–De mielőtt bármit is lépsz, ne felejtsd el, hogy ez akár egy belső lázadást is kiválthat amit talán kihasználnak más országok és megtámadhatnak minket.

Kettős érzés uralkodott el bennem. Nem akartam, hogy az ország ki legyen téve bárminek, legfőképpen az emberek, de Dustint még úgy sem akartam elengedni.


Két nap múlva visszautaztam a kastélyba, és legelőször a szüleim után kutattam. Elhatároztam, hogy megpróbálom velük lerendezni, és utána ha nem jön össze nem törödöm semmivel csak Dustinnal.

–Apám, anyám—a könyvtárban találtam rájuk, látszólag udvariatlanságnak vélték, hogy kopogás nélkül léptem be, s mintha Dustin is emlegetett volna ilyesmit—beszélnünk kell haladéktalanul, és remélem megtudunk egyezni—helyet foglaltam egy fotelben ők pedig kérdően fordultak felém.

–Valami probléma van, fiam?—apám egyenesen a szemembe nézett és biztos voltam benne, hogy tudja miről akarok beszélni.

–Határozottan probléma van. Dustint elküldted, mikor tudtad milyen sokat jelent nekem. Vele akarok lenni a továbbiakban, nem pedig Lydiaval.

–Ahj kisfiam—anyám közelebb húzta a széket, és az arcomra tette a kezét—mindannyiunknak fontos Dustin, viszont neked muszáj átvenned a trónt. Tudod jól, hogy én mindig melletted álltam, és nem szeretném ha azt hinnéd, hogy most nem teszem. Csak vannak feladataid amit el....

–Ahj hagyjatok már ezzel a feladatokkal—csattantam föl, mire anyám az ilyedtségtől megremegett—Ne mond azt, hogy mindig mellettem álltál, mikor az elmúlt időben nem, hogy nem szólták hozzám, de még kerültél is.

–Elég legyen Feitan, ne merj anyáddal így beszélni—apám az asztalra csapva állt föl, mire most rajtam volt a sor, hogy meglepődjek— Folyton csak magadra gondolsz, mikor semmi felelősség érzeted nincs.

–Már, hogy ne lenne—álltam föl én is, így már pedig ugyanolyan magasságból tudtam szembenézni apámmal—egész idő alatt próbáltam egy olyan megoldást keresni, ahol ellátom a kötelezettségeimet és Dustint is megkapom. De egyáltalán nem könnyítitek meg a dolgom. És mostmár nem érdekel a véleményetek, lemondok a trónrol.

Döbbent csönd követte a kis magánszámomat aztán anyám kapott észhez először, viszont apámhoz beszélt, nem hozzám.

–Tudtam, hogy nem szabad elengedni Christopherékkel. A bátyád teletömte a fejét minden ostobasággal.

–Ne fogd rá Christopherre, mikor ez az egész hiszti a ti hibátok. Ő próbált meggyőzni, hogy olyan megoldást találjak ami mindenkinek kedvező de ti vagytok az oka annak, hogy idáig elfajultak a dolgok.

–Elég volt, nem beszélhetsz így velünk. Őrök! Zárjátok a szobájába a herceget. Nem érzi jól magát.

Az egyik pillanatban még veszekszünk, a következőben pedig katonák ráncigálnak el én pedig nyukhatatlanul ordibálok. Bedobtak a szobámba és rám zárták az ajtót. Még megpróbáltam kinyitni, kirúgni, de nem igazán sikerült, az ablak pedig túl magasan volt ahhoz, hogy kimásszak. Az egyetlen egy bútordarabot amit felbírtam emelni, az-az a széket, nekidobtam a szemközti falnak mire annak egy része pár centit bentebb hajlott. Oda mentem, hogy jobban megvizsgáljam, és egy kis gondolkodás után eszembe jutott, ahogy nagyon régen Dustin arról beszélt, hogy a kastélyban titkos alagutak vannak. Vagy öt percig próbálhattal beljebb tolni mire végre sikerült annyira, hogy épp, hogy beférjek. Beljebb lépve a falakon fákjákat láttam és folyósóelágazásokat. Visszatértem a szobámba, hogy összepakoljak pár holmit és egy gyertyát magammal hozva elkezdtem felfedezni az alagutat, ügyelve arra, hogy visszacsukjam magam után az ajtót. Hadd találgassanak, hogyan szöktem meg. Ennyivel is előrébb leszek. Nagyon sokat kóboroltam, és biztos vagyok benne, hogy egy kereszteződésnél háromszor is járhattam, viszont délután sikerült kijutnom a hátsó kertbe. A cselédbejárót használva kijutottam a kastélyból és elkezdtem a piac felé futni, oda ahol a legtöbb ember van. Oda érve, sokan megbámultak, üdvözöltek viszont én mindenkit figyelmen kívül hagyva fölpattantam a pódiumra és azonnal minden szem rám szegeződött.

–Emberek—kezdtem neki a leghangosabban, hogy mindenki jól hallja amit mondok—Tudom, hogy nem volta mindig jó herceg, és tudom, hogy sokkal többet kellett volna rátok figyelnem és ezt nagyon sajnálom. Viszont ennek vége. Itt és most lemondok a trónról. Én beleszerettem a testőrömbe—egyre hangosabban kezdtek az emeberek susmorogni mire csendre intettem őket— aki ismeri Dustin, az tudja, hogy mennyire egy kedves, figyelmes és törődő ember, úgyhogy ezért engem tényleg nem lehet hibáztatni. Próbáltam megoldani úgy a dolgot, hogy ne kelljen sem Dustintól elválnom sem pedig titeket egyedül hagynom, viszont apám rávilágított arra, hogy ilyen nem létezik. Bocsássátok meg, ha önző voltam.

Lepattanva arról az izéről, a nagybátyám által már előre bekészített lóra pattantam és útra keltem.