott férfira, ám amint lejutott a tudatáig, hogy Yoongi édesapja már nem fog a saját lábán visszatérni otthonába, fájdalomittasan felsóhajtott. Jól tudta, hogy nagy veszteség ez, de a céljukat teljesítették, és most ez számított. Egy emberi áldozat is túl sok, de nem tudtak ellene mit tenni; a vad gyorsabb volt, de ő is holtan végezte. Ez pedig jó hír a falu számára.