A falu bár, ha kicsinyke volt - talán ha száz fő lakhatott együtt -, elég nagy területről gazdálkodott. Az erdő sok fát adott, ételt ; legyen az vad, vagy valamilyen termés. Volt egy viszonylag nagyobb tér, hol búzát, kukoricát, s más növényt termesztettek - ott gyülekezett a falusi nép. Több asszony is kiáltozott, merre menjenek az idősek, hol is a baj. Jimin is oda igyekezett, gyorsan szedte lábait, hogy minél hamarabb tudomást szerezzen arról, ami történt. Yoongit hátra hagyta, hiszen ő dolgozott, semmi köze nem volt ahhoz, mi zajlik éppen a faluban; ha munka volt, végig kellett csinálni, akár esik az eső, vagy fúj a szél.

A barna hajú fiú zihálva lépdelt végig a kukoricáson, kerülgetve a szárakat. Előtte, s utána is emberek vonultak, mígnem odaért egy ismerős alakhoz, Taehyunghoz, ki idegesen nézett jobbra-balra. Zavart volt.

- Mi történt? - állt meg szintén barna hajú barátja mellett, kezét annak vállára helyezve, ezzel elérve, hogy Taehyung ráemelje a tekintetét.

- Újra ölt! Mi tartottuk a szavunkat, de a Farkas megszegte.

- Ki az? - kérdezte Jimin aggodalmas hangon, hiszen jól tudta; a harang csak akkor hallatja hangját, ha ember az áldozat, vagy ha eget rengetően fontos gyűlés van. Az elöbbi viszont igen ritka dolog, hiszen minden évben áldozatot adnak a Farkasnak - Halljam! - rivallt rá, így pár hónappal fiatalabb barátja végre összeszedte magát, hogy ki tudja ejteni száján a következő szót.

- A bátyád. - közölte Taehyung halk, fájdalomittas hangján, de mire újra megszólalhatott volna, Jimin tágra nyílt szemekkel otthagyta barátját. Taehyung utána akart nyúlni, de tudta; felesleges.

Kisebb csoport gyűlt össze - nem messze tőlük -, kört alkotva, mintha volna valami, amit mind meg akartak figyelni. Jimin gyors lépteinek hála hamar odaért, ám amint meglátta édesapját, és édesanyját, kik egymást ölelve zokogtak, tudta, ez nem csak egy rossz vicc. Mielőtt szóra nyithatta volna száját, a szülei felé pillantva lesütötték szemüket, majd drasztikus lépést téve kiléptek a körből, ezzel szabad utat hagyva Jimin számára.

A fiú kezét azonnal szája elé tapasztotta, égszínkék szemeit hatalmasra nyitva, miközben könnyek ezrei gyültek össze abban. A fájdalom, kín egyből eluralkodott testében, ahogyan látta, szívből szeretett testvére- Jin- véráztatva, holtan hever a földön. Lassú léptekkel közelítve meg a testet, végül lerogyott mellé, és könnyeit eleresztve kezdett hangos zokogásba, miközben a kihült, merev testvérét ölelgette; remélve, ismét lélegezni fog.

***

Még aznap nekiláttak a temetési ceremónia készületeihez. Szokáshoz híven az elhunytat lemosdatták, majd a legszebb ruháját adták rá. A családi ház tökéletes volt ravatalozónak, így az ottani legnagyobb szobát rendezték be Jin elbúcsúztatásához. Majdnem az egész falu jött, s végső búcsút, vagy részvétet vettek a családtól. A szobát több gyertyával, és virággal díszítették - főleg liliommal, hiszen Seokjinnek az volt a kedvence.

Jimin már nyugodtabb volt - legalább is a kukoricás területén történt eset óta, sokkal. Arca bár könnyes volt, szemeiből kifogyott a sós nedű, amit az elmúlt pár órában fivére miatt hullajtott. A barna hajú fiú bár mostanra nem sírt, mégis szíve majd' szét szakadt testvére elvesztése miatt. Erős volt ő, jól tudta, hogy a könnyek semmit sem oldanak meg, mégsem tudott semmit tenni, ami visszahozza a testvérét, ez pedig végtelenül feldühítette. Hibáztatta magát, hiszen Jinnel együtt kellett volna a kukoricásba menniük, hogy segédkezzenek a szomszéd úrnak, leszedni a termést. Ő mégis megszökött, kilógott, elmenekült a munka alól csupán azért, hogy Yoongit figyelje meg. Milyen ostoba egy testvér ő - gondolta magában, miközben hallotta édesanyja sírdogálását, és figyelte, ahogy édesapja már a harmadik vörösboros üveg aljára néz. Mérhetetlenül gyűlölte magát, hogy a családja ilyen állapotban van, hiszen ő volt a hibás, amiért nem volt fivérével. Úgy gondolta, hogy ha vele lett volna, a Farkas biztosan nem támadja meg, és most is minden rendben lenne. Miatta történt az egész.

