Az időjárás kezdett zord formát ölteni, mivel a sötét, borús esőfelhők kezdték ellepni a kicsiny falu területét. Olyan volt, mintha az ég is sírni készült volna, hiszen a falusiak ismét rettegésben élhettek, a Farkas miatt.

Ahogy Seulgi édesapja mondta, a kocsmában gyűlt össze a falusiak nagy része. Az volt az egyik legnépszerűbb hely, ha rossz volt az idő, ám mégis valami fontosat kellett megvitatni. Akár egy gyülekező hely, hol mindent meg lehet beszélni, vagy csupán egy jót akart valaki inni.

Ahogy gyűltek az emberek, úgy igyekezett a kocsma felé Mino atya is- a falu papja- , ki épp Taehyung édesapjával konzultált, miszerint még szerencsésnek mondhatják az esetet, ám ezzel az apja nem értett egyet.

- Atyám, kérlek értse meg, egy emberről van szó!

- Adjunk hálát! Tizenöt év telt el mióta a Farkas utoljára embert ölt.

- Tizenöt év, persze, hiszen minden teliholdkor feláldozzuk neki a legjobb jószágunkat! - mondta ingerülten, miközben a kocsma ajtaját kitárta, hogy beljebb mehessenek.

Bent már több falubeli foglalt helyet, némelyiknek egy pohárka sör is helyet kapott a kezében. Volt pár asszony is, ki jobbnak látta a szabadidejét eme helyen tölteni, esetleg meghallgatni az összegyűlt emberek gondolatait. Talán úgy gondolták, kiveszik a részüket a közösségből, még akkor is, ha nem tudnak sok mindent hozzátenni egy jobb eredményért. Jobb, mint otthon ülni, bezárkózva.

Pár másodperc múlva az ajtó ismét kitárult, és rajta egy ideges Gibong lépett be, ki talán még ittas is volt. Nem csoda, otthonában, halott fia mellett sok alkoholt magába töltött. Mellette Seulgi édesapja állt meg, kezét a felbőszült, és feszült apuka vállára téve.

- Ezért most megöljük!

Csupán egy mondat kellett, hogy Jimin édesapja felspanolja a kocsma népét. Mindenki egyből hangot adott gondolatainak, miszerint 'úgy van, pontosan ezt kell tenniük'. Egyetlen egy embernek nem tetszett a hirtelen ötlet, ő pedig Mino atya volt. Kezét maga előtt összefogva, lazán tartotta, és fejét nemlegesen igatva mondott ellent a gyászoló édesapának.

- Nem. Elhívtam Namjoon atyát. - amint elhangzott eme név, páran felkacagtak, s gúnyolódva ejtették ki ezt a nevet. - Namjoon atya több farkasembert és boszorkányt megölt már a birodalomban. Minket is megszabadít!

- Kétlem. Megfosztana a bosszútól. - kontrázott rá Gibong, és ezzel ismét felcsigázta a falusi nép ott tartózkodó részét.



***

Jimin azóta sem ment el elhunyt testvére mellől - még ezek után is vele szeretett volna lenni, minden esetleges bajtól megóvni; sajnálatos, hogy nem tudta már. Talán ezzel nyugtatta szívét, hogy most ott van mellette, ezek után már biztosan nem lesz semmiféle gond.

Időközben megérkezett Jimin nagymamája, ki a falutól nem messze, egy különálló kis fakuckóban tengette életét. Nem volt ő más, mint a falusiak, csupán így volt számára kényelmes. Messzebb volt, mint mások, de ha baj volt, ő ott termett, s a családja mellett maradt, amíg csak tudott. A nagymamával együtt Taehyung is átment barátjához, remélve, hogy a jelenlétével tud segíteni, még ha csupán egy keveset is. Nem akarta ő, hogy Jimin ilyen állapotban legyen, így mint legjobb barátja valahogy ki akarta hozni ebből az állapotból. Még saját magában sem volt képes feldolgozni a történteket, neki is fájt, sőt reszketett, mikor visszagondolt arra, hogy ő volt az, aki megtalálta Seokjint. Ha újra belegondolt ebbe, hogy legjobb barátjának bátyja, kit szinte saját fivérének gondolt vértócsában feküdt, kirázta a hideg és könnyek gyűltek a szemeibe. Igyekezett Jimin mellett erősnek mutatkozni, és nem elesettnek. Tudta jól, hogy Chimnek - ahogy ő hívta kiskoruk óta - szüksége van a támogatására, így csendben helyetfoglalt a barna hajú mellett, és együtt nézték a liliomba borított porcelánarcú fiút.

Ez így ment bő fél órán keresztül, mikor egy gondolat fogalmazódott meg Taehyung fejében, amitnek hangot is adott.

- Egy dolgot nem értek, minek ment ki a farkas hetének első éjjelén?

- Már éjszaka sem volt itthon? - emelte fel fejét Jimin, érdeklődve nézve édesanyja felé, de ő csak nemlegesen megcsóválta a fejét. A kékszemű fiúnak egy hatalmas gombóc nőtt a torkában, és szemeiben azonnal könnyek gyűltek, hiszen rájött, még ostobább, mint gondolta. Már a délelőtt folyamán is csak a csintalankodás, és a neveletlen viselkedés, játszás járt a fejében; eszébe se jutott, hogy fivére már a hideg éjszakát is kint töltötte, egyedül.

- Talán, egy lánnyal találkozott. - gondolkozott el halkan Taehyung, ám Jimin nagymamája is beszállt a beszélgetésbe, ezzel megcáfolva Taehyung állítását.

- Az én Seokjinem nem törődött a lányokal. Már rég házasodási korban volt, mégsem vetett szemet egyetlen falubeli lánynak sem. Bezzeg Jiminnel sokat törődött, úgy itta a szavait, mint ha éltető forrásvíz volna.

