Dustin:

Mikor az otthonom előtt álltam, az emlékek egymás után ugrottak be. Egy közepes méretű házban nevelkedtem, egészen tizenkét éves koromig, amikor is az időm nagy részét az edzésnek szenteltem, hogy egyszer a herceg testőre legyek. A szüleim földműveléssel foglalkoztak, az öcsém pedig őket követve folytatja a szakmát. Nagyot sóhajtva pattantam le a lóról és vezettem be az istállóba ami rögtön a ház mellett van. Adok neki inni és szalmát is kerítek neki, időközben apám csörtet be, gondolom a szöszmötölés zajára, és ahogy meglát meglepődik, majd közelebb lépve hozzám, ölelésbe von. Beszélgetésbe elegyedünk, és beljebb terel. A konyhába belépve megcsap a frissen sütött sütemény illata, anyám pedig köszönésemre ahogyan megfordul, borul is a nyakamba. Leülünk az asztalhoz és elkezdünk minden féléről beszélgetni. Pár perc után testvérem trappol le a lépcsőn.

–Nicsak, csak nem rájöttél, hogy hol laksz?—megölelt és már le is huppant a mellettem lévő székbe.

–Nagyon vicces vagy. Tudod jól, hogy jönnék gyakrabban, de a herceget nem hagyhatom magára olyan sűrün—mordultam rá, mire meglepetten emelte fel az egyik szemöldökét aztán pedig vigyorgott el gúnyosan.

–Na mi van Dustin? Duzzogunk mert rossz fát tettünk a tűzre?

–Dash!— anyám förmedt rá testvéremre—Csak most jött haza, ne veszekedjetek már—feltűnhetett nekik az, hogy hirtelen elhalgattam és kerültem a tekintetüket mert mindenki engem kezdett el bámulni–Dustin?

–Csináltam egy hülyeséget, oké?—anyám döbbenten nézett, apám pedig csak megcsóválta a fejét.

–Nem szoktunk hozzá, hogy te is ostobaságot művelj—megcsóválta apám a fejét és tekintetén láttam, hogy nem érti a helyzetet—Mit műveltél? Magadra haragítottad a királyt? Esetleg ezért jöttél hamarabb a kelleténél?

–Minél kevesebbet tudtok, annál jobb. Nem hiszem, hogy szeretné a királyi család, hogy kiderüljön. És igen, ezért küldött el, hogy amíg távol vagyok eldönthesse mit tegyen velem ha visszaérek.

Magyarázatom után, anyám sírva fakadt én pedig nyugtattam azzal, hogy nem annyira rossz a helyzet mint gondolja. Pedig az volt. Lefeküdtem a herceggel és veszélybe sodortam nem csak a királyi család jó hírnevét de a trón továbbadása is veszélybe került. Ezután lehet, hogy enyhébb büntetést kapok, vagy az is lehet, hogy elküld egy olyan küldetésre ahol biztos a halálom

A további három napban otthon segítettem, pihentem, azob gondolkodtam mi lesz ha vissza megyek, és persze Feitanon. A negyedik nap délutánján épp a ház első udvarán cseréltünk kereket a livas kocsin, érsd én cseréltem, anyám a verandáról figyelt, apám és az öcsém pedig csípőre tett kézzel figyelt engem, amikor is anyám felhívta a figyelmem egy fontos tényre.

–Dustin kicsi fiam, nem mostanában láttam a herceget, de mintha őt látnám közrledni lóháton.

Erre úgy felkaptam a fejem, hogy beütöttem a homlokom a kocsiba. Kétlábra pattanva fordultam az út felé, ahol Feitan a lován vágtatott és egyre közelebb volt. Hírtelen borított el a düh és az aggodalom.

–Mit keres itt? Nem mondtad, hogy látogatót várunk— az öcsém bámúlt rám értetlenül, de válasz nélkül hagyva kezdtem el sétálni ki a kapu felé—Dustin! Mi ez az egész?

Megálltam az út szélén és azt sem tudtam, hogy dühös legyek, aggódjak vagy örüljek. Ahogy elém ért lepattant a lováról, és már készüpt is megölelni, de az utolsó pillanatban eltoltam.



–Mit keresel itt? —Feitan egy pillanatig meghökkent, majd lágyan elmosolyodott.

–Jöttem érted.

–Ezt, hogy érted?—értetlenül néztem rá. Olyan homályosan beszélt, mintha nem akarta volna, hogy rákérdezzek a dolgokra— Mi történt? Megint valami ostobaságot csináltál?

Gondterhelten fújta ki a levegőt, majd körbenézett aztán vissza rám.