Már sokadik család lépett be kicsiny otthonukba, hogy egy tál ételt áthozva részvétüket nyilvánítsák, majd pár szó után távozzanak, mikor az ajtó újra kinyílt, és a nemrég emlegetett Kang család lépett be a küszöbön. Apuka, anyuka, és az ő legféltettebb kincsük, Kang Seulgi. Jimin édesanyja azonnal felkapta fejét, orcájáról letörölte könnyeit, majd mély levegőt véve fogadta az újdonsült vendégeit. Átvette a Seulgi anyukája által hozott élelmiszert, majd aprót biccentve megköszönte azt.

- Park asszony, fogadja őszinte részvétemet.

- Köszönöm. - tette le a kapott ajándékot a többi közé, majd leporolva ruháját a vendégek felé fordult.

- Seokjin rendes fiú volt. - szólalt meg Seulgi édesapja, ki kezet rázott Jimin apjával, ezzel ő is kifejezve együttérzését - Sokszor segített a háznál, ha ráért.

Jimin apja - akárcsak felesége - aprót biccentett, jelezve megértette mit is hallott az imént. Kezével lassan mutatott azokra a rozoga székekre, melyek a szoba fala mellett foglaltak helyet, hogy az érkező gyászoló emberek megpihenhessenek rajtuk. Jimin anyja jó háziasszony módjára megkínálta a látogatókat pár apró falattal, míg Jimin édesapja egyenesen megmaradt fiához lépett, ki mindvégig a testvére kihült teste mellett ült, végig hófehér, szinte porcelánhoz hasonlító arcát figyelve.

- Jimin, fiam. Ott a menyasszonyod. Részvétnyilvánításra jött, üdvözölnöd kellene.

- De alig ismerem. - válaszolta halkan Jimin, lassan véve le kék íriszeit bátyjáról, és keresve meg a beszéd tárgyát; Seulgit.

- Majd megismered. - buzdította apja, ám Jimin nem akart megmozdulni.

Seulgit nézte, kinek hosszú, szinte csípőig érő barna haja szabadon volt hagyva, csupán az arcába hulló hosszú tincsek voltak hátra fogva. Ruhája szép volt, még ki is emelte a fiatal lány alakját, de volt egy hibája, amit nem tudott elrejteni. Lány volt. Jimin pedig ezt képtelen volt elnézni neki, még úgy is, hogy maga sem értette pontosan miért is kedveli jobban a fiúkat, mintsem a lányokat. Akármennyit is gondolkozott az évek alatt, nem tudott rájönni, miért pont Yoongihoz húzza a vonzalom, de ezt nem akarta túlgondolni, hiszen a vonzalmat a szőke is viszonozta. Nem kellett ezen sok időt bajlódni, nem volt szükség a fejtörésre, morfondírozásra. Tudta amit tudott, ez pedig elég nagy titok volt ahhoz, hogy rajta, és Yoongin kívül más soha ne szerezzen erről tudomást. A kettejük titka volt, együtt fogják a sírba vinni; hiszen megígérték egymásnak. Viszont apja házassági ötlete kezdte ezt az ígéretet eloszlatni.

Seulgi érezte magán a fiú tekintetét, ám a nyomasztó hangulat is ott lebegett körülötte. Nem volt ő ostoba, tudta jól, hogy nem egy elveszített családtag ravatalozója az ideális helyszín arra, hogy bemutatkozzanak egymásnak. Bár, a lány már évek óta felfigyelt Jiminre, mégsem közeledett felé; nem voltak egy társaságban, ha csak úgy odament volna, az kellemetlen szituációkat vont volna maga után. Legalább is a lány így gondolta.

Tudta jól, hogy Jimint most nagy szomorúság veszi körbe, és a fél füllel hallottak alapján - mi alapján Jimin édesapja arra kéri fiát, most lépnek valamit kettejük jövőjét tekintve - a fiúnak esze ágában sem volt bármiféle társalgási jellegű gesztust tenni a lány felé. Fájt kicsit Seulgi számára, de megértette. Válságos helyzetben van a fiú, akiért a szíve olyan hevesen dobog, de tudta, ez nem az az idő. Még nem.

Megszorította édesapja karját, ki édeklődve nézett lányára. Halkan suttogva kérte, hogy menjenek, távozzanak a lakásból. Seulgi apja fejet hajtott lánya kérésére, így megköszörülte torkát a családfőre pillantott.

- Gibong, gyere velünk a kocsmába. - szólította meg Jimin édesapját a másik családfő - Had gyászoljon a családod. Számodra pedig több alkohol van a pultban, mint idehaza, nálad.

Nem kellett többet mondani, Jimin édesapja már magához is vette a szokásos kését, és övébe helyezve megindult a kijárat felé. Kinyitva az ajtót még hátranézett fiára, de Jimin már ismét elveszített fivérét fikszírozta.

Gibong hatalmas szomorúságot érzett a szívében, hiszen elvesztette idősebbik fiát, a fiatal nem óhajt megházasodni és a felesége pedig vörösre sírta szemeit. Mintha elátkozták volna a családját.

Miután a vendégek, és a családfő is távozott csak négyen maradtak; a gyászoló édesanya, ki ismét könnyeket hullajtott, mihelyst bezárult az ajtó, a mérges, büntudatos fivér, az idősebb, kinek teste már teljesen kihűlt és a család kisállata, Kkanji, a hófehér macska.