Jiminnek ekkor viszont eszébe jutott egy két nappal ezelőtti pillanat. Pontosan az, mikor bátyja, a Kang család háza előtt állt, egy szál liliomot tartva kezei között, miközben végig egy ablakot figyelt. Csupán egy pillanat volt, nem is foglalatoskodott eddig ezzel a jelenséggel Jimin, de most tisztán emlékezett arra, hogy abban a bizonyos ablakban Seuglit látta elsétálni.

Ekkor tisztult ki számára a kép.

- Seokjin tegnap délután szerzett tudomást, miszerint Gibong Seulgi édesapjával megbeszélték a házasságot, csupán nem Jin drágám volt a férj jelőlt, hanem Jimin. - folytatta a nagymama, ezzel unokája szívét még jobban darabokra tőrve.

Jiminnek ekkor esett le, hogy bátyjának, Seokjinnek igenis tetszett Seulgi. Szerelmes volt belé, ő pedig ezt egyáltalán nem tudta a saját bátyjáról.

- Nagy bánata lehetett. - sóhajtott fel Jimin ökölbe szorítva kezeit.

- Ezek szerint Seokjin inkább meghalt, minhogy nélküle éljen. - motyogta az orra alatt Taehyung, inkább magának gondolva a szavakat, mintsem a gyászoló családnak.

- Nekem sohasem mondta. - engedte ki gondolatait szavakba öltve Jimin, miközben lassan végigsimított bátyja jéghideg arcán.

Jimin nagymamája lassú léptekkel haladt unokája felé, majd kezét a fiú vállára helyezte. Megvárta, míg a kékszemű egyenesen ráemeli tekintetét, majd egy apró, bár fájdalmas mosollyal lehajolt hozzá, és homlokára csókolt.

- Ne aggódj drágám, Seulgi mindig is hozzád vonzódott. Hisz te vagy a legjóképűbb fiú a faluban.

Mielőtt Jimin válaszolni tudott volna egy halk, mégis határozott kopogás törte meg a pillanatnyi csendet. A fiú édesanyja kelt fel a rozoga faszékről, és lépett az ajtóhoz, hogy megnézhesse ki jött ismét a házhoz. Az ajtón lévő apró elhúzható részt eltolta az asszony, ezzel szeme elé távra a vendéget; Min Yoongit.

- Fogadja részvétemet.

A farészt azonnal vissza húzta eredeti, megszokott helyére, majd a kilincsre fogva kitárta az ajtót, de nem engedte be a ravatalra érkező fiút. Egy lépést tett felé, majd miután kilépett házából, bezárta az ajtót. Yoongi érdeklődve figyelte az asszonyt, kezében egy apró gyertyát tartva, mit reményei szerint elhelyezhetett volna az elhunyt részére.

- Jól tudom én miért vagy itt. - kezdett bele a nő, Yoongiba fojtva a szót, ki csak megszeppenve bámulta a gyászoló édesanyát - Egy fiút már elvesztettem, nekem csak Jimin maradt.

Yoongi szemei nagyra nőttek a nő szavai hallatán. Ő ezidáig óvatos volt, sosem mutatta ki érzéseit nyíltan, még Jiminnek is nagy ritkán. Mégis honnan tudhat arról Jimin édesanyja, hogy milyen kötelék van közte és a fia között? Akárhogy is gondolkodott nem volt képes rájönni erre, az idő pedig egyre szűkebb volt.

- Maga mégis, honnan tud erről?

- Nem vagyok vak, Yoongi. A fiaim képtelenek arra, hogy elrejtsenek előttem bármit, vagy bárkit. - felelte a nő, majd mély levegőt véve hozzá tett egy kérdést - Mit adhatnál neki?

- Favágó vagyok, ugyanúgy, akár a falu lakosságának nagy része. -válaszolt egyből elkomorodva Yoongi, hiszen ezen már nem volt mit szépíteni, és ezt ő is tudta. Tisztában volt vele, hogy a titkuk, már egyáltalán nem titok, és ha Jimin édesanyja is tudja, akkor a családfő előtt sem rejtély. Ha nyílt lapokkal játszanak, akkor a tényeken alapszik minden. Ha meg akarja szerezni Jimint - már pedig meg akarja - akkor kell a család beleegyezése. Ahhoz pedig el kell tartania, legalább is, jó, ha ezt tudatja az édesanyjával.

- Jól tudom mennyit keresel. - bólintott beleegyezően az édesanya - De csak Seulgi mellett lehet jobb élete. Hogyha szereted, elengeded.

Yoongi jól tudta mit akar elmondani az asszony. Hiszen kettejük szerelmének csekély esélye van, ugyanis mind a ketten férfiak; ez pedig botrányhoz vezetne. Az édesanyja csupán jót akar a fiának, egy szerető és gondoskodó feleséget szán neki, ki majd nem csak a gyerekekről, de a háztartásról is gondoskodik. Egy Yoongi féle favágó, kinek a családi háttere sem olyannyira stabil, mint egy Kang leánynak, labdába se rúghatna vele, főleg ha atyai áldást keres a háznál.

Ha az édesanyja nem akarja, hogy a fia pont vele legyen boldog, akkor esélye sincs az édesapát meggyőzni. A szőke fiú ezzel tisztában volt. Belül, mélyen feldühítette, hiszen akármennyire is kedvelte Jimint, tényleg nagyon kevés esélyük volt arra, hogy boldogan éljenek. Nem volt hát más választása, egy utolsó pillantást vetett a házra, majd ajkait összepréselve megfordult, és ott hagyta a gyászoló otthont.