–Lemondtam a trónról—a döbbenettől még az ajkaim is elnyíltak, Feitan pedig oda kapta a tekintetét. Nem mehetett olyan könnyen. Túl szűkszavú. Ha valami úgy sikerül ahogy szeretné, akkor be nem áll a szája—Ne nézz már így rám. Én megpróbáltam megbeszélni de nem hallgattak meg. Nem hagytak más választást, mint kiállni a nép elé és elmondani nekik.

–Nem hagytak más választást?!—hisztérikusan horkantam fel, mire Feitan egy kicsit megrezzent—Megmondtam, hogy ne tégy semmit, erre te mit csinálsz? Alig teszem ki a lábam a városból máris valami ostobaságot művelsz. Fogalmam sincs, hogy lehetsz ennyire felelőtlen. Szerencséd, hogy fontos vagy trón szempontjából máskülönben biztosan téged is megbüntetnének. Minél elöbb vissza kell menned, tisztázni a helyzeted.

–Hogy mondhatod, hogy mennyek vissza mikor végre jól állunk?

–Jól állunk? Jól állunk?!—hisztérikusan akadtam ki, mire megdöbbenve lépett egyet hátra— Utánam nem sokara katonák jönnek, hogy vissza vigyenek, utánad pedig valószínüleg felforgatják az egész országot. Tudod te milyen büntetést kaphatsz? Hálá adhatsz az Istennek, ha folytathatod ott a dolgokat ahol abba hagytad.


–Dustin! Ne beszélj így a herceggel—Mielőtt folytathattam volna a leszídását valaki tarkón ütött, de úgy rendesen Felpillantva anyámat láttam elég mérgesen— Bocsássa meg neveletlenségét, felség.

–Ugyan-ugyan, már megszoktam—legyintve szentelte minden figyelmét anyámnak, a testvérem ugyan nem mondott semmit, de kérdő tekintettel bámult rám én pedig vállat vonva figyeltem Feitant—Szeretném ha tegezne. És már mint mondtam, lemondtam a trónról, így már herceg sem vagyok.

–Olyan nincs, hogy lemondtál. Most azonnal vissza megyünk a városba—anyám megint egy jó nagyot csapott a tarkómra mire Feitanból kitört a nevetés.

–Először is bejön, és megvacsorázik. Hosszú utat tett meg és pihennie is kell—már nyitottam is a szám válaszra de anyám megint emelte a kezét így elhallgattam—Előkészítünk neki egy szobát, biztos nehéz napja volt.

Bementünk és az asztal köré ültünk. Anyám süteményt hozott és valami gyümölcsös szörpöt. Mindig is szeretett sütni, főzni, kotyfasztani.

–Na és Feitan—apám fordult a hercegünk felé, aki érdeklődve szentelte minden figyelmét apámra, ugyanis most először szólt, hozzá ilyen közvetlenül— Mond meg nekem, mit tett az én drága fiam, hogy nem lehet a testőröd?

A nyálamat félrenyelve kezdtem el köhögni, és Feitan lábába belerúgtam, hogy jelezzem ne merjen olyasmit mondani amit nem kellene.

–Ne értse félre, Dustin nem tett semmit—rám pillantott, aztán folytatta—azért nem lehet a testőröm mert szerelmes vagyok belé.

Ennek hallatán a testvérem a szájába lévő vizet rám köpte, apám a kezében lévő süteményt a földre öntötte anyám pedig annyira meglepődött, hogy egy pillanatra mintha levegőt is elfelejtett volna venni. Én ezt a pillanatot, használtam ki, hogy Feitan felé forduljak és tarkón üssem.

–Te idióta!—épp leszídni készültem Feitant, amikor anyám magához rántotta és megölelte.

–Nálunk addig maradsz ameddig szeretnél Feitan—amíg anyám lelkizett Feitannal, apám szó nélkül felállott és kisétált. A testvérem mellém lépett, megveregette a vállam, de aztán ő is elhagyta a szobát. Visszapillantottam anyámékra akik egészen jól elvoltak, ez pedig megmosolyogtatott. Felálltam és elhagytam a szobám. Kimentem a haz elé, és leültem apám mellé a hinta székre. Egyikünk sem szólalt meg egy jó ideig. Ő az a fajta volt, aki mindig jól szórakozott és bár soha nem mondta, szeretett minket. Talán még egy kicsit bántotta is, hogy nem siettünk megházasodni.

–Tudod—kezdte egy kis idő után, viszont nem nézett rám—bármit is művelsz, te mindig az én fiam maradsz és én pedig mindig büszke leszek rád.

