Másnap reggel Dustin ágyában keltem. Azonnal eszembe jutott, hogy elment de vissza gondolva a tegnapra az újjaim között éreztem puha haját, az ajkaimon az ajkait, a kezeit a testemen és még talán a hangját is hallottam. Miután elment, nem tértem vissza a bálba, helyette az ágyában aludtam el.
Feltápászkodva végignéztem magamon a tükörben és elszörnyedtem a látványtól. A hajam össze-vissza állt, a cselédlánynak rengeteg dolga lesz ha ki akarja bogozni a tincseimet. Az ingem gyűrött volt és úgy állt rajtam, mintha csak rám dobták volna. Az arcom megviselt volt, a szemeim alatt hatalmas karikák. Körbe néztem a szobában ami üres volt, még egyszer beszívtam Dustin illatát és elindultam a szobámba. Megnéztem az időt az egyik útba eső órán ami fél tízet mutatott.

–Feitan herceg!—mögülem egy vékony hang kiáltott, komótosan megfordultam és azt láttam, hogy az egyik cseléd igyekszik felém—már mindenhol kerestük. Az édesapja haladéktalanul látni szeretné.
Megvakarva a tarkóm irányt váltottam.

–Fiatal úr! Talán jobb lenne ha elöbb átöltözne.

–Nem, tökéletes lesz így.
Leballagva az étkezőbe  több szempár fogadott, mint amire számítottam. Először is a szüleim ültek az asztalnál ,akik először meglepődött, aztán pedig dühös képet vágtak. Azután a menyasszonyomat vettem észre, és az ő szüleit. Mellettük, pedig a nagybátyám foglalt helyet a nagynénémmel, azok az emberek akikre szükségem volt.

–Feitan—apám kimérten biccentett, én pedig jó reggelt kívántam—tegnap kerestünk.

–Nem éreztem jól magam—helyet foglaltam a nagybátyámmal szemben és elkezdtem enni, amit az egyik szolgálólány elém tett.

–Sajnálattal hallom—mondta Lydia felém fordulva—Jó, hogy most már jobban vagy.

–Ami azt illeti nem—bár Lydiának mondtam, apámra néztem.

–Nos....— Christopher nagybátyám törte meg a kínos csöndet—arra gondoltuk, hogy meglátogathatnál minket pár napra.

–Igen—azonnal rávágtam, fölpattantam és elkezdtem kisétálni—Csomagolok és indulhatunk.
Megfürödtam mert eléggé rám fért tegnap óta, felvettem valami tiszta ruhát és a hajamat is sikerült rendbe rakni. Becsomagoltam, és átsétáltam Dustin szobájába. Egy ideig feküdtem az ágyban, aztán fölpattanva elkezdtem átkutatni a szobát.
A fiókban alig találtam ceruzát, irószert és papírt. A szekrény kiürítve volt, egyetlen egy ing hevert a szekrény mélyén. Fölkapva elkezdtem levenni az ingem, hogy lecserélhessem az övére.
Nagyobb volt ugyan, de feltűrtem az ujját és késznek nyilvánítottam magam. Egy óra múlva egy szobalány jött utánam, hogy készen állnak az indulásra.
Az oda felé vezető úton csak sablonos beszélgetéseink voltak, de mikor odaértünk, behivatott a könyvtárban és egy tea mellett elkezdtünk beszélgetni.
–Apád nagyon ki van akadva—nézett rám szórakozottan. Bár testvérek voltak a nagybátyám mindig azon az elven élt, hogy senkire sem erőltethető rá, mások akarata. Apám pedig azt hajtogatta, hogy elkell látnom a kötelességeim. Talán Dustinra is róla akadt rá ez a mondás.

–Én is ki vagyok rá—horkantottam—nem csak, hogy nem hagyja, hogy Dustinnal legyek, de még el is küldi.

–Hát igen, apádnak megvan a saját gondolkodási módja, viszont tekintettel kell lenned arra, hogy mennyire fontos neki a korona. Egyébként szerencsém volt eltölteni egy tartalmas beszélgetést Dustinnal az éjszaka.
–Dustinnal? Mikor? Tegnap este együtt voltunk...
Mielőtt befejezhettem volna, eszembe jutott, hogy mit csináltunk és belepirultam. Persze ezen Christopher jót mulatott.
–Az indulásakor futottunk össze az udvaron. Azt mondta, hogy biztos meglátogatsz és a tanácsom kéred, de győzzelek meg, hogy ne tégy semmit.

Eleresztettem egy lágy nevetést a gondolatra, hogy előre látta mit fogok tenni.
–Persze nekem van a legkevesebb jogom, azt mondani, hogy ne tedd azt amit tenni akarsz.

–Neked, hogy jött ez össze?—néztem rá értetlenül— Hogy vetted rá nagyapáékat, hogy lemondhass a trónról?
–Ez egy kicsit más volt mint a te esetedben. Felmentőseregnek ott volt az apád aki átvehette a trónt, de az öcséidet száműzték. Emellett a nagyszüleid jóval könnyedebben fogadták.

–Mit javasolsz, mit tegyek?

–Fogalmam sincs. Mondanám, hogy megkellene győzd a szüleid, de olyan ragaszkodók a terveikhez, hogy kétlem, hogy bármit is elérsz velük.
–Mi van akkor, ha nem őket győzöm meg, ha nem az embereket?—kérdően fordultam felé, mire zavartan nézett rám

–Nem arról akarom meggyőzni a szüleim, hogy Dustinnal akarok uralkodni, hanem elakarom érni, hogy együtt legyünk. Ha az embereknek elmondom ezt, és felháborodnak kénytelen leszek lemondani a trónról—Christopher elégedetten bólogatott