Feitan

Már két hete, hogy hazaérkeztünk, ami alatt nagyon sok minden történt.
Dustin már elég jól van, a legtöbb idejét velem tölti arra hivatkozva, hogy ez a munkája. A szüleim persze ezt nem nézik jó szemmel, de megkértem őket, hogy ne említsenek Dustin előtt semmit. Az említettel éppen a szobájában fekszünk az ágyban, aztán hirtelen beugrott valami.

–Dustin, figyelj csak. Honnan ismerted a hercegnőt?

—Megmentettem valami banditák elől. És egy napot együtt lógtunk.

–És....öhm történt valami?

–Már, hogy történt volna te idióta?

–Feküdj le velem—látszólag hirtelen nem esett le neki mit mondtam, ugyanis csak pár pillanat után kapta rám a fejét.

–Te hülye vagy? Herceg vagy. És egy pasi. Én is pasi vagyok. Te hülye vagy?—alig láthatóan zavarba jött nekem meg csak ennyi kellett. Átlendítettem rajta a lábam, a derekára ültem és lefogtam a kezeit. Próbalt szabadulni de az ereje még nem volt a régi. Na meg ha engem kérdeztek, nem próbálkozott teljes erőbedobással.

×Egy hosszúnak tűnő óra után×

Pihegve feküdtem az ágyon, Dustin pedig a mellkasomon.

–Idióta, most már nem csak a sebeim fájnak hanem a seggem is—nem tűnt olyan mérgesnek mint amennyire előadta, de abban biztos voltam, hogy ha teljesen fellenne épülve, nem ebben a felállásban történt volna.

Összekaptuk magunkat és elindultunk kifelé. Összefutottunk apámmal aki Dustin nyakára pillantott és küldött felém egy gyilkos pillantást. Megrántottam a vállam és Dustin karját megragadtam tessékeltem be az istállóba.

–Hova megyünk?

–Majd meglátod—nagyon régóta terveztem már, hogy elviszem a jövendőbeli férjemet piknikezni és jobb alkalmat nem is találhattam volna. Bementem a konyhára, ahol a főszakács asszony egy kacsintás kíséretében a kezembe adta a kosarat. Ő az egyetlen a kastélyban akinek beszámoltam Dustinról. Kicsi korom óta nagyon jóban vagyunk, és tud rólam mindent.

Elvezettem, Dustint egy folyó melletti tisztásra. Leterítettem a pokrócot és kipakoltam.

–És miért jöttünk ide— körbe nézve ült le velem szembe.

–Csak el akartalak hozni ide. Ennyi az egész.

Megettük a kosár tartalmát, én pedig hatra dőlve. kémleltem az eget és beszélgettünk, miközben ő nagyban matatott valamit. Megígértette velem, hogy nem nézem meg, hogy mit csinálsz, szóval ki vagyok én, hogy ellent mondjak neki. Egy idő után közelebb hajolt és a fejemre hejezett egy virág koszorút. Láttam a fekete csillogó szemeit, a fekete haját ahogy az arcába omlik és a csodás mosolyát.

–Szeretlek—gondolkodás nélkül mondtam ki és látszólag elég meglephette, de nem kellett sokat várnom válaszolt.

–Én is téged, Feitan.

–Gyere hozzám—valami nagyon nyálas válaszra vártam de helyette jól szembe röhögött—miért nevetsz? Komolyan gondoltam.

–Feitan, egy herceg vagy. Elfogsz venni egy hercegnőt és átveszed a trónt.

–De nem fogom elvenni, mert...

–Feitan! Ne légy gyerekes. Elkell látnod a kötelességeidet.

–Folyton a hülye kötelességeddel jössz. Nem érdekelnek amíg nem lehetek veled.