A falusiak egyszerre fagytak meg a pap szavai hallatára. Szinte vérfagyasztó lett a hirtelen bekövetkező csend a kicsíny téren, ám egy szempillantás alatt kezdett el újra mindenki Namjoon szavai után susmorogni. Senki sem értette miről is van itt szó; hiszen a vad halott, ott díszeleg a feje azon a boton. No, meg ha igaz, amit Namjoon atya mondott, akkor mit tehetnek? Mi fog most történni?

Ezek a gondolatok Jimin fejében is felbukkantak, így értetlen és aggodalmas tekintettel meredt a jobb oldalán helyet foglaló  fiúkra. Kék szemei azonnal a szőke hajúra siklottak, akin egyértelműen látszódott a megkönnyebbülés jele. Ezt Jimin is észrevette, így feltűnés mentesen, de megérintette a mellette álló társát, kicsit a felsője anyagába markolva. 

- Ez jó hír. - szólalt meg Jungkook Yoongi mellett, azonnal rá emelve éjfekete íriszeit. - De a sebet akkor is el kell rendesen látnunk. - fordult felé teljesen - Szeretném, ha holnap is eljönnél, hogy kicseréljem a kötést. 

Mielőtt Yoongi megszólalhatott volna, ezzel nemtetszését fejezve ki, Jimin megelőzte. Egy határozott lépést tett a fekete hajú fiú felé, majd egy hatalmasat bólintott.

- Ott leszünk, ígérem!

Yoongi csak rosszallóan forgatta a szemét, majd kirántva a fiatalabb kezei közül ruháját, megfordult és minden további nélkül ott hagyta a négyfős társasságot, s vele együtt a falu embereit. Már Jimin fordult is volna utána, hogy megállítsa szerelmét, de Jungkook a kékszemű vállára tette a kezét, ezzel megállítva őt.

- Hagyd. 

- De szüksége van rám. - fordult felé aggodalmas tekintettel.

- Most gyászolnia kell. Elhunyt az édesapja, emlékezz.

Nem is kellett többet mondania, Jiminben azonnal egy világ dölt össze. Bántotta, hogy el is feledkezett erről a veszteségről. Magát szídta, amiért ezt a dolgot elfelejtette, és hogy most sem képes ott lennie támaszként a párja mellett. Mégis mit tehetne? Hiszen tudja jól, hogy ilyenkor tényleg szükség van az egyedüllétre, hiszen egy nappal ezelőtt ő maga is ugyanígy érzett. Még most is hiányzik neki a bátyja, de már a gyász nagy részét megoldotta. Most Yoongin a sort, és ezt Jimin is így gondolta.

- Namjoon atya, kérlek fogadd el a templomban lévő kis szállást, amíg itt tartózkodsz! - szólította fel végül a falu papja, Mino atya a vendéget, aki ezt a kedves gesztust egy apró mosollyal az arcán el is fogadta. 

Szép lassan minden falubeli ember visszavonult az otthonába, így a híres Pap és annak pár embere rendesen, kényelmesen el tudta foglalni a nekik nyújtott szállást. A szekereken hordott személyes holmijaikat bevitték a lakásokba, elhelyezkedtek, s lepihentek. A falusiak ugyan ha zaklatottak is voltak a történtek miatt, kénytelenek voltak visszatérni a mindennapi teendőikbe. Egyedül Yoongi volt az, akinek a családi háza halk volt, gyásztól uszott. Jimin egy ideig még próbálta kiélvezni a két új jövevény társaságát, ám nem tartott az sem sokáig. Mind a két fiú visszatért a saját rozoga kunyhójukba, így Jiminnek is mennie kellett. Mivel édesapja jóvoltából az elmúlt két nap lefolyása miatt ő lett az elsőszámú örökös, már most elkezdett azon gondolkozni, hogy mit kellene tennie azért, hogy ne ő legyen a következő faluvezető.

Menni akart innen, elszökni, jó messzire. De mégis, mit kell ezért megtennie, hogy boldogságba tudja az életét?