Feitan:

Csak néztem ahogy összepakol miközben az ajtónak támaszkodom. Fölkapta a cuccát és elém lépett.

–Biztos elmész?

–Igen.

–És nem akarsz adni valamit búcsúzóul?—a szemöldököm játékosan felemeltem és biztos voltam benne, hogy ha meghallja mit akarok kiröhög.

–Mit akarsz?—neki nem igazán volt kedve ehhez, ugyanis az arca semmilyen érzelmet nem tükrözött.

–Egy csókot—nem igazán vártam csodát de megfogta a kezem behúzott a szobába az egyik keze a derekamra míg a másik a tarkómra siklott. Megcsókolt. Lágy és szenvedélyes volt. Fél percig ha tarthatott aztán elhúzódott. A hajamból a szalagot meghúzta mire a vállamra omlott a hajam. Dustin hátat fordított és elsétált. Én észbe kaptam és utána kiabáltam.

–Dustin! Ne merj elszökni mert utánad megyek és megtalállak. Felemelte a kezét amelyikben a piros szalagom volt és csak annyit mondott, hogy nem fog.

Dustin:

A galamb lábára rögzítettem a levelet és útnak indítottam. Már jócskán esteledett, szóval úgy döntöttem, hogy visszatérek a fogadóba és holnap folytatom az információ szerzést. Három napja vagyok itt, de még nem derítettem ki, semmilyen lényeges információt.
Egy sikátor előtt mentem el, mire valaki berántott és lefogott. Nagyjából hárman lehettek. Az egyik közelített mire ágyékon rúgtam, a fejem hátra lendítettem így a mögöttem lévő férfi elengedett. Már mentem volna neki a szemben lévőnek de fájdalom hasított a tarkómba és utána képszakadás.

Arra ébredtem, hogy egy vödör hideg víz landol a nyakamban. Pattantam volna föl viszont mint a lábaim úgy a kezeim is egy székhez voltak kötve. Ahogy körbe pillantottam, rákellett jönnöm, hogy kétség kívül egy vallató szobában voltam. Az pedig, hogy velem szemben egy igen kígyúrt negyvenes éveiben járó vigyorgó, ismétlem vigyorgó férfi állt kezében egy vödörrel nagyon is megerősítette feltételezésem.

–Na felébredt a hercegnő? James vagyok és addig nem nyugszom, amíg meg nem tudom, hogy honnan jöttél–nem igen terveztem válaszolni, szóval folytatta—Mit szólsz egy alkuhoz? Elmondod, hogy melyik országból jöttél és nem fogsz annyira fájdalmas halált halni.

Nem terveztem válaszolni, szóval biztos lehettem benne, hogy gyötrelmes egy időszak várt rám. Pontosan tudtam, hogy mi vár a kémekre. Amennyiben tudják, honnan jöttek, kivégzik őket és visszaküldik a hazájukba. Viszont ha nem tudják melyik országból valók addig kínozzák őket míg vallanak, aztán megölik őket. Ha valaki nem köp, mégjobban kínozzák a személyt amíg meg nem őrül és megölik. A kémek sorsa mindig a halál. De biztos voltam benne, hogy előbb harapom le a nyelvem mint hogy köpjek.

–Nem válaszolsz? Hát jó, akkor kezdjünk neki a mókának—fogott egy konyha kést a mellettünk lévő asztalról és beleszúrta a combomban. Elkezdett égni a lábam, és hihetetlenül fájt. Vettem egy mély levegőt és beharaptam az alsó ajkam. Az első dolog amit megtanultam testőrként az az, hogy nem mutathatod ki, hogy mit érzel—Gyerünk, tudom, hogy elakarod mondani. Mindenkinek jobb lesz. Mond ki. Mond ki, honnan jöttél.

Hát, végül is válaszoltam. Nem úgy ahogy gondolta volna. Arcon köptem. De úgy elég rendesen. Elvigyorodott mint egy elmebajos és megforgatta a kést. Így ment ez hosszú ideig míg aztán egy holnap folytatjuk címszóval itt hagyott.

Nem olyan soká az ajtó újra kinyílott és egy elég alacsony, hosszú barna hajú, rózsaszín ruhás lány lépett be. Ő volt Samanta hercegnő. Pár napja, kiment álruhában a nép közé és üldözőbe vette pár bandita. Én mint nemes lovag, na meg kém megmentettem. Gondoltam kitudok belőle szedni pár információt de nem igazán sikerült.

–Jöttem leápolni a sebeid—a gondolataimból Samanta zökkentett ki, azzal a lágy hangjával. Nyugtató volt, viszont a Feitané sokkal nyugtatóbb lett volna—nem kell beszélned ha nem akarsz, de tudni akarom, hogy honnan jöttél.

–Nem fogom elmondani.

–De ha elmondod, akkor megmenekülhetsz. Mióta megmentettél, csak rajtad jár az eszem.

–Te sem szolgáltál nekem semmien információval akkor én miért tegyem?—nem igazán terveztem végighallgatni ahogy tervezi a közös életünket szóval jobbnak láttam közbevágni.

Na meg hirtelen az sem jutott eszembe, hogy nem az igazi nevemet mondtam el neki. Rápazaroltam, egy teljes napot. Végig kísértem minden egyes folyóhoz amit megakart mutatni de nem fecsegett el semmit.

–Te tényleg tudtad, hogy ki vagyok, ugye?—hangja elég szomorúan csengett de a jelenlegi helyzetben nem igazán tudott érdekelni.

–Hát persze, hogy tudtam. Szerinted miért kísérgettelek volna, mint egy pincsi?—a szavaim ennél őszintébbek nem igazán lehettek, de a hercegnő ezt nem igazán értékelte. Az eddigi finoman bánás eltűnt. Eldobta a rongyot amivel az utolsó sebemet tisztította ki és ram öntötté az alkoholt.

Feitan

–Nem érdekel mit mondotok, akkor is elmegyek érte—dühösen kaptam a kezemben az összecsomagolt cuccaimat és indultam megkeresni Dustint.

–Ugyan fiam. Biztos csak elhúzódott a munkája, vagy csak akadt még nyom amit felakar keresni—nagyon úgy tűnt, hogy apám nem akar elengedni, de most nem engedhetek. Kitudja hol van Dustin és mi van vele.

—Egy hete. Egy kibaszott hete küldte azt a retkes levelet. Ha most elindulok és holtan fogom megtalálni nem leszek király. Megértetted?—elegem volt, hogy folyton teljesítenem kellett az elvárásait. Most az egyszer azt fogom tenni amit a szívem mond. Márpedig azt mondja, hogy keressem meg a fekete hajú szerelmem.

–Ezt nem teheted. A testvéreid már így is szégyent hoztak a családra. Dustin fontos tagja a családunknak de te még fontosabb vagy.

–Neked talán. De nekem ő jelent mindent. És tudod miért? Mert szeretem. Lehet, hogy ő nem így érez, de igazából leszarom. Addig nem adom fel míg belém nem szeret. És ha most megbocsátotok elindulok megkeresni—otthagytam a döbbent szüleimet és útnak indultam néhány katonával.

Az éj leple alatt érkeztünk meg, és úgy döntöttünk, hogy információt szerzünk aztán megszállunk valahol. Ami azt illeti elég sok mindent megtudtunk. Például, hogy elfogták és éppen vallatják a kastélyban. Erre felé elég szépen csiripelnek a madarak, főleg ha a falhoz szögezed őket egy bicskával. Azt hiszem elkaptam valamit Dustintól ugyanis majdnem megöltem két embert. A második nap délutánján határoztam el, hogy épp itt az ideje hazavinni Dustint. Nem terveztem semmit, csak fogtam magam és besétáltam a kastélyba a király után kutakodva.

–Feitan herceg, milyen nagyszerű meglepetés. Minek köszönhetem a látogatásod?—elég idegesnek tűnt és ami azt illeti lehet is.

–Királyom, a testőröm után jöttem.

–A testőröd? Már megbocsáss de erről nem igazán tudok semmit.

–Körülbelül egy hete foghattad el és kitudja mi van vele. Ha most azonnal visszakapom talán nem tudja meg a világ, hogy ha egy ártatlan testőr járja az országod, bizony te megkínzod—mind a ketten tudtuk, hogy több esélyem van. Nem volt bizonyítéka arra, hogy Dustin kém. Engem pedig mostanában imád a népem, ami biztos eljutott más országokba is. Akár mit is tervez, ebből ő jöhet ki rosszul.

Még morgolódott pár percet aztán lehívott minket a tömlöcökhöz. Megálltunk egy ajtó, előtt ami mögül egy fájdalmas nyögés és szitkozódás hangzott. Bárhol megismerem ezt a hangot. Félrelöktem a királyt és felrántottam az ajtót. Dustin egy székben ült kikötözve. Előtte egy lány állt kezében egy üres tállal. Megcsapott az alkohol és a vér szaga amitől megborzadtam. Oda mentem hozzá és felemeltem a fejét.

–Semmi baj nem lesz. Már itt vagyok ne aggódj—az arca is sebes volt. A szája felszakadva, a haja véresen a homlokához tapadva. És nem úgy nézett ki, mint aki magánál van.