A gombóc miatt a torkomban nem tudtam megszólalni, a könnyek pedig ellepték a szemem, annyira, hogy már csak homályosan láttam a térdemen pihenő kezeimet. Mivel nem szólaltam meg folytattam.

–Amikor Josh azt mondta, hogy a herceg testőre lehetsz, megörültem, hiszen az azt jelentette, hogy kitörhetsz erről a helyről—körbe mutatott a farmon, de én meretten bámultam tovább a kezeim—aztán eszembe jutott, hogy megsérülhetsz. De tudtam, hogy elég okos vagy ahhoz, hogy elkerülj minden lehetséges veszélyt. De most....—megállt a beszédben és rám pillantott, felállt és megveregedte a vállam—Én mindig büszke vagyok rád. Csak annyit ígérj meg, hogy mindent megteszel, hogy biztonságban légy. Régen mikor kicsi voltál sokat mondogattam, hogy a szabályok azért vannak, hogy betarsd őket, de most jobb lenne ha az összes szabályt áthágnád, hogy ne fenyegessen veszély.

Már csak távolodó lépteit hallottam és az ajtó csukódását.


Feitan:

Dustin anyukája szobát készített elő nekem, ruhát adott eközben mindenhová magával rángatott. Mindeközben Dustinon járt az eszem. Az apját ugyan láttam bejönni, de mióta kiment, Dustin nem jött be. Vacsorához hívta össze a háziasszony a család tagjait, viszont hiányzott egy ember.

–Hol van Dustin?—a szobában lévőkre pillantottam, akik feltűnően kerülték a tekintetem.

–Jelen—az említett személ, csörtetett be a szobába és ült le mellém. A család többi tagja fellélegezve kezdett bele a beszélgetésbe, mintha minden rendben lenne. De a levegőben ott terjengett a feszültség, ami nem hagyja nyugodtan az embereket olyan könnyen.

A vacsora végeztével Dustin felkísért, fürödni terelt aztán azt mondta feküdjek le és később bejön, hogy beszélni tudjunk. A szobám felé tartva beszélgetést hallottam a konyha felöl, de legyőzve a kíváncsiságom visszamentem a szobámba.
Körülbelül egy óra múlva három kopogás után Dustin lépett be a szobámba. Feljebb csúsztam az ágyon, ő pedig közelebb lépkedett és mellém feküdt.

–Minden rendben?—én is felé fordultam és megsimogattam az arcát.

–Minden rendben.

–Figyelj Dustin. Sajnálom. Ezt is mint mindent—érdeklődve nézett rám, mire folytattam—neked kellett volna elmondanod, a szüleidnek ezt az egészet. Tudom, hogy még nem beszéltünk róla, de én szeretnék melletted lenni. És gondolom okkal nem beszéltél a szüleidnek erről. Folyton csak hátráltatlak. Annyira sajnálom.

–Hé—az arcomra tette egyik kezét és elkezdett simogatni—minden rendben van. Megbeszéltük a családdal a dolgokat. Neked nem kell aggódnod semmi miatt. Nem szeretném, hogy azt gondold, hogy miattad vagy a miatt nem beszéltem nekik rólunk mert esetleg nem akarok tőled semmit. Szeretlek Feitan. De ki kell találnunk mit kezdünk ezek után.

–Már mindent elintéztem—mosolyogva gondoltam vissza, ahogy a nagybátyámnál minden kapcsolatomat kihasználtam–van egy ház, nem olyan messze. Azt hiszem ott el lennénk. Természetesen ha nem akarsz akkor nem kell. Ez csak egy lehetőség.

–Jó lesz. Mármint ha nem visznek el apád emberei.


Ez a mondat annyira tönkretette a kedvem, hogy nem igazán volt kedvem tervezgetni a közös jövőnket. Másnap reggel a konyhában voltunk Dustin anyukájával és édesapjával amikor a testvére esett be az ajtón.

–Dustin! Itt vannak a katonák.

Dustin kicsörtetett az ajtón mi pedig követtük.

–Azért jöttünk, hogy visszavigyük a herceget, hogy elfoglalhassa a trónt.

A katona elé léptam aki eddig a testőrömmel beszélt de mivel rólam volt szó jogomnak éreztem, hogy közbe lépjek.

–Egy feltétellel megyek vissza. Dustin itt marad és garantálniul kell a biztonságát.

–Megőrültél?—Dustin felémkapta a fejét de mielőtt folytathatta volna közbe szóltak.

–Attól félek nem érti felség. A nép fellázadt. Önt akarják a trónra és Dustint.


